2013. június archívum

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2013. június 2. Szentségimádáson Jézus…

 
„Drága kislányom! Úrnapja van. Az Én drága Szent Testem és Vérem ünnepe. Az emberiség történelmében születésem és feltámadásom mellett ez a legnagyobb ünnep. Azért, mert szétosztom Magam az emberek között. Ez azt jelenti, hogy aki tiszta lélekkel fogad Engem a szívébe, az olyan fokban egyesül Velem, amilyen mértékben megnyitja a lelkét kegyelmem előtt. Én az Isten-Ember bele szállok, ő pedig Belém istenül. Olyan ez, mint amikor egy parányi vízcsepp elmerül a hatalmas, végtelen óceánban, vagyis eggyé válik Velem, Megváltó Istenével. Ezért mondtam: aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, az Bennem lakik, és Én őbenne. Annak az embernek örök élete van, mert Én Magam vagyok a feltámadás és az élet. Aki Bennem hisz, ha meghal is élni fog. 
 
Gyermekeim! Ha az emberek felfognák, és elhinnék ezeket a szavakat, nem lenne olyan ember, aki távol maradna a szentségektől. Mindenki rendszeresen gyónna, és naponta áldozna. Az Új világban így lesz. Azért, mert abban nem tud kísérteni a sátán, mivel ezer évre meg lesz láncolva. Most ellenfelem tartja távol az embereket Tőlem. Mindig tegyétek fel magatokban a kérdést: kinek az érdeke, hogy én elszakadjak az Istentől, Aki megteremtett, megváltott, és el akar engem vezetni az örök életre? A válasz egyértelmű: ez a sátán érdeke, aki el akar buktatni, és a kárhozatba taszítani, az örök tűzbe, az örök szenvedésbe. Kinek az érdeke, hogy naponta egyesüljek Krisztussal, a szőlőtővel, Aki az én Megváltó Istenem, Akinek Sebei szereztek nekem gyógyulást, és értem kiontott drága Szent Vére árán nyerhetem el az örök boldogságot? Ez Isten érdeke, Aki azért szállt alá a mennyből, hogy minden embert üdvözítsen, és az én saját érdekem, hogy elnyerjem az örök életet. Minden élethelyzetben mindig tegyétek fel magatokban ezt a kérdést! Kinek az érdeke például, hogy veszekedjek, és érvényt szerezzek saját igazamnak? A sátánnak, aki falakat húz az emberek közé, hogy magukra maradjanak, és így könnyen elbánhat velük. Ezzel szemben mit mondok Én az Evangéliumban? „Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.” Nézzetek Rám, a keresztre! A világtörténelem legnagyobb igazságtalansága nyilvánult meg Rajtam. Ártatlanul feszítettek keresztre két rablógyilkos közé. Pedig mindenki elismerte, hogy csupa jót cselekedtem. Féltékenységből és hatalomféltésből nem akarták elismerni, hogy Én vagyok a Messiás, és minél több csodát tettem, annál inkább az életemre akartak törni. Amikor Lázárt, a négy napos halottat életre keltettem, akkor határozták el vesztemet. Azért, mert el kellett volna ismerni, hogy ilyen csodát csak a Messiás tud tenni. Mivel ezt nem akarták, inkább megöltek. Én minden szenvedést némán tűrtem. Nem kerestem a Magam igazát. Tudtam ugyanis, hogy csak egy igazság létezik, az Istené. Mivel Én Isten-Ember vagyok, tudtam, hogy ha megölnek, feltámadok, és ezzel érvényt szerzek az igazságnak. Mert igazából feltámadásom és mennybemenetelem által mutattam meg Istenségemet, és apostolaim, akik kereszthalálom után fájdalmasan gyászoltak, most ujjongtak örömükben, hogy újra élve láttak. Mennybemenetelem után pedig a Szentlélek erőt öntött beléjük, úgyhogy boldogan hirdették az Evangéliumot mindenütt, ahová a Lélek vezette őket. Ma is a Szentlélek működik minden misszionáriusban, és minden emberben, aki átadja az életét Nekem.
 
Gyermekeim! A keresztfán mindent nektek adtam. De a legnagyobbat, tulajdon Testemet és Véremet keresztre feszítésem előtt adtam tanítványaimnak a kenyér és a bor színe alatt, és hogy senki se maradjon ki ebből a hatalmas kegyelemből, meghagytam nekik: ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre! A világ végezetéig be lesz mutatva a Szentmise, ami vértelen keresztáldozatom. Még akkor is, amikor beteljesedik Dániel próféta jövendölése, miszerint eltörlik a mindennapi áldozatot, és felállítják a vészt hozó undokságot. Még ha mindez be is fog teljesülni, akkor is lesznek szentéletű papjaim, akik a rejtekben bemutatják a Szentmisét, és lesznek mindhalálig hűséges, igaz híveim, akik részt vesznek rajta. Ne csüggedjetek! Ami most jön, az csak egy nagy próbatétel. A sátán csak annyit tehet, amennyit Én megengedek neki. Inkább imádkozzatok, hogy hitetek kiállja a próbát! Tartsatok ki Mellettem minden áron, ha kell, még életetek feláldozása árán is! Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” 
 
Drága gyermekeim, Véremen megváltott kicsinyeim! Ne aggódjatok! Ami most jön, annak be kell következni, mert ez a Szentírás. Amikor új bútorokkal akarjátok berendezni házatokat, ugye azzal kezditek, hogy a régit eltávolítjátok, és annak a helyére teszitek az újat. Így van ez a világban is. Ahhoz, hogy az ezer éves béke uralma eljöjjön a földre, előbb meg kell semmisülnie mindannak, ami akadályozza. Az emberek, akik magukhoz ragadták a hatalmat és a pénzt, azt hiszik, hogy ők a világ urai. Pedig tévednek. A világ igazi Ura Az, Aki megteremtette, Isten. Akkor is, ha számotokra láthatatlan, mert nem vagytok méltóak rá, hogy színről színre lássátok. A szentek és a szent angyalok a mennyben látják az Istent, és szüntelenül gyönyörködnek Szent Színe látásában. Isten a földön szünet nélkül munkálkodik. Esőt ad, hogy megöntözze a földet, és napfényt, hogy kisarjassza a növényeket. De amikor annyira elhatalmasodik a bűn, mint manapság, akkor a természet is fellázad az ember ellen. Ezért van annyi természeti katasztrófa. Minden mögött Isten áll, Aki megfizet mindenkinek tettei szerint. Isten, Aki előre tudta, milyen nyomorult, gyarló, bűnös az emberiség, látta az összes bűnt, amit elkövet a jövőben, ezért leíratta Szent Péter apostollal: tűz által pusztul el a világ. (2 Péter 3, 9-13.) Így tisztul meg a föld, hogy helyet adjon az új Paradicsomnak, amikor Isten ujjá fog alkotni mindent, mint a teremtés kezdetén. Újra mondom: ne aggódjatok! A Szentírásban mindent tudtul adtam nektek. Ti tanúi vagytok e próféciák beteljesedésének. Velem együtt örvendezzetek, mert egy olyan új korszak jön, amilyen csak az első emberpár idejében volt. Inkább higgyetek az Evangéliumban! Váltsátok tettekre tanításomat, és akkor nincs mitől félnetek! Akár éltek, akár haltok, Hozzám tartoztok mindörökké. Így lássátok a jelent és a jövőt! A Szentírásnak be kell teljesülnie. Az ég és föld elmúlnak, de az Én Igéim soha el nem múlnak. Az Isten Én vagyok, Aki Mindenható, és véghezviszem, amit a Szentírásban kijelentettem. Ne féljetek! Higgyetek! Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. június 4. Szentségimádáson Jézus…

 
„Drága gyermekeim! Az élet rövid. Az idő elszáll, mint egy sóhaj. Mindnyájan megálltok Színem előtt. Ez a nagy számadás, az ítélet. Mindazok, akik bűnbánatot tartanak, és meggyónják bűneiket, már átmentek az ítéleten, mert minden Szentgyónáskor önmagukat vádolták. Minden meggyónt és jóvátett bűnt eltöröl az Én értetek kiontott drága Szent Vérem. A jóvátétel ezt jelenti: ha valaki lopott, vissza kell adni az eltulajdonított értéket annak, akitől lopta. Ha valaki valakit megrágalmazott, azt vissza kell vonnia azok előtt, akik előtt beszennyezte embertársa hírnevét. Ez a jóvátétel. Csak így nem kérlek számon benneteket, csak így felejtem el bűneiteket. Ha meggyónjátok, de nem teszitek jóvá, akkor a tisztítótűz lángjaiban kell kiegyenlíteni bűneitek számláját. Azért tanítalak benneteket, mert nagyon tudatlanok vagytok. Ellenfelem pedig igyekszik minden rosszra rávenni benneteket, azt sugallva, hogy ezt nem látja Isten, és egyébként sincs bűn, azt csak kitalálták. Én mindent látok, még a gondolataitokat és az érzéseiteket is. Erről tanúskodik az egész Evangélium. Én Isten vagyok. Olyanok vagytok Előttem, mintha üvegből lennétek. Teljesen belétek látok. Ismerem gondolataitokat, hallom minden szavatokat, látom minden cselekedeteteket. Ne higgyétek, hogy valami is el lehet rejtve Előttem. Noha ti nem láttok, Én jelen vagyok mindig mindenütt, a poklot kivéve. De tiszteletben tartom szabad akaratotokat, ezért megengedem bűneiteket, gonosz cselekedeteiteket. De tudjátok meg, hogy az életetek végén úgy fogjátok látni egész életeteket, mint egy filmet, és ezek a bűnök fognak vádolni titeket, amelyeket kizárólag csak testi életetekben bánhattok meg. Ha már a lelketek kiszállt porsátor testetekből, többé nem képes változni. Az egész örökkévalóságon át olyan marad, amilyen halálotok pillanatában volt. Ha megátalkodtok bűneitekben, azt fogjátok hallani Tőlem, amit az Evangéliumban mondtam: „Távozzatok Színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült.” (Máté 25, 41.) Akik viszont éltük végéig kitartottak abban, hogy törekedtek az életszentségre, naponta bűnbánatot tartottak, rendszeresen gyóntak és áldoztak, nekik ezt fogom mondani: „Jöjjetek Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (Máté 25, 34.) Tisztán láthatjátok, hogy egyedül ti magatok vagytok örök életetek, vagy örök halálotok okozói. Én mindenkit megváltottam kínszenvedéseim és kereszthalálom által, de a ti cselekedeteiteken múlik, hogy hogyan válaszoltok tanításomra. Megtartjátok vagy elvetitek. Ezért azt mondom nektek: igyekezzetek bejutni a szűk kapun az örök hazába, és éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok, hogy melyik pillanatban fogtok megállni Szent Színem előtt. Egyet megmondok nektek: mindenkit akkor szólítok ki a világból, amikor a legalkalmasabbnak tartom arra, hogy üdvözítsem. Még mielőtt kiszállna lelke a testéből, felajánlom neki az üdvösséget, végtelen irgalmasságomat. Ha bűnbánatra tér, nem hagyom elkárhozni. De ha nem, akkor saját maga választja a poklot.
 
Drága gyermekeim! Tanításomat ne vegyétek rémisztgetésnek! A pokol valóban létezik. Sokkal igazabb valóság, mint ez a világ, ami most körülvesz benneteket. Azért, mert ez a világ elmúlik, de a pokol örökké tart, és sajnos sokan, nagyon sokan kárhoznak el. Naponta több tízezren. Ne lepődjetek meg ezen! Inkább nézzetek körül a világon! Az Evangéliumban ezt mondtam: széles az út, amely a kárhozatra visz. Sokan mennek rajta. Keskeny az út, ami az üdvösségre visz, csak kevesen találnak rá. Szent Pál apostol ezt írta: amikor elhatalmasodik a bűn, túlárad a kegyelem. Vegyétek nagy kegyelemnek üzeneteimet, mert azért figyelmeztetlek benneteket, hogy ne kövessetek el bűnt, mert örökre elvesztek. Tartsátok meg a tíz parancsot! 1. Uradat, Istenedet imádd, és csak Neki szolgálj! 2. Isten nevét hiába ne vedd! 3. Az Úr napját szenteld meg! 4. Apádat és anyádat tiszteld! 5. Ne ölj! 6. Ne paráználkodj! 7. Ne lopj! 8. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! 9. Felebarátod házastársát ne kívánd! 10. Mások tulajdonát ne kívánd! Szeressétek mindenekfölött az Istent, Aki három Személy: Atya, Fiú és Szentlélek. Embertársaitokat pedig úgy szeressétek, ahogy Én szeretlek titeket, ahogy erre példát adtam, amikor a keresztfán meghaltam a ti bűneitekért. Ha így éltek, nincs mitől félnetek. Akkor már itt a földön örök életetek van. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. június 8. Szentségimádáson Jézus…

 
„Drága gyermekeim! Az idő rövid. Beteljesülnek a próféciák. Sok lesz a halott. Ez az árvíz csak bevezetője a sok további katasztrófának. Ne rémüldözzetek, inkább tartsatok bűnbánatot, térjetek meg, imádkozzatok, és akkor enyhülnek a csapások. Prófétáim által figyelmeztetek mindenkit, mint egykor Jónás próféta által Ninivét, hogy térjetek meg, mert ha nem, elpusztultok mind. Ne Engem káromoljatok a bajok miatt, hanem magatokban keressétek a hibát! Tartsatok lelkiismeret vizsgálatot, és változzatok meg! Éljetek az Evangélium szellemében! Akkor elcsitul a természet, és engedelmeskedik nektek. A föld megtermi gyümölcsét, és jól megy sorotok. De ha továbbra is bűnt bűnre halmoztok, a természeti katasztrófák egyre szaporodni fognak, nemzet, nemzet ellen támad, nagy éhínség és járványok lesznek, amelyek sok áldozatot fognak követelni. 
 
Gyermekeim! Egy szülőnek nem csak jutalmazni, és dicsérni kell a gyermekeit, hanem nevelni is. Ha ezt nem teszi, és nem büntet, akkor a gyermekek nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között. Én már mindent tudtul adtam nektek. Az Evangéliumot vég nélkül ismételgetem, hogy megtanítsalak benneteket, hogy hogyan kell élnetek. Nem mondhatjátok, hogy nem ismeritek tanításomat. Ha nem váltjátok tettekre szavaimat, engedetlenek vagytok.
 
Gyermekeim! Az idő egyre fogy, és egyre nehezebb idők elé néztek. A türelmi idő lejár. Ha továbbra is Nélkülem akartok élni, akkor magatokra hagylak benneteket, és kiszolgáltatlak a sátánnak, akit eddig is szolgáltatok. Vérkönnyeket sírok minden elkárhozott lélek miatt. De tiszteletben kell tartanom szabad akaratotokat. Figyelmeztetlek benneteket, de ha nem fogadjátok meg a jó szót, ellenfelem kelepcéjébe estek. 
 
Gyermekeim, Véremen megváltott kicsinyeim! A lelketekben kiáltok hozzátok. Ne kint keressetek, hanem magatokban, bent a lelketek legbelső szobájában! Teremtsetek magatokban csendet! Figyeljetek a lelkiismeretetek szavára! Minden emberben ott lakom. A lelkiismeret szava által figyelmeztetem. Ha hallgat Rám, megmenekül a sátán csapdájából, és boldog lesz örökre. Ha nem, örökre elvész.
 
Gyermekeim! A lelketek állapota mindig jelzi, hogy jó, vagy rossz úton jártok. Az Evangéliumban ezt mondtam: az Én békémet adom nektek, amit a világ nem adhat. Ha befogadtok Engem a szívetekbe, és hagyjátok, hogy Én vezesselek benneteket, akkor megtapasztaljátok ezt a belső békét és örömöt. De ha ellenfelem vezet benneteket, belső nyugtalanságot, békétlenséget és boldogtalanságot éreztek a lelketekben. Ha azt gondoljátok, hogy bűnös kapcsolataitokban boldogok vagytok, hamar elmúlik felszínes örömötök, mint a szalmaláng. Kiégtek, üres és céltalan lesz az életetek. Ha kitűztök magatok elé egy-egy földi célt, és azt el is éritek, nem lesztek vele boldogok, mert az igazi boldogság a lélek boldogsága, mert a lélek messze felülmúlja a testet. Szent János Evangéliumában ezt mondtam: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet…” (János 6, 63.) Ezzel szemben sokan úgy élnek, mintha nem is lenne lelkük, csak testük. „Istenük a hasuk, és azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják.” (Fillippi 3, 19.) A lelkük bűzlő hulla, és bármikor belehullhatnak a pokol tüzébe. Ezzel szemben ezt kértem: éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudhatjátok sem a napot, sem az órát! Ha tudnátok, milyen nagy lelki béke és boldogság az ilyen élet! Teljes biztonság, mert Bennem éltek, és Én bennetek. Az ilyen ember számára nincs halál. Amikor a lelke kiszáll a testéből, csak átlép az örök boldogságba, a mennybe, mintha az egyik szobából átmenne a másikba. Én a legnagyobb jót, az örök üdvösséget kínálom fel nektek. 
 
Gyermekeim! Fogadjátok meg szavamat, és akkor boldogok lesztek örökké. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
A Szentlélek így imádkozott bennem:
 
„Ó Jézusom, Te ártatlanul szenvedtél a mi bűneinkért a keresztfán. A mi bűneink és gonosz cselekedeteink húzták a fejedre a töviskoronát. A mi szemérmetlenségünk és paráznaságunk mérték Rád a fájdalmas ostorcsapásokat. A mi megátalkodottságunk és súlyos bűneinkhez való ragaszkodásunk verte bele szent kezedbe és lábadba a szögeket. Most kérünk, bocsásd meg a mi bűneinket! Áldozatainkkal és imáinkkal jóvá akarjuk tenni minden bűnünket. Rászoruló testvéreinket segítve akarjuk jóvá tenni korábbi fösvénységünket és önzésünket. Kérlek, bocsáss meg nekünk! Légy irgalmas hozzánk! Fürdesd meg lelkünket a szentgyónásban drága Szent Véredben, amelyet oly bőséggel hullattál értünk a keresztfán! Fogadj be minket, megtérő bűnösöket értünk átvert drága Szent Szívedbe, és rejts el minket a sátán minden gonosz cselszövése elől! Uram, irgalmazz nekünk, nyomorult bűnösöknek, akik bűnbánatot tartva kolduljuk irgalmadat! Küldd el hozzánk Szent Mihály arkangyalt, hogy űzze el a sátánt! Boríts be minket drága Szent Véreddel, hogy a Mennyei Atya csak a Te Véredet lássa rajtunk, és megenyhüljön jogos haragja! Te állj közénk és minden ember közé, mert ahol Te vagy, oda nem merészkedik a sátán. Te légy Jézus, a mi menedékünk, a Te irgalmas Szíved legyen örök otthonunk. Ámen.”

2013. június 28. Szentségimádáson Jézus…

 
Drága gyermekeim! Az idő rövid. Készüljetek, mert megrostálok mindenkit kivétel nélkül! Én Isten vagyok, és nem vagyok személyválogató. Kizárólag a tetteiteket nézem, hogy azok összhangban vannak-e törvényeimmel, vagy nem. Olvassátok el a tíz parancsot, és véssétek mélyen az elmétekbe! 1. Uradat, Istenedet imádd, és csak Neki szolgálj! 2. Isten nevét hiába ne vedd! 3. Az Úr napját szenteld meg! 4. Apádat és anyádat tiszteld! 5. Ne ölj! 6. Ne paráználkodj! 7. Ne lopj! 8. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy! 9. Felebarátod házastársát ne kívánd! 10. Mások tulajdonát ne kívánd! Ez az alap. Erre épül a főparancs, amely mindent magába foglal: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Ha így éltek, biztosak lehettek benne, hogy örök életetek van. Már itt a földön magatokban hordozzátok az örök életet, mert minden itt dől el. Odaát már csak cselekedeteitek következményeit élvezitek, vagy szenveditek örökké.
Gyermekeim! Sokan úgy élnek közületek, mintha nem is lenne lelkük. Csak a testükkel foglalkoznak. Szentmisére nem járnak, nem imádkoznak, Szentírást nem olvasnak. Ostobaságokon járatják az eszüket. Halálos bűnben élnek, és olyan távol állnak Tőlem, mintha Én nem léteznék. Pedig Én igazabb valóság vagyok, mint az egész teremtett világ. Ez a világ elmúlik, de Én örök vagyok. Szavaim, az Ige, amely az Evangéliumban van, örök érvényű. Egyetlen betű sem vész el belőle, hanem minden beteljesül a maga idejében. Ezért kicsi gyermekeim jól tennétek, ha naponta olvasnátok, és tettekre váltanátok. Szavaim lélek és élet. Aki szerintük él, annak örök élete van. Én nem erőltetem rá Magamat senkire, tiszteletben tartom szabad akaratotokat. De aki nem méltat rá, hogy elolvassa, és tettekre váltsa szavaimat, annak viselnie kell a következményeket. Ez a földi lét olyan, mint egy híd. Át kell menni rajta. Istentől kaptátok az életet, és Istenhez kell megérkeznetek. A hídon nem építenek házat, csak átmennek rajta. Ezzel szemben sokan úgy élnek ezen a földön, mintha örökké itt maradnának. Pedig ez a lét véget ér. Ráadásul nagyon hamar. Az idő gyorsan lejár, és ha hiányzik az olaj a mécsesetekből, akkor kinn rekedtek a menyegzőről, mint a balga szüzek. A Vőlegény mindig váratlanul érkezik. Nektek szüntelen készenlétben kell várni. Ez azt jelenti, hogy életetek minden pillanatában úgy kell élni, ahogy halálotok pillanatában szerettétek volna, hogy éltetek volna, vagyis szentül. Ezt kértem tőletek: Legyetek szentek, mert Én Szent vagyok! Hozzám, a végtelenül Szent Istenhez csak a szentek jöhetnek be a mennyországba, amely azoknak készült, akik Istent szeretik. Az szereti Istent, aki megtartja törvényeit. Sokan milyen messze állnak ettől a tökéletes életformától. Bűnt bűnre halmoznak, és elrontott életük miatt Engem káromolnak. Mindez a sátán csapdája. Tönkreteszi az életüket, és aztán ellenem fordítja áldozatait, mintha Én lennék minden rossz okozója. Olvassátok el az Evangéliumot! Minden betegséget meggyógyítottam, a síró özvegy egyetlen halott fiát feltámasztottam. A kenyeret és a halat megszaporítottam. Az embereket Isten törvényére tanítottam. Mi lett a fizetségem? A kereszthalál, a legszörnyűbb kínszenvedés. Elismerték, hogy csupa jót tettem, mégis megöltek, mert megvallottam, hogy Isten Fia vagyok. Ti is, amikor üldözni fognak benneteket, meg kell, hogy valljatok Engem e hitetlen parázna nemzedék előtt. Ne féljetek tőlük! Mindaz, aki elveszti életét Értem, megmenti azt. De akik meg akarják menteni úgy, hogy megtagadnak Engem az emberek előtt, elvesztik életüket mindörökre.
Gyermekeim, készüljetek! Ez vár rátok, méghozzá hamarosan. Bevádolnak benneteket, hogy bálványimádók vagytok, mert Engem, a legszentebb Eucharisztiában, a kenyér és a bor színében imádtok. Elhurcolnak, és megölnek titeket, de ne féljetek! Ha mindhalálig hűségesek maradtok Hozzám, az örök boldogság lesz az osztályrészetek. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Drága gyermekeim! Az idő közel. Térjetek meg, mert hamar visszajövök megítélni a föld minden lakóját. A számból kijövő kétélű karddal, ami az Ige. Ezért ezt mondom nektek: Szerezzetek be Szentírást, és olvassátok az Evangéliumot! Váltsátok tettekre benne foglalt szavaimat, amely örök életet szerez nektek! De ha továbbra is hátat fordítotok Nekem, megvetitek, kimosolyogjátok törvényeimet, a széles úton haladtok, amely a bűn útja, és a kárhozatba visz, és sokan mennek rajta, váratlanul lep meg benneteket a halál, és örökre elvesztek. Értsétek meg végre: a testetek halálával nem ér véget az életetek. A test ugyan feloszlik, és porrá lesz, mert a porból vétetett. De a lelketek kiszáll a halál pillanatában a testetekből, és három út előtt áll: mennyország, tisztítótűz, vagy pokol. Rögtön, amikor a lelketek kiszáll a testetekből, lepereg előttetek egész életetek. Minden gondolatotokat, szavatokat és cselekedeteteket látni fogjátok az Én szememmel a legapróbb részletekig. Ebből tudni fogjátok, hogy hol van örök helyetek a túlvilágon. A halál csak egy pillanat. Átmenet az örökkévalóságba. De ez életetek legfontosabb állomása. Ezért kértem, hogy éljetek szüntelen készenlétben, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát. Mindenkit megítélek cselekedetei szerint.
Gyermekeim! Beszéljetek erről mindazoknak, akik még nem ismernek Engem! Tanítsátok őket mindarra, amiről beszélek nektek! Minden megkeresztelt ember az általános papság része. Ez azt jelenti, hogy nektek is hirdetni kell az Evangéliumot. Életpéldátokkal, szavaitokkal és cselekedeteitekkel. Ha ezt teszitek, megmentitek a lelketeket, és sok ember lelkét.
Gyermekeim! Én a Véremet ontottam, az életemet adtam az Újszövetségért, az Egyházért. Ti is vállaljatok minden kellemetlenséget, fáradságot, hogy minden embernek, akiket elétek hozok, hirdessétek az Igét! Ha kell, ne sajnáljátok ezért odaadni az életeteket is! Nagy jutalom vár rátok országomban. Soha ne essetek kétségbe! Legyetek mindig derűsek! Bízzatok Bennem rendületlenül! Minden gondotokat adjatok át Nekem! Én gondoskodom rólatok, ti pedig terjesszétek az Evangéliumot mindenütt, ahol csak jártok, mindenkinek, akiket elétek hozok! Akkor tele kézzel, gazdagon fogtok megérkezni országomba. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Szentlélek Isten jöjj! Újítsd meg a föld színét! Ámen.
 
2013. június 28. Szentségimádáson Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Drága kislányom! Higgyél Bennem! Ne félj a jövőtől! Én mindig veled vagyok. Én a tied vagyok. Én vagyok a te Megváltó, szerető Jézusod. Az idő rövid. Élj szüntelen készenlétben! Várd kitörő örömmel azt a napot, amikor meglátsz Engem színről színre, dicsőségemben! Akkor már semmit sem fogsz kérdezni Tőlem. A lábam elé borulsz, és imádsz. Így készülj a Velem való nagy találkozásra: szeress Engem teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Akkor felragyog rád világosságom. Én leszek a te Istened és Mindened. Te pedig tündökölni fogsz országomban, mint a nap. Megáldalak téged megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

PostHeaderIcon JÉZUS URUNK TANÍTÁSA

Jézus Krisztus Urunk:

 

Sükösd kiadványok010{Köszöntöm} a mai napon mindazokat, akik eljöttetek a fájdalom, szenvedés Golgotájára, hisz meghallottátok hívásomat.

Köszöntöm a mai nap mindazon testvéreimet, akik lélekben vannak jelen, hisz meghallották a hívást, de a hívásban most nem úgy tudtak engedelmeskedni, ahogy szerettek volna.

Némelyek ilyenkor így nyilatkoznak, meggondolatlanul, hogy „biztos, nem kapta meg azt a kegyelmet, hogy itt legyen, vagy eljöjjön, vagy valamiért most nem kell jönnie, vagy most pont nincs rá szükség”. Némelyek néha így nyilatkoznak, és így fejezik ki nem csak a gondolataikat, hanem a szavaikat is. Én ezért mondom ma nektek, Jézus Krisztus Uratok, hogy: Köszöntöm most azokat is, akik lélekben vannak jelen, lélekben vagytok egyek a tanítás, kegyelem által, hisz a mai ünnep, amikor a Szentséges Szívről emlékeztetek meg a liturgiában, és most majd a Szeplőtelen Szív liturgiája elevenedik meg előttetek és bennetek, mert ez által működik a kegyelem, ez által működik a szeretet, ez által érzitek mindazt, ami fontos a mindennapi életben.

És akkor rátérünk a mai nap tanításaira, hisz a mai nap tanítása elsőként az volt felétek és hozzátok, amikor a templomban tanítok a nép sokasága körében, amikor sokan vannak jelen a tanítványaim mellett, és próbálom számukra ezt elmondani, amikor így szólnak, különösképpen az írástudók, vagy mondhatom, mindazok, akik azt mondják, hogy „mi egy kicsit bölcsebbek és okosabbak vagyunk”. De ezt csak saját magukról nyilatkozzák, nem várják meg, hogy más valaki is így szólítaná meg őket. Hisz már a tanításban többször mondottam el, jönnek majd bárányok, akikre rátekintetek, és farkasbőr-ruhát vesznek. De lényegében nem farkasbőr-ruhát, hanem ők maguk a farkasok. Ők azok, akik nem figyelnek mindarra és mindahhoz, hogy mire van szükség a szeretet, kegyelem által.1 De a tanítás ma nem kimondottan erről szólt, hanem arról, hogy mikor azt mondották: „a Messiás a Dávid Fia” — holott csak a Dávid házából való, és nem Fia!

A Messiás az Úr, az Isteni Második Személy, aki az Atya jobbja helyén elfoglalta a helyet.2

És érezni a tanítás mondanivalóját, hogy hogyan és miképpen érezd mindazt, amely körülvesz benneteket. Ezért kell elfogadni a felebarátot, a testvért, gyakorolni mindazt, ami ezzel az ajándékkal számotokra jelen van. Hisz a második tanítás, az arról szólt felétek, mikor ismét tanítok, de ezt már, mondhatjuk, a szabadban, vagy a bűnbánat-időben mondottuk, a Hegyi beszédben, hogy a só, az azért van, hogy megsózzátok vele az ételt. De ha a só ízét veszti, semmire nem jó az, mint arra, hogy kidobjátok, és az emberek a testvérben eltapossák.3

Most Én itt azt mondom nektek, amit már régebben megadtam számotokra — hogy is mondtam nektek?

Ti vagytok a Föld sója, az a Föld sója, akit Én a porban észrevettem, aki csillogott, aki megvillantotta magát, hogy fény tükröződjék, hogy el ne vesszen, hogy szükség legyen reája. És ma pedig ez a tanítás van, hogy a só, ha ízét veszti, nincs már arra szükség, ki kell dobni. De ilyenkor Én, Jézus Krisztus Uratok azt tanítottam számotokra: Ti legyetek a fény világossága. Világítsatok a felebarátnak, a testvérnek a felismeréshez, az elfogadáshoz, ami által érzitek mindazt, amely körülvesz benneteket.

Mert hogyan is folytatódik ez a tanítás?

Jelen van a hegy és a hegyen épülő város. Most a várost, ilyenkor mondhassátok, az a város, amelyben néhányan már jelen voltatok, mert azt is lehet értelmezni: vannak részei, ami szinte a hegyre épült, és van része, ami pedig lenyúlik a völgybe. De ez a város, ez, mikor világít, akkor messziről lehet látni a sötétben, hogy világosságot nyújt a sötétben a fényhez. S ebben a városban vannak jelen a felebarátok és a testvérek az emberben, akik megpróbálják úgy élni az életüket, hogy a városhoz méltók legyenek a fény világosságában. És akkor a tanítás így szólt felétek: A lámpát sem azért gyújtjátok, hogy a véka alá vagy az ágy alá helyezzétek, hanem azért, hogy felhelyezzétek a magas lámpatartóra, hogy minden embernek világítson, aki a házban van. Most például mondhatjuk a jelenben: Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítást a fény világosságában úgy adom nektek, kik jelen vagytok, mind, látjátok, halljátok, átélhetitek és érezhetitek. Mennyivel más így felismerni és elfogadni mindazt, amely körülvesz benneteket.

De folytatódik a tanítás, hogy érezd a világosságodat, érezd a termés gyümölcsét a fényben a jótetteid cselekedetei révén, mert így tudsz segíteni mindazoknak, akik a tanítás által jelen vannak. A segítséget nem mindig úgy kell értelmezned, hogy a jelen időben mindazoknak, akik most talán jelen vagytok. A segítséget fel lehet ajánlani szívből, szeretettel, egy őszinte imával, egy őszinte fohásszal, egy őszinte felajánlással, egy őszinte átéléssel, hogy a közelségben, a felismerés révén egyek lehessünk. És akkor felismered a testvért a jó gyümölcsében, a jó termésében, s akkor nem válsz szomorúvá, mert érzed az életed értelmének ajándékát és kegyelmét.

Mert ezek a tanítások már nem ismeretlenek előttetek, hisz az Élő Evangélium tanítását már évek folyamán többször és többször megadtam számotokra. A tanítást csak így nyújtom, ami által közelebb kerülhetsz Hozzám, Jó Jézus Krisztus Uradhoz, az Atyához, az Édesanyához, a testvérhez, a felebaráthoz, hogy szinte egy egységet, egy családot, egy közösséget tudjatok alkotni, mert szükségetek van egymásra a szeretet kegyelme által.

Majdan a harmadik tanítás is megelevenedett előttetek, amikor arról szólt, hogy jelen van a jó és a rossz fa, a termésének gyümölcse.4 De itt már mondhatjuk azt, hogy íme, jelen vannak a bárányok, de a bárányokban vadállatok vannak és farkasok, hisz báránybőrbe bújtak, és megpróbálnak így cselekedni. De ilyenkor azt kell észrevenni az ilyen báránynál, aki valójában vadállat vagy farkas, bármilyen jelzőt használsz, hogy hogyan cselekszik. A cselekedeteket fel lehet ismerni. Jelen van a jó fa, amely jó gyümölcsöt terem, amelynek örültök a folyamatában. Majdan megelevenedik előttetek a rossz fa, amely rossz gyümölcsöt terem. A rossz gyümölcs, amely semmire sem jó, csak szintén kidobni, és semmivé válik. A jó gyümölcs, amelyből ehettek, táplálkozhattok, gyönyörködhettek benne.

Úgy-e, hogy is van ez a tanítás?

A tövisekből nem szedtek szőlőt. De szőlőt honnan szedsz? A szőlővesszőről.

És hogy mondtam nektek régebben?

Jelen van a fürt, és örülsz, hogy milyen szép termése van, érett, ropogós szemek. Szinte nem csak a szemet táplálják, a lelket is, és végül szinte vágyakozol, hogy magadhoz vegyed, a szemeddel pedig szinte örömet tudsz szerezni, mert látod, hogy mily csodálatos. Mert ez a jó gyümölcs, jó fa termése — érezni. De a rossz fa terméséből nem kívánsz enni, nem vágyakozol utána, sőt, néha megborzongsz, néha úgy érzed, hogy ez nem jó semmire, csak arra, hogy kidobjuk.

Na, most ezt a tanítást hogyan is értékeled?

Hogy te, testvérem, a jelenben, jó fa gyümölcse vagy, vagy rossz fa gyümölcse vagy?

Ez a szabad akarat cselekvésében így elevenedik meg rajtatok és bennetek.

De ha felismered önmagad, hogy: „Talán én nem a jó fa gyümölcse vagyok, de én nem akarok semmivé válni, és olyan lenni, hogy semmire sem vagyok jó, akkor én törekszem, hogy én is a jó fa gyümölcse legyek: jót teszek — nem csak önmagammal, nem csak szeretteimmel, hanem a felebaráttal és a testvérrel. És akkor ilyenkor rádöbbenek, hogy a fontossági sorrend néha nem úgy alakul, ahogy én, a földi gyarló ember eltervezem, hanem úgy alakul, ahogy Jó Jézus Krisztus Urunk megérint, és megadja szívünkben, lelkünkben, a jó fa gyümölcsében hogyan cselekedjünk, hogyan tegyünk jót, hogyan fogadjuk el a felebarátot és a testvért, és hogyan értékeljük mindazt, ami ajándék az élethez, az életben.”

Mert minden életet örömmel és szeretettel kell venni, minden ajándékot örömmel és szeretettel kell elfogadni, szívünkbe zárni, érezni és értékelni mindazt, ami kedves számunkra.

Fontos, hogy érezd a kegyelmet, mert ilyenkor éled át mindazt, hogy a tanítás hogyan van jelen számodra, hogyan értékeled az Élő Evangéliumot, hogyan fogadod el, hogyan válsz vele eggyé, és hogyan nyitod meg szívedet a szeretethez és a kegyelemhez. Mert a tanítások ma így szóltak felétek e hónap tanításában, mert először csak rávezet, hogy hogyan és miképpen kell értékelni e hónap tanítását az első tanításában, hogy: a Messiás, az az Isteni Második Személy, aki az Atya jobbján ül, aki számunkra is elhozza mindazt, amire vágyakozunk, amire szükségünk van, és Ő nem lehet Fia Dávidnak, mert Dávid is Hozzája fordul, mert Ő már volt, és az után ismét lett. Amit néha nehéz megérteni, de fel lehet ismerni, és el lehet fogadni. De hogy hogyan fogadjuk el, és hogyan élünk vele, az rajtunk múlik: „Megpróbálok a tanítás által olyan só lenni, aminek hasznát lehet venni, amivel meg lehet ízesíteni az ételt, ami által én is érzem a sóban, hogy fontos vagyok, mert, Uram, Te szeretsz, Te kiválasztottál az út porából, mikor a por sója voltam, és hogy ne csak tapossanak rajtam, ne vesszek el, hanem fontos legyek, kiemeltél és meghívtál. És a meghívásban változtam, változtattam, és már értékes só akarok lenni, akinek van értelme, élete, küldetése, követése, és érzem, hogy fontos vagyok, mert akkor tudok az Atya gyermekévé válni, akkor tudok Jézus testvére lenni, és ismételten a Boldogságos Szent Szűz, Édesanya, a Föld és Ég Királynője gyermekeként élni, és elfogadni mindazt, ami által haladhatok a mindennapi életben.”

És akkor jött, hogy fontos, hogy világítsunk, és ne féljünk a sötéttől, mert ha jó tetteink vannak, akkor mi is, önmagunk, tudunk világítani a jelen sötétségében, s erőt tudunk nyújtani mindazoknak, akiknek talán tőled, tőled, vagy éppen tőled van szüksége a segítő erőre a kegyelemhez és a felismeréshez.

Nem szabad leértékelni önmagunkat, hisz már ezt a tanítást is megadtam számotokra. Érezd, hogy te az Én Atyám gyermeke vagy, érezd, hogy te az Én testvérem vagy, mert Én kiemeltelek az út porából, mert szükségem volt reád. Én, Jézus Krisztus Uratok árasztom felétek szeretetemet. De ezt a szeretetet fel kell ismerni, meg kell nyitni szíveteket, és be kell fogadni, hogy eggyé váljatok vele. És akkor már tudsz örülni a saját lényednek, életednek, akkor már nem fogod leértékelni önmagadat, akkor már tudod, hogy „én is egy vagyok mindazok közül, akiket az Atya meghívott, akiket a Fiú kiemelt, és szintén meghívott”, megmutatta az utat, hogy elindulhassál rajta, ne torpanj meg, ne félj, hanem erőt gyűjtsél, és akkor tudsz haladni a mindennapi élet szakaszaiban, amelyek körülvesznek. Ebben a szakaszokban néha lehetnek nehézségek, problémák, megaláztatások, kitaszítottságok, néha jelen lehetnek, ahogy ti mondani szoktátok, „a betegségek, amelyek körülvesznek bennünket”.

De a betegségekre is már régebben is adtam tanítást: ne csak azzal foglalkozz, hanem azzal, hogy te Atyám gyermeke vagy, azzal, hogy te az Én testvérem vagy. Van, mibe tudsz kapaszkodni, felállni, elindulni. Van, kitől kérheted a segítséget a reményben, és van, aki lehajol hozzád, és kinyújthassa Kezét, hogy megkapaszkodj benne, hogy érezd, hogy nem vagy egyedül, és nem vagytok egyedül, mert Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok. Én kopogtatok szívetek ajtaján — de felismered? Meghallod ezt a kopogtatást? Megnyitod szívedet? Szükséged van Reám? Ha igen, akkor Én, Jézus Krisztus Uratok bemegyek e nyitott szíven, hogy elfoglaljam azt a helyet, amelyet, testvéreim, Nekem megadtok, és így eggyé válhattok Velem e szeretet, kegyelem által. S akkor érted igazából mindazt, ami e megkezdett hónap ajándékának tanítása, és majd napról napra, mikor a tanítások megelevenednek előttetek, mikor halljátok az Evangéliumokat, akkor oly boldogság tölti el szíveteket: „Igen, Uram, Te már tanítottál erről, már tudjuk, hogyan kell értékelni, hogyan kell elfogadni, hogyan kell eggyé válni vele, és hogyan lehet haladni a mindennapi élet-útpályánkon a szeretet, kegyelem által.”

Fontos, hogy értékeljed mindazt, ami a fényt, a világosságot, a só fontosságát és a jó gyümölcs termését nyújtja számotokra, mert akkor érzed te is, hogy valóban Atyám gyermeke és az Én testvérem vagy.

Ennek reményében árasztom reátok áldásomat kiválasztott Mária szolga-testvérem által, hogy átölelje szíveteket, felmelegítse a fénysugár, erőt adjon, önmagadra találj, megerősödj, és ismételten bizalommal, szeretettel elinduljál e meghívott úton.

Áradjon reátok áldásom:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme segítsen a felismerésben, hogy hogyan és miképpen, „Atya gyermekeként, Jézus testvéreként, az Édesanya gyermekeként élni, hogy fontos legyek a só ízének fontosságában, felismerjem a fényt a világosságban, és ne féljek, hogy ha néha a sötétség közeledik, mert majd én magam világíthatok a sötétben, és felismerjem mindazt, hogy óvakodok a báránybőrbe bújt farkasoktól, és ez által jó fa gyümölcse szeretnék lenni a felismerésben és az elfogadásban”.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2013. május 3. Szentségimádáson Jézus…

 
Drága gyermekeim! Az idő közel. Készüljetek! Most, a ti napjaitokban fognak beteljesülni a próféciák. Éljetek szüntelen készenlétben! Éljetek halálra készen! Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Addig járuljatok a szentségekhez, ameddig még köztetek vagyok! Már nem sokáig lehetek köztetek. Keresni fogtok Engem, de nem találtok. Hamarosan elvisznek Engem tőletek. Nem lesz Szentmise. Nem lesz Oltáriszentség. Helyette tévtanításokat fognak hirdetni. Az utolsó vacsorára fognak hivatkozni, és csak ennek az emlékét fogják felidézni. Nem lesz többé átváltoztatás, nem mondja ki a pap a kenyér és a bor fölött, miután a Szentlelket kérte, legyen ez Krisztus Teste és Vére. Helyette kiosztják a kenyeret és a bort, megemlékezésül az utolsó vacsorára. Ezzel beteljesül Dániel próféta jövendölése: eltörlik a mindennapi áldozatot, és helyébe lép a kárhozatos, vészt hozó undokság. Ez azt jelenti, hogy megfosztják gyermekeimet Tőlem, az Üdvözítőtől, Aki ezt tanítottam: az Én Testem valóban étel, és az Én Vérem valóban ital. Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, annak örök élete van. Mondom neked: mindazok, akik ezt a kárhozatos undokságot előre kitervelték, és véghezviszik, a sátánt szolgálják, aki most belülről akarja szétverni Egyházamat. Ő jól tudja, hogy Én Nagycsütörtökön az Eucharisztia megalapításával hoztam létre Egyházamat, mert meghagytam apostolaimnak: ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre! Másnap, Nagypénteken Szent Testem feláldozása és Szent Vérem kiontása által a keresztfán megváltottam a világot. De előtte ezt mondtam: ha nem eszitek az Emberfia Testét, és nem isszátok az Ő Vérét, nem lesz élet bennetek. Most az örök élet Kenyerétől és Borától foszt meg a sátán, hogy még könnyebben tudjon a kárhozatra taszítani benneteket. Ezzel egyidejűleg a Szentírást is meghamisítja. Féligazságokat hirdet, és a lényeget elhallgatja. Ilyen a kárhozatról, a sátánról, a pokolról és a bűnről szóló tanításom. Egyszerű. Ami nincs, az ellen fölösleges védekezni. Hirdetik az irgalmas Istent, meg a tékozló fiú történetét, de elhallgatják, hogy Isten csak a megtérő bűnösnek bocsát meg, de a megátalkodott bűnös elkárhozik. Aki a Szentlelket káromolja, örök vétek terheli. Ez a megátalkodottság. Ez is benne van a Szentírásban, de ezt elhallgatják. A tékozló fiúnak azért bocsátott meg az Atya, mert megbánta tettét, és visszatért az Atyai Házba. Ma is csak azoknak bocsát meg az Atya, akik bűnbánatot tartanak, visszatérnek az Egyházba, és szentségekhez járulnak. Meggyónják bűneiket, és tiszta lélekkel járulnak a Szentáldozáshoz.
 
Gyermekeim! Szerezzetek be Szentírást! Mondom nektek, az Antikrisztus fellépésével egyidejűleg el fognak tűnni a boltokból a Szentírások, és csak megcsonkított Bibliákat fognak majd árulni. A most beszerzett Szentírásokat helyezzétek rejtekbe, mert eljön az idő, amikor házról házra járnak, és elégetik a régi Szentírásokat, arra hivatkozva, hogy az már idejét múlta. Az Egyházat megreformálják, és az új reformot kell majd követni.
 
Drága gyermekeim! Nagyon szomorú események fogják egymást követni. A legtragikusabb az lesz, hogy nagyon sokan be fognak dőlni az Antikrisztus reformjainak, ami gyakorlatilag az Egyház megcsonkítása lesz, amit csak azok fognak észrevenni, akik eddig is gyakorolták a vallásukat. Akiket ez nem érdekelt, és nem ismerték a Szentmisét és az Evangéliumot, azokat könnyen félre fogják vezetni. Sajnos ők vannak többen. De vigasztalódjatok! Az Antikrisztus ideje 3,56 év. Utána szám leheletével megsemmisítem a gonoszt. A pokol fenekére taszítom, és ezer évre megláncolom a sátánt, hogy ne tudja félre vezetni a népeket. Ez lesz az ezer éves béke uralma, amikor a menny egyesül a földdel, a szentek Velem együtt fognak uralkodni a földi Paradicsomban. Akkor olyan nagy tisztelet és imádás fogja körbevenni az Oltáriszentséget, mint az első keresztények korában. Ez az idő már nagyon közel van. Készüljetek! Sürgősen térjetek meg, mert hamar megrostálom a népeket! Olvassátok az Evangéliumot, és váltsátok tettekre! Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Az Evangélium, az Én tanításom világos és érthető. Ha valaki nem azt hirdeti nektek, ne menjetek utána! Imádkozzatok szent életű papokért! Rájuk van a legnagyobb szüksége a világnak. A szent pap elől menekül a sátán. Egy szent pap sokkal több lelket tud megmenteni az életszentségével, mint beszédeivel és működésével. De a ti életszentségetek által is sok lelket mentek meg. Tartsatok ki mindhalálig az Én követésemben, amely az önmegtagadás és a kereszthordozás! Soha ne feledjétek, Én erre hívtalak meg mindnyájatokat. Aki mindvégig kitart, az üdvözül. Tartsatok ki mindhalálig tanításom megtartásában! Legyetek hűségesek Hozzám, ha kell, véretek kiontásáig is! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
 
 
Ima a Szentlélek által:„Hőn imádott Megváltó Jézusom! Leborulok szent lábaidhoz, úgy siratom minden bűnömet, és bocsánatot kérek Tőled az összes bűnért, amelyeket a világon elkövetnek.
 
Jézusom, köszönöm, hogy Te személyes kapcsolatban állsz mindazokkal, akik keresnek Téged. Köszönöm, hogy Te vezetsz minket a Feléd vezető úton. Köszönöm, hogy Te mindig velünk vagy. Köszönöm, hogy Magadra vetted a mi bűneinket, és meghaltál értünk, hogy megszerezted nekünk az örök életet.
 
Jézusom! Most, amikor egyre nehezebb lesz Téged követni, mert a sátán ezer meg egy csapdát állít elénk, most még erősebben hiszek a Te mindenhatóságodban és végtelen szeretetedben, hogy megmented a mi lelkünket, és megadod nekünk a tisztán látást, hogy melyik úton járjunk, ahol Rád találunk, és Téged követünk.
 
Jézusom! Imádott Királyom! Tudom, és hiszem, hogy a sátán csak annyit tehet, amennyit Te, az Isten megengedsz neki. Hiszem, hogy minden rosszból jót hozol ki, és mindent a mi üdvösségünkre fordítasz. Kérlek Uram, adj nekünk, keresztényeknek erős, tántoríthatatlan hitet, hogy keményen szembe szálljunk a sátánnal, és kitartsunk Melletted, ha kell, életünk feláldozása árán is! Ehhez add meg nekünk erősítő kegyelmedet és áldásodat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
 
 
 
Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek:
 
Drága kislányom! Nagyon-nagyon szeretlek. Személyesen érted is meghaltam a keresztfán. Nagyon kedves vagy Nekem. Nagyon szép helyet készítettem neked a mennyben. Úgy tekints szenvedéseidre, amelyeket az Én kínszenvedéseimmel és kereszthalálom örök érdemeivel egyesítve ajánlottál fel Égi Édesanyád hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által, mint gyémánt valutákra, amelyeken rengeteg lelket mentek általad. A mennyben ezeknek a szenvedéseknek fogsz örülni a legjobban, mert ezek által egyesültél Velem, Megváltó Isteneddel, Aki a legmélyebbre aláztam Magam, amikor a pribékek leköpdöstek, Arcul vertek, tövissel koronáztak, megostoroztak, végül keresztre feszítettek. Nincs a földön nagyobb szenvedés és megaláztatás, mint az Enyém. Ezért gyermekem, vedd nagy kitüntetésnek, hogy osztozol szenvedéseimben, mert akiket nagyon szeretek, és akik szeretnek Engem, azokkal megosztom keresztemet. Amikor szenvedsz, gondolj arra, hogy amilyen mértékben egyesülsz Velem a kitaszítottságban, a nélkülözésben és a megaláztatásban, olyan mértékben részesítelek dicsőségemben a mennyben. Légy nagyon-nagyon boldog, mert már itt a földön örök életed van. Őrizd meg magadban ezt a mindeneket felülmúló kincset, és ne cseréld fel soha semmivel! Erre áldalak meg megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2013. május 6. Szentségimádáson az Úr Jézus nagyon szomorú volt…

 

Jézus: „Drága gyermekeim! Nagyon szomorú az Én Lelkem. Beteljesülnek a próféciák, amelyeket az Evangéliumban megjövendöltem. Az első három jel az ötből, amelyek dicsőséges második eljövetelem előtt megtörténnek, már beteljesült.

Ezek:

1, A tévedések terjedése, amelyek a hit elvesztéséhez és a hittől való elpártoláshoz vezetnek. (2 Péter 2, 1-3.)

2, Testvérgyilkos harcok és háborúk kirobbanása, melyek az erőszak és a gyűlölet elhatalmasodásához vezetnek, és egyre több szívben hűl ki a szeretet, miközben egyre gyakoribbá válnak a természeti katasztrófák, mint a járványok, az éhínség, az árvizek és a földrengések. (Máté 24, 6-12.)

3, Véres üldözés, amit azok szenvednek el, akik hűségesek maradnak Hozzám és az Evangéliumhoz, és erősek maradnak a hitben. Eközben az Evangéliumot hirdetik már az egész világon. (Máté 24, 9-10.)

4, Gyalázatos szentségtörés, amit az követ el, aki Krisztussal szembehelyezkedik, vagyis az Antikrisztus. (2 Tessz. 2, 3-4.) Ez a prófécia, Dániel próféta jövendölése részben már beteljesült, amikor 500 évvel ezelőtt a reformáció során kettészakadt az Egyház. Akkor csak egy rész vált ki belőle. A sátán most az egész Egyházban el akarja törölni a mindennapi áldozatot. Ehhez az ökumenét fogja felhasználni. Látjátok, milyen álnok és hazug?! Még alá is támasztja az Én szavaimmal: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint Te, Atyám Bennem vagy, s Én Benned, úgy legyenek ők is eggyé Bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy Te küldtél Engem.” (János ev. 17, 21.) Én ezt úgy értettem, hogy minden hívem legyen egységben Velem, az Általam alapított Egyházban, amelynek a központja az Eucharisztia, az Én Testem és Vérem, amelyet értetek áldoztam, a ti bűneitekért, megváltásul a keresztfán. Ellenfelem most a hamis egység jegyében kihasználva azt, hogy 500 évvel ezelőtt szétszakították Testemet, az Egyházat, most a még Bennem megmaradt nagyobb részt is az elszakadt részbe akarja beolvasztani, hogy megfosszon titeket Tőlem, Aki a ti erőforrásotok és védőpajzsotok vagyok a sátán ellen. Minderre az Antikrisztust és csatlósait használja fel, akik már előre kiterveltek mindent, és készen állnak, hogy tervüket végre is hajtsák, csak a megfelelő pillanatot várják.

5) Az ötödik jelet a rendkívüli tünemények alkotják, amelyek az égbolton lesznek láthatók. (Máté 24, 29-30.)

Drága gyermekeim! Most újra vérkönnyeket sírok azok miatt, akik hiábavalóvá teszik magukban kegyelmeimet, sokakat megtévesztenek, és magukkal rántanak a pokolba. Ti emberek, nem láthatjátok a poklot, de beszéltem róla az Evangéliumban. Sajnos a pásztorok zöme nem hirdeti, mert félelmetes, és úgymond nem akarják elijeszteni az embereket a vallástól. Pedig ez nagyon fontos része tanításomnak, mert az embereknek tudniuk kell, hogy mi vár rájuk, ha Nélkülem akarnak élni, és a bűnt választják. Most, ha elvesznek Engem, az Oltáriszentségben tőletek, tudjátok meg, hogy sokkal gyengébbek lesztek. Sokkal könnyebben és gyorsabban el tud buktatni a sátán, és a kárhozatba taszít. Azt kérem tőletek, hogy amíg még köztetek vagyok, járuljatok gyakran a szentségekhez! Hetente egyszer gyónjatok, és naponta áldozzatok! Csak tiszta lélekkel járuljatok a Szentáldozáshoz! Jaj azoknak, akik elvesznek Engem tőletek! Mondom nektek: egy sem fogja meglátni közülük Atyám dicsőséges országát. Ezek az emberek keresztülhúzzák tervemet, meghiúsítják magukban kegyelmemet, és sok ember előtt elzárják a mennybe vezető utat. Érvényes rájuk is, amit a farizeusokra mondtam: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Magatok nem mentek be, s akik be szeretnének jutni, azokat meg nem engeditek be.” (Máté 23, 13.)

Drága gyermekeim! Adjátok át az életeteket Nekem, Megváltó Isteneteknek, Aki a keresztfán meghaltam értetek! Beszéljetek Hozzám! Én, Aki a szívek és vesék vizsgálója vagyok, ott lakom a lelketekben. Teremtsetek magatokban csendet, és szólítsatok meg! Lépjetek Velem kapcsolatba! Vegyétek nagy kitüntetésnek, hogy Én, a második Isteni Személy, a mindenség Ura, leereszkedem hozzátok, mert szeretlek benneteket! Meghallgatlak, és minden kegyelmet megadok, amely az örök üdvösségre vezet. Ne a másik emberben, és ne magatokban bízzatok, hanem csak Bennem! Én váltottalak meg benneteket a keresztfán. Én Mindenható vagyok. Bármit kértek Tőlem, megadom nektek, ha az a lelketek javára válik. Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Én mindig meghallgatlak, és nagyon szeretlek benneteket. Szeressetek viszont Engem, Aki az életemet áldoztam fel azért, hogy megszerezzem nektek az örök életet.

Gyermekeim! Kérjétek magatokra és mindenkire, de különösen pásztoraitokra a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, a tisztánlátást! Naponta olvassátok a Szentírást! Ha tudtok, naponta vegyetek részt a Szentmisén! Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok!!! Ez legyen legfőbb feladatotok! Ha átadjátok az életeteket Nekem, elhárítok minden akadályt, hogy meg tudjátok tenni, amit kérek.

Hamar lezárul ez a korszak. Egy új következik, amit csak kevesen fognak megérni. Ha tudnátok, hogy ellenfelem mennyi borzalmat és szenvedést akar rátok zúdítani, szüntelenül azért imádkoznátok, hogy legyen meg az Én akaratom. Egyfolytában a Miatyánkot és a rózsafüzért imádkoznátok, amely megbénítja, tehetetlenné teszi a sátánt. Mondom nektek: ha mindenki naponta csak fél órát imádkozná a rózsafüzért, a világ paradicsomkertté változna. Béke és szeretet uralkodna a szívekben. Nem lennének fegyverek, és mindenki bőségben élne. Ti emberek döntitek el szabad akaratotok révén, hogy kinek akartok szolgálni. A ti cselekedeteiteken múlik, hogy a sátán a pokolban marad, vagy titeket, embereket gyötör a világon. Már sokszor megmondtam, hogy ne álljatok szóba vele, és ne higgyetek neki! Egy mérce van: a szeretet. Egy világító fáklya van: az Evangélium, amely az Én tanításom. Ha ezt tettekre váltjátok, szentek lesztek. Ez pedig azt jelenti, hogy boldogok lesztek a földön és a mennyben is örökké. Miért utasítjátok el? Nem hisztek Nekem, Aki az életem odaadásával bizonyítottam be, hogy szeretlek benneteket? A sátánnak hisztek, aki már Évát is félrevezette? Megmondom nektek az okát: keresitek a boldogságot és a szeretetet, mert arra lettetek teremtve, csak rossz helyen. Az önzésben és az élvezetekben. Ezzel egyre távolabb kerültök Tőlem, Aki Magam vagyok a tökéletes boldogság és élvezet. Aki Engem imád és szolgál a felebarátban, az olyan magas fokú lelki boldogságra talál, amilyet remélni sem tudott.

Gyermekeim! Fogadjátok meg szavaimat, amely lélek és örök élet mindazoknak, akik tettekre váltják. Nagyon örülök mindazoknak, akik elolvassák, és hisznek benne. Még jobban azoknak, akik tettekre váltják, és hasznot húznak belőle. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. május 7. Szentségimádáson Jézus…

 

Drága gyermekeim! Készüljetek, mert hamar beteljesülnek a próféciák, mindaz, amit látnokaimon keresztül mondtam nektek! Éljetek szüntelen készenlétben! Készüljetek a Velem való nagy találkozásra, amely életetek legfontosabb, döntő pillanata. Tartsatok szüntelenül bűnbánatot, és éljetek tiszta lelkiismerettel, nehogy bűnben találjon az a pillanat, amikor lelketek elhagyja porsátor testeteket, és számot adtok Nekem egész életetekről. A Szentgyónás nagy kegyelem. Minden bűnt, amit meggyóntok, megbocsátok, és nem kérek számon tőletek. De jaj azoknak, akik nem bánják, és nem gyónják meg bűneiket. Ha így állnak Színem elé, az örök tűz fogja emészteni őket, és a férgek, amelyek ki nem pusztulnak. Ezért kérlek benneteket, drága Véremen megváltott gyermekeim! Bánjátok meg szívből minden bűnötöket, és gyónjátok meg azokat, amíg vándorként éltek ebben a testben! Szeressétek Istent, a Legszentebb Szentháromságot teljes szívetekből, Akinek az életeteket és örök boldogságotokat köszönhetitek! Szeressétek felebarátaitokat, és legyetek velük irgalmasok! Imádkozzatok ellenségeitekért, ahogy Én is tettem: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Mondom nektek, a szeretet sok bűnt eltakar. A mennyben pedig együtt fogtok örülni Velem és szent angyalaimmal mindazoknak a lelkeknek, akiket imáitokkal és áldozataitokkal mentettetek meg az örök kárhozattól. Így éljetek drága gyermekeim, akkor elnyeritek az örök boldogságot a mennyben! Erre áldalak meg benneteket megerősítő áldásommal az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

„Legyetek közömbösek minden minden feddés és minden dicséret miatt! Fogadjatok közömbösen mindent, mint Viannay Szent János tette. Vele együtt mondjátok: Minden ember annyit ér, amennyit Isten szemében ér. Őelőtte pedig valamennyien nyomorult bűnösök, porszemek vagyunk, mert minden az Ő kegyelme. Ő váltott meg mindnyájunkat a keresztfán. Az Ő drága Szent Vére által engesztelődött ki velünk az Örök Atya. Mindannyian az Ő kiontott Vérének a gyümölcsei vagyunk. Mindnyájan Krisztuséi vagyunk, és Őáltala az Örök Atya gyermekei. Ezért szüntelenül adjunk hálát Jézusnak, imádott Megváltó Istenünknek, Aki a keresztfán drága Szent Vérét ontotta értünk, és megnyitotta számunkra a mennyország kapuját.

Ima a Szentlélek által:

Ó légy ezerszer áldott, imádott Jézusom! Leborulva imádlak és áldalak Téged, a szentek Szentjét, imádott Megváltó Istenemet! Kérlek, add meg a kegyelmet minden bűnösnek, hogy bűnbánatot tartva megtisztuljon, és teljes szívéből imádjon Téged! Erre áldj meg minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldásával! Ámen.

 

Hőn imádott Uram, Isteni Hitvesem! Hálát adok Neked minden kegyelmedért! Köszönöm, hogy megváltottál, hogy a Tiéd lehetek. Kérlek, add kegyelmedet, hogy egyetlen ember se vesszen el! Add, hogy mindenki megtérjen Hozzád! Kérlek, add meg nekik, hogy felismerjék bűneiket, azokat mielőbb megbánják, meggyónják, és visszatérjenek Hozzád, Megváltó Istenükhöz! Kérlek, ó végtelen irgalom, végtelen szeretet, indíts mindenkit igaz bűnbánatra! Add meg nekünk a kegyelmet, hogy megjavuljunk, és Hozzád hűségesek legyünk mindhalálig! Valljunk meg Téged az emberek előtt! Beszéljünk Rólad, hirdessük Evangéliumodat akár alkalmas, akár nem, és ha kell, életünk feláldozása árán is tegyünk tanúságot Rólad, Aki Magad vagy az igazság, az út és az élet. Erre áldj meg mindnyájunkat az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Ámen.”

 

2013. május 9. Szentségimádáson Jézus…

 

„Drága gyermekeim! Az idő eljött. Amint emlékezhettek rá, már évek óta mondtam, hogy szétválasztom a juhokat a kosoktól. Ez az idő most jött el. Már most láthatjátok, hogy ez beteljesült. Az Evangéliumban ezt mondtam: sokan mondják Nekem, Uram, Uram, de csak aki Atyám akaratát teljesíti, az üdvözül. Ne higgyetek mindenkinek, aki, amint már mondtam, féligazságokat hirdet nektek. Annak higgyetek, akinek a cselekedetei hitelesek, vagyis odaadóan imád Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben, éli, vagyis tettekre váltja az Evangéliumot, és a teljes igazságot hirdeti, amit tanítottam nektek. Sajnos kevés az ilyen tanító, de a felsoroltak alapján megismeritek őket. Őutánuk menjetek! A többieket, a hamis prófétákat ne kövessétek! Ők báránybőrbe bújt farkasok, akik a sátánt szolgálják, és a nyájat a pokol szakadékába terelik. Ne higgyetek nekik! Vegyétek meg a Szentírást, és minden nap olvassatok belőle! Lehetőleg a család együtt olvassa, és jegyezzétek meg a négy Evangéliumot, hogy a mindennapi életben alkalmazni tudjátok ezt a tanítást, amely az örök életre vezet. Örök boldogságot ad mindazoknak, akik eszerint élnek. Ezért a legnagyobb kincs ez a lelki táplálék. 

Gyermekeim, Véremen megváltott kicsinyeim! Nézzetek Rám a keresztre! Nagy volt a lelketek ára. Jobban vigyázzatok lelketek tisztaságára, mint szemetek fényére! Ne hagyjátok, hogy a hamis tanítók félrevezessenek titeket! A napot mindig azzal kezdjétek, hogy hívjátok a Szentlelket! Őt azért küldte el nektek Atyám, hogy imádjátok Őt, és kérjétek szüntelen, hogy mutassa meg nektek, mi az Isten akarata, és vezessen el benneteket az örök élet boldogságába. Erősítsen meg benneteket, hogy mindig legyen erőtök ellene mondani a sátánnak, és minden kísértésének. Erősítse meg az egy igaz Istenbe vetett hiteteket, hogy a hit erejével bátran szálljatok szembe a gonosszal, és Isten erejével győzedelmeskedjetek fölötte. Kérjétek magatokra a Szentlélek bölcsességét életetek minden döntése előtt, és minden helyzetben Hozzá folyamodjatok! Ha ezt teszitek, boldogok lesztek, és könnyen eltaláltok dicsőségembe, mert a Szentlélek vezet benneteket Hozzám. Betegségeitekben is kérjétek a Szentlelket! Ő megmutatja nektek, mit kell tenni. Ha pedig orvosra szorultok, kérjétek a Szentlelket, hogy Ő adja meg neki a bölcsességet, és a megvilágosító kegyelmet, hogy felismerje betegségeteket, és a megfelelő szert adja nektek. Felhívom figyelmeteket a gyógynövényekre. Ezeket Isten teremtette azért, hogy használjátok, és meggyógyuljatok tőle. Váltsátok tettekre szavaimat! Megáldalak benneteket Szívem túláradó szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2013. május 19. Pünkösdvasárnap, Szentségimádáson az Úr Jézus…

„Amikor a Szentlélek leszállt az apostolokra, megremegett a föld, és lángnyelvek lobogtak mindnyájuk feje fölött. A Szentlélek egy pillanat alatt megvilágosította elméjüket, és tudtukra adta, mit kell szólniuk és tenniük. A félénk tanítványokból harcos, bátor és erős apostolokat formált.
Drága Gyermekeim! A Szentlélek ma is ugyanaz, mint kétezer évvel ezelőtt. Ma is egy pillanat alatt megadja nektek a tudást, a bölcsességet, az erőt, a bátorságot és a kegyelmet, hogy ha kell, megvalljatok Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt, és ha kell, véretek kiontása árán is hűségesek maradjatok Hozzám mindhalálig.
Gyermekeim! Kérjétek a Szentlelket! Hívjátok Őt mindig! Reggel, amikor fölkeltek, kérjétek, hogy Ő vezessen benneteket, hogy az Én utamon járjatok, csak Engem kövessetek! Bátran mondjatok ellene a sátán minden kísértésének, és a Szentlélek bölcsességével felismerjétek minden álnok cselszövését! Hívjátok napközben is a Szentlelket, kérjétek meg, hogy Ő segítsen nektek feladataitok elvégzésében, és mindenben, amit csak tesztek! Ő világosítsa meg elméteket, hogy felismerjétek minden élethelyzetben, hogy mi az Isten akarata, és azt haladéktalanul tegyétek meg!
Gyermekeim! Atyám azért küldte el nektek a Szentlelket, hogy befejezze azt, amit Én elkezdtem. Ezért mondtam: „Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb Nálam. S a Vigasztaló, a Szentlélek, Akit, majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (János ev. 14, 28. 26.) Ha naponta gyakran hívjátok a Szentlelket, megújul életetek. Minden jobbra fordul, jól kihasználjátok az időt, és jó dolgokat fogtok tenni. Boldogok lesztek ti, és a környezetetekben élő emberek is. A Szentlélek működése kihat rátok és mindazokra, akik körülvesznek benneteket. De ha nem hívjátok a Szentlelket, nem segít, mert tiszteletben tartja szabad akaratotokat.
Így kérjétek:
Szentlélek, kérlek, jöjj! Áraszd ki ránk hét ajándékodat: a bölcsességet, az értelmet, a jó tanácsot, a tudományt, a lelki erősséget, a jámborságot és az Istenfélelmet! Tölts be minket saját Magaddal, vezess és erősíts minket! Tégy bölcsekké bennünket! Áraszd ki ránk a Te erődet, és nagy irgalmasságodat! Add meg nekünk a kegyelmet, hogy egész életünkben az Úr Jézust kövessük, és elnyerjük Általa az örök üdvösséget! Ámen.
Drága gyermekeim! Most hozzátok szólok, akik tiszta lélekkel vesztek Engem magatokhoz a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Fel nem tudjátok fogni azt a nagy kegyelmet, ami belétek árad minden szentáldozásban. Ez azt jelenti, hogy már itt és most az örök élet birtokosai vagytok. A lelketek derűs és boldog. A szívetek telve van halhatatlansággal. A reményeteket Magába Istenbe vetitek, Aki sohasem csal meg, mert Ő igaz, és még az árnyéka sincs meg Benne a csalárdságnak. Ezért kicsi gyermekeim, tartsátok nagy kegyelemnek, hogy köztetek vagyok, és imádhattok Engem, és a szívetekbe térek. Most azt kérem, hogy azért imádkozzatok, hogy mindenki csak tiszta szívvel fogadjon Engem magához! Ezt azért kérem, mert a szentségtörők nem örökölhetik Isten országát. Oda csak azok jöhetnek be, akik szeretik az Istent. Milyen szeretet az, amelyik arra kényszerít Engem, hogy olyan szívbe térjek, ahol a sátán az úr?! Ott Engem újra kigúnyolnak, tövissel koronáznak, megostoroznak és keresztre feszítenek. Imádkozzatok pásztoraitokért, hogy szentek legyenek, és hirdessék ezt a tanítást, amit most üzentem nektek! Figyelmeztessék minden szentáldozás előtt a híveket, hogy csak tiszta lélekkel merjenek közeledni Hozzám, a szentek Szentjéhez! Ellenkező esetben a kárhozatukra veszik a legméltóságosabb Oltáriszentséget.
Drága gyermekeim! Így imádkozzatok:
Imádott Jézusom! Te itt maradtál köztünk, hogy drága Szent Testeddel és Véreddel tápláld lelkünket, és általa megadod nekünk az örök életet. Kérünk Téged, adj a szívünkbe ellenállhatatlan vágyat Magad iránt, hogy mindig csak tiszta lélekkel fogadjunk a szívünkbe! Ha súlyos bűn terheli lelkiismeretünket, azt szívből bánjuk és gyónjuk meg, és erős fogadással határozzuk el, hogy soha többé nem követjük el! Ehhez kérjük a Te erődet és kegyelmedet, hogy ígéretünket teljesítsük! Ha pedig gyarlóság, vagy bocsánatos bűn terhel, azt is szívből bánjuk meg, és fogadjuk meg, hogy többé nem követjük el!
Ezeket a Szentáldozásban lemossa az Én drága Szent Vérem, De amikor alkalom nyílik rá, gyónjátok meg!
Amikor Szentáldozáshoz járultok, teremtsetek magatokban csendet, és hagyjatok időt a Velem való társalgásra! Imádjatok Engem a lelketekben, és adjatok hálát a Szentáldozásért! Kérjetek Engem, hogy szóljak hozzátok, ha úgy akarom, és megadjam a szükséges kegyelmet, hogy felismerjétek és megtegyétek akaratomat! Végül adjatok hálát, hogy itt maradtam köztetek!
Most egy kis időre el fognak Engem venni tőletek. Ez ellenfelem régi terve, amit az Antikrisztus által fog véghezvinni. Az ő ideje 3,56 évig fog tartani. Utána eljövök dicsőségben, és szám leheletével, és dicsőségem ragyogásával elsöpröm a gonoszt. A sátánt a pokol fenekére taszítom, és ezer évre megláncolom. Akkor újjáalkotok mindent. A menny egyesül a földdel, és az emberek az ezer éves béke uralmában fognak élni és örvendezni. Szentjeim Velem együtt fognak uralkodni. Ez egy kimondhatatlanul boldog, és békesség teljes korszak lesz. Imádkozzatok szüntelen, és akkor csökkenthetitek a gonosz hatalmát, és mindazt a szenvedést, amelyeket rátok akar zúdítani. Hívjatok Engem! Marana Tha! Jöjj el Uram Jézus! Igen, eljövök, és Magammal hozom jutalmamat. Akkor megtudjátok, mennyire szeret az Isten, Aki Mindenható. Várjatok Engem kitörő örömmel, és éljetek életszentségben! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
 
„Drága kislányom! Csak Nekem akarj megfelelni, ahogy azt eddig is tetted! Amikor megállsz Színem előtt, Nekem fogsz számot adni minden percről, amit arra kaptál, hogy dicsőíts Engem, és törvényeim szerint élj! Minden gondolatodról, amelyeknek szenteknek kell lenniük. Minden szavadról, amelynek egységben kell lenni tanításommal, a Szent Evangéliummal. Minden cselekedetedről, amelyekről számon kérlek, mert amit a kicsinyek közül eggyel tettél, Velem cselekedted. Így élj drága gyermekem! Ne foglalkozz a bűnösökkel és bűneikkel! Te mindig csak Rám nézz, a te Megváltó Istenedre, Aki ott függök a keresztfán, Szent Véremtől ázottan, és értetek kiáltom: szomjazom! Rád szomjaztam, aki igennel válaszoltál hívásomra, és ezzel nagyon megvigasztaltál már ott a keresztfán. Imádkozz azokért, akik süketek hívásomra, hogy ők is igennel válaszoljanak! Imádkozzatok azokért, akik elfogadták meghívásomat, beálltak szőlőskertembe, de megkérgesedett a szívük, és távol állnak Tőlem, csak a szájukkal dicsérnek Engem. Imádkozzatok értük, mert a képmutatók nem örökölhetik Isten országát! Szeress Engem mindenekfölött! Akkor nagyon boldog leszel a mennyben. A szeretet mértéke szerint kapod az örök boldogság fokát a mennyben.
Drága gyermekeim! Ha tudnátok, milyen nagylelkűen fizetek meg a mennyben minden apró kis szeretet megnyilvánulásotokért, amelyekkel Engem illettek, és minden irgalmas jócselekedetetekért, amelyeket a rászorulókkal gyakoroltok. Akkor minden alkalmat megragadnátok, hogy ezt tegyétek, és egyet sem hagynátok ki.
Drága gyermekeim! Az élet a földön rövid, és nem tudjátok, melyik pillanatban ér véget. Ezért kértem, hogy éljetek szüntelen készenlétben, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.
Drága kicsinyeim, Szívemnek választottai! Szeressetek Engem mindenekfölött! Imádjatok gyakran a legméltóságosabb Oltáriszentségben! Ezt megtehetitek otthon is, ha legalább vasárnaponként tiszta lélekkel a szívetekbe fogadtok Engem. Én kitartok egyik Szentáldozástól a másikig, ami azt jelenti, hogy a szívetekben élek. Ott, a lelketek legbenső szobájában vagyok, veletek együtt. Teremtsetek magatokban csendet! Vonuljatok vissza saját lelketekbe, és ott imádjatok Engem! Dicsőítsétek Szent Nevemet! Adjatok hálát minden kegyelmemért, és kérjetek sokat! Ne feledjétek, Én Mindenható, és végtelenül gazdag vagyok. Én mindent meg tudok adni, amit csak akarok. Azért szálltam le a földre, hogy életetek legyen, és bőségben legyen. Ezért az a lélek, aki bizalommal Rám hagyatkozik, nem csalódik. Mindazt megadom neki, ami az üdvösségéhez szükséges.
Kérjetek Tőlem lelkeket, akik mindörökké szeretnek majd Engem! Így kérjetek:
Imádott Jézusom! Kérlek, térítsd meg a szegény bűnösöket! Mindazoknak, akik keresnek Téged, mutasd meg Magad! Hívd el őket követésedre! Adj a gyermekeknek hívő szülőket, és tanítókat, akik megismertetnek Téged velük! Uram, Te a kisgyermekek imáit szereted legjobban, mert ők még tiszták, a lelküket nem szennyezte be a bűn. Az ő imáik enyhítik a Mennyei Atya jogos haragját.
Jézusom, Királyom! Imádlak Téged szívem, lelkem minden erejével! Te vagy életem reménye, az út, amelyen Hozzád megyek. Az igazság, amely által felismerem akaratodat. A fény, amely megvilágítja előttem az utat, és mindig megadja a tisztán látás kegyelmét. Tiéd a dicsőség és a hatalom, az üdvösség és az örök élet. Ámen.”

2013. május 31. Szentségimádáson Jézus…

 

Drága gyermekeim! Ne féljetek! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Még akkor se féljetek, ha üldözni fognak benneteket Énmiattam. Én olyan ékes szólást adok nektek, hogy nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. Csak azt kérem, hogy legyetek hűségesek Hozzám mindhalálig! Valljatok meg Engem ez előtt a képmutató, sátánimádó nép előtt, akik a fenevadat imádják, és őt szolgálják, és azt fogják rátok kényszeríteni, hogy ti is azt tegyétek, amit ők. Ha nem teszitek, elhurcolnak, és meg fognak ölni benneteket. Ti soha ne engedelmeskedjetek nekik! Mindig csak Nekem engedelmeskedjetek, Aki úgy szerettelek benneteket, hogy meghaltam értetek a keresztfán. Kiárasztom rátok Szentlelkemet. Bátorságot öntök a szívetekbe, mint apostolaimnak. Péter félelmében háromszor tagadott meg Engem. Utána egész életében ezt a bűnét siratta. De amikor eltöltötte a Szentlélek, megvetett minden fenyegetést, szenvedést, börtönt, verést, mindhalálig hirdette az Evangéliumot, és elnyerte az örök életet. Nektek is megadom azt a kegyelmet, amit apostolaimnak. Ti is hirdessétek tanításomat életpéldátokkal, szavaitokkal és cselekedeteitekkel! Tartsatok ki ebben minden nehézség és üldözés ellenére, és titeket is bevezetlek Atyám dicsőségébe, ahol szentjeimmel együtt örökké fogjátok énekelni a szeretet himnuszát.

Drága gyermekeim! Véget ér ez a korszak. Már látszanak a jelek, amelyeket mondtam, hogy dicsőséges visszatérésem előtt be kell teljesülniük. Már az egész világon hirdetik az Evangéliumot. Hamarosan fel fog tűnni az Antikrisztus, és sokakat meg fog téveszteni. A világ őt fogja ünnepelni, mert mindenféle szemfényvesztő jelet fog általa produkálni a sátán. 

Gyermekeim, nagyon kérlek benneteket, ti ne menjetek utána! Tartsatok ki követésemben, mert csak aki mindhalálig kitart, az üdvözül. Minden kegyelmet megadok mindazoknak, akik hűségesek akarnak maradni Hozzám. De a döntés a ti kezetekben van. Nektek kell választani: mennyország vagy pokol. Üdvösség vagy örök kárhozat. Olvassátok a Szentírást, és alkalmazzátok a ti korotokra, a világban lévő eseményekre! Minden meg van írva a Szentírásban. A sok természeti katasztrófa, a háborúk, a járványok, az éhínség. Ezek mind figyelmeztetések, hogy térjenek meg az emberek, mert mindez a sok rossz, a bűneik következménye. Az Evangéliumban ezt mondtam: ne higgyétek, hogy ti jobbak vagytok, mint akikre rádőlt Siloéban a torony, vagy mint akiknek a vérét az áldozat vérébe keverte Pilátus. Térjetek meg, mert ugyanúgy elvesztek mindnyájan! (Lukács 13, 1-5.) Tanításom minden korra érvényes. Rátok is. Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! Ne kövessétek a bűnt! Éljetek életszentségben! Váltsátok tettekre az Evangéliumot! Ezt kértem tőletek a Szentírásban. Ne mondogassátok: Isten úgyis megbocsát, mert hosszan tűrő és nagyirgalmú. Ez igaz. De azért, mert jó vagyok, és szeretlek benneteket, szüntelenül arcul kell verni Engem?! Nem veszitek észre, hogy mennyi fájdalmat okoztok Istennek bűnös életetekkel? Saját magatokat és a környezeteteket viszitek a kárhozatba. Én megváltottalak benneteket, de nélkületek nem tudlak üdvözíteni. Nektek kell tanításomat tettekre váltani, másképp elkárhoztok. Már nagyon rövid az idő. Ha nem tértek meg, örökre elvesztek. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás. Vigyázzatok! A sátán nagyon intelligens és ravasz. Ne hagyatkozzatok csupán a saját eszetekre, mert ez nem elég! Könnyen átver benneteket. Térjetek meg Hozzám, kérjétek, hogy borítsalak be titeket drága Szent Véremmel, amelyet értetek ontottam a keresztfán. Szent Vérem a legnagyobb védelem a sátán, és minden veszély ellen. Szent Vérem a ti megváltásotok. A Szentáldozásban mindenki annyi kegyelmet kap, amennyire nyitott annak befogadására, vagyis hisz és bízik Bennem. A Szentáldozás hatalmas kegyelem, örök élet mindazoknak, akik hittel, és tiszta lélekkel fogadják. De örök halál, kárhozat azoknak, akik nem különböztetik meg a közönséges ételtől, hitetlenül, és bűnös lélekkel fogadják. Látjátok, hogy minden rajtatok múlik. Én ugyanaz vagyok, de nektek kell befogadni a kegyelmet. Ha bezárjátok Előttem a szíveteket, nem tudok bemenni. Én tiszteletben tartom szabad akaratotokat. De nem így a sátán. Ő alattomos, csaló és ravasz. Ő rászedi áldozatait. Ha igaz lenne, megmutatná nektek magát, hogy milyen fertelmesen rút. Megijednétek tőle, és elfutnátok előle. Hát még, ha a poklot is megmutatná! Ott ezer fokban égnek az emberek. A hús lemállik róluk, és ez ismétlődik vég nélkül, örökké. Kínjaikban őrülten ordítoznak. Kínozzák őket az ördögök, és nincs kiút. Soha nincs vége. Mindenki azt kapja vissza, amit a földön a másik embernek adott, és azzal a testrészével szenved, amellyel vétkezett. Leírhatatlan kín. Ember elképzelni képtelen. Én tudom, milyen a pokol, és ettől akarlak megmenteni mindnyájatokat. A sátán elrejtőzik, mintha nem is létezne. Helyette jó színben tünteti fel a bűnt, és fokról fokra lejjebb taszít. Kövesd a divatot! Takard ki a testedet! Élvezd az életet! Éld a testi élvezeteket! Dúld fel a másik család életét! Csak te vagy a fontos, hogy boldog légy, más nem számít. Különben sincs bűn, azt csak kitalálták. Nincs Isten, nincs ördög. Élj a mának, mert ez után az élet után csak megsemmisülés van.

Drága gyermekeim! Ez a legnagyobb hazugság. Mennyien követik, és belehullanak a kénköves tóba, az örök tűzbe, ahonnan nincs visszaút. Ezzel szemben Én ezt tanítottam: aki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl naponta keresztjét, úgy kövessen Engem. Ahol Én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki Engem szolgál, azt megtiszteli az Atya. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Én nagyon szeretlek benneteket. Azért szálltam alá a mennyből, hogy megtanítsalak titeket Atyám törvényére, amely a szeretet. Példát adtam a szeretetre. Azt kértem, hogy ti is úgy szeressétek egymást, ahogy Én szeretlek titeket. Vérkönnyeket sírok azok miatt, akik hátat fordítanak Nekem és törvényeimnek. Nélkülem akarnak boldogok lenni, ellenfelem becsapja őket, és örökre elvesznek. 

Drága gyermekeim! Az élet rövid. Használjatok ki minden alkalmat! Gyakoroljátok mindazokkal, akiket elétek hozok, az irgalmasságot és a szeretet jócselekedeteit! Így boldogok lesztek, és másokat is boldogokká tesztek. Kincseket gyűjtötök a mennybe, ahol a moly meg nem rágja, és a tolvaj el nem lopja. Az igazi boldogság a szeretetben van. Ti akkor is szeressetek, ha nem kaptok viszonzást! Atyám megfizet nektek. Ne azért adjatok, hogy visszakapjátok, hanem önzetlen, tiszta szeretetből! Isten iránt való szeretetből, Aki felragyogtatja napját jókra és gonoszokra egyaránt. „Aki tudna jót tenni, de nem tesz, bűnt követ el.” (Jakab 4, 17.) Ez a mulasztás. Ez a mai kor legfőbb bűne.

Gyermekeim, Véremen megváltott kicsinyeim! Váltsátok tettekre szavaimat! Ne okozzatok csalódást Nekem! Ne rohanjatok a vesztetekbe! Ne higgyetek a sátánnak! Kövessetek Engem a keresztúton! Éljetek szeretetben! Akkor elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

A Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem:

„Szívem a Szívednek dalol. Lángra gyújtottad szívemet. Ó Jézusom, imádott Megváltóm! Szereteted irántunk felfoghatatlan. Mi csak a külső burkot látjuk. Azt, hogy feláldoztad Magadat értünk. Annyira szerettél, hogy az utolsó csepp Véredet is ki akartad ontani értünk. Mert drága Szent Véred a mi megváltásunk, örök életünk. De mekkora szeretet lángolt a Szívedben, amíg eddig eljutottál?! Ó Jézusom, csak egy kis sugárnyit kérek hatalmas tűzláng szeretetedből, hogy én is az életemet adjam oda Érted. Amióta elhívtál, csak Neked élek. Fontosabb vagy számomra, mint a levegő. Nélküled nem tudok, nem akarok élni. Harminc évvel ezelőtt, amikor meghívtál: „Áldozz meg! Térjél be közéjük!” És én a szívembe fogadhattalak. Azt kérem, hogy csak addig éljek, amíg Téged magamhoz vehetlek a Szentáldozásban. Imádott Uram! Te mondtad: „Közel az óra, amikor elvesznek Engem tőletek.” Kérlek, Jézusom, ha ez bekövetkezik, emelj Magadhoz engem, mert meghalok Nélküled ezen a kietlen, sivár földön. Nem tudok, és nem akarok Oltáriszentség nélkül élni. A Te drága Szent Tested és Véred az én erőm, oltalmam, békém és boldogságom. Minden örömöm Te vagy. Nélküled nem tudok, és nem akarok élni. Ha úgy akarod, szívesen odaadom az életemet Érted. Te vagy Mindenem, életem értelme és célja. Te vagy az én Napom, Aki beragyogod lelkemet, Te vagy az Erőm, Akivel együtt mindenre képes vagyok. Te vagy örök életem, békém és boldogságom. Jézusom, kérlek, emelj engem Magadhoz, hogy mindörökké dicsőítsem Nevedet, hozzám lehajló nagy irgalmadat és szeretetedet. Ámen.”

 

Az Úr Jézus: „Ezt üzenem X-nek:

Drága kislányom! A lelked hófehér, és fénylik, mint a nap. Én vagyok benned a fény, lelked tisztaságát Én adom. Jó Nekem benned lakni, te vagy az Én földi mennyországom. A te szereteted és hűséged az Én örömöm és vigaszom. Megvigasztalsz Engem sok hűtlen bűnös lélek miatt, akik számára hiábavaló volt keserves kínszenvedésem, és vérontásom. Maradj meg ilyennek, amilyen vagy! Nagy örömöm telik benned, kicsi ostyám, tabernákulumom. Nemsokára te jössz Hozzám, Atyám dicsőségébe. Elképzelni sem tudod, mi vár ott rád. Várd ezt a nagy napot, a Velem való találkozást kitörő örömmel, amikor színről színre meglátsz Engem, Akit a kenyér és a bor rejtekében is oly odaadóan és hűségesen szeretsz és imádsz! Mindazt az örömöt visszaadom neked, amelyet Nekem szereztél azzal, hogy hűségesen jártál Hozzám annyi éven át. Megvigasztaltad Szívemet, és megadtad Nekem azt az örömöt, hogy üdvözíthetlek téged. El nem tudod képzelni, mennyire szomjazom minden lélekre, hogy üdvözítsem. Amikor a lélek elindul az üdvösség útján, és célba ér, ez az Én kimondhatatlan örömöm. Azért, mert ennek a léleknek nem volt hiábavaló keresztáldozatom. 

Édes kislányom! Imáiddal, jócselekedeteiddel, engeszteléseiddel és életfelajánlásoddal lelkek özönét mentetted meg. Majd csak a mennyben fogod meglátni, milyen sokan vannak. Folytasd tovább az imát a szegény bűnösökért! Imáid hatására még sok lélek fordul el a bűntől, és tér vissza Hozzám. Erre áldalak meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”



Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2013. június
    h k s c p s v
    « máj   Júl »
     12
    3456789
    10111213141516
    17181920212223
    24252627282930