2013. július archívum

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2013. július 1. Szentségimádáson Jézus…

 
 
Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik nyitott szívvel befogadjátok üzeneteimet. Azt mondom nektek: az idő közel. Éljetek szüntelen készenlétben! Éljetek az Evangélium tanítása szerint! Semmi újat nem mondok nektek, mivel már mindent elmondtam akkor, amikor a földön éltem. Mivel kevesen olvassák a Szentírást, ezért megismétlem nektek.
Gyermekeim! A Szentírás, az Evangélium a mérce. Ez a számból kijövő kétélű kard, amely által megítélem a nemzeteket. Mit jelent ez? Azt, hogy aki tettekre és életté váltja tanításomat, üdvözül. Aki nem, elkárhozik. Ezért olyan fontos, hogy megismerjétek, mert örök életetek múlik rajta. A próféciák, amelyeket mondok, benne vannak az Evangéliumban. Olvassátok el! Mindenre megtanít benneteket.
Gyermekeim! Az élet rövid, és utána a számadás következik. Mindenki a kapott talentumokról ad számot. Ha valakinek gazdagságot adtam, azt azért kapta, hogy segítse a rászorulókat. Ha nem teszi, számon kérem tőle. Ha valaki a tudást kapta Tőlem, azért kapta, hogy hirdesse tanításomat, és megtérítse Hozzám a lelkeket. Ha nem teszi, számon kérem tőle.
Gyermekeim! Ezt az életet arra kaptátok, hogy megismerjétek, szeressétek, és szolgáljátok az egyetlen Istent, Aki három Személy. Ezzel megszerezzétek magatoknak az üdvösséget, és másokat is Hozzám vezessetek, hogy ők is üdvözüljenek. Ha ezt teszitek, nyíl egyenesen jöttök fel Hozzám a mennybe. De ha engedetlenek vagytok, és hagyjátok, hogy a világ elcsábítson benneteket, kiszorítva Engem az életetekből, akkor ne csodálkozzatok, ha boldogtalanok vagytok, mert rossz helyen keresitek a boldogságot. Ezt egyedül Én tudom megadni nektek. Aki befogad Engem a szívébe, megkapja Tőlem a békét, amit a világ nem adhat. Az Én békém kiengesztelődés Istennel, megelégedés a sorsotokkal, és boldogság a lelketeknek. Az Én békém a mennyország előíze, amelynek teljességét a boldog örökkévalóságban fogjátok élvezni. Ezért drága kicsinyeim, keressétek a mennyek országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik hozzá nektek! Azért, mert aki ezt teszi, annak minden kegyelmet megadok, hogy üdvözüljön.
Drága gyermekeim! A ti életetek olyan, mint a mező virága. Ma virít, de holnap elszárad. Még a nyomát sem lehet felismerni. Ezért azt mondom nektek: ne erre az életre készüljetek, hanem az örök életre! Ezzel azt akarom mondani, hogy hagyjatok magatoknak időt arra, hogy megismerjétek tanításomat, és azt tettekre váltsátok! Járuljatok gyakran a szentségekhez, és éljetek egymással szeretetben! Higgyétek el Nekem, hogy ez a legfontosabb! Sokkal fontosabb, mint a diplomák, mert mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelke kárt szenved? Mit adhatnátok lelketek üdvösségéért? Lelketek örök élete az Én értetek kiontott drága Szent Vérem. Merítsetek erőt e drága Vérből! Az edény, amellyel meríthettek, a Belém vetett bizalom. Bízzatok Bennem! Hagyatkozzatok Rám teljesen! Adjátok át Nekem minden gondotokat! Én minden rosszból jót hozok ki. Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Ha így éltek, gazdagon érkeztek meg Isten országába. Öleljétek át a keresztet, amellyel megajándékozlak benneteket! A kereszt türelmes hordozása megtanít benneteket az Én követésemre. A kereszt hoz titeket közel Hozzám. Én a földön mindvégig a kereszten vagyok. Csak itt tudtok egyesülni Velem, Megváltó Istenetekkel. Akiket kiválasztok Magamnak, azokkal megosztom keresztemet, hogy még szorosabban egyesüljenek Velem a szenvedésben, és majd a dicsőségben. A kereszt türelmes hordozása által nyeritek el az örök életet, és mások előtt is megnyitjátok országom kapuját, akik nélkületek soha sem jöhetnének be rajta. Az Én kínszenvedéseimmel egyesített keresztetek lelkek megszámlálhatatlan sokaságát mentheti meg az örök életre. Soha ne mondjátok: nekem már semmi hasznom, jobb lenne meghalni. Ajánljátok fel áldozataitokat és szenvedéseiteket a lelkekért! Ez a leginkább érdemszerző cselekedet. Én is kínszenvedéseimmel és kereszthalálommal váltottalak meg titeket. Ha Velem egyesítve ajánljátok fel szenvedéseiteket, akkor az Atyám előtt olyan, mintha Én Magam szenvednék általatok. Rengeteg lelket mentetek meg általa. Ezért soha ne zúgolódjatok, ha szenvedtek, hanem adjatok érte hálát! Szenvedéseitekre szent papokat adok, akik lelkek sokaságát vezetik Hozzám, és szentelik meg. Egy szent pap meg tud téríteni egy egész várost. Imádkozzatok szent papokért! Majd csak országomban fogjátok meglátni áldozataitok és szenvedéseitek gyümölcseit. Akkor a legnehezebb keresztnek fogtok örülni a legjobban, mert ezzel mentettétek meg a legtöbb lelket. Így lássátok a kereszteket, és minden nehézséget! Soha ne feledjétek: ha keresztet adok, megadom hozzá a kegyelmet, hogy türelemmel hordozzátok. Csak rajtatok múlik, hogy befogadjátok-e. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. július 2. Szentségimádáson Jézus…

 
„Drága kislányom! Vigyázz! A sátán, mint ordító oroszlán leselkedik rád, hogy elveszejtsen. Te mindig csak Rám figyelj! Én legyek minden gondolatod! Szüntelenül kérd, hogy legyen meg az Én akaratom! Akkor nem tud ártani neked. Te pedig mindig add át szabad akaratodat Nekem! Ne ragaszkodj semmihez, és senkihez! Még a legtisztább vágyaidat is add át Nekem, hogy Én cselekedjek a környezetedben, és általad, és kizárólag csak az történjen meg, amit Én akarok!
Vigyázzatok! A sátán a jó égisze alatt lopakodik be az életetekbe. Ha nem tud rávenni a bűnre, mert szentül éltek, akkor mindent összezavar, hogy megakadályozzon benneteket abban, hogy Isten rátok vonatkozó örök tervét teljesítsétek. Vigyázzatok! Imádkozzátok a Miatyánkot, és amikor ahhoz a részhez értek: legyen meg a Te akaratod, akkor nyissátok meg a lelketeket, hogy legyetek készek elfogadni mindazt, amit Isten hoz az életetekbe! Sokszor a kereszt, a szenvedés válik a javatokra, lelketek örök üdvére, vagy éppen a kereszt által tudtok lelkeket menteni. Vigyázzatok! Minden döntés előtt így imádkozzatok: Uram, ne az én akaratom legyen, hanem a Tiéd! Ha kértek valamit, és az nem akadályozza meg örök üdvösségeteket, Én megadom, mert tiszteletben tartom szabad akaratotokat, de nektek egyedül az a legjobb, amit Én akarok. Ezért mindig így imádkozzatok: Jézusom, kérem a Te erődet és a Te kegyelmedet, hogy maradéktalanul teljesítsem rám vonatkozó örök szent tervedet! Ha szívből kéritek ezt, és lélekben teljesen Rám hagyatkoztok, Én rövid úton szentekké formállak benneteket. A derű soha nem fogy ki a lelketekből, és ti fogtok megerősíteni másokat.
Gyermekeim! Amikor a keresztfán ezt mondtam: szomjazom, a ti, a világ végezetéig élő összes ember lelkére szomjaztam. Szomjúságom azóta sem elégült ki. Törekedjetek az életszentségre, ami abban áll, hogy váltsátok tettekre az Evangéliumot! Ha ezt megtettétek, akkor apostolkodjatok, hirdessétek mindazoknak, akiket elétek hozok! Így oltsátok szomjamat, hogy lelkeket mentsetek meg az örök életre! Ha mód felett sok lelket akartok menteni, ajánljátok fel Nekem az életeteket! Akkor a világ végezetéig élő összes lélekre kiterjed életfelajánlásotok. Megszámlálhatatlanul sok lelket fogtok megmenteni. Így imádkozzátok:

Életfelajánlás 1954-ből Dolores szervita nővér által:

„Édes Jézusom, a teljes Szentháromság, égi Édesanyánk és az egész mennyei udvar előtt, a Te Szent Véred és kereszthalálod érdemeivel egyesítve, felajánlom Szentségi Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékai szerint egész életemet, és amíg élek, minden Szentmisémet, Szentáldozásomat, jócselekedetemet, áldozatomat és szenvedésemet a dicsőséges Szentháromság imádására, engesztelésére, Anyaszentegyházunk egységéért, Szentatyánkért, papjainkért és jó papi hivatásokért, a magam lelkéért és az összes lélekért a világ végezetéig. Jézusom, kérlek fogadd el életáldozatomat, és add kegyelmedet, hogy ebben mindhalálig kitartsak. Ámen.
A felajánlást komoly, tiszta szándékkal és alázatos lelkülettel kell tenni. Minden ima, jótett, szenvedés és tiszta szándékú munka nagy értékkel bír, mert mindez Krisztus Vérével és Kínszenvedésével van felajánlva. Felajánlásunkat mielőbb tegyük meg, és időnként újítsuk is meg.”
Bonajunkta atya, aki Dolores lelkivezetője volt, azt kérte, hogy szentgyónás és feloldozás után mondjuk el a fent leírt felajánló imát, és kérjük rá a pap áldását, amit az Úr Jézus a mennyből megerősít.

„A Szűzanya öt ígérete az életáldozatot hozóknak:

  1. Nevük be lesz írva Jézus szeretettől lángoló és Szűz Mária Szeplőtelen Szívébe.
  2. Jézus érdemeivel egyesített önátadásuk által lelkeket mentenek meg a kárhozattól. Áldozataik érdeme kiterjed a világ végéig élő lelkek számára.
  3. Családtagjaik közül senki sem kárhozik el, még akkor sem, ha a külső látszat ezt mutatná is, mert mielőtt lelkük testükből kiröppenne, megkapják lelkük mélyén a tökéletes bánat kegyelmét.
  4. Életfelajánlásuk napján az esetleg tisztítótűzben lévő családtagjaik kiszabadulnak.
  5. Haláluk óráján mellettük állok, és tisztítótűz nélkül viszem lelküket a dicsőséges Szentháromság elé, ahol az Úr által készített hajlékban Velem együtt fognak vég nélkül örvendezni.”
Az Úr Jézus: „Ha már megtettétek az életfelajánlást, akkor tartsatok ki az életszentségben! Szüntelenül apostolkodjatok, és tegyétek a jót mindazokkal, akiket elétek hozok! Így nagyon gazdagon fogtok megérkezni országomba. Halálotok pillanata égi születésnapotok lesz.
Gyermekeim! Nagy kegyelem az életfelajánlás. Áldozataitok és szenvedéseitek az Enyéimmel egyesítve átalakul lélekmentő fizetőeszközzé. Szenvedéseitek nem lesznek értelmetlenek számotokra, hanem lelki béke és öröm forrásai, mert általuk vesztek részt megváltásom hatalmas művében.
Gyermekeim! Azt akarom, hogy ti is lélekhalászok legyetek! Életetek értelme a földön: az üdvösség elnyerése. De nemcsak saját magatok, hanem minél több ember számára. Ehhez adom az életfelajánlást, mint a lélekmentés eszközét, amely úgy működik, mint egy hatalmas háló, amelyet szüntelenül kivettek a tengerre, és megtelik hallal. Pontosan úgy, mint amikor Péter a szavamra kivetette a hálót.
Gyermekeim! Legyetek apostolaim! Működjetek együtt Velem! Általatok akarom eljuttatni Igémet mindazokhoz, akik keresnek Engem, éhezik és szomjazzák tanításomat, és az Én drága Szent Testemet és Véremet, a legszentebb Eucharisztiát. Ne elégedjetek meg azzal, hogy ti már birtokoltok Engem! Osszatok meg minél több emberrel, mert minél több léleknek beszéltek Rólam, annál gazdagabbak lesztek lélekben, és ezt a kincset magatokkal hozzátok az örök hazába. Ha mindig engedelmeskedtek indításaimnak, és nem mulasztotok el egyetlen alkalmat sem, hogy megtegyétek, amire indítalak benneteket, akkor elkerülitek a tisztítótüzet, halálotok pillanatában a mennybe jöttök. Ezzel kielégítitek szomjamat. Értelmet adtok minden megmentett lélek által keserves kínszenvedésemnek. Én pedig minden elképzeléseteket felülmúló örök jutalomban részesítelek benneteket Atyám országában. Menjetek el az egész világra! Tegyetek tanítványaimmá minden népet! Ha a betegágyhoz vagytok kötve, akkor se csüggedjetek! Imáitokkal és az Én szenvedéseimmel egyesített keresztetekkel lelkek ezreit, millióit menthetitek meg. Tegyétek ezt addig, amíg a kegyelem ideje tart. Imádkozzatok a bűnösökért, hogy kapaszkodjanak bele irgalmamba, amely átöleli az egész világot! Tegyétek ezt még ma, még most, mert hamarosan ütni fog igazságosságom órája, amikor lejár a türelmi idő, és sokan úgy fognak járni, mint a balga szüzek, akik kinnrekedtek a menyegzőről. Most van itt az üdvösség napja. Térjetek meg még ma, amikor még lehetőséget adok rá! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
 

2013. július 18., itthon a kegyelem órájában, délután 3 és 4 óra között az Úr Jézus…

 
Ez a világ nemsokára megszűnik. Még a helyét sem lehet majd felismerni. Az új Jeruzsálem lesz a helyén. Leszáll a menny a földre, és kezdetét veszi az a paradicsomi állapot, amelyet kezdetben teremtett Atyám. Ez lesz az ezer éves béke uralma. A sátánt megkötözöm ezer évre, és a pokol fenekére vetem. Nem lesz többé, aki az embereket kísértse. Mindenki szentül fog élni. Itt lesznek közöttük szent angyalaim és üdvözült szentjeim. Velük egyesülve fognak Engem dicsőíteni és imádni a megújult világ lakói.

Gyermekeim! Készüljetek! Nagyon nagy változások jönnek. Ez a világ most haldoklik. Érzi, hogy el fog múlni. Ennek a jelei a természeti katasztrófák, melyek egyben az emberiség bűneinek a következményei.

Készüljetek! Éljetek halálra készen, mert tűz által tisztítom meg a földet! Minden el fog égni. Ezért azt mondom nektek: ne ragaszkodjatok semmihez, amit itt birtokoltok, mert megsemmisül minden! Ne törekedjetek az anyagi gazdagságra, mert mindent itt kell hagynotok! Inkább tisztítsátok meg a lelketeket a bűnbánat szentségében, és őrködjetek lelketek tisztasága fölött! Járuljatok gyakran a szentáldozáshoz, mert akkor Engem, a legdrágább kincset, üdvösségetek zálogát birtokoltok, Akit magatokkal visztek az örök hazába. Én ugyanis örök vagyok, de ez az egész világ meg fog semmisülni. Vegyétek nagyon komolyan figyelmeztetésemet, és higgyetek szavaimban! Az idő rövid. Készüljetek! Éljetek szüntelen készenlétben! Nem tudjátok sem a napot, sem az órát, hogy mikor fogtok megállni ítélőszékem előtt. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Szentírási megerősítés: 1 János 4, 17. „…bizalommal várjuk az ítélet napját…”

2013. július 19. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 
Drága kislányom! Most a föld megtisztításáról beszélek neked. Olyan lesz ez, mint amikor a háziasszony kitakarítja a lakást. A fölösleges lomot kidobja, a piszkot összesöpri, a port letörli, és az ablakokat lemossa. Végül az egész ház tiszta, ragyog. Így fog lezajlani a föld megtisztítása is. Csak a piszkot és a fölösleges lomot fogom eltávolítani. Utána ragyogóvá teszem, megújítom a földet, és megsokasítom a népet. Eltávolítom körükből mindazt, amihez ragaszkodnak, amit bálványoznak, és Elém állítanak. Azért, mert ezek a kárhozatukra vannak. Értsétek meg, Én mindent a ti örök üdvösségetekre teszek. Az új világban Magamat fogom középre állítani, a legméltóságosabb Oltáriszentségben, mert egyedül Én vezetlek benneteket az üdvösségre. Minden sallangtól, fölösleges dologtól megszabadítom népemet, hogy elszakítsam őket bálványaiktól, amelyek megfosztották őket Tőlem, Üdvözítő Istenüktől, és a kárhozatba taszítják őket. Ne rémüldözzetek azon, amit hozok! Ne sajnáljátok mindazt, amit el fogtok veszteni! Csupán a lelketeket sajnáljátok, amiért bálványaitok megfosztottak titeket Tőlem, legnagyobb Jótevőtöktől, örök életetek Szerzőjétől.
Hamarosan megújítom a föld színét. Pontosan úgy, ahogy a Jelenések könyvében olvashatjátok. Új eget és új földet teremtek. Megmutatom Isteni hatalmamat. Az új világban nem lesz gyász, és jajkiáltás. Letörlök szemetekről minden könnyet. Az új korban mindenki szent és boldog lesz. Ne féljetek, és ne rémüldözzetek azért, hogy azt mondtam: tűz által tisztítom meg a földet. Örüljetek és ujjongjatok! Elérkezik a ti megváltásotok. Az új ég és új föld lesz a földi paradicsom, amikor a menny egyesül a földdel. Ez lesz az ezer éves béke uralma, amiben Én leszek a világ Ura, és nem a sátán, aki most uralkodik a világ fölött.
Gyermekeim, készüljetek! Soha nem látott csodáknak lesztek tanúi. Örüljetek, és adjatok hálát minden nap, mert Isten szeret titeket. Nem hagyja, hogy a vesztetekbe rohanjatok. Én gondoskodom rólatok, és boldog örök életre vezetlek benneteket. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. július 20. itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

 

Most azokhoz a gyermekeimhez szólok, akik elfogadják, és tettekre váltják üzeneteimet.

Drága fiaim és leányaim! Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de azután semmi egyebet sem tehetnek! Csak attól féljetek, aki a testeteket a lelketekkel együtt a pokol tüzébe akarja taszítani. A bűntől féljetek! Rettegjetek minden bűn elkövetésétől, akármilyen szépnek és jónak tünteti fel ellenfelem, a sátán. Amikor kísért, ezt mondogassátok magatokban: inkább meghaljak, mint vétkezzek! Engem lássatok magatok előtt a keresztfán, hogy mennyit szenvedtem a ti bűneitekért! Szeressetek viszont Engem, lángolóan, és Irántam való szeretetből tagadjátok meg magatokat, kérjétek Tőlem a kegyelmet, és akkor soha nem követtek el bűnt. Kérjétek, hogy mindig álljak mellettetek, különösen akkor, amikor kísértésben vagytok! Ellenfelem az Én jelenlétemet nem tudja elviselni, ezért elmenekül. Már mindenre kioktattalak benneteket. Váltsátok tettekre üzeneteimet, és akkor üdvözültök! Nagyon szeretlek mindnyájatokat, és különösen nagy örömömre szolgál, ha elolvassátok, és megfogadjátok szavaimat. Imádkozzatok, hogy minél többen ezt tegyék, és tanításom megtartása által üdvözüljenek! Most annak örüljetek, hogy még beszélek hozzátok, és még időt adok a megtérésre. Használjátok ki ezt a lehetőséget! Az élet rövid. Igyekezzetek rátalálni a keskeny útra, amely az életre visz! Minden kegyelmet megadok mindazoknak, akik Engem keresnek, és vágyakoznak az örök életre. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. július 26. Szentségimádáson Jézus: „Drága gyermekeim! Készüljetek! Az idő rövid. hamarosan meg kell állnotok Színem előtt. Az Antikrisztus ideje elérkezett. Hamarosan fellép, mint nagy békítő és csodatevő. De még előtte sok rossz dolgot fog előidézni. Nemzet, nemzet ellen támad. Háborúk lesznek itt is ott is. Amikor majd minden a legrosszabb lesz, akkor fog megmutatkozni, mint a bajok elhárítója. Sokan behódolnak neki. Őbenne fogják látni a messiást, de valójában nem az. Mindazok, akik megvetettek és elutasítottak Engem, hitelt adnak neki, és ezzel a saját vesztüket okozzák. Már két ezer évvel ezelőtt megmondtam: jönnek majd az Én nevemben, de ti ne higgyetek neki! Mint a cikázó villám, úgy jövök el újra. Minden szem látni fog Engem. Azok is, aki keresztülszúrtak. Olvassátok el a Szentírást, és abban higgyetek! Mindaz, aki mást hirdet nektek, csaló, és a kárhozatban akar taszítani benneteket. Ne higgyetek az álprófétáknak, akik az Én nevemben beszélnek! Csak annak higgyetek, aki az Evangéliumot és a Szentírást hirdeti nektek! Én ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké. Törvényeim változatlanok. Mindaz, aki megváltoztatja, csaló, és a sátán eszköze.
Gyermekeim! Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. Azért, hogy a szeretet egységében kiegészítsék egymást. Ami a nőben megvan, az hiányzik a férfiból, és fordítva. A házasság szent dolog. Isten alkotta azért, hogy gyermekek szülessenek belőle. Amikor Atyám megteremtette a földet, ezt mondta: „Sokasodjatok! Hajtsátok uralmatok alá a földet!” Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Két férfi vagy két nő kapcsolata soha nem lehet házasság. Ez ferde hajlamú, beteg dolog, és súlyos bűn. Ha valaki a saját neme iránt érez vonzalmat, az beteg. Tagadja meg magát, és mondjon ellene a sátán kísértésének! Az ilyen ember éljen egyedül! Keressen Engem, és Én megadom neki a szükséges kegyelmet, hogy üdvözüljön.
 
Gyermekeim! Már sokszor megmondtam nektek, hogy ezt az életet arra kaptátok, hogy Atyám törvényét teljesítsétek, és elnyerjétek az örök életet. Aki itt akar berendezkedni, csalódik. Mindent itt kell hagynia, és lemarad az örök boldogságról. Úgy jár, mint a balga szüzek, akik kinn rekedtek a menyegzőről, mert nem volt olaj a lámpásukban. Az olaj a készenlét. Más szóval az Isten és a felebarát iránti szeretet gyakorlása. Aki elfoglalja magát azzal, hogy itt gyűjtögessen, elmulasztja a készenlétet, és lemarad mindarról, amit Atyám azoknak készített, akik szeretik Őt.
Gyermekeim! Én azt kértem: éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát. Ne süllyedjetek el a világ dolgaiban, mert minden elmúlik! Mindent itt hagytok, és azt sem tujátok, hogy mikor.
 
Drága gyermekeim! Fogadjátok meg szavaimat! Éljetek tisztán és szentül! Csak ez az egy a fontos. Ne ragaszkodjatok semmihez és senkihez! Engem állítsatok az első helyre az életetekben! Én örök vagyok, és Én a tietek maradok mindörökre. Engem szeressetek és imádjatok úgy, hogy megteszitek törvényeimet! Aki Engem szeret, annak kinyilatkoztatom Magam. Nincs annál nagyobb boldogság, mint amikor egy lélek megtapasztalja jelenlétemet, és felfogja kinyilatkoztatásomat. A világ összes kincse nem mérhető vele. Kérjétek el Tőlem ezt a kegyelmet! Ha teljesítitek a törvényt, és tiszta szívből szerettek Engem, nektek is kinyilatkoztatom Magam. Boldogok lesztek már itt a földön, mert Engem hordoztok a szívetekben. A mennyben pedig kiteljesedik, és még jobban elmélyül, és megtöbbszöröződik boldogságotok, amely örökké tart. Erre teremtett mindnyájatokat Atyám, Aki csodálatosan gyönyörű, pazar helyet készített számotokra a mennyben. Örüljetek ennek, és minden igyekezetetekkel akarjátok elnyerni az örök üdvösséget! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
A Szentlélek így imádkozott bennem: „Jézusom, Királyom, örök Boldogságom! Még a Neved is felvidít, amikor kimondom. Te vagy szívem öröme. Ha Rád gondolok, elömlik bennem az Irántad érzett szeretet. A lelkem megtelik örömmel és békével. Hálát adok Neked, hogy meghívtál, és szolgálhatok Neked. Köszönöm, hogy Hozzád tartozom. Imádott Jézusom! Mikor mehetek már Szent Színed elé? Jobban szomjazom Szent Színed látására, mint szarvas a hűs forrás vizére! Jézusom, örömöm, örök boldogságom! Te vagy minden reményem, örök biztonságom. Nélküled halott lennék, de Te vagy örök életem. Ó mily jó, és gyönyörűséges a Te társaságod, és amikor kinyilatkoztatod Magad nekem! Én is úgy vagyok, mint Mária, aki a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha. Csak ülök a lábadnál, és iszom szavaidat. Tanításod örök életté válik bennem. Szavaid az én drága kincsem. Kívánatosabbak számomra a színtiszta aranynál.
Ó Jézusom, Isteni Szerelmem! Köszönöm, hogy kiválasztottál Magadnak, lehajolsz, és beszélsz hozzám. Köszönöm, hogy rozsdás vízcsapod, kicsi ceruzád lehetek. Áldott légy érte Jézusom, hogy engem is felfogadtál szőlőmunkásaid közé! Köszönöm, hogy általam hirdeted az Evangéliumot, hogy engem is lélekhalásszá tettél. Minden vágyam az, hogy tökéletesen megfeleljek elvárásodnak! Lelkeket mentsek Neked, akik mindörökké szeretnek és dicsőítenek majd Téged. Egyedül ezt kérem Tőled a Te mind nagyobb dicsőségedre. Ámen.”

2013. július. 30. Itthon a kegyelem órájában az Úr Jézus…

Drága kislányom! Hamarosan elkezdődik a nagy keresztényüldözés. Kirobbantója és okozója az Egyházszakadás lesz, amit azok idéznek elő, akik úgymond egyesíteni akarják Egyházamat úgy, hogy Engem száműznek a legméltóságosabb Oltáriszentségben. A fő részt a leszakadt részhez csatolják. A fenevad képét helyezik a keresztre. Az ő képét teszik az oltárra. Eltörlik a mindennapi áldozatot. Ezzel teljesítik Dániel próféta jövendölését. Akkor nyíltan megmutatja magát az Antikrisztus, aki mindenféle megtévesztő csodajelet fog művelni, ezért istenként fogják imádni. 
Gyermekeim! Készüljetek, mert most jön el a történelem legnagyobb és legvéresebb keresztényüldözése! Mert ti, akik hétről hétre, napról napra Engem fogadtatok a szívetekbe a legméltóságosabb Oltáriszentségben, nem tudnak eltántorítani Tőlem. Szentéletű papjaim a rejtekben továbbra is be fogják mutatni a Szentmisét. Ezért pedig halálbüntetés fog járni. Mert mindazokat, akik nem imádják a fenevadat, hanem Engem, az élő Istent, Aki meghaltam értetek a keresztfán, kivégeznek. Rengeteg lesz a halott. De ti ne féljetek! Atyám országában örökké ragyogni fogtok, mint a nap. Bízzatok Bennem! Én veletek vagyok minden nap, és megerősítelek benneteket. Fogadjátok megerősítő áldásomat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi Üzenetek – 190. Jézus: Zűrzavar az Egyházban

 

2013.07.30  ÉGI ÜZENETEK

Jézus: Zűrzavar az Egyházban

 

Jézus: Drága engesztelő gyermekeim! Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Már most, a tanításom előtt Szent Véremmel teli aranytállal körbemegyek és védelmül a gonosz támadásai ellen mindegyiketeket lepermetezem. Ugyanis most olyan dologról lesz szó, ami egyáltalán nincs ínyére ellenségemnek. Arról a zűrzavarról fogok beszélni, ami napjaitokban eluralkodott az Egyházban.

Milyen más volt az Én Egyházam Krisztus után a kezdet kezdetén. Egyszerűségtől, Isten iránti hódolattól és tisztaságtól ragyogott. Lassan a gazdagság, a fény, a pompa melyben a hatalmon lévő főpapok fürödtek, éket vert közém, Jézus Krisztus és az én hívő népem közé. Ahogy teltek az évszázadok, úgy fakult az én Sziklámnak, Péternek egyszerűsége és tündöklő tisztasága. Kezdetben a pápák nem voltak megközelíthetetlenek a hétköznapi ember számára. Az első szerzetesrendek rongyos, mezítlábas alapítói bátran felkereshették az egyházfőt alapításengedélyért. Bezzeg a mai bíborosok maguk köré és a pápa köré vastag kőfalat vonnak. Erre jellemző példa, hogy már a második világháború előtt kértem Mária Natália nővéren keresztül a normafai engesztelő kápolna felépítését. Hány és hány pápa váltotta azóta egymást, és az egyházi hierarchia makacs ellenállása megakadályozta, hogy valamelyik lánglelkű papfiam személyesen megszerezze hozzá a pápai engedélyt.

Az első nagy zűrzavar az Egyház történetében a reformáció volt. Testem Luther és Kálvin engedetlensége, lázadása miatt darabokra szakadt. Ez nagy káoszt okozott a hívők seregében. Megszülettek a protestáns egyházak, melyek megreformálták a tízparancsolatot és az egész liturgiát.

A megcsonkított katolikus Egyház igyekezett megerősödni és védeni a hagyományokat. De a II. Vatikáni zsinat új reformokat vezetett be: az áldoztató rácsok eltüntetését, az állva és kézbe áldozást, a hívekkel szembe misézést, és a latin szentmisék helyett az anyanyelven misézést. Vajon mi okozta ezt a nagy változást? Az, hogy nem kívánatos elemek szivárogtak be a Vatikán legbensőbb szentélyébe. Ezt én mai üzeneteimben így fogalmaztam meg nektek, Gyermekeim: „Nem a pápákat vádolom, akik Péter székében ültek. Az ő küldetésük mindig védelem alatt állt. A pápák közül többen a Szentszék foglyaként éltek, szabadkőműves csoportoktól körülvéve, akik nem Istent képviselik. Gyűlölik Istent, és 50 éve hazugságokat terjesztenek Isten kegyelméről. Munkálkodásuk az Egyház összeomlásához vezet.”

A legnagyobb zűrzavart Egyházam életében, most a legújabb időben, Benedek pápa lemondása okozta, melynek indítékairól már adtunk tanítást nektek. A pápaváltás alaposan megosztotta Egyházamat, papokat és híveket egyaránt. Két táborra oszlottak gyermekeim. Az egyik tábor, a többség, ujjongva fogadta a reformokat képviselő, alázatos színben megjelenő új pápát, a másik tábor, a kisebbség – az emberiségnek küldött üzeneteimben bízva – aggódva figyelte, és azóta is figyelemmel kíséri Egyházam sorsát. Ez a megoszlás nagy káoszt okoz. Komoly ellentétek születnek a magasabb körökben bíboros és bíboros között, püspök és püspök között, egyik pap és a másik között. A templomba járó hívek is ellentétbe kerülnek egymással. A bátrabbak igyekeznek terjeszteni az Igazság Könyvét, de gúnyolódással, rágalmazással, fenyegetőzésekkel találják szembe magukat. Látom, hogy egy lelkes, elszánt követőm saját költségén 20 db könyvet vásárolt és ajándékként osztogatja templomi hittestvérei között. Egy asszony csóválja a fejét és beszalad a sekrestyébe a szentmise után. Még ott találja a plébánost és megkéri, segítsen leállítani a könyveket osztogatót. A pap odamegy, leszidja a meglepődött asszonyt. Magyarázza neki, hogy aki ilyen szemetet olvas vagy terjeszt azt eretneknek nyilvánítja, és nem gyóntatja és nem áldoztatja meg. Azonnal hagyja el Isten Házát. Szegény gyermekem megalázva, fájdalommal teli szível távozik, és új helyet keres az igazság terjesztésére. Ez a szegény, megtévedt papfiam felelni fog azért, hogy akadályozta Szent és Igaz Szavaim terjesztését.

Egy kis faluban látok egy kegyelmekkel gazdagon megáldott, bátor kiállású, lánglelkű papot. Ő nem söpri válogatás nélkül a szemétkosárba mai üzeneteimet, hanem gondosan elolvassa és híveivel is ismerteti. A szellemek megkülönböztetésének birtokában van. Az interneten kiszűri a hamis, ezoterikus közléseket és csak az én tiszta, igaz szavaimat fogadja el. Egyházközségében keresztes imahadjárat csoportot vezet. Fekete reverendában jár, és senkit sem áldoztat kézből. Nála csak azok nem térdelnek le szentáldozás közben, akik nem tudnak. Ó, ha látnátok milyen lelkiismeretesen gyóntat! Megmagyarázza minden bűn okát, következményét és tanácsot ad arra vonatkozólag, hogyan lehet legközelebb elkerülni. Szentmiséit teljes átéléssel, odaadással, hódolattal és lángoló Istenszeretettel végzi. Egyházmegyéjében a paptestvérei nem fogadják be, szektásnak és eretneknek bélyegzik meg. Ez az én lelkes papfiam még sincs egyedül, vannak még ilyenek a világon. Amikor majd elkezdődik az egyházüldözés, ők fogják alkotni a rejtekben működő, titkos egyházat. Lakásokban, barlangokban, pincékben fognak misézni az Én drága, forrón szeretett fiaim, és fogják kiszolgáltatni a szentségeket. Nélkülük elpusztulna az Egyház.

Ebben a zűrzavarban ellenségem, a gonosz jól  érzi magát. Vigyorogva és elégedetten nézi a sok vitatkozó, veszekedő, egymást szidalmazó embert. Az egymástól eltérő állásfoglalások az eddig szépen működő engesztelő csoportokat szétzilálják. Mivel nincs a tagok között összhang, egyetértés, egymás után bomlanak fel. Házasságok és értékes baráti kapcsolatok mennek tönkre. Aki az én üzeneteimet követi így gondolkozik: Nagy a tét! Nem mindegy hova állok. Ha a barátom útját követem, elvész a lelkem. Jobb, ha szakítok vele.

A sátán ravasz, mint a kígyó. Első számú  célpontjai a kiválasztottjaim. Közülük is azok, akik a legismertebbek, és tömegeket vonzanak maguk után. Kitűnően utánozva Hangomat vagy édesanyámét, és álnokul felvéve alakunkat, hamis látomások formájában megtéveszti szegény választottjaimat. És mint, aki jól végezte dolgát, a tágas útra tereli a rajongók hiszékeny sokaságát.

Kérdés, hogy nektek drága gyermekeim, mi a teendőtök az Egyháznak ebben a zűrzavaros időszakában. Először is óvatosnak, megfontoltnak kell lennetek. Csak a legbizalmasabb és legmegbízhatóbb lelki testvéretekkel legyetek nyíltak és őszinték hovatartozásotokat illetően. Eszetekbe ne jusson haragot, gyűlöletet táplálni magatokban az ellentábor tagjaival szemben. Imádkozzatok értük,  mert lelkük nem jó irányba halad. Isten nevében minden rosszat mondanak rátok. Továbbra is terjesszétek igaz Szavaimat, de vigyázva, hogy áruló kezébe ne kerüljön, mert ellenetek fordítja. Vigyázzatok, hogy mit beszéltek a telefonba, mert már mindent tárolnak, és majd az üldözések alatt előkeresik, amire kíváncsiak. Ügyeljetek rá, hogy még sokáig fennmaradhasson engesztelő és virrasztó közösségetek. A csoportok titkairól, legbensőbb dolgairól idegeneknek ne beszéljetek! Minden szabadidőtöket lélekmentéssel töltsétek, mert a ti imáitok fogják megmenteni megtévesztett felebarátaitokat. Kerüljétek az olyan okkult, sátáni praktikákat, gyógymódokat, melyek démonokat rakhatnak rátok, mint a homeopátia, mágneses ágyak, akupunktúra, ingázás, jóga, agykontroll, horoszkópok, fénygyógyászat, szellemgyógyászat.

Szorosan fogjátok a kezemet, egy pillanatra se szakadjatok el tőlem. A napi szentmise, a heti gyónás és napi szentáldozás erőt ad nektek és megtart mellettem, az igazság oldalán. Nektek, követőimnek e zűrzavaros időben nyitott szemmel kell résztvennetek a szentmiséken, hogy észrevehessétek, ha valami új módosítás sérti az Egyház hagyományait. Ne ítélkezzetek olyasmiről, ami még nem történt meg. Jelenleg engedelmességgel tartoztok egyházi előljáróitoknak, addig a pontig, míg én jelen vagyok testemmel és véremmel, isteni dicsőségemmel az Eucharisztiában.

Drága kincseim! Ebben a Nagyfigyelmeztetés előtti káoszban egy misztikus képet mutatok nektek. Itt állok előttetek hatalmasban, fejem a mennyezetig ér, csak körvonalam látszik, fényből. Az én testem az Egyház. Lelki szemeitekkel láthatjátok, hogy ez a titokzatos Test telis-tele van kicsi emberekkel: férfiakkal, nőkkel, gyermekekkel, papokkal, hívőkkel, közömbösökkel és hitetlenekkel, különböző felekezetekhez tartozókkal. Nagy mozgolódás, vitatkozás, veszekedés, ítélkezés, rágalmazás van köztük, mindenki a maga igazát hajtogatja. Két táborba csoportosulnak. Többen vannak, akiket ellenségem megtéveszt. Kevesebben az én követőim. Az egység felbomlása miatt misztikus testem egyre betegebb lesz, sok sebből vérzik, gyengeségében összeesik és elterül a földön. Az én bátor katonáim, akik hisznek szent és igaz szavaimban, összefognak az egész világon és kicsiny sereget alkotva Szentséges Szívem Sebében találnak menedéket. Vérem tavában fürdetem őket, hogy megtisztulva erőt gyűjtsenek a további harchoz. Atyám hatalmas alakja lehajol a Mennyből, fekvő, beteg Testem fölé borul és minden fájó, vérző tagomat végigsimítja atyai szeretetével és irgalmával. Kiemeli mellemből szeretettől lángoló, töviskoszorúval átfont, sebes Szívemet. Ott dobog a tenyerén. Így szól hozzátok, a szívsebemben rejtőzőkhöz: „Jöjjetek elő, kicsi harcos, állhatatos porszem gyermekeim! Lépjetek ki a tenyeremre, hogy megerősíthesselek titeket.” Ahogy ott álltok, maroknyi csapatom, a Mennyei Atya rálehel mindkét kezére, amelynek következtében a kegyelem fénye beborítja tenyereit és ti ebben a ragyogásban egészen feloldódtok, átmelegedtek. Különleges nagy erőre és bátorságra kaptok. Másik hatalmas kezét felemelve áldó keresztet rajzol fölöttetek a levegőbe. Majd lehajol hozzám, az Egyházhoz, a beteg testemhez és nagy szeretettel visszahelyezi keblembe Szentséges Szívemet, veletek együtt, drága követőim. Az isteni kegyelemtől megújulva megragadjátok fegyvereiteket: a rózsafüzért, a keresztes imahadjárat imáit, böjtjeiteket, áldozataitokat, és újra elvegyültök megtévesztett testvéreitek közé, hogy felkészítsétek őket a Nagyfigyelmeztetésre, a megpróbáltatásokra és az én második dicsőséges eljövetelemre. Amen.

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi Üzenetek 181-189. Szentlélek-Jézus-Mennyei Atya-Szűzanya: Szentmise

ÉGI ÜZENETEK 2013.05.14 Szentlélek: Szentmise I.
 
Szentlélek: Drága Engesztelőim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, a 3. isteni Személy, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Ma a szentmise tartalmáról és jelentőségéről lesz szó. Erről a témáról hallottatok Tőlünk, de kétféle okunk is van rá, hogy újra elétek tárjuk. Egyrészt kissé más megvilágításban közelítjük meg, másrészt e végső időkben nagyon időszerű és fontos beszélni a szentmiséről.
 
Tudnotok kell, hogy a szentmisét nem az emberek találták ki, hanem isteni eredetű. Jézus Krisztus, a Szentháromság 2. személye, az Újszövetség főpapja alapította, húsvét előtt, nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán. Ugyanis ezen a csütörtökön ajándékozta meg apostolait isteni szeretetének legnagyobb jeleivel: a lábmosással, az Oltáriszentséggel és utolsó tanításaival, mely búcsúbeszédnek tekinthető. A lábmosást János evangéliumában így olvashatjátok: „Jézus fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványai lábát… Péter tiltakozott: -Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha! Ha nem moslak meg – felelte Jézus – nem lehetsz közösségben velem. Akkor, Uram, ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is – mondta Simon Péter. De Jézus ezt felelte: Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan… Tudta, ki árulja el.”
 
Elgondolkodtató, kedves Engesztelőim, hogy Jézus miért éppen az apostolai lábát mosta meg, nem pedig az utcáról összeszedett bármilyen emberekét? Mert nagy tervei voltak tanítványaival, őket tette utódjaivá. Pétert és Jánost felkente pappá, és megbízta őket azzal, hogy a Szentlélek eljövetele után ők maguk szenteljék fel a többi apostolt is. Ez a szent hagyomány megmaradt az Egyházban, ezért a pápák évezredek óta bíborosaik lábát mossák meg, nem akárkiét.
 
Krisztus mély szeretetének másik jele ezen a nagycsütörtökön az Eucharisztia megalapítása volt. Kedveseim! Ha nem tudnátok, elmondom nektek, hogy a zsidóknál ősi szokás volt a vendéget a háznál érkezésnél és búcsúzásnál kenyértöréssel és közös kehelyből való ivással megtisztelni. Jézus ezt ezen a Húsvét előtti nagycsütörtökön a Legméltóságosabb Szentséggé emelte. Máté így ír erről az evangéliumban: „Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és odanyújtotta tanítványainak ezekkel a szavakkal: Vegyétek, és egyétek, ez az én testem! Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta oda nekik: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” Emerich Anna Katalin, a mi kedves választottunk úgy látta ezeket a cselekményeket, hogy közben egyre bensőségesebb lett az Úr, és hallotta, amint mondta: „Mindent oda akarok adni nektek, amim van, még önmagamat is.” Ekkor úgy tűnt, mintha egészen kiöntené magát szeretetében. Egészen átlátszóvá lett, olyan volt, mint egy fénylő árnyék. Majd az első kenyérdarabot megfogta, letört belőle egy picit és a kehelybe hullatta, úgy mint ahogy a papok szokták tenni a szentmisén. Abban a pillanatban, ahogy ezt cselekedte, úgy látta Emerich Anna, mintha a Szűzanya lelkileg fogadta volna a szentséget, pedig valójában nem is volt jelen. Mielőtt megáldoztatta az apostolokat, a tálcán lévő kenyérdarabkákat jobbjával megáldotta. Fény jött ki a szájából, ahogyan beszélt és a kenyér világító anyagként ment be az apostolok szájába. Azután felemelte a kelyhet az ajkáig és belé mondotta az alapítás szavait: „Ez az én vérem, a szövetségé stb…. Közben egészen átszellemült, átlátszóvá vált, valósággal átment a borba, amit adott.
 
A harmadik jel, amivel az apostolok és az emberiség felé kifejezte szeretetét: a búcsúbeszéde volt. Titkos tanítást adott apostolainak arról, hogyan folytassák az Oltáriszentséggel kapcsolatos tennivalókat, mikor és hogyan vegyék magukhoz a megmaradt, átváltoztatott kenyereket, mikor áldoztassák meg a Szűzanyát és miután kiáradt rájuk a vigasztaló Szentlélek, hogyan konszekrálják majd magukat. Azután tanította őket a papi rendről, a fölkenésről, a krizma és a szent olajok elkészítéséről.
 
Azután elmondta nekik, hamarosan mi történik majd vele. János evangélistát idézem erről: „Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itt hagyom a világot, és visszatérek az Atyához… Eljön az óra, és már itt is van, amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.” … „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy Engem előbb gyűlölt, mint titeket… Mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak titeket a világból, gyűlöl benneteket a világ.”… „Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.”
 
Ezt, kedves Engesztelőim, Jézus nektek is mondja. Titeket is kiválasztott a világból. Évámat, eszközünket felhívta egy lelki testvér, tele szomorúsággal és keserűséggel. Rendszeres szentmise látogató, zarándokló és engesztelő. Férje ateista, állandóan üldözi, csúfolja túlbuzgósága miatt. Bigottnak, bolondnak nézi. Tele van lelki sebekkel. Jézus Éván keresztül így vigasztalta: „Kicsi, szomorú Gyermekem! Légy boldog, mert hitedért és Irántam érzett szeretetedért bántanak. Ezeket a kereszteket Én engedem meg, mert lelkedet csiszolom, fényesítem vele. Ezek lelki kincsek, ha nem sírdogálsz és zúgolódsz miattuk, hanem felajánlod Nekem, szegény férjed lelkéért. Kérj Engem, enyhítsem büntetését, amit majd kap Tőlem gúnyolódásaiért. Hiszen nemcsak téged bánt ezzel, hanem Engem is. Én helyette is szeretlek. Búcsúzóul forró ölelésemmel vigasztallak.
 
Gyermekeim, visszatérek beszédem vezérfonalához a szentmiséhez. A ti drága Üdvözítőtök ezen az utolsó estéjén nemcsak az Oltáriszentséget, a többi szentséget, a papi rendet alapította meg, hanem magát a szentmisét. Az említett három jel közül a második kettőn alapul minden szentmise: az Oltáriszentségen és Jézus tanításán. A szentmise misztérium. Nem egy közösségi, szórakoztató rendezvény, ahol összejönnek a hívő emberek, hanem látható jelek által végbemenő láthatatlan, isteni esemény. A szentmisére nem azért kell mennetek, hogy ott valami különös, érdekes, fülcsiklandozó élményben részesüljetek, hanem a hitetek és istenszeretetetek kell, hogy odavezessen benneteket. Ne törődjetek vele, hogy éppen kedvetlenek, fásultak vagytok, mikor menni kell, vagy lelki szárazság kínoz és üres a lelketek, vagy a miséző pap személye ellenszenves, vagy pedig unalmat, megszokottságot éreztek. Ezeket ellenségem teszi veletek. Küzdjétek le, és menjetek a szentmisére. Menjetek addig, amíg lehet! Ugyanis ez a vallásgyakorlat képes csak Isten közelében tartani benneteket. Hamarosan eljön az idő, mikor már nem lesz lehetőségetek rá. Az üzenetek szerint egyszer csak beköszönt a keresztényüldözés, amikor már nem mindenki tudja elérni a rejtekben miséző bátor pap fiaimat. Ilyenkor, Kicsinyeim, jusson eszetekbe a lelki áldozás, mely előtt gyakoroljatok mély bűnbánatot. Jézus Uratok kérésetekre el fog menni hozzátok láthatatlanul és megáldoztat benneteket.
 
Hogy itt közösen felelevenítsük ezt a páratlanul szép élményt, most eszközöm, Éva kérni fogja Tőlünk számotokra a lelki áldozás nagy kegyelmét.
 
A sorrend a következő: 1.) Mély bűnbánat gondolatban a szívetek mélyén. 2.) A Mennyei Atya a Szentlélek kezébe adja a kelyhet, melyben Jézus vére lakozik, és Szent Fia kezébe adja a láthatatlan cibóriumot, melyben a konszekrált Szentostyák vannak. 3.) A Szentlélek tartja a kelyhet, Jézus a vérbe mártja az Oltáriszentséget, és szépséges szavak kíséretében mindenkit megáldoztatnak.
 
Eszközöm mindenki nevében megköszöni ezt a nagy kegyelmet. Végezetül Én, a Szentlélek Isten köszönöm figyelmeteket tanításom alatt és a szentmiséhez való hűség lelkületével megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
 
ÉGI ÜZENETEK 2013.05.21 Jézus: Szentmise II.
 
Jézus: Drága Engesztelőim! Én folytatom a Szentmiséről szóló sorozatunkat. Ma a két szín alatti valóságos jelenlétemet szeretném kifejteni előttetek. Ez hittitok, amit élő ember felfogni képtelen. Csak az tudja elhinni és magáévá tenni ezt a gondolatot, aki nem az értelmével, hanem a szívével közelíti meg. Csak az képes elfogadni, akinek gyermeki, mély hite van.
 
Emlékezzetek pár éves kicsi korotokra. Szenteste délutánján apukátok vagy nagyobb testvéretek elvitt benneteket sétálni. Közben édesanyátok feldíszítette a karácsonyfát és elhelyezte alá az ajándékokat. Teljes szívvel hittetek szüleiteknek, hogy a Jézuska és az angyalok teszik mindezt. Meg se fordult a fejetekben, hogy kételkedjetek. A mai elsőáldozók, ha jó felkészítésben van részük, gyermeklelkükkel mélyen hiszik és vallják, hogy Én, az Ő Jézusuk szállok a szívükbe. Az apostolaim az utolsó vacsorán őszintén, minden kételkedés nélkül elhitték szavaimat, hogy valóban Én vagyok a kenyérdarabokban és a borban, hogy az Én Testemet és Véremet veszik magukhoz. Vajon a kicsi gyermekek, az elsőáldozók és apostolaim miért tudtak hinni bennem feltétel nélkül? A gyermeki lelkületük miatt.
 
Az én eszközöm, Éva 8 éves korában, mikor elsőáldozó volt, oly erősen hitte, hogy valóságosan egyesült Velem, hogy egy kis osztálytársával szentül elhatározták, hogy egyszer vértanúk lesznek. Járt ő a templomba szüleivel, testvéreivel együtt, heti áldozó volt, de mégis ez a lángoló hite ellaposodott, megszokottá vált. Kamaszkorában már nem is jelentett számára különösebb örömet a szentáldozás. 18 éves volt, mikor a kegyelem mélyen megérintette a lelkét a Szentostyában lévő valóságos jelenlétemmel kapcsolatban. Édesanyjához eljött egyik nap egy vallásos barátnője, aki egy oltáriszentségi csodát, a lanciano-i csodát mesélte el, nagy lelkesen. Az Én Évám úgy itta a szavait, mint a kiszáradt szivacs a vizet. A hitetlenkedő miséző pap kezében a bor az Én Szent Véremmé változott és ma romlatlan állapotban szemlélhetik a zarándokok egy díszes szentségtartóban. Azóta Éva eljutott oda, és személyesen, könnyhullatás kíséretében térdelt előtte, mint fiatalkori megtérése bizonyítéka előtt.
 
Kedves Gyermekeim! Ebből a mai példából láthatjátok, hogy a valóságos jelenlétben való hit kegyelem kérdése. Én mindenkinek küldöm a kegyelmet valaki vagy valami által, és csak az tudja elhinni, hogy a konszekrált kenyérben és borban Én vagyok, aki kinyitja a szívét Felém. A Trienti Zsinat megfogalmazta: „Az Oltáriszentségben jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus teste és vére, lelkével és istenségével együtt és így jelen van az egész Krisztus; mégpedig nem csak úgy van benne, mint jelben vagy képben vagy hatóereje szerint, hanem igazán, valósággal, lényegileg.” A zsinatnak ebből a kijelentéséből levonhatjátok az igazságot, hogy az Oltáriszentség nem jelkép. Valóságos Jelenlétem benne nem attól függ, hogy elhiszitek-e vagy sem. Akkor is jelen vagyok benne, ha nem hiszitek el, akkor is, ha hanyagul bánnak velem, akkor is, ha leejtenek, ha bűnösen hívnak le az oltárra, ha bűnösen vesznek magukhoz, ha megtaposnak, ha megaláznak. Csak akkor szűnök meg létezni a kenyér és bor színében, ha megsemmisítenek.
 
Drágáim! Szeretnék még mélyebbre hatolni az Oltáriszentség titkaiba. Az Egyház Szentlélek által vezetett tanításaiból tudjátok, hogy két szín alatt vagyok jelen: a kenyér és bor színe alatt. Az átváltoztatás szavaival azt mondom, hogy ez az Én Testem az ostyára, a kehelybe lévő borra pedig, hogy ez az Én Vérem. Ennek ellenére úgy tudjátok és hiszitek, hogy magában a Szentostyában is imádhatjátok testemet és véremet egyaránt. Megpróbálom világossá tenni előttetek, miért van ez. A Szentostyában, ahol a testem van, teljes egészében jelen vagyok: tehát ott van a testem, a vérem, a lelkem, egész emberségem és megdicsőült Istenségem. Ugyanígy az átváltoztatott borba teljességben jelen vagyok. Nemcsak vérem, hanem testem, lelkem, emberségem és istenségem. Tehát a két szín alatt együtt és külön-külön teljes egészében ott vagyok.
 
Drága Kicsinyeim! El se tudjátok képzelni, mekkora örömöt okoztok nekem, mikor meglátogattok és szemléltek engem az Oltáriszentségben. Míg néztek és szó nélkül imádtok Engem, Én is nézlek benneteket, gyönyörködöm szeretetetekben. Amikor köszöntötök engem, Én is köszöntelek titeket. Mikor kéritek, hogy öleljelek át titeket, kilépek a szentségtartóból, láthatatlanul, elétek állok, és nagy szeretettel szívemre ölellek benneteket. Ez történik olyankor, mikor jelenlétemben elérzékenyültök. Hasonló boldogságban részesítetek Engem, Üdvözítőtök, mikor szentségimádáson vesztek részt. Ilyenkor, amikor ott ül néhány buzgó gyermekem és szívből fakadó imákat, saját egyszerű szavait küldi felém, akkor mindegyikhez odalépek a padba, megsimogatom az arcát, homlokára egy keresztet rajzolok, és fejét a szívemhez szorítom. Ha szomorú valamelyik, letörlöm a könnyeit újaimmal és átölelem a vállát, s közben vigasztaló gondolatokat sugallok neki. Van, akit a szentségimádás alatt az örök élet vizével itatok, mely nagy szellemi örömökkel árasztja el. Mások az együttérzés kegyelmét kapják tőlem. De van olyan gyermekem, aki úgy érzi, hiába ül előttem és várja az áhítatot, lelki szárazságot, ürességet, közönyt érez. Pedig hozzá is odamegyek. Neki a legnehezebb, ezért ő kapja a legtöbbet: ölbe veszem, simogatom és így szólok hozzá: Ne szomorkodj, Báránykám, jelenleg itt te mented a legtöbb lelket. Csak ajánld fel unalmadat, fásultságodat, szétszórtságodat és Én kegyelemmé alakítva viszem a közömbösökhöz és hitetleneknek.
 
Tehát Gyermekeim, a szentségimádás mindig eredményes és érdemszerző. Szívesen hallgatom a gyönyörű rózsafüzéreket, litániákat, de várom a szívből fakadó imákat is. Azért tértem ki a szentségimádásra, mert az Eucharisztia, a szentmise királya, a szentségimádáson hosszasan, kiemelve találkozik veletek. Aki sokat jár szentségimádásra, annak a lelkébe mélyebben beleivódik az Oltáriszentség szeretete, és mikor a szentmisében megtörténik az átváltoztatás, Irántam érzett szeretete és hálája sokkal forróbb lesz. A szentáldozás után pedig nemcsak a szentostya ízét fogja érezni, hanem az egyesülés örömét Velem, Istenével. Érezni fogja, hogy nemcsak testemmel egyesült, hanem mindenestül az övé lettem.
 
Tudjátok, Drágáim, ki érzi megszokottnak és üresnek a szentáldozást? Aki még nagyon kötődik a világhoz. Naponta elmond egy Miatyánkot, Üdvözlégyet gépiesen és a szentmisét egy megszokott kötelességnek tartja. A szentáldozáskor pedig, nem gondol bele Valóságos Jelenlétembe. Nem jut eszébe, hogy ő a kicsi Teremtmény Istennel egyesül. Neki én csak egy fizikai valóság, egy ostya vagyok, amit elfogyaszt, csak úgy szokásból. Rosszul érzem magam a szívében, mert el se hiszi, hogy ott vagyok. Benne élek abban a sivárságban, szeretetlenségben, közömbösségben. Gondoljatok arra, hogy a nagy templomok áldozói között a kígyózó sorokban mindig vannak ilyen szegény gyermekeim. Imádkozzatok értük, hogy ismerjenek fel végre Engem az Oltáriszentségben, mint valóságosan élő Jézust. Ó, milyen mások vagytok ti, hűséges engesztelő gyermekeim. Már előre otthon készültök a nagy eseményre, hogy a szentmisében újra együtt lehettek Velem. Az átváltoztatáskor erősen hiszitek, hogy az ostya és bor csak egyszerű fizika valóság, anyagok, amelyekbe beleköltözöm. Valóban leszálltam az oltárra, hogy megújuljon keresztáldozatom. Mélyen hívő, áhítatos Kicsinyeim! Bennetek van minden örömöm. Úgy, de úgy szeretek veletek találkozni a szentmisében! S nektek nem elég a vasárnapi együttlét, minden alkalmat megragadtok, hogy együtt lehessetek Velem. Minden nap kitárt karokkal várlak benneteket, hogy nektek ajándékozhassam Magamat teljes egészében.
 
Megáldalak benneteket a valóságos jelenlétben való hit növekedésének kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
 
ÉGI ÜZENETEK 2013.05.28 Mennyei Atya: Szentmise III.
 
Mennyei Atya: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti teremtő és gondoskodó Atyátok, eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Szentmise sorozatunk 3. részében az ÁLDOZAT-ról beszélek nektek.
 
A múlt héten Jézus Krisztus, az Én Szent Fiam azt fejtette ki előttetek, hogy Ő a kenyér és bor színében két szín alatt valóságosan van jelen a szentmisében testével, vérével, emberségével és isteni dicsőségével. Én most ehhez hozzáteszem, hogy a Szentostyában nem egyszerűen Teste és Vére van jelen, hanem az Ő megtöretett Teste és kiontott Vére. Mit is jelent, hogy megtöretett Teste? Azt a testet jelenti, amelyet régen 2000 éve elfogtak, megostoroztak, tövissel koronáztak, amely vérben és verítékben ázva felvitte a Golgotára a nehéz keresztet, azt a testet, melyet megfeszítettek és megöltek. Mit jelent, hogy kiontott Vére is jelen van? Azt a Vért, melyet a vérrel verítékezéskor hullatott, mely az ostorcsapások nyomán kiserkent a bőre alól, és az ostorozó oszlop köré folyt, azt a vért, mely a töviskorona alól patakokban csorgott az arcán, azt a vért, mely a felszegezéskor sugárban spriccelt szent kezeiből és lábaiból, és azt a vért, mely Oldalsebéből áradt, mikor a lándzsát kihúzták belőle.
 
Drága Gyermekeim! Ahányszor részt vesztek a szentmisén és rátekintettek az átváltoztatott Eucharisztiára, mindig gondoljatok arra, hogy a ti Megváltótok feláldozottként van benne. Ezért mondhatjátok, hogy a szentmise áldozat, a keresztáldozat megújítása. A trienti zsinaton ez így hangzott el: „Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával azon az éjszakán, amelyen elárultatott, megalapította testének és vérének eucharisztikus áldozatát, hogy ezáltal a keresztáldozat az időkön át egészen az Ő újra eljöveteléig örökre jelenlévő valóság legyen.” Tehát a szentmise a keresztáldozat megújítása, de nem újra és újra ismétlése. Ezt a kifejezést, hogy a szentmise a keresztáldozat megújítása, könnyen félre lehet érteni. Ez emberi ésszel fel nem fogható misztérium. Mikor az átváltoztatáskor rápillantotok a Szentostyára, nem valami fizikai folyamat történik, hogy Jézust a kenyér színe alatt kínozzák, bántalmazzák és megölik, hanem mindez misztikusan, titokzatosan valósul meg, amelyet csak a Mennyben, üdvözült testetekben fogtok megérteni. Tulajdonképpen egy látható, földi, anyagi dolog – a kenyér és bor – egy láthatatlan isteni tartalmat közvetít nektek. Ezt az isteni tartalmat nem tudjátok, hanem hiszitek, és ez a titokzatos cselekmény csak így jöhet létre, hogy a kétféle fizikai valóság egyesül az átváltoztatás szavaival. Így jelenik meg az oltáron a keresztáldozat. Egy hittanóra utáni szünetben két gimnazista kislány beszélgetését hallottam. A szentmise áldozati részének tartalmáról beszélt nekik a hitoktató. Szilvike sehogy se értette, hogy miért van szükség a szentmisében Jézus kereszthalálára. Hát nem volt elég, hogy egyszer már megváltott minket? Barátnője Kati, így próbálta megmagyarázni neki: – Dehogynem, elég Krisztus 2000 évvel ezelőtti keresztáldozata az egész emberiség megváltására. A szentmise nem azért van, ahhoz az egyetlen nagy áldozathoz mindig újabb és újabb áldozatokat hozzátegyen, hanem hogy Jézus Krisztus régi keresztáldozatát jelenvalóvá tegye mindenki számára. Pl. nekünk, akik nem éltünk Krisztus korában, és azoknak, akik még ezután fognak megszületni. Szilvi tovább kérdezősködik: – De hát, miért kell folyton a híveknek eszébe juttatni Jézus áldozatát? Miért van szükség erre? Hiszen a reformátusoknál nincs az istentiszteletben áldozati rész.
 
Kati így világosította fel: – A szentmise nálunk katolikusoknál azért tulajdonít ilyen nagy jelentőséget az áldozatnak, mert az üdvözüléshez nem elég a hit, a biblia olvasása, és a szentségek felvétele, hanem követnünk kell Jézust a tetteiben és a szenvedésében. Tehát azért jelenik meg a szentmisében Jézus keresztáldozata, hogy a hívek az Ő szenvedéseiből erőt meríthessenek saját fájdalmaikhoz, gondjaikhoz, és követve az Üdvözítőt, fel tudják ajánlani az ő keresztjeiket saját lelkükért és másokért.
 
Ez az Én kis Kati Gyermekem milyen bölcsen válaszolt! Bizony az emberek szenvedése az Én Szent Fiam keresztje nélkül semmit nem ér. Gondoljatok Istvánra, egy idős, hitetlen nehéz természetű emberre, aki két évig rákos agydaganatban szenvedett. Csak panaszkodott, káromkodott, mindenkit hibáztatott és eszébe se jutott Hozzám fordulni. A végén papot se engedett magához hívatni, így halt meg. Mélyen hívő felesége sokat imádkozott érte. Jelenleg a tisztítótűz legmélyén van. Ha ez a férfi eljárt volna szentmisére és betegségéhez merített volna Jézus megújuló keresztáldozatából, és fájdalmait felajánlotta volna bűnei eltörléséért, halála után azonnal Magamhoz vettem volna a lelkét. Elkerülhette volna a szörnyű szenvedést, amelyben még évtizedekig része lesz.
 
Tudjátok, azért válik keresztetek nagy értékűvé, mert zúgolódás helyett egyesítitek a szentmisében Fiam szenvedésével. Ugyanis mindarra, amit felajánlotok, ez esetben úgy tekintek, mintha Fiam tette és szenvedése lenne, és ezért keresztetek nagyon kedves az Én szememben. Jézus az Egyház feje, ti pedig Gyermekeim a test vagytok. Jézus egészen az Egyházának ajándékozza keresztáldozatát, hogy a hívek abba belehelyezhessék azt, amit Előttem, az Atya előtt kedvessé akarnak tenni. Minden szentmisében a felajánlás éppen erre a belehelyezésre való. Mikor a miséző pap felemeli a kelyhet a borral a felajánlási könyörgésben ezt mondja: „Ez a felajánlás, mely a mi teljes szentségi önátadásunknak jele, váljék szünet nélküli áldozattá, hogy egyszerre teljesítse a szent misztérium alapítványát és ugyanakkor a te üdvösségi művedet csodálatosan munkálja mibennünk.” Míg a pap ezeket a szavakat mondja, helyezzétek bele a kehelybe fájdalmaitokat, gondjaitokat, örömeiteket és egész lelketeket. És mindazok lelkét, akiket Elém akartok hozni. Tehát azért válik jelenvalóvá Jézus keresztáldozata, hogy az Ő áldozata az Egyház áldozatává váljon. Ó, Gyermekeim, a ti áldozatotokká. Most már egészen világos mindannyiatok előtt, miért olyan fontos nálatok, katolikusoknál a szentmise áldozati része.
 
Természetesen a felajánlás még nem áldozat, csak megelőzi azt. Képzeljétek csak el, ha felajánláskor beleteszitek magatokat a kenyérbe és borba, akkor az átváltoztatásban ti magatok is átváltoztok Krisztussá. Isten emberré lett, hogy az ember Istenné legyen. És mindez miért történhet meg? Mert Jézus áldozatával titeket magával egyesít.
 
Drága Gyermekeim, e tanításom utolsó perceiben az Én drága Fiam egy fényes felhőn leereszkedett a Mennyből és most itt áll Mellettem megdicsőülve. Kezében egy nagy aranyszínű keresztet tart. Öt szent Sebe úgy ragyog, mint a legfényesebb drágakő. Mosolyogva néz rátok és azt kéri, hogy fájdalmaitokat, gondjaitokat, betegségeteket, fáradságotokat gondolatban gyűjtsétek össze. Így szól hozzátok: „Drága Gyermekeim, lélekmentő segítőtársaim, engem követő Barátaim. Körbemegyek köztetek. Két tenyeretekbe tartsátok felém problémáitokat. Mindegyiketek előtt megállok, magammal víve keresztemet. Bal kezemmel megáldom, amit Felém nyújtotok és egy kicsi aranykeresztté változtatom. Ezt a kicsi keresztet érintsétek hozzá az Én nagy keresztemhez, és Én beleolvasztom. Visszamegyek a helyemre, és Atyám elé térdelve átnyújtom Neki egyesített szenvedéseinket. Arra kérem, alakítsa kegyelemmé és ossza ki a sok közömbös, hitetlen és megátalkodott lelkek között.
 
Újra Én szólok hozzátok, Mennyei Atyátok. Szenvedéseiteket, gondjaitokat Fiam keresztjével együtt elfogadtam. E közös, egyesített nagy keresztet jobb kezemmel végigsimítom, és ragyogó kegyelemsugarakká változtatom. Mindenkinek küldök belőle egy fényes sugarat, a többit pedig szétszórom a rászorulók között. Köszönöm, hogy végighallgattátok tanításomat, és most Én is viszonzásul végig fogom hallgatni imáitokat.
 
Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
 
ÉGI ÜZENETEK 2013.06.04 Szűzanya: Szentmise IV.
 
Szűzanya: Drága Gyermekeim! Édesanyai szeretetem összes melegével köszöntelek benneteket. Boldog vagyok, hogy eljöttetek és érdeklődéssel hallgattok Engem. Folytatom a sorozatunkat a Szentmiséről, mely az Egyház első és legfontosabb liturgiája. 1.) Először arról fogok beszélni nektek, hogy melyik paphoz érdemes szentmisére járni.
 
Egy példával kezdem. Kendereskútja egy kicsi alföldi falu új plébánost kapott. Az előzőt egy nagyobb városba helyezték, ahol kezdett a hitélet kihalni, és szükség volt egy rátermett, lánglelkű, nagy tapasztalatú lelkipásztorra. Éppen vasárnap van, az új pap tartja a szentmisét. Három asszony egy irányban mennek haza: Juliska, Anna és Rózsika. Anna így szól: „Én ezután inkább a közeli Gácsalmásiba fogok járni vasárnaponként. Észrevettétek, hogy ez az új pap, hogy összecsapta a szertartást? Hadarva beszél, alig értettem valamit az evangéliumból.” „Igazad van – mondja Rózsika – a szentbeszéd is nagyon rövid volt és semmitmondó. Emlékezzetek vissza, hogy a mi János atyánk az átváltoztatáskor milyen sokáig és milyen áhítattal tartotta a levegőben a Szentostyát és a kelyhet a Szent Vérrel! Ő csak egy pillanatra emelte fel. Az egész szentmise 30 percig tartott.” Juliska, aki eddig hallgatott, így válaszolt: „Idefigyeljetek! Ez a pap más vérmérsékletű, más alaptermészetű. Talán még nem kapott annyi kegyelmet Istentől, hiszen még olyan fiatal. Nem az számít, hogy hogyan tartja a szentmisét a pap, mindenképpen érvényes, teljes értékű a hívek számára.”
 
Drága Gyermekeim! Juliska jól látja ezt a kérdést. Ha Krisztus azt akarta, hogy keresztáldozata örökké jelen való legyen, akkor ezt nem erre vagy arra a papra bízta, hanem Egyházára, az Ő titokzatos Testére, akiben Ő maga működik. Tehát a szentmise más és több, mint ahogy a papok gyarlóságuk arányában celebrálják. Mint ahogy szent Ágoston a keresztelésről mondta: „Péter keresztel? Nem. Jézus az, akik keresztel.” Ezt Én is mondom: „A pap-e az, aki olvassa az evangéliumot és mondja a szentbeszédet? Nem, hanem maga Jézus Krisztus. A pap-e az, aki végzi a felajánlást és átváltoztatást? Nem, hanem Jézus. A szentmise végén a pap-e az, aki megáld benneteket? Nem, hanem Jézus Krisztus, személyesen. A pap csak helyettesít, ő az eszköz. Tehát a miséző pap bármilyen tehetséges vagy tehetségtelen, bármilyen lanyha vagy buzgó, az általa mondott szentmisében egyaránt megújul Jézus Krisztus keresztáldozata.
 
Higgyétek el, Gyermekeim, minden szentmisén Én is ott vagyok a szentélyben, mindent közelről látok. Ha áhítatot és összeszedettséget tapasztalok a miséző pap fiam mozdulataiban, szavaiban, lelkében, akkor repes a szívem a boldogságtól. De ha azt látom, hogy közönyösen, unottan, sietve mondja el a misét az illető pap, elszomorodok Szent Fiammal együtt. De ő olyan irgalmas hozzátok, hogy az ilyen lélek nélkül misézőknek is a szavára leszáll az oltárra. Miért? Hogy a szentáldozásban nektek adhassa magát.
 
Kendereskútján teltek a hetek és a hívők kezdték megszokni az új plébános miséző szokásait. De egyik vasárnap reggel történt valami. Képzeljétek csak, az én pap fiam bizonytalan léptekkel jött be és akadozva, szavakat ismételve olvasta fel Isten igéjét. A prédikáció elmaradt. Mikor a ministráns öntötte a bort és vizet a kehelybe, alig tudott beletalálni, mert az atya el-elszédült és mozgott kezében a kehely. A legnagyobb botrány akkor történt, mikor az átváltoztatás után kezében a kehellyel megbotlott a szőnyegbe, és a Szent Vére egy része kiömlött az oltárterítőre. Én, a ti Édesanyátok ott álltam mögötte és láthatatlanul megmentettem a kehely többi tartalmát. Szegény hívek felszisszentek, sírtak, sóhajtoztak. A szentmise végén kifelé menet megbotránkozva, felháborodva tárgyalták az ügyet. Felmerülhet bennetek a kérdés, drága Kicsinyeim, hogy az ilyen illuminált állapotban mondott szentmise érvényesnek számít-e a résztvevő híveknek?
 
Megnyugtatásul mondom nektek, hogy nagy irgalmában Isten az ilyen méltatlan szentmisét is elfogadja. Nem kell utána máshová templomba menni. Lehet gyarló, vagy éppen bűnös a misét kiszolgáltató pap, ha a Jézus által előírt szentségi jelek megtörténnek (a felajánlás és átváltoztatás szavai és mozdulatai), akkor a szentség létrejön, akkor nyugodt szívvel szentáldozáshoz járulhattok.
 
Vannak templomba járók, akik csak a hagyományos, orgonás szentmisét szeretik, mert fenségesebbnek, Istenhez méltóbbnak tartják. Másokat a gitáros misék vonzanak, karizmatikus tartalommal vegyítve. Pap fiaim is különbözők. Egyesek hűségesen követik minden szavukkal és mozdulatukkal a régi hagyományt. Vannak, akik az önmegvalósítás érdekében formai újításokat vezetnek be. Bízzatok abban, amit mondok! Nem a pap stílusa, egyéni szokásai számítanak, hanem, hogy a Jézusi szentségi jelek működjenek. Tehát fogadjátok el saját lelkipásztorotokat olyannak, amilyen: Soha nem a pap számít a hívek szempontjából, hanem a szentmise, melyben megújul Krisztus keresztáldozata.
 
2.) A másik mai témánk, hogy miért kell szentmisére járni. Van két 25 éves barátnő: Orsi és Gabika. Orsi bulikra jár, cigarettázik és váltogatja a barátait. Gabika szolíd, vallásos életet él. Van egy közös hobbyjuk: a festés, rajzolás. Együtt járnak egy képzőművészkörbe és nyaranként művésztelepre. Ez köti össze őket. Egyik vasárnap délután Orsinál találkoznak. Szóba kerül a vasárnapi szentmise.
 
– Mondd, Gabikám, már megint templomban voltál? Nem sajnálod ezt a pihenőidőt? Inkább jöttél volna el velünk úszni. Az egész heti ülőmunka után, olyan jól kimozogtuk magunkat Danival. Tulajdonképpen minek jársz szentmisére? Ugye emlékszel, hogy engem is küldtek a szüleim, míg elsőáldozó lettem, de nekem nagyon unalmas volt. Talán ismeretszerzés céljából mész, hogy a prédikációból tanulj valamit, amit hasznosíthatsz az életben?
 
– Dehogy is – mondja Gabi – ennél fontosabb célom van a szentmisével. Nem mondom, egy-egy szép gondolat megfogja az embert ott, de itthon a Bibliából és a többi vallásos irodalomból is meríthetek ilyesmit. A szentmise nem tanóra.
 
– Talán a jó társaságért jársz oda? Bizonyára vannak jóképű, rendes vallásos fiúk és közülük társra találhatsz.
 
– Hová gondolsz? – válaszol Gabi – Nem ismerkedni megyek. A a közösség sokkal mélyebb és sokkal lényegesebb, mint amit a mi közösségi érzésünk akár csak elképzelhetne. Ott mindenki egy irányba néz, Isten felé, és Benne szeretjük egymást. Az Ő megújuló keresztáldozatát éljük át.
 
– Esetleg enyhületért, vigaszért mész a misére?
 
– Az igaz, Orsikám, hogy a szentmisébe az a Jézus fogad minket, aki magához hívja a fáradt szívűeket, hogy megenyhítse őket, de én mégsem azért megyek, hogy csökkenjenek a gondjaim, bajaim. Rábízom Istenre, hogy akkor segítsen, ha akar.
 
– Mondd, Gabi, ott a templomban valami nagy misztikus élményben van részed? Talán hallasz vagy látsz valamit?
 
– Á, szó sincs erről. Az igaz, hogy a szentmise a legszebb, legfölemelőbb cselekmény az összes liturgia közül. A pap díszes miseruhában méltóságteljes mozdulatokkal végzi a feladatát, a hófehér ruhás ministránsok olyanok, mint az angyalkák, a csodálatos orgonaszó és közös ének mennyei hangulattal árasztja el a templomot, mégsem azért járok oda, hogy valami élményben legyen részem. Nem azért, hogy meghatódjak, gyönyörködjek és fellelkesüljek, hanem azért, mert tudom és hiszem, hogy e szent misztériumban, a szentmisében megváltásunk műve valósul meg. Hát nem megmondta Jézus? „Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, annak örök élete van.” Azért járok oda, mert azt akarom, hogy valóban Örök Életem legyen. A másik, amiért oda megyek, hogy a szentmisében életem Krisztus életének részévé lesz. Ez úgy történik, hogy a Szentmise felajánló részében egészen átadom magam neki. Valahogy így: „Uram, felajánlom Neked egész életemet, szívemet, lelkemet, testemet, örömömet, bánatomat, szeretteimet, mindent, amivel rendelkezem, mert mindent tőled kaptam.”
 
Orsi csak ámulva hallgatta ezt a nagy rendíthetetlen hitet és elhatározta, hogy egyik vasárnap elmegy Gabival a szentmisére és a sok mulasztás után, megpróbálja felajánlani magát Jézusnak.
 
Ó, drága Kicsinyeim! Ha ti mindnyájan Gabikához hasonlóan csak egyetlen lelket tudnátok a vasárnapi szentmisére vonzani, még egyszer annyian lennétek a templomban.
 
Én, Édesanyátok meghívlak benneteket egy misztikus utazásra. Nyújtom a kezemet, fogjátok meg! Néhány pillanat és képzeletünk szárnyán már ott is vagyunk. Csodálatos a táj. Körben magas sziklás hegyláncok, a csúcsukat hó fedi. Üde, zöld fűvel borított réten állunk. Nem messze az egyik hegy lábánál csillogó patak folydogál. Áll valaki a partjánál és integet nekünk. Elindulunk felé, és az Én Szent Fiam fogad minket fehér ruhában, piros köpenyben, kitárt karokkal. Mintha kérdezni: „Ki szeret Engem?” És ti, Kicsikéim, elkezdtek szaladni Felé. Egyenként megölel benneteket. Kéri, hogy álljatok sorba, és rámutat a patakra: „Nézzétek ez az Örök Élet vize, melynek forrása az Én Szent Szívem. Átléptetek Édesanyámmal a jövőbe, az Új Világba és Én most egyenként megitatlak benneteket az Örök Élet vizével.” Leguggol, egy kelyhet belemerít a patakba, a kezembe teszi és kéri, tegyem az ajkatokhoz. Miután megittátok, szívetek megtelik Jézus iránti mérhetetlen szeretettel és kimondhatatlan vággyal, hogy részt vehessetek egy újvilági szentmisén. Jézus megálld benneteket, és hirtelen eltűnik a szemetek elől. Jöjjetek Utánam, Drágáim! Nézzetek arra! A rét közepén van egy hatalmas, fehér, magas templom. Sok ember halad feléje az úton. Menjünk utánuk. Mire odaérünk, még állóhely is alig van. Ahogy nézünk az oltár felé, a szentély felett a mennyezet megnyílik és nagy fényességben, papi öltözékben megjelenik és leereszkedik Jézus Krisztus, a mi Főpapunk. Ő tartja a szentmisét. Az átváltoztatás szavait megrendülve, áhítattal, térden állva hallgatja a tömeg. Angyalok sokaság imádja velünk együtt az Oltáriszentségben Jézust. Angyalok segítenek Neki áldoztatni. Gyertek, Kicsinyeim! Odaviszlek benneteket az Ő sorába. Mikor odaérünk, így szól hozzátok: „Ó, hát ti vagytok, kadarkúti imahadjáratom lelkes kis csoportja? Mennyire szeretlek benneteket? Köszöntelek titeket templomomban. Miután ittatok az Örök Élet vizéből, nektek adom magamat két szín alatt az Eucharisztiában.” Ezután megáldoztat bennetek, és utánozhatatlan kedvességgel mindegyiketeknek megsimogatja az arcát vagy fejét. A Szentmise végén minden embert és angyalt megáld. Nyújtsátok kezeteket, mert visszamegyünk az engesztelés helyére. Búcsúzom tőletek, köszönöm, hogy hosszú tanításomat érdeklődve és türelemmel végighallgattátok.
 
Édesanyai szeretetemmel mindegyiketeknek egy keresztet rajzolok a homlokára és megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
 
ÉGI ÜZENETEK 2013.06.11 Szentlélek: Szentmise V.
 
Szentlélek: Ne féljetek, Gyermekeim, Én vagyok a Szentlélek Isten, a harmadik isteni személy, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Azért tart még mindig ez a sorozat, mert a szentmise rendkívül nagy jelentőségű és fontos a katolikus keresztények számára. Ez az alappillér, melyre épül az Egyház. Eddig beszéltünk nektek a szentmise alapításáról, mely nagycsütörtökön, Jézus halálának előestéjén történt, az Oltáriszentség alapításának szavairól és Jézus valóságos jelenlétéről a kenyér és bor színében. Arról, hogy a szentmise áldozat, Jézus keresztáldozatának megújulása, hogy hová, melyik paphoz érdemes szentmisére járni, és végül arról, hogy mi a célja a szentmisén való részvételnek. Mindezt bőven, alaposan kifejtettük nektek. Ma, Gyermekeim, szeretném közelebb hozni szívetekhez a szentmise egyes részeit.
 
Először az előkészületről szólok nektek. Városban nagy lehetőség van, hogy naponta más és más templomba járjatok és változó időpontokban, hol este, hol reggel. A kis falvakban meg kell elégedni azzal az egy alkalommal, ami adva van. Jóska és Erzsike vallásukat szorgalmasan gyakorló házaspár, szeretik a változatosságot. Budapesten élnek. Nyugdíjasok, ingyen utaznak és képesek naponta más és más helyekre járni szentmisére. Még a távoli templomokat is felkeresik busszal, vagy villamossal. Erzsi egyik barátnője, Jutka vasárnap megkérdezi a mise után: Régen láttalak benneteket, csak nem voltatok betegek? –Á, dehogy, csak mi mindig máshova megyünk szentmisére – mondja Erzsike.
 
– Én mindig ugyanabban az időpontban és ugyanabba a templomba szeretek járni. És tudjátok miért? Mert a sok újdonság és másság: a templom belső elrendezése, az oltár formája, a csillár, a képek, szobrok különbözősége a miséző pap eltérő stílusa nem vonja el a figyelmemet a szentmise belső tartalmáról.
 
Gyermekeim! Teljesen igaza van Jutkának. A szentmisére járásban nem kell keresni a változatosságot. Jó, ha mindig egy adott templom egy adott szentmiséjére mentek és csak indokolt esetben máshova. Így a megszokott környezetben vagytok, ismerős hívek és falak között. Nem kötnek le a külsőségek, jobban el tudtok mélyedni a szent áldozatban.
 
Az előkészülethez tartozik az a pillanat is, mikor átlépitek a templom küszöbét. Ott van a szenteltvíztartó. Ez nem külsőség, belső tartalma, jelentősége van. Amikor belenyúltok és megnedvesített újakkal keresztet vettek magatokra, megtisztítjátok, megszentelitek lelketeket, hogy méltókká váljatok a szent cselekményre. A régebbi időben a pap a szenteltvízhintővel végigment a templomon és meghintett vele mindent, padokat, oltárokat, híveket. Isten áldásának harmatát szórta szét. Ez ma már kiment a divatból. Gyermekeim! Mielőtt bementek a padba, térdet szoktak hajtani, hogy a tabernákulumban lévő Oltáriszentséget megtiszteljék. Helyetekre érve, látom, mindig letérdeltek egy kicsit, hogy köszöntsétek a Szentháromságot. Igyekeztek ebben az alázatos testhelyzetben minden világi gondot kiűzni elmétekből és szeretettel Ránk gondolni. Mi égiek nagy örömmel látjuk, hogy egyik-másik helyen szokás a közös rózsafüzér imádkozás valami nemes szándékra. Drága Engesztelőim, ahol nincs ilyen, próbáljátok kiharcolni, mert a szentmise előtti hangos, közös ima értékes kegyelmi ajándékokat terem. Ahol erre nem kerülhet sor, mellőzzétek ilyenkor a fecsegést. Csukjátok be szemeteket és szívből fakadó szavakkal beszélgessetek Velünk, Égiekkel.
 
És most elkezdődik a Szentmise: bevonul a miséző pap a ministránsokkal orgonaszó és ének kíséretében. Ezt a részt hívjuk introitusnak. Eleinte az introitus egy zsoltárrészlet volt énekelve, de ma már megelégszik az Egyház egy miseénekkel az imakönyvből. Ez a kezdő közös éneklés arra szolgál, hogy szép, megindító, ünnepélyes gondolatokat adjon a híveknek. Az introitus éneklése elején a pap megcsókolja az oltárt. Ha pedig ünnepélyes mise van meg is tömjénezi. Ez sem üres formalitás. Megtiszteli a helyest, ahová a legdrágább és legszentebb dolog kerül: az Oltáriszentség. A tömjén mint kedves illatáldozat a Mennyei Atya felé száll, hódolatotok jeleként.
 
A hívek köszöntése után a szent liturgia első része a bűnbánati ima: a közgyónás. Egy alkalommal látom, hogy néhányan állnak a gyóntatószék előtt és a 75 éves Sári néni lép be a kapun. Valaki megkérdezi: Maga nem akar gyónni? Ő így válaszol: Minek? Mindjárt kezdődik a közgyónás. Nekem az is elég, Kedveském, nincs már nekem bűnöm.
 
Ó, Gyermekeim, mennyire téved Sári néni! Éppen most, mielőtt misére indult volna, megalázta és megrágalmazta a menyét, hogy az ő drága fiát megcsalta a postással. És most mély bűnbánat és szentgyónás nélkül oda fog menni áldozni. Nem tudja, hogy a közgyónás nem arra való, hogy az egyes bűneitek megbocsáttassanak, annak a szentgyónás a helye. Hanem arra való, hogy komolyan magatokba nézve, őszintén elismerjétek, hogy bűnösök vagytok. Szent János első levele szerint, aki azt mondja magáról, hogy nincs bűne, magát csalja meg, és nincs benne igazság. Az Úr Jézus szavaival élve: „Aki felmagasztalja magát, megaláztatik.” A közgyónásban ezzel a lelkülettel tárjátok fel bűnösségeteket a Szűzanya, a többi szentek és angyalok előtt.
 
A közgyónást követi azonnal a Kyrie: az „Uram, irgalmazz!” éneklése. Ez a rövid ének hódolatot fejez ki, hogy Isten az egyetlen Úr, akitől függtök, aki mindent megtehet veletek, aki adja nektek az életet, és bármikor elveheti. Ő az egyetlen, aki irgalmában örök életet adhat nektek. A Kyrie kifejezi Isten előtt kicsinységeteket, gyarlóságotokat, esendőségeteket, nyomorúságotokat és a megváltás utáni vágyakozásotokat.
 
Ezután következik a Szentmisében a Gloria. Ó, Kicsinyeim, ha tudnátok, mi történik, mialatt ezt énekelitek, nem olyan megszokottan tennétek. Képzeljétek csak, a templomotok ilyenkor megtelik szentekkel és angyalokkal. Mennyei zenéjükkel és csodálatos zengő hangú kórusukkal veletek együtt, térdelve a tabernákulum felé fordulva zengik: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek. Dicsőítünk Téged, áldunk Téged…” A Glória első része a Mennyei Atya dicsőítése. Ki lehet érezni belőle, hogy az Ő dicsősége nem a ti dicséretetektől függ, hanem ez Benne van, valami belső fényesség. Ezért éneklitek: „Hálát adunk Neked a te nagy dicsőségedért.” A Glória második része Jézus Krisztushoz fordul, az Isten Bárányához, aki elveszi a világ bűneit. És az egész a Szentháromság dicséretével zárul.
 
Ó, Gyermekeim! Ismerem lelketeket, még meg kell tanulnotok a Glória lelkületét. A szavak gépies éneklése még nem engedi, hogy szívetek mélyén valóban, őszintén kívánjátok Isten dicsőségének növekedését. Ezt a szentmise részt akkor fogjátok igazán átérezni, ha egyre közelebb kerültök a tökéletességhez, ha mindig jobban növekszik bennetek az Istenszeretet. Ez pedig csak úgy tud növekedni, ha kiüresítitek önmagatokat lemondásokkal, önmegtagadásokkal és Isten kerül szívetek középpontjába. Minden és mindenki Őutána következik. Ezenkívül úgy tudjátok tökéletesebben énekelni a Glóriát, ha szívetek Királyát még jobban megismeritek: sok-sok imával, Szentírás-olvasással, Üzenetek olvasásával, elmélkedéssel, szorgalmas engesztelésre és napi szentmisére járással, gyakori szentgyónással és napi szentáldozással. De ha mindez megvan, akkor sem tudjátok itt a földi életben Istennek kijáró módon zengeni a Glóriát, csak majd ott fönn a Mennyben, ahol színről-színre látjátok majd Istent. Ezzel a hosszadalmas tanítással csak a szentmise bevezető részét ismertettem veletek. Azért szedem ízekre e legszentebb cselekményt, a szentmisét, amit Jézus Krisztus alapított nektek, hogy amikor részt vesztek rajta, mélyen megértsétek, és át tudjátok élni. Ha értitek, mi történik a mise részei alatt, akkor összeszedettebbek tudtok lenni. Legyetek hálásak nekünk, hogy ilyen alaposan és mélyen bevezetünk benneteket a szentmise rejtelmeibe.
 
Most pedig kedves Gyermekeim egy nagyon szép dolog következik. Én a Szentlélek Isten azt látom, hogy eltűnik a mennyezet a fejünk felől, és helyette ragyogó kék színben tündököl az égbolt. Nagyon messziről közeledik felénk egy fényes, fehér felhő. Van rajta valami. Mire egészen közel jött, látom, hogy tetején egy díszes arany trón van, melyben a ti Mennyei Atyátok ül. E trón leereszkedik egészen a padlóra. Az Atya királyi öltözékben van. Vállát aranyszínű, csillagokkal borított palást takarja. Fehér, krémszínű ruha van alatta, és annak dús redőit egy aranyöv fogja össze. Fehér haján drágakövekkel díszített aranykorona ragyog, jobb kezében egy kékes-lila színben játszó gömböt tart, mely a világot jelképezi. A baljában egy díszes kormánypálcát. Teljes dicsőségében ül előttünk. Ontja kegyelme fényét szerte-szét, mindannyiatokra. Rengeteg angyal jött vele, és most trónja előtt térdelnek, arcra borulva hódolnak Neki. Ő, a Menny és Föld leghatalmasabb Ura nagy szeretetében és irántatok érzett tiszteletből feláll a trónjáról és így szól hozzátok: „Drága kicsi, engesztelő Gyermekeim! Úgy képzeljétek el, minden szentmisén, még a legeldugottabb falu templomában is, így vagyok jelen. Tekintetemet végighordozom híveimen és belelátok a lelkükbe. Sokan közülük összeszedetten, szívükben hálával és szeretettel élik át a legszentebb liturgia részeit, de vannak, akik csak testileg vesznek részt, gondolataik messze járnak. Számukra az egész szertartás üres külsőség. Hiába próbálom kegyelmem sugaraival záporozni őket, nem nyílnak meg Felém. Kérlek, benneteket, akik mindig nyitott szívvel, lélekkel vagytok ott a szentmiséken, hogy imádkozzatok ezekért a kiszáradt, langyos, szétszórt gyermekeimért, hogy hagyják otthon gondjaikat, problémáikat és legalább a szentmisén foglalkozzanak velünk, Égiekkel.
 
Van egy másik kérésem is. A „Glóriával”, ahogyan a templomban szoktátok, együtt énekelve dicsőítsetek Engem, Mennyei Atyátokat, Jézus Krisztust, az Isten Bárányát és a Szentlelkemet, aki ezt a mai tanítást adja nektek. Álljatok fel és egyszerre zengjétek:
 
„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek. Dicsőítünk Téged, áldunk Téged, magasztalunk Téged, hálát adunk néked nagy dicsőségedért. Urunk és Istenünk! Mennyei Király! Mindenható Atyaisten!
 
 
ÉGI ÜZENETEK 2013.06.18 Jézus: Szentmise VI.
 
Jézus: Drága Kicsinyeim, Ne féljetek, Én vagyok a ti Jézusotok. Múltkor a Szentmise egy megható részével foglalkoztunk, a Glóriával. Ezt követi az ünnepélyes napi könyörgés. Zoltán és Sándor a szentmise alatt fönt a kóruson hallgatják a könyörgést. Sanyi odasúgja barátja fülébe, hogy a pap, miért nem aktuális egyházközösségi ügyekben kéri Isten segítségét? Miért általános dolgokért könyörög? Hiszen annyi mindent lehetne kérni a különböző problémákkal küszködő helybelieknek. Pl. itt vannak a rákos betegeink, vagy a falu sok munkanélkülije. Zoltán csendre inti, és ígéri, hogy a Szentmise után meg fogják beszélni. Mikor vége a szertartásnak és kilépnek az utcára, így válaszol: A könyörgés, a szentmisének ez a része, nem magánimádság, és nem a falu plébánosa által megfogalmazott kérés, hanem a pap a liturgikus könyörgések könyvéből meríti. A könyörgés nem a mindennapi élet ügyes-bajos dolgairól szól, hanem az Egyháznak legfontosabb szükségeiről, az üdvösség közös ügyéről, ami minden egyes hívőre vonatkozik. Egy szépen megfogalmazott rövid szöveg, egyetlen összetett mondat. Ebben az ünnepélyes könyörgésben az Egyház hivatalos kérését terjeszti Isten elé. Sándor ezután a Szentmisén más szemmel tekint a könyörgésre. Most, az olvasmány következik. Ez a Szentírásból vett egyik szakasz. Gyakran két olvasmány is van, melyeket zsoltárének választ el egymástól és az oltárlépcsőről egy szólista szokta énekelni. A hívek erre a zsoltárénekre refrénnel szoktak válaszolni. Ezt is úgy kell hallgatnotok és énekelnetek, mint Isten igéjét. Tehát ez a rövid zsoltárének nem csupán egy hangos zenei betét, hanem az olvasmányhoz tartozó tanítói része a misének. Ezt követi az evangélium.
 
Drága Engesztelőim! Természetesen Én minden szentmisén mindent és mindenkit látok. Ott ül az első padban egy őszhajú nagymama 8 éves unokájával, aki most nála nyaral. A kislányt, aki eddig csendben, fegyelmezetten ült mellette, Andikának hívják. Észreveszi, hogy a pap mélyen meghajol és csendesen mond valamit, majd mindenki feláll. Andi csodálkozva kérdezi: Mit suttog a pap bácsi és miért álltunk fel? A nagymama így felel: Azért hajol meg, hogy kifejezze alázatát és kéri Istent, hogy tisztítsa meg a szívét és ajkát. Nekünk pedig azért kell felállni, mert ilyenkor a papon keresztül maga Jézus szól hozzánk az Újszövetség szavaival. Andi folytatja: Figyeltelek, Mama, hogy most nem keresztet vetettél, hanem valami mást tettél az ujjaddal. – Igen. A hüvelykujjammal kicsi keresztet rajzoltam a homlokomra, ajkamra és szívemre. – Mit jelent ez? – kérdezi Andika. – Ezekkel az apró keresztekkel kifejezzük, hogy amit most hallani fogunk, az evangéliumot, Isten szavait, eszünkkel felfogjuk, ajkunkkal megvalljuk, és szívünkben megtartjuk. Ez a mélyen vallásos nagymama hazafelé menet tovább oktatta érdeklődő kis unokáját:
 
– Tudod, Andikám, amit Jézus mond az evangéliumban, azt tulajdonképpen nekünk, ma élő embereknek mondja. Amikor a gyógyításáról beszél, mi vagyunk a betegek és minket gyógyít. Nem biztos, hogy konkrétan a lázunkat viszi le, vagy a torokfájásunkat, rákos daganatunkat tünteti el, hiszen a szenvedésre mindenkinek szüksége van, hanem lelki bajainkat is orvosolja. Amikor az evangéliumban a vak meggyógyításáról van szó, akkor mi vagyunk a vakok, mert nem látjuk világosan az igazságot, az élet célját, a lelkünk elsőbbrendűségét a testünk felett. Ilyenkor Jézus lelki vakságunkból gyógyít minket. Andikám, mikor azt hallod az evangéliumban, hogy Jézus a háborgó tengeren a reszkető apostolok előtt feláll a csónakban, és egy mozdulatával lecsendesíti a hullámokat, akkor nemcsak erre a régi jelenetre kell gondolnod, hanem arra, hogy Ő képes a feldúlt emberi lelkekben békét, nyugalmat teremteni.
 
Látjátok, drága Gyermekeim, ez a kis unoka nem hiába jött el a nagymamájával a templomba. Kár, hogy szülei sosem viszik ilyen helyre. De talán ezután kedvet kap, hogy az ő lakóhelyén- ha egyedül is – elmenjen a vasárnapi szentmisére.
 
Most pedig térjünk vissza a szentmise további részeihez. Az evangélium után a szentbeszéd, a prédikáció arra szolgál, hogy még jobban elmélyítse bennetek az előbb hallottakat, hogy tisztábban lássátok, és egészen megértsétek az evangélium régi szent szövegeit. Másrészt felkelti lelketekben az áhítatot, az istenszeretetet, és méltóvá tesz a hamarosan közelgő eucharisztikus szentség ünneplésére, előkészít a szentmise áldozati részére. Pap fiaim nem egyformák. Ahány pap, annyiféle prédikáció van. A szentmisének ebbe a részébe mindegyik beleteszi egyéniségét, saját gondolatait, képességeit. Van, aki mély átéléssel, hangzatos felkiáltásokkal és érzelmekre ható, tanulságos példákkal illusztrálva egészen lenyűgözi hallgatóit, és utána szem nem marad szárazon. Másik pap inkább gondolatébresztő, nyugodt, bölcs szavaival az emberek értelmére hat. De olyan pap fiaim is vannak, akik nem kapták meg az ékesszólás kegyelmét, nem előadónak születtek. Soha ne a szónoki tehetséget keressétek a szentbeszédben, hanem higgyetek abban, hogy függetlenül a teljesítménytől, a pap szavai által az Egyház hiteles magyarázata jut el minden kor minden keresztényéhez.
 
A szentmisének a felajánlás előtt van két átvezető része: a Credo – vagy ahogy ti nevezitek – a Hiszekegy, a másik az egyetemes könyörgések. A Credo-t együtt mondják vagy éneklik a hívek, az utóbbit csak a pap mondja az oltárnál. Miért van szükség a Credo-ra? Mert ez előkészület a szentség bemutatására. Csak akkor járulhattok szentáldozáshoz, ha tiszta, tévedéstől mentes hitetek van. Aki nem hisz, az nem veheti magához az Én Testemet és Véremet. Az Egyház azért fogalmazta meg nektek, híveinek az Hiszekegy-et, hogy a szentáldozáshoz ezzel erősítsétek meg Istenbe vetett hiteteket. A Credo, a hitvallás szövege idők folyamán változott. Az első századokban rövidebb volt, de a 4. században kibővítették. Ezzel hangsúlyozták a két fontos hittitkot: a Szentháromságnak és Jézus Istenemberségének megvallását. Azon kívül ez a kibővített Hiszekegy kifejezi, hogy Credo-t imádkozó közösség részese az Egyház egyetemes hitének.
 
A másik előkészítő rész a felajánláshoz az egyetemes könyörgések. Ilyenkor a miséző pap a misekönyvből olvasva könyörög a pápáért, a helybeli püspökökért, a hívő népért a bajban lévőkért és a halottakért. Drága Engesztelőim! Ilyenkor ti is vele együtt gondolatban kérjetek kegyelmeket a felsoroltaknak. Nagyon fontos, hogy a szentmise minden részének – az elejétől a végéig – aktív részesei legyetek. A szent cselekmény csak akkor válik igazán lelketek hasznára.
 
Drága Kicsinyeim! Miután befejeztem tanításomat, a padok közé megyek és ott sétálok köztetek. Közben meg-megállok és gyönyörködöm összeszedettségetekben, figyelmes tekintetetekben. Sajnos ti nem láthattok Engem, de Én titeket igen. Így szólok hozzátok: „Gyakran jöjjetek Kedveseim a szentmiséimre! Ilyenkor minden templomban ott állok a szentélyben, a tabernákulum előtt hófehér hosszú ruhában, és repesve várom, hogy kinyíljon a kapu és belépjenek rajta első vendégeim. Milyen boldog vagyok, mikor térdet hajtva üdvözöltök! Válaszul integetek és mosolygok rátok. Mire mindenki megérkezett és pap fiam meghúzza a csengőt, láthatatlanul visszasurranok a tabernákulum sötétségébe. Majd misztikusan magamra öltöm főpapi ruhámat, és a miséző pap fiam szavaiba és mozdulataiba öltözködve Én celebrálom a szentmisét. Ez mindig és mindenütt így történik, higgyétek el!
 
Végül megköszönöm, forrón szeretett Gyermekeim, hogy ilyen fegyelmezetten és türelemmel végighallgattátok tanításomat, és megáldalak benneteket a szentmise iránti kitartó hűség kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen. 
2013.07.02Mennyei Atya: Szentmise VII.

Mennyei Atya: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Ma is a szentmiséről lesz szó, mely 2 nagy részből áll: a tanítói és az áldozati részből. A Credóval és az egyetemes könyörgéssel befejeztük a tanítói rész bemutatását.

Ma elkezdjük tanítani nektek a szentmise áldozati részét. A felajánlással kezdődik. Ez önmagában véve még nem áldozat, de annak előkészítő részévé válik. A miséző pap egy fehér kendőt, ún. korporálét terít az oltár asztalára, és arra helyezi a nagy ostyát egy aranyszínű tálcára, a paténára, az áldoztatáshoz való sok kicsi ostyát a kehelyhez hasonló ciboriummal, és a bornak egy kelyhet. Itt gondoljatok arra, Drága Gyermekeim, hogy annak idején Jézus is elküldte tanítványait a városba, hogy készítsék el az utolsó vacsora termét, az eledeleket, a kenyeret és bort is, amit majd az Ő szent Testévé és Vérévé változtat. Tehát a szentmisén a pap is mindent előkészít, ami kell a legszentebb áldozathoz. Sőt, az ünnepi misében még meg is tömjénezi, illatfelhőkbe burkolja az adományokat. Ezt követi a pap kézmosása, azért, hogy tisztuljon meg a szíve-lelke az elkövetkező áldozati cselekményhez. Előtte felemeli a paténát a rajta lévő ostyával, és áldozatul ajánlja Nekem, az Atyaistennek önmagáért, és a hívekért. Éppen úgy tesz, mint a Szűzanya, mikor vitte a templomba bemutatni a kis Jézust és felemelte Nekem, a Mennyei Atyának áldozati ajándékul az emberiségért. A korporálén lévő üres kehelybe a pap bort és egy csepp vizet önt, és ezt a bort is felajánlja Nekem. Ilyenkor kicsinyeim, ne legyetek tétlenek. A mindig mellettetek álló őrangyalotokkal gondolatban küldjétek oda saját lelketeket, családtagjaitok, barátaitok, ellenségeitek lelkét, hogy helyezze a paténára és a kehelybe, hogy ezek a lelkek is felajánlásra kerüljenek. Ezután le se vegyétek a szemeteket a felemelt és oltárra helyezett kenyérről és borról, mert rövid időn belül, az átváltoztatáskor, átalakul majd Jézus valóságos Testévé és Vérévé. Jézus önátadásával Hozzám emeli nemcsak önmagát, hanem azokat a lelkeket is, akiket az előbb odaküldtelek neki az őrangyalotokkal.

Az előbb említettem nektek, hogy mielőtt a pap felajánlja az adományokat, egy kevés vízzel keveri a bort. Hogy mit jelent ez, arra egy élő példával szeretnék válaszolni,

Kati és Joli, két barátnő. Joli éppen vendégségben van Katinál, aki magával viszi őt a vasárnapi szentmisére. Ő nem szokott templomba járni, bizony nem ismeri a szentmise részeit. Suttogva kérdezi a felajánlás előtt:

-Mit önt a pap a kehelybe?

-Fehérbort.

-Van ennek valami jelentése?

-Igen. A bor Jézus jele. Ő így mondta: „Én vagyok a szőlőtő”

-Mi van a másik edényben, amiből csak egy cseppet öntött a borhoz?

-Víz.

-Ez is jelképez valamit?

-Igen, ez minket, megkeresztelt embereket jelképez. A víz a keresztség jele. Miután a pap összevegyítette a bort és a vizet, így imádkozott: „A bor és víz titka által részesüljünk (Jézus) Istenségében.” Így jön létre a Szentmisében a teljes egység Jézussal. Látod, Jolikám? Mennyire szeret Jézus? A kehelyben egyesít magával minket, hogy a Mennyei Atya bennünket is fogadjon, ne csak Őt.

Drága Engesztelőim! Akkor tudjátok a felajánlást, mint a Szentmise egyik legfontosabb részét átélni, ha nézitek a pap mozdulatait és odafigyeltek arra, amit mond. Hasonló ez ahhoz, mikor bementek egy festőművész kiállítótermébe. Ha végigsiettek a képek egymásutánján, nem marad bennetek semmi élmény. De ha megálltok egy őszi erdőt ábrázoló kép előtt, és hosszasan szemlélitek, akkor odaképzelitek magatokat a száraz levelekkel borított erdei útra, és szinte zizeg a lábatok alatt az aranyszínű avar és a sárgás-piros leveles ágak között átszűrődő napfény melegével szinte simogatja az arcotokat. Így van ez a felajánláskor. Ha minden lelki tehetségetek részt vesz benne: figyelmetek, akaratotok, értelmetek, szeretetetek, akkor áhítattal követitek a pap szavait: „Áldott vagy Urunk, mindenség Istene, mert a Te bőkezűségedből kaptuk a bort. Fölajánljuk neked, mint a szőlő termését és az emberi munka gyümölcsét. Ebből lesz számunkra a lélek itala.” Igen, ebből a borból lesz Jézus szent Vére, mely a szentáldozás által táplálja, tisztítja lelketeket.

A szentmisén a felajánlás után egy kedves, megható, párbeszédes áldozati imádság következik, melyben felemelitek szíveteket Hozzám, és hálát adtok Nekem. Ó, ha tudnátok, milyen boldoggá tesztek ezekkel az egyszerű szavakkal! Úgy éhezem, és szomjazom szeretetetekre és hálátokra! Ilyenkor láthatatlanul atyai szívemre ölellek benneteket, még akkor is, ha csak megszokásból mondjátok, hogy „Emeljük fel szívünket… , fölemeltük az Úrhoz… ”

Ezt az áldozati imádságot a Sanctus, a „Szent vagy, szent vagy…” követi. A szentírásból két látomás is utal arra, hogy ilyenkor az Ég megmozdul, a kerubok és szeráfok, Istenhez legközelebb álló égi szellemek Isten szentségét hirdetik. Ezt fejezi ki Izajás látomása. A másik a Jelenések könyvéből, ahol az üdvözültek is éneklik a Sanctust az angyalokkal. Milyen nagy dicsőség, megtiszteltetés nektek földieknek, hogy a Sanctus alatt az angyalokkal és szentekkel együtt énekelhettek.

Ó, drága Kicsinyeim! Akartok, Atyátoknak örömet szerezni? Akkor itt és most álljatok fel és énekeljétek el nekem a Sanctust! Nézzétek! Megnyílik az Ég. Sok-sok angyal és szent szállt le közétek. Veletek akarják az Én megközelíthetetlen szentségemet hirdetni. Kezdjétek hát el!

 

„Szent vagy, szent vagy, szent vagy,

Mindenség Ura Istene

Dicsőséged betölti a mennyet és a földet,

Hozsanna a magasságban!

Áldott, aki jön az Úr nevében

Hozsanna a magasságban.”

 

Ó, drága Gyermekeim! Köszönöm szépen ezt a közös szép ajándékotokat, melyet a Mennyország lakóival együtt énekeltetek el. Foglaljatok helyet, és most figyeljétek, mi történik. Égi Édesanyátok a Mennyből egy nagy fonott kosarat hozott, aranyszínű szalagokkal díszítve. A kosárral körbejár köztetek. Arra kérlek benneteket, e kosárba tegyétek bele jócselekedeteiteket, áldozataitokat, amit nap, mint nap gyűjtögettek: imáitokat, szentgyónásaitokat, szentáldozásaitokat, szentmiséiteket, adakozásaitokat, böjtjeiteket, Szentírás-olvasásotokat, igaz üzeneteim terjesztését, beteglátogatásaitokat, betegápolásaitokat, szentséglátogatásaitokat, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit, szenvedéseitek elfogadását, és felajánlását.

Látom telis-tele lett a nagy kosár. Legszentebb Leányom, kérlek, hozd ide Elém! Egy keresztet rajzolok fölé, és a benne lévő sok jócselekedet fényes kegyelemsugarak özönévé változik. Kinyitom isteni Szent Szívem ajtaját, és e kegyelemsugarakat elraktározom Szívem belsejében. És mikor megpillantok a földön egy közömbös, hitetlen vagy megátalkodott embert, a ti ajándékotok kegyelemsugaraiból kiválasztok egyet és beborítom. Így segítek nektek a lélekmentésben.

Drága Engesztelő Gyermekeim! Ezzel a nagy kosár ajándékkal nemcsak a lelkeken segítettetek, hanem rajtam is. Szívem tele van bánattal, keserűséggel az emberiség hitetlensége, fekete bűnei, kételkedései és megátalkodottsága miatt. Ezekkel a jócselekedetekkel enyhítettétek fájdalmamat, mintha gyógyító balzsammal kenegettétek volna szent Szívem sajgó sebeit. Köszönöm nektek, kicsiny Gyermekeim ezt az ajándékot. Jutalmatok nagy lesz érte.

Megáldalak benneteket a szentmise iránti szeretet kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2013.07.09

Szűzanya: Szentmise VIII.

Szűzanya: Drága Gyermekeim! Nagyon örülök, hogy most Én, Mennyei Édesanyátok következhetek a tanításban, mert a szentmise egyik leggyönyörűségesebb részletével folytathatom: az ÁTVÁLTOZTÁSSAL.

Nekem megengedte a Mennyei Atya, hogy mindent láthassak és hallhassak itt a földön, jót és rosszat egyaránt. Egyik vasárnap reggel a következő beszélgetés tanúja voltam: két férfi találkozott az utcán és megálltak néhány percre. Meleg nyári nap volt. Zoltán fehér ingben, hosszú sötét nadrágban volt, ünnepélyesen felöltözve. Sanyin rövid, lenge kockás nadrág volt és egy végig kigombolt zöld ing, melyből kikandikált a sörhasa.

-Hová mész, Zolikám ilyen elegánsan?

-A szentmisére, hiszen vasárnap van. Hát te hova igyekszel?

-Ide a kocsmába. Elbeszélgetek a cimborákkal. Te is jobban tennéd, ha velem tartanál, hiszen olyan unalmas az a mise, mindig ugyanaz történik benne. Itt a haverok között mindig hallasz valami érdekes, új dolgot. Mi aztán mindenről tudunk, ami a faluban történik.

-Mondd, Sanyi, hiszel te Jézus Krisztusban?

-Már hogyne hinnék! Hát nem emlékszel, együtt voltunk elsőáldozók és bérmálkozók? Csakhogy én a templomba járást fölöslegesnek tartom, és a misét unalmas időtöltésnek. Otthon is lehet imádkozni.

-Azért gondolkozol így Sanyikám, mert nem ismered és nem érted a Szentmisének és egyes részeinek a jelentését. Például tudod-e, hogy az Átváltoztatáskor miért mutatja fel a pap az ostyát és a bort a kehellyel?

-Ezen még nem gondolkoztam el. Talán azt mutatja a híveknek, hogy hamarosan ilyennel fog áldoztatni.

-Nem, nem. Az Átváltoztatás pillanatában a templom oltárát úgy kell elképzelni, hogy az nem más, mint az utolsó vacsora asztala. Akkor régen körbeültették apostolaival az asztalt, Jézus felemelte a felszentelt kenyeret és így szólt: „Ez az Én Testem.”

-No, Zolikám, itt hagyd abba! Ti csak képzelődjetek, én bizony két lábbal a földön járok és keresem az élet kellemes oldalát. Na, minden jót!- és belépett a kocsma ajtaján.

Ahogy ezt láttam, egy nagy könnycsepp gördült végig édesanyai arcomon, a szomorúságtól. Nem baj, Zoltán fiam helyett én folytatom nektek. Amikor e szent szavakat kiejti a pap, nem úgy mondja, hogy „Nézzétek Testvéreim, ez Jézus Teste”, hanem úgy, ahogy Ő annakidején, amikor az apostolai előtt mondta: „Ez az Én Testem.” Mert Jézus eszközévé válik, egy lesz vele, az Üdvözítő egészen áthatja, betölti őt. Ahogy a levegőben, magasra emelve tartja a nagy Szentostyát, valahogy misztikusan megkezdődik az Én Szent Fiam kínszenvedésének megújulása: a vérrel verítékezés, az elfogatás, az ítélet, az ostorozás, a tövissel koronázás, a véres keresztút és a keresztre feszítés. Lelkében a Szentostyán keresztül újra érzi Megváltónk a szörnyű kínokat, mert az átváltoztatáskor nemcsak a pappal válik eggyé, hanem az egész emberiséggel. A Szentostyában rejtőző Isten-ember mindenki bűnét magára veszi, és misztikus Testében mindenkiért elszenvedi a kimondhatatlan fájdalmakat. Ezért az Úrfelmutatáskor ne csak nézzétek a felemelt szép fehér Szentostyát, hanem közben próbáljátok átérezni az Ő nagy szenvedéseit. E szent pillanatokat, míg a miséző pap Őt a levegőben tartja, arra használja fel az Üdvözítő, hogy mindannyiótokat, bűnös embereket, a Mennyei Atya tenyerébe helyez. Aki mély lelkiséggel tekint a felmutatott Oltáriszentségre, az bátran elhiheti, hogy gyarlósága ellenére e percben odakerült Isten szeretetet sugárzó, melengető, óvó, védő tenyerére.

Amikor a pap az átváltoztatott Szentostyát leteszi és felemeli a kelyhet a borral és így szól: „Ez az Én Vérem, mely sokakért kiontatik”, akkor is jusson eszetekbe az utolsó vacsora, melyen Máté evangéliuma szerint így cselekedett és beszélt. „Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik. Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az Én Vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országban.” Egyedül Lukács evangélistánál van hozzátéve az átváltoztatás szavaihoz, hogy „ezt tegyétek az Én emlékezetemre”. Erre hivatkoznak a protestáns egyházak, ezért nem ismerik el Jézus valóságos jelenlétét az Eucharisztiában. Pedig ez a Jézusi kifejezés, hogy „ezt tegyétek az Én emlékezetemre”, nincs ellentmondásban a másikkal, hogy „Ez az Én testem és ez az Én vérem.”.

Ez a két mondat inkább kiegészíti egymást. Attól, hogy a katolikus egyház visszaemlékezik az utolsó vacsora eseményére, értelmetlen dolog lenne kételkedni Jézus valóságos jelenlétében. Hát nem lehet valami emlékeztető is, valóság is?

Hogy ezt világossá tegyem előttetek, a Bibliát hozom fel példának. Ez a Könyv emlékeztet titeket a teremtésre, a prófétákra, az ókori zsidó nép hányattatott sorsára, Jézus Krisztus életére, születésére, tanításaira, csodáira, kínszenvedésére, kínhalálára és feltámadására, és mellette levonhatjuk a konzekvenciát, hogy ami benne van, az valóságos és igaz. A két megállapítás egyáltalán nem zárja ki egymást. Hogy menyire igaz az állítás, hogy az Eucharisztia Jézus valóságos teste és vére, azt bizonyítja maga Jézus Krisztus, mert a kafarnaumi beszédben 6-szor egymás után kifejezésre juttatja, hogy az Ő testét és vérét fogja adni eledelül és italul és az Ő teste valóban étel lesz, és az Ő vére valóban ital (Jn. 6,56). Azt is hozzáteszi: „Atyáitok mannát ettek a pusztában, és meghaltak ugyebár? Nos a kenyér, amelyről Én beszélek az égből száll alá, de úgy hogy ki abból eszik, nem hal meg.. Én vagyok az eleven kenyér, mely az égből szálltam alá, és aki majd enni fog ebből a kenyérből, az örökké élni fog.” Erre azt hitték a körülötte álló zsidók, hogy ezt átvitt értelemben kell érteni, mely szerint úgy szereti az embereket, hogy szeretetéből nekik adja magát. De Jézus megdöbbentett őket, mikor így szólt: „És a kenyér, amelyet én a világ életéért adok, nem más, mint az Én TESTEM.” Hát bizony ez a beszéd felkavarta a hallgatóságát, és sokan otthagyták. Csak a 12 apostol maradt vele. Ők hittek Neki. Az utolsó vacsorán aztán megmutatta nekik, hogy miképpen válik az ő eledelükké, a kenyér és bor színei alatt. Tehát a kafarnaumi beszédben és az utolsó vacsora átváltoztató szavaiban minden hívő ember számára nyilvánvaló, hogy az Eucharisztia valóságosan az Én Szent Fiam Teste és Vére. Ezt ezen kívül alátámasztja a sok Oltáriszentség csoda, amely évszázadok óta történik a világban.

Ezek közül az egyik a váci Eucharisztikus kongresszus könyvében olvasható a 143.oldalon.

Mindezek után megköszönöm figyelmeteket és az átváltoztatott Oltáriszentségből küldött kegyelemsugarakkal megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen

ÉGI ÜZENETEK

2013.07.16

Szentlélek: Szentmise IX.

Szentlélek: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, a harmadik isteni Személy. Eszközöm hangját használom e mai tanításomhoz.

Afeletti örömünkben, hogy ilyen sokan összejöttetek, mindnyájan itt vagyunk a teljes Szentháromság és Mennyei Édesanyátok. Fejetek felett megnyílt a mennyezet és egy fényes, fehér felhőn szálltunk alá. Most itt állunk az asztal mögött mind a négyen és dicsőségünk fényében fürdetünk benneteket. Én, a Szentlélek, aki tartja nektek az égi beszédet, jobb kezemben egy kis csillogó arany tálcát tartok, melyben magas, lobogó láng van, az Én isteni szeretetem lángja.

Nyissátok ki kicsi szívetek ajtaját, mert körbemegyek, egyenként mindegyiketek előtt megállok, és e tüzes lángból egy forró szeretet-csóvát ültetek szívetekbe. Azt akarom, hogy ezt a szentmiséről szóló gyönyörű záró- tanítást lángoló istenszeretettel hallgassátok.

A múlt héten az átváltoztatásról hallottatok, ma a szentáldozás szertartásáról lesz szó. Ezt megelőzi az Úr imádsága, a „Miatyánk” és az ún. békecsók, melyet a hívek között a kézfogás helyettesít. Ez a két bevezető részlet a szentáldozás előtt arra való, hogy bennetek, akik a szentmisén részt vesztek, elmélyítse a megbocsátás érzését minden felebarátotok iránt. Hiszen a „Miatyánk” úgy kéri Isten bocsánatát, hogy fontos feltételhez köti: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” A kézfogás is ezért van. Kezet fogtok a körülöttetek lévőkkel azért, hogyha bármi útjában áll felebarátotok iránti szereteteteknek, akármi megzavarná ezt, sürgősen béküljetek ki vele, hogy egészen tiszta szívvel egyesülhessetek Jézussal az elkövetkező percekben.

A „Miatyánk” elimádkozása ilyenkor nemcsak a kiengesztelődésért van, hanem a mindennapi kenyérért és az átváltoztatott szent kenyérért is. A szentáldozásban nemcsak egyszerűen Jézus Krisztust veszitek magatokhoz, hanem a feláldozott és megdicsőül Bárányt, aki meghalt értetek, hogy bennetek tovább éljen.

A szentáldozás a kenyértöréssel kezdődik: a pap kettétöri a nagy Szentostyát és megáldoztatja önmagát vele. A felületes szemlélő ebben csak annyit lát, azért töri el a Szentostyát, hogy könnyebben beférjen a szájába. A kenyértörésnek ennél sokkal fontosabb jelentése van.

Először is azt jelenti, hogy Jézus 2000 évvel ezelőtti teste a szenvedésben és a keresztre feszítésben megtört. Ő ezt a keresztfán megtört testét adja nektek.

Másodszor kifejezi, hogy Ő az utolsó vacsorán ugyanazt a kenyeret törte meg és osztotta szét tanítványai között. Ti is akárhányan áldoztok, ugyanabból a szent Kenyérből részesültök.

Harmadszor emlékeztet titeket arra, hogy üdvözítőtök meghalt értetek a kereszten. Míg szemlélitek a miséző pap mozdulatát, ahogyan kettétöri a szentostyát, gondoljatok arra, hogy ebben a pillanatban hanyatlott le az Ő töviskoronás véres feje a mellére, Atyjának ajánlotta magát, és kilehelte lelkét.

Egy csodálatos titkot árulok el nektek azzal a mozdulattal kapcsolatban, mikor a pap saját maga megáldoztatása előtt a Szentostyából letör egy kis darabot és a Szent Vérbe teszi. Így imádkozik közben: „A mi Urunk Jézus Krisztus testének és vérének egyesítése váljék a szentáldozásban lelkünk üdvösségére.” Ennek misztikus jelentése van. Azt fejezi ki, hogy az a szent Vér, mely halálakor az utolsó cseppig kifolyt, most felszentelt gyermekünk mozdulatával újra egyesült szent holtestével. Most történik a szentmisében a feltámadás. A Szentostya egy pici darabjának beleejtése a kehelybe a ti feltámadásotokat is szimbolizálja, így tekintsetek erre a cselekedetre. A szentáldozás előtt fontos és szép pillanatai a szentmisének az Agnus Dei (Isten Báránya). Ezt ti együtt imádkozzátok a pappal és közben képzeletben nézzetek az Úr Jézus töviskoronás haldokló arcába, és ne csak képletesen verjétek melleteket, hanem őszintén bánjátok meg bűneiteket e szavakkal: Isten Báránya, Te elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk…

Mikor pedig a miséző pap készülődik az áldoztatáshoz, mély bűnbánattal a szívetekben együtt mondjátok vele: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem.” E pillanatban némán kérjétek az Urat, hogy mielőtt beálltok a sorba, egészen tisztítsa meg lelketeket a rárakódott szennytől, hogy hófehér lélekkel fogadhassátok Őt. Valójában Jézus áll a pap helyett az áldozandók előtt és szomorú. Egymásután hullik a könnye és végigcsorog szent Arcán. Vajon miért? Hiszen olyan sokan áldoznak. Fáj neki az állva- és kézbeáldozás, mint az imádatnak és tiszteletnek lábbal tiprása. Végre valaki letérdel, de keményen rászólnak: „Álljon fel!” Sokan kezüket nyújtják a Szentostyáért. Jézus ezért is bánatos, mert csak felszentelt papfiai érinthetnék az Ő testét és vérét. De elfogadja, mert ez Egyháza újítása. Pedig mennyi veszélyt rejt magában! Pl. valaki bosszút áll rajta, mert nem nyert a lottón, ezért zsebre vágja, hazaviszi, dühösen megtapossa, és a mosogató lefolyójában vizet eresztve rá megsemmisíti. Másnak már egész gyűjteménye van belőle, 10 darab. Elviszi a sátánista szektába és eladja, jó pénzért. Ma is vannak Júdások. Az ilyen okkult szektákban fekete szertartás keretében megalázzák és megsemmisítik. Ezek ellenére mégis veletek marad a világ végezetéig, mert lángolóan szeret benneteket. Azokat a híveket is, akik bűnökkel terhelve, 1 órás böjt nélkül, megszokásból, üres, szeretet nélküli lélekkel járulnak elébe, azokat is, akik vágyakozva, hálával eltelve, megtisztított lélekkel közelednek hozzá. Azokat a papfiait is, akik méltatlanul, ittasan és tisztátalan szívvel mutatják be a szentmisét, és azokat a felszentelt szolgáit is, akik égnek az Isten-szeretettől és áhítattól, és akiknek minden mozdulatuk és szavuk a mély hitet és alázatot fejezi ki az Oltáriszentség felé.

Ó, drága Gyermekeim! Én, a Szentlélek Isten látom, hogy ki, hogyan megy vissza a helyére a szentáldozás után. Minden áldozó lelkébe betért Jézusnak nemcsak teste és vére, hanem embersége és isteni dicsősége. Akik méltóképpen végezték szentáldozásukat, azoknak lelkéből testén keresztül kisugárzik Isten dicsősége, nagy fény veszi őket körül, de akik méltatlanul áldoznak, azoknál ezt nem látom.

Megköszönöm kitartó figyelmeteket, amelyet tanításom alatt végig tapasztaltam. Megáldalak benneteket az Oltáriszentség iránti vágyakozás és szeretet kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

PostHeaderIcon JÉZUS URUNK TANÍTÁSA

Jézus Krisztus Urunk:

 

Sükösd kiadványok010Köszöntöm testvéreimet a mai napon, különösképpen mindazokat, akik meghallottátok hívásomat.

De köszöntöm azokat is — a hívást hallották szívükben, de mégis lélekben vannak csak jelen, mert nem tudtak eljönni. Hogy érezzék: Én, Jézus Krisztus Uratok őket is köszöntöm, hogy ha most a hívásban nem úgy tudtak engedelmeskedni, ahogy szerettek volna.

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok minden testvéremet egyformán szeretek, egyformán adom meg számotokra a meghívást, és ez a hónap a meghívás hónap kezdésében szólt felétek, az Evangélium tanításai, hisz ha csak a ma esti, vagyis már mondhassuk azt, hogy a tegnap esti, mert ugyebár már átmentetek egy új napba, a szentmisének az Evangélium-részlete, amelyet pásztor testvéretek átadott nektek, hogy: Kövess Engem1. Számotokra nem volt ismeretlen ez a tanítás, hisz nem oly régen megadtam nektek2, amikor azt mondottam, hogy a Lévi olyan boldog lett a meghívástól, hogy semmivel nem törődött, mindent ott hagyott, és elindult a követésben. Ezt akkor így mondottam számotokra, és ma, a jelenben, ismételten ezt tudom mondani. Nem aggodalmaskodott: „Jaj, most nekem ez van! Jaj, most talán ide kellene előbb elmennem! Jaj, talán ezt kellene megtennem!”

Akkor már a követés meghívása nem ért el a szívetekig, akkor csak hallottad. A hallás és a szív megértéséig van egy kis szakasz. A szakaszban valahol elveszik a meghívás. S akkor olyan könnyedén le tudunk mondani róla, akkor már nem érzed a hívást, nem érzed a kegyelmet, nem érzed a szeretetet. Mert ha csak a mai Golgotát vesszük, amelynek tanúi vagytok hónapról hónapra, évről évre, de most csak a mai rész szakaszából azt emelem ki számotokra — hogy is van az, mikor azt mondja a tanítvány Kaifásnak, hogy „milyen a mi Mesterünk”: jót tesz, cselekszik, tanít, gyógyít, feltámaszt?

Erre Kaifás mit mond? A fülével adja szinte a választ:

— Hát mi is hallottunk Róla!

Idáig3 már nem ért, mert ha oda ért volna neki ez a hallás, akkor másképp álltak volna hozzája, mindahhoz, ami jelen van.

Erről szokott nektek pásztor testvérem beszélni, hogy oly könnyen néha tudtok leértékelni önmagatokat, leértékelni ezt a helyet, és nem figyelni arra, hogy hogyan és miképpen van jelen a tanítás. A tanítás most a meghívással kezdődött, hogy: „Kövess Engem.”

A követés, most hallottátok, most Én is azt mondom, így. De hogy mikor érzitek meg itt4, az ismét rajtatok múlik. Jelen van a szabad akarat cselekvése, hogy mire van szükség, és „a szükségben hogyan engedelmeskedek, és hogyan cselekszek”. Ez mind-mind fontos tanítás a jelenben.

És akkor menjünk rá a mai első tanításra, amit a Golgota elején megadtam. Az első tanítás arról szól, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok Galilea vidékét bejártam.5 És aki jelen volt azon a helyen, és megtapasztalhatta a helynek a varázsát, annak nem ismeretlen ez a tanítás, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok ott vagyok tanítványaimmal, a nép sokaságával, tanítást adok, és akkor oda hoznak egy megszállott némát, akitől szinte félnek mindazok, akik meglátják. És olyan könnyen tudnak ítélkezni, hogy valamiért ez jelen van, és valamiért ezt kapták.

És Én, Jézus Krisztus Uratok kiűzöm belőle, és azonnal a néma megszólal.

És akkor ámulat tölti el őket a megtapasztalás részében.

Itt jelen van a csoda egyik része a kegyelemhez, mert kegyelem nélkül még csoda sincsen a szeretetében! És itt jelen van a tanítás másik részében, hogy milyenek voltak a nép sokaságában a testvérek és az emberek? Elfáradtak, elcsigázva, mint a pásztor nélküli juhok, akiket kiengednek, szabadjára bocsájtanak, senki nem vigyáz rájuk, szétszélednek, eltévednek, nem találnak vissza, és csak mennek-mennek, és elfáradnak.6

Ilyenkor szükség van a munkásra, mert az aratnivaló sok, de nincsen munkás. Hát kérjétek az Aratás Urát!

Ez volt a tanítás akkor a nép sokaságának, tanítványoknak, akik jelen voltak. És tanítás ma a jelenben, hogy már nem csak munkás nincs, már aratnivaló sincs. Most már a munkásnak kell imádkozni, hogy legyen neki aratnivalója.

Hogy ezt hogyan is értelmezitek?

Jelen van az Atya háza, benne van a munkás — és vannak aratnivalók?

Jelen vannak a testvérek?

Eltévelyednek, mint a juhok, mert pásztor nélkül maradtak.

Itt ugyan a munkás jelen van, de a munkást szinte béresnek is lehetne nevezni!

„A béresben én megkapom a béremet, mit törődöm én, hogy van-e nekem munkám?! Mit törődöm én, hogy lesznek-e bent valakik?!”

Úgy-e, milyen érdekes megérteni a tanításnak a mondanivalóját egész másféle megvilágításában?

Hisz ma, a jelenben, ezt élitek. Már nem az aratnivaló a sok — a munkás a bérében lett a sok már, mert nem törődtek mindazokkal, akik hozzájuk tartoznak. És akik még ma is megmaradnak számukra, néha feltételeket szabnak. A feltételhez, ha nem engedelmeskedsz, akkor: ilyen testvérre nincs szükség, akkor az mehet!

És akkor csodálkoznak a munkások, hogy bérré alakultak, a bérben nincsenek jelen, és egyedül marad.

Emlékezzetek vissza a kezdetekre, amikor azt mondottam nektek, hogy imádkozni kell, mert egyre kevesebb a pásztor.7. Akkor a pásztorokért imádkoztatok. De most már imádkozni kell, mert a pásztor, aki jelen van a munkában, hogy ne legyen béres, és a béres nem törődik mindazokkal, akik hozzája tartoznak. Tehát ismét imádkozni kell, hogy pásztor legyen, aki oda áll a nyáj élére, és elfogadja azt a nyájat, amely hozzája tartozik. Akkor már lesz aratnivaló. Mert ha nem lesz aratnivaló, nem lesz szükség a pásztorra a munkásban.

És fontos, hogy ezeket mind-mind meg lehessen érteni, felismerni, elfogadni, és ez által cselekedni. Mert azt mondjátok néha-néha, mikor van egy különlegesebb, nagyobb ünnep, amelynek meg kell adni a szépségének varázsát, a jelenét, a felismerését, és akkor azt mondjátok: „Ó, nincs hiány itt semmiben! Hát hányan felsorakoznak, és olyankor együtt vannak!”

Igen, a külsőségnek és a szemnek ez jelen van. De mi van itt a bensőben, a szívben? Hogyan elevenedik meg rajtatok és bennetek? Hogyan tapasztaljátok meg?

Mert ehhez tartozik most az a tanítás: „Boldog vagyok, Uram, mert elrejtetted ezt mind az okosok és a bölcsek előtt, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek, mert így tetszett Neked ez, Atyám.”8

Úgy-e, milyen szép ez a tanítás, a mondanivalója?

Mert ha ti a jelenben, most azt mondjátok, hogy: „Mi kicsinyek vagyunk, Uram, és ha nekünk kinyilatkoztatsz, milyen jó érzés, mert érzem, hogy valahova tartozom; érzem, hogy valahol én is számítok; érzem, hogy én is fontos lehetek; érzem, hogy nem alacsonyítom le önmagam” — ahogy már a múlt Golgota-i tanításban is megadtam számotokra. Mert ilyenkor értitek meg mindazt, amikor itt, most mondhatjuk például azt a tanítás-szakaszt, amikor régebben arról, a kezdetekben, tanítottalak, hogy ha megnyitod szívedet, lelkedet, egész lényedet, és őszintén kérsz bűnbocsánatot, a bűnbocsánat meghallgatásra talál. És engedd el, és érezd a szeretet kegyelmét, az öröm erejét. Érezd, hogy: „Más lehetek, és másképp indulok el. És akkor én is kicsinnyé válok, és nem mindig-mindig vissza-visszatérek” — mert hogy’ mondotta ma számotokra a pásztor a szentbeszédében? Hogy: Imádkozni ötvenért. Végül csak egy marad, úgy-e? Mert már az öt is sok, már örül az egynek.9

De Én most egy másik tanítást emelek ki: mikor megadom, hogy el kell jönni a kénköves esőtől. Ne tekints vissza!

„De Én nem akarom ott hagyni mindazt, ami van, mert nekem arra szükségem van, hát én visszafordulok, még akkor is, ha nem tudom, mi történik velem!”10

Úgy-e, ismerős ez a tanítás is?

Tehát hinni és bízni és remélni és reménykedni, mert a remény, az adja meg számotokra az erőt a kegyelemhez, a kegyelem által a felismeréshez, a felismerésben az örömhöz, s az öröm által érzitek a békének a nyugalmát és kegyelmét. És akkor értitek meg, hogy valójában milyen kicsinyeknek lenni, akiknek kinyilatkoztatni. A kicsinyek idővel felismerik a Fiút, és: „Ha már ismerjük a Fiút, akkor az által ismerhessük az Atyát, kinek gyermekei vagyunk, akihez tartozunk, és aki által élhetünk itt lent mindazokkal, akikkel testvérekké váltunk a szeretet, kegyelem által. És akkor már nem kimondottan az a testvér vagyok, aki nem tudom megbocsájtani mindazt, ami bennem rejlik, nem tudom elfogadni, hogy számomra megbocsájtottak. Megkaptam a feloldozó kegyelmet, és most már elengedem önmagamtól, és megpróbálok egy új ember-testvérként másképp élni, befogadni a szeretetet, az örömet és a békét e kegyelem által. Akkor tudok örülni a felebarátnak és a testvérnek, akikkel egy lehetek a kegyelem által.”

És akkor már ez a tanítás, ez szinte felemelhet benneteket — mert hogyan is van?

A Mester jelen van tanítványaival és a nép sokaságával, és most példabeszédben szól: Isten Országa a szeretetben olyan, mint az a gazdag ember a Gazdában, aki jó magot vesz, és a jó magot elveti, mert Ő a szeretet szaván szeretne élni, cselekedni, és a békére törekedve megmutatni mindazt, ami Benne rejlik, hogy ez nem csak az Enyém, hanem nektek adom, felétek árasztom, ha megnyitod szíved-lelked, elfogadod, eggyé válhatsz vele.11

Úgy-e, milyen szép?

Most csak példának mondom: most ti itt legyetek a jó magok, itt bent, és kicsit menjünk a Szeretet háza12 felé, és ott most csak az előtért nézzük — példaként, ne vegye senki magára! — ott legyenek az ellenségek. Az ellenség éberen figyel, hogy mit csinál a jó mag a termésben a Gazdag Ember cselekvésében. A Gazdag Ember elveti, mert jót akar cselekedni, és várja a vetésének gyümölcsét. Most nem térünk ki arra, hogy harminc-, hatvan vagy százszoros, most csak azt figyeljük, hogy várja termésének gyümölcsét. Várja, hogy a szeretet az örömben hogyan jelenhet meg rajtatok és bennetek. De nem tudsz szeretni és örülni és örömben lenni, mert jön az ellenséged, aki nem bírja talán elviselni mindazt, hogy te jó akarsz lenni, jót akarsz cselekedni, szeretni akarod felebarátodat.

Te meghinted egy kicsit a rossz magot, nem sokat, épp annyit, hogy ne legyen jó termés.

Megjelenik a konkoly.

És ki a konkoly?

Úgy-e, az ellenség.

A jó termés, az pedig a jó testvér.

És ekkor, menjünk most egy kicsit tovább, akik bent vannak már a Szeretet házában, azok, akik felismerték a példában:

— Hát a mi Urunk, a mi Gazdánk jó magot vett, jó magot vetett el, s íme, nézzük, mennyi konkoly van jelen! Hát elmegyünk, és megkérdezzük.

És Ő elmondja:

— Igen, Én jót cselekedtem, de nem mindenki örült ennek a jó cselekménynek a téteményben. Ő egy kicsit meghintette az ellenség rosszával.

És akkor majd jöttök ti, a Szeretet házából, a példában, és mikor már beérett a termés gyümölcse, eljött az aratás ideje, ti akkor most kiválogatjátok ezt a rossz testvért, ezt a rossz konkolyt, összeszeditek, kévébe kötitek, és:

— A tűzre veled!

Úgy-e, „a tűzre vele”, az mit jelent?

Hogy oda mentek ti is a tűzhöz, a pokolhoz.

És majd szétválogatva a jót a rossztól, és a jó az igazakban, azok pedig elindulnak a csűrbe, az Isten Szeretet-országához, ahol jelen van a béke, az öröm, a boldogság, a kegyelem. És: „Ha ezek mind-mind átölelnek, felmelegítenek, erőt adnak, akkor tudom értékelni önmagam, akkor tudok rádöbbenni, hogy: »Köszönöm, Uram, ha én a jó mag jó termése vagyok a jó testvérben. És hogy ha eljön majd ez az idő, akkor törekedni fogok, hogy megmaradhassak a jóban. Nem akarok ellenség lenni, nem akarok konkoly lenni, és nem akarok a tűzre menni. Én a Szeretet, Öröm Országának testvére és gyermeke szeretnék lenni, mert a tanítás ezt adja, és ezt tükrözi számunkra a mindennapokban.«”

És így a példában lehettek egyek e szeretet által, ahogy mondottam, itt, kik most itt jelen vagytok13, majd az előtér14 és a Szeretet háza15. Mert így tudtok egy szépet alkotni a béke kegyelmének örömében. És akkor érzed azt, hogy: „Igen, valóban, én egy jó mag vagyok, akire lehet számítani, aki örömben és békében él, aki elfogadja a felebarátot és a testvért, és ha szükséges, a felebarátban és a testvérben, e jó magban segítséget nyújtok mindazoknak, hisz kinyilatkoztatta számomra az Atya, kinyilatkoztatta a Fiú, és én boldog vagyok, hogy ezekhez a kicsinyekhez tartozom, és ez által tudom, hogy én is az vagyok, aki az aratásba tartozom, mert szükség van reám, hogy a munkásnak is legyen feladata a pásztorban, és ne akarjon béressé változni, hanem maradjon meg pásztornak a munkásban, aki mindenkor figyel a reája bízott nyájra, és ha kell, utána menjen, ne hagyja, hogy eltévelyegjen, elvesszen, mert akkor őrá sem lesz szükség, mert nincsen aratnivaló. Akkor nincsen a munkásnak, a pásztornak mit is tennie és cselekednie a mindennapi életben e kegyelem által a felismerésben, a felismeréshez.”

Mert fontos, hogy most már nem csak az Aratás Urában imádkozunk, hogy az aratnivaló sok, és nincsen munkás. Most már a munkásnak és a pásztornak kell imádkozni az ő nyájáért, hogy legyen neki aratnivalója a szeretet, kegyelem által, mert lassan arra kel fel, hogy: „Nem törődtem semmivel és senkivel, mert béressé váltam.”

És a béres nem törődik az ő nyájával, szabadjára engedi, és éli azt az életet, amit ő saját maga gondol, hogy: „Hogyan és miképpen? Avval nem törődök, és nem segítek.”

És akkor ez a munkás és ez a pásztor, az lehet a tanítás révén, amikor már régebben arról adtam nektek tanítást ehhez a tanításhoz, hogy megy elöl a munkás, a pásztor, és mikor hátranéz, azt veszi észre, nincs, ki kövesse.16[

Úgy-e, ismerős a tanítás?

Nem mögéje állt, hogy: „Terelgetem, figyelek, mert ti mind hozzám tartoztok, ti mind az enyémek vagytok.”

Most jelképesen, ne csak ti gondoljátok, akik itt vagytok, hanem túl, akik kint vannak az előtérben vagy a Szeretet házában, kik meghallottátok a hívást, és a hívást elfogadtátok, s a hívásban engedelmeskedtek és cselekszetek, és ez által változtok és változtattok, hogy megpróbáltok így élni az eggyé válás szeretet-kegyelme által a béke örömének ajándékával, hogy: „Így szeressük egymást, és örüljünk egymásnak, mert mi mind egyek lehetünk, mert Hozzád tartozunk, Uram, e meghívás által, e tanítások által.”

Ennek reményében fogadjátok el a mai nap áldásomat, amelyet most ennek reményében árasztom reátok, hogy elsőként legyen az, hogy a csoda megelevenedik előttetek, és a néma megszólal. Nektek nem kell ámulatba esni, nektek figyelni, felismerni és elfogadni kell, érezni, hogy: „Az akarok lenni, aki oda tartozom a jó nyájban a Jó Pásztorhoz, és ez által kicsinnyé válok, és felismerem mindazt, amit kinyilatkoztatnak számomra, és ez által figyelek mindarra, hogy én is a jó mag termésének gyümölcse vagyok, és a szeretet, kegyelem békéjében szeretnék élni, haladni, felismerni és elfogadni mindazt, ami e tanítás által a mai nap felém és hozzám áradt e kegyelem által.”

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme öleljen át benneteket, és érezzétek a jó mag jó termésének gyümölcsét a testvérben.

Érezzétek, hogy nektek van Pásztorotok a Munkásban, akihez tartoztok, aki figyel rátok, aki vezet benneteket, és aki segít. S ez által: „Kicsiny lettem, mert így akkor számomra is kinyilatkoztatnak a felismerés kegyelméhez, és felismerem a meghívást, és a küldetés követésében elindulok a mindennapokban, a mindennapi élet kegyelméhez, kegyelmében.”

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!


[1] Mk 2,14

[2] ti. 2013. január 4-én a Golgota előtti második ajándék-tanítás a következő volt: Lévi meghívása. Lakoma a vámosokkal (Mk 2,13—17).

[3] Közben Mária a szívére mutat.

[4] Mária ismételten a szívére mutat.

[5] Ezen a napon a Golgota előtti első ajándék-tanítás a következő volt: Egy néma meggyógyítása (Mt 9,33—34).

[6] Ezen a napon a Golgota előtti második ajándék-tanítás a következő volt: A nagy aratás (Mt 9,35—38).

[7] t.i. 1993-94-ben

[8] Ezen a napon a Golgota előtti harmadik ajándék-tanítás a következő volt: Jézus dicsőíti az Atyát (Mt 11,25—27).

[9] Ter 18,1—33

[10] Ter 19,1—29

[11] Ezen a napon a Golgota előtti negyedik ajándék-tanítás a következő volt: Példabeszéd a búzáról és a konkolyról (Mt 13,24—30).

[12] Jézus Krisztus Urunk a sükösdi Takács család udvarán álló kápolnát nevezi Szeretet házának

[13] ti. azok a testvérek, akik abban a szobában jelen vannak, ahol Jézus Krisztus Urunk tanítása elhangzik

[14] ti. azok a testvérek, akik a kápolna előterében vannak jelen, amikor ez a tanítás elhangzik

[15] ti. azok a testvérek, akik a kápolnában vannak jelen, amikor ez a tanítás elhangzik

[16] Jézus Krisztus Urunk ezt a tanítását 2005. április 25-én, az évforduló ünnepén adta.

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Hitvalló módon élni

Kedveseim, mindig hűségesen keressétek a Szentháromságot, még akkor is, ha nyíltan meg kell vallanotok Hozzátartozásotokat. Hitvallásotok élet számotokra, és ha nem érzitek magatokat elég állhatatosnak, kérjétek a hit rendíthetetlen ajándékát, mert akkor megingathatatlanok lesztek. Életbe vágóan fontos, hogy stabilan álljatok, és hűségesek legyetek a Szent Evangélium tanításához. Egyre több zavaró körülmény próbálja lelketek békéjét tönkretenni, de nektek nem változhat alapvető meggyőződésetek, amikor Isten szent ügyét képviselitek. Imádkozzatok, hogy el ne tántorodjatok, mikor benneteket is megkérdeznek hitetek felől. Ne kételkedjetek, csak tegyétek, amire Isten lelke vezet benneteket. Vizsgáljatok meg mindent, mielőtt elfogadjátok, mert egyre erősödik a megtévesztő hangzavar körülöttetek! Álljatok másokkal egységbe és így őrködjetek lelketek felett!

 
2013. 06. 01.
 
Kedveseim, az Úr napja úgy ragyogjon fel bennetek, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyjon. Készüljetek, mert mindnyájatoknak színt kell vallani hamarosan Jézus Krisztusról, aki jelen van Szent Testével és Vérével, az Oltáriszentségben! Legyetek nagyon boldogok, amikor megvalljátok Krisztust az emberek előtt, különösen azok előtt, akik kételkednek jelenlétében. Legyetek nagyon boldogok, mert a Szentháromság szeretete végtelenül magához vonzza azokat, akik hitvallóan élnek. Hamarosan látni fogjátok, milyen váratlan fordulattal fognak eltérni az eddigi hagyományoktól még a legszentebb dolgokban is. De soha ne bátortalanodjatok el, csak higgyetek és őszinte, tiszta szívvel tegyetek hitvallást a Szentháromságról, a Szűzanyáról, szentekről, őrangyalokról, a halálból való feltámadásról és az örök életről.
 

 

A szentségi jelenlét átélése

Jézus a szentségimádás alatt

Gyermekeim, Én mindig kész vagyok bármit megtenni értetek, csakhogy közelebb kerüljetek Hozzám. Legyetek egészen nyitottak, hogy befogadjátok tanításomat. Én mindig veletek vagyok és jelen vagyok a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Szeretnélek felkészíteni benneteket a legnehezebb időszakokra. Bármi is történjen veletek, álljatok stabilan jelenlétem megvallásában. Oszlassatok el magatok körül minden kételkedést, amely eltérítene benneteket jelenlétem bizonyosságától. Amikor megengeditek, Én átjárom egész valótokat, testeteket és lelketeket, mert Én a ti befogadásotok mértéke szerint állok rendelkezésetekre. Jelenlétem kell, hogy egészen felüdítsen titeket. Mégis, amikor nem élitek át az Én szerető együttlétemet, akkor lelketekkel gond lehet. Vigyázzatok, mert a kételkedést a gonosz lélek okozza, aki folytonos zaklatásaival akar kibillenteni lelki egyensúlyi állapototokból. De lelki szárazság is okozhat meddőséget a szentségi jelenlétem átélésében. Legtöbb esetben az összeszedettség hiánya és a figyelmetlenség mögött valami rendezetlenség rejlik. Vizsgáljátok meg lelketeket, mi okozza azt, hogy az Én valóságos jelenlétem nem indítja meg szíveteket. Sokszor mégis úgy látogatlak meg benneteket, hogy a fátylat nem billentem föl előttetek, azért, hogy növeljem bennetek az utánam való vágyakozást. Én egészen különleges módon közeledem lelketekhez. Más módon járlak át titeket, mint ahogy azt fel tudjátok fogni. Én, a mindenség Ura, mindenkihez lelke üdvössége szempontjából közelítek. Bízzatok Bennem, és higgyétek, mindent megcselekszem: kinek-kinek kiosztom kegyelmi ajándékaimat saját mércéje szerint. Ezért ne feledjétek soha, nem az egyéni megtapasztalások számítanak, hanem amit Én művelek bennetek, ahogyan azt teszem veletek. Bízzatok Bennem és soha ne hanyagoljátok el, hogy kerestek engem, akkor biztosan megtaláltok. Legyetek áldottak és nagy bizalommal tekintsetek Reám, aki lát, hall, ért és érez benneteket. Szentségi áldásom maradjon veletek. Találkozzatok minden nap Velem a szentáldozásban, mert alig várom, hogy megajándékozzalak magammal titeket.

2013. 06. 02. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentsegi-jelenlet-atelese

Megpróbáltatások
Kedveseim, amikor meglátogat benneteket a Szentháromság, legyetek figyelmesek szent tanítására. Mindig úgy jelentek meg színe előtt, hogy rengeteg ajándékkal halmoz el titeket. Ezt úgy tudjátok felismerni, hogy olyan ajándékok kezdenek működni bennetek, veletek, és általatok, amire azelőtt még gondolni sem mertetek. Mindig újabbak és újabbak bontakoznak ki, ha engeditek úgy működni bennetek ajándékait, ahogyan azt Ő szeretné. Van, akit a megpróbáltatásokon keresztül erősít meg, hogy vajon akkor is kitart-e mellette és nem vonja-e vissza ilyenkor sem Isten iránti szeretetét. Az ilyen lélek képes nemcsak felismerni, hanem meg is érteni mit jelent számára a megpróbáltatás vihara. Ez is kegyelem, mert fel tudjátok áldozni magatokat a megpróbáltatások oltárán. Rengeteg kincs származik ezek felajánlásaiból. Bízzatok és tartsatok ki mindvégig, mert nagy lesz a jutalmatok a mennyben!
 
2013. 06. 04. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/megprobaltatasok

Növekedjen köztetek Isten országa.
Kedveseim, ahogy megnyíltok a Szentháromság személyei felé, úgy nyíljatok meg testvéreitek felé is. Ugyanis, ahogy megtapasztaljátok Isten felétek való közeledését, úgy kell nektek is megnyílnotok testvéreitek felé. Azért nem kell félnetek, mert a Szentlélek megmutatja nektek, hogyan és milyen módon tegyétek ezt. Csak figyelnetek kell a benső indításokra, és akkor bátran el tudtok indulni mások felé. Amilyen mértékben közeledtek Istenhez, olyan erővel sikerül másokat megnyernetek az isteni szeretetnek. Ez azért fontos, hogy erősödjön és növekedjen testvéri közösségetek. Bizalommal hallgassatok mindenkire, akit megmutat nektek a Szentlélek. Mindig azon legyetek, hogy erősödjön és növekedjen köztetek Isten országa. Ha jól megértitek ezt a felhívást, már itt a földön mennyei boldogság részesei lehettek. Vigyázzatok, és ne rontsátok el közeledéseteket azzal, hogy az ellenség hangjára figyeltek. Mert bizony azon mesterkedik, hogy tönkretegye minden kezdeményezéseteket. Csak higgyetek és bízzatok, a Szentháromság jelenléte megerősít titeket.

2013. 06. 05. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/noevekedjen-koeztetek-isten-orszaga

Felkészítés a nehéz időkre
Kedveseim, gyűljetek egybe és engedjétek vezetni magatokat a Szentlélek által, de nem úgy, mint eddig, hanem vegyétek sokkal komolyabban segítségét. Határtalanul készíti lelketeket és egész valótokat az elkövetkezendő időszak igen kemény megpróbáltatásaira. Tudjátok meg, ha nem engeditek magatokat felkészülni, nem fogjátok tudni elviselni a reátok váró nagy nyomást. Bíznotok kell, hogy a Szentháromság felkészít benneteket mindenre, amit tudnotok és ismernetek kell. Erőseknek kell lennetek! Már egyre kevésbé ingadozhattok, mert ha ti nem készültök fel, akkor azok, akiket váratlanul érnek majd az események, hová fognak fordulni? Ha nem álltok stabilan és rendületlenül, akkor kétségbe esve, szerteszét fognak riadni a lelkek. Ezért űzzetek el szívetekből minden félelmet és kételkedést!
 
2013. 06. 08. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/felkeszites-a-nehez-idkre



Az elkerülhetetlen események
Kedveseim, bátran nézzetek szembe az előttetek álló nehézségekkel! Ez azt jelenti, ne mérlegeljétek, hogy miért és hogyan történhetett meg mindaz, ami bekövetkezik, mert ez nem fog változtatni a helyzeten. Inkább azonnal legyetek tudatában annak a ténynek, hogy a bűneink következményét nem kerülheti el az emberiség. Szüntelen imában boruljatok le a Szentháromság elé és esedezve könyörögjetek irgalmáért, hogy a jó lelkek megerősödjenek a hitben, akik pedig nem törődnek lelkükkel, azokat felrázzák az események, hogy Istenhez kiáltsanak végre és könyörögve esedezzenek Isten bocsánatáért. Az események láttán ne szörnyülködjetek, hanem legyetek buzgók és tartsatok ki mindhalálig annak a jónak a megtételében, amely a Szentháromság akarata számotokra. Bízzatok, Isten mindent megtehet, meghallgatja imáitokat, hogy a világ helyzete jobbra forduljon.

2013. 06. 10. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/imaszandekok/az-elkeruelhetetlen-esemenyek


Egészen elégő áldozat
Kedveseim, amikor a Szentháromság színe elé leborultok, adjátok oda egészen elégő áldozatul magatokat. Nem kell attól félni, hogy ez megsemmisülést hoz számotokra. Ellenkezőleg. Végre átengeditek magatokat úgy, ahogyan azt megkívánja tőletek a Szentháromság. Semmi nem fog akkor benneteket eltávolítani attól a bensőséges szeretettől, amely átvezet benneteket az Örök Életre. Mennyei szeretet sugarai vezetnek, és olyan utat mutatnak, amely nagy kanyarok nélkül, egyenesen irányítja lépteiteket. Legyetek nagyon boldogok, amikor ez a kegyelem megérkezik hozzátok és átjár benneteket, mert ez már az előíze az örök boldogságnak. Minél kevesebb dologhoz ragaszkodtok, annál nagyobb örömöt élhettek meg. Mert amilyen mértékben kiüresedtek, olyan arányban tölt el titeket a Szentháromság szeretete.

2013. 06. 11. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/egeszen-eleg-aldozat


Fontos, hogy jól felkészüljetek

 

Kedveseim, figyeljétek az eseményeket, hogy azok ne tudjanak benneteket befolyásolni. Nektek szüntelenül engesztelnetek kell, és ez által állandóan a Szentháromság jelenlétében élni. Ezért ne féljetek a nehézségektől, mert azok közelebb visznek az Isten üdvösséget szerző akaratához. Mindig megkapjátok a szükséges erőt a továbblépéshez, csak ne kételkedjetek! Minden pillanatot jól használjatok fel és akkor semmi meglepetés nem ér titeket. Erőtökön felül nem tesz próbára az Úr, mert tudja, mennyit bírtok el. Ne gondoljátok, hogy nem tudjátok megtenni a nehéz lépéseket. Mert a Szentháromság erősen tart benneteket, mert hűséges mindazokhoz, akik kitartóak és küzdve haladnak. Fontos, hogy jól felkészüljetek, mert amikor eljön az idő, már nem lesz lehetőségetek felkészülni. Okos szüzek módjára viselkedjetek, akkor éber készenlétben várjátok az Úr érkezését.

2013. 06. 12. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/fontos-hogy-jol-felkeszueljetek

Mindent szent közömbösséggel megélni

 

Kedveseim, függesszétek szemeteket a Szentháromságra és engedjétek, hogy bármit megtegyen veletek. Ez azt jelenti, hogy álljatok készen arra, hogy mindent elfogadtok a kezéből, ami hozzátok érkezik. Természetesen, nemcsak megpróbáltatás érhet benneteket, amit elviselve felajánlotok, hanem ugyanúgy tegyetek mindennel, ami örömteli meglepetést okoz nektek. Ne tulajdonítsatok magatoknak rendkívüli jelentőséget, csak egy legyen a fontos, hogy mindent ugyanúgy adjatok vissza a Szentháromságnak, hiszen nem a magatok számára kaptátok, mert mindennek Isten dicsőségét és a lelkek üdvét kell előmozdítania és szolgálnia. Sokszor Isten jelenléte kézzelfoghatóan is megnyilvánul szolgálatotok folyamán. Mégse ennek örüljetek, vagyis ne álljatok meg ennél. Tanuljátok meg szent közömbösséggel megélni mind a fájdalmas, mind az örömteli eseményeket, akkor nem tud fogást találni rajtatok a gonosz lélek.

2013. 06. 14. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/mindent-szent-koezoemboesseggel-megelni


Gőg

 

Kedveseim, múlóban a nappal és erősödik a sötétség éjjele. Vessetek le magatokról minden sötétséget, hogy az Úr fénye világítson nektek. Ne engedjétek, hogy Krisztus fénye elhalványuljon szívetekből. Maradjatok kicsinyek, alázatosak és messze kerüljétek a gőgös cselekedeteket. A gőg elfátyolozza szemeteket, hogy ne lássatok tisztán és így ne vegyétek észre a körülöttetek ólálkodó gonosz lélek fondorlatosságát, aki éberen figyel, meghall mindent, ami nem odaillő. Szemeteket mindig az Úrra vessétek, és Ő majd időben gondoskodik rólatok. Bármi is történjen, ha mindent felajánlotok, akkor jóra fordulnak dolgaitok, csak várjátok türelemmel az Úr érkezését. Ne féljetek, mert mindig veletek van és kísér utatokon a Szentháromság.
 
2013. 06. 17. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/gg

Gyónás

Kedveseim, ne meneküljetek el önmagatok elől, hanem vállaljátok fel mindazokat a nehézségeket, amelyek belőletek származnak! A Szentháromság kegyelme, mely felülről érkezik, betölti edényeteket gazdagon, ha testi korlátaitok és rendezetlenségeitek nem akadályozzák meg a bennetek való hatékony működését. Ezért nagyon fontos, hogy gyakran és jól végezzétek a szentgyónásaitokat, mert e szentség általi tisztulással válhattok alkalmas befogadóivá a kegyelmeknek. Vannak olyan picinek látszó botlások, amelyek mellett könnyen elmehettek, de ha kéritek a Szentlelket és ráfigyeltek, megvilágítja bennetek a foltok nagyságát és sötétjét. Ilyenkor alázattal hajoljatok meg Isten fénye előtt! Őszinte bűnbánattal, és kiengesztelődéssel a szívetekben térjetek vissza a Szentháromság örömébe!
2012.06. 18. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/gyonas

Keresztviselés
Kedveseim, tanuljatok a Szentháromság személyeitől, mert minden helyzetben példát mutatnak nektek. Figyeljétek, hogyan viselkedett Jézus, amikor magára vállalta bűneinket és elhordozta szenvedéseinket. Némán és hosszan tűrve, engedelmesen vállalta szenvedését, csakhogy az Atya akaratát teljesítse. Ha ugyanígy vállaljátok és felajánljátok keresztjeiteket és egyesítitek Jézus keresztjével, akkor mérhetetlen kegyelmekkel halmoz el a Mennyei Atya. Szükségetek van minden próbatételre, mert az Atya szeretetére csak úgy tudtok válaszolni, ha felismeritek értékét. Erősödjetek a megpróbáltatások elfogadása, felajánlása és türelemmel viselése által, hogy annak idején meghalljátok az Atya hívó hangját, aki hív benneteket az örökkévalóság örömébe.
 
2013. 06. 18. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/keresztviseles


Egység a Szentháromsággal és testvéreinkkel

 

Kedveseim, a Szentháromság várja minden nap a veletek való együttlétet, amely az egységben valósulhat meg. Vagyis ha a testvéreitekkel sikerül egyre tökéletesebb harmóniára jutni, akkor az isteni egységbe való belehelyezkedés megtörténik. Tehát a Szentháromsághoz való viszonyulásotoknak meg kell mutatkoznia a testvéreitekkel való közösség vállalásban is. Ezek a kapcsolatok biztosítják mindnyájatok számára a jó gyümölcsöket. Keressétek az egymáshoz tartozás lehetőségeit, és akkor mindig a szent kötelékben maradtok.

 

A Szentháromság jelenlétében maradni

 

Kedveseim, gondolkodjatok el azon, miként tudtok a Szentháromság jelenlétében maradni. Úgy kell hordoznotok Krisztus keresztjét, hogy soha ne veszítsétek el az irányt, ami az örök üdvösségre vezet. A szenvedések elfogadása és felajánlása a biztosítéka annak, hogy megmaradtok a kegyelemben. Soha ne zúgolódjatok, amikor baj vagy bánat ér benneteket, hanem felemelt fővel viseljétek a megpróbáltatásaitokat, és akkor biztonságban megőrzitek lelketeket a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. Bízzatok és szeressetek tettetés nélkül!

2013. 06. 21. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentharomsag-jelenleteben-maradni

Isten jelenlétének tudatában megmaradni
Kedveseim, nyitottak legyetek, amikor a Szentháromság személyei hatékonyan akarják kifejezni felétek tevékenységüket. Soha ne zárjátok be a szíveteket előttük, mert akkor nagy kegyelmektől zárjátok el magatokat. Ez főleg olyankor történik meg, amikor kételkedtek Isten működését illetően, és mivel nem tapasztaljátok a kegyelem kézzelfogható megnyilvánulását, visszahúzódtok és veszítetek buzgóságotok erejéből. Ezt soha ne tegyétek, mert az ellenség így akar merészen eltávolítani benneteket Isten jelenlététől. Ilyenkor még erőteljesebben és még nagyobb buzgósággal forduljatok a Szentháromsághoz, hogy lássák hitetek fényének erősödését. Ez már az az út, amelyen egészen biztonságosan haladhattok.

2013. 06. 22. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/isten-jelenletenek-tudataban-megmaradni

Döntés

 

Kedveseim, ne távolodjatok el attól a szeretettől, mely javatokat akarja. A Szentháromság, amikor a saját szemszögén keresztül segít nektek, üdvösségetek szempontjából teszi azt. Ezért van, hogy sokszor nem jól értékelitek magatok számára az eseményeket. Ha mindenben ráhagyatkoztok, és annak hangot is adtok, akkor biztosak lehettek, hogy döntésetek Istennek tetsző lépés lesz. Csak akkor válik javatokra, ha azt szent akaratával megegyezve teszitek.

2013. 06. 23. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/doentes

Hogyan ismerhető fel a konkoly?

 

Kedveseim, figyeljetek jól minden jelre, mely körülvesz titeket! Ezekkel tanítani akar a Szentháromság, hogy elsősorban térjetek meg és ne kételkedjetek az Evangélium igazságában. Ha hűségesen követitek Jézus tanítását és tetteit, akkor nem alakul ki kételkedés szívetekben. Azért fontos erről beszélni, mert hamarosan a tiszta tanítást a konkollyal vegyítik. Ha nem váltjátok tettekre Krisztus életpéldáját, és nem gyakoroljátok hősies fokban az erényeket, akkor nem fogjátok felismerni az igaz tanítást. Ne feledjétek, amikor kezdetben csak egy kicsiny fokban tértek le az Úr ösvényéről, később már nem fogtok tudni onnan könnyen vissza találni az egyenes úthoz, Krisztushoz. Ezért kell ébernek lennetek és nem engedni semmi elhajlásnak, amely erős lazuláshoz vezetne. Bízzatok, és bátran haladjatok a kijelölt utatokon.

2013. 06. 25. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/hogyan-ismerhet-fel-a-konkoly


A Szentháromság szeretetének a tengere

 

Kedveseim, mikor odaadjátok szíveteket a Szentháromságnak, hogy megújítsa, akkor szeretet-áramának tengerébe merít el titeket. Ez csak akkor valósulhat meg, amikor már nem kívántok, és nem akartok semmit, csak kizárólag Isten jelenlétében élni. A szeretetnek édes, mámorító illata ez, mely átjárja lelketeket és megittasodtok a szerelem lángoló tüzétől. Ilyenkor a Szentháromság szerelme hevíti szíveteket, hogy amennyire csak lehet, már itt a földön megízleljétek ezt a gyönyörűséget. A Szentlélek kész azonnal elragadni titeket, hogy felemeljen arra a magaslatra, amelyet csak azoknak készített, akik képesek tőlük telhetően a legátadottabban élni. Imádkozzatok, és kérjétek, hogy a Szentlélek erejével szárnyakra kapjatok, mert szükségetek van minden kegyelemre és megerősítésre, hogy amikor elkövetkezik a megpróbáltatások véres ideje, ismerjétek meg, hogy milyen erővel képes a Szentháromság magához ragadni titeket.

2013. 06. 26. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentharomsag-szeretetenek-a-tengere

Őrködjetek indulataitokon!

Kedveseim, őrködjetek indulataitokon, hogy el ne szakadjon a húr, amelyen keresztül a Szentháromságot akarjátok dicsőíteni. Lelketek hárfája nemes hangzásúvá formálódott. Ne engedjétek, hogy bárki is illetéktelenül játsszon rajta, mert érzékeny ez a hangszer. A türelem sziklájához erősítsétek nyugtalanságaitokat, így tartsátok féken a bennetek feszülő indulatokat. Akkor lelketeken keresztül tisztán csendül fel Isten dicsőítése. Örüljetek és ujjongjatok, hogy egyre közelebb kerüljetek a dicsőséghez.

2013. 06. 28. Anna Terézia
http://engesztelok.hu/lelkielet/rkoedjetek-indulataitokon

Kérni a Szentháromság kegyelmeit

 

Kedveseim, imádjátok a Szentháromságot szent, ünnepi díszben, és ne feledjétek, hogy mennyi jót tett veletek! A Mennyei Atya mindig újat teremt bennetek, ha azt hittel és alázattal kéritek. Jézus Krisztus a vele való szent közösséget építi bennetek, veletek és általatok. A Szentlélek pedig sugallatai által felkészít tieteket minden rátok váró feladatra. Ő megvilágosítja értelmeteket a jó cselekedetek megtételére és az erények buzgó gyakorlására. Segíti felismerni nektek, a megkülönböztetés által, mi a helyes és a kedves számára. Azonban, mindezeket a kegyelmeket kérnetek kell! Nem fáradhattok bele a Szentháromság követésébe, mert Ő ad nektek lendületet és erőt mindenre. Bátorítsátok egymást, különösen a megfáradtakat! Kérjétek a buzdítás ajándékát a Szentlélektől, hogy bontakoztassa ki bennetek a mások felé való buzgó, segítőkész szolgálatot. Mindent kérnetek kell, mert automatikusan nem fog öletekbe hullani a kegyelem.
2013. 06. 30. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/kerni-a-szentharomsag-kegyelmeit


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2013. július
    h k s c p s v
    « jún   aug »
    1234567
    891011121314
    15161718192021
    22232425262728
    293031