2012. szeptember archívum

PostHeaderIcon Mindszenty zarándoklat

2012. szeptember 15-én a Mindszenty József gyalogos zarándoklaton a következőket láttam.  Az égbolton egy fényes út jelent meg. Ezen az úton elől haladt Krisztus, vállán a kereszttel és Mária, aki mögött ott volt a tizenkét apostol és a szentek sokasága. Velünk együtt haladtak Máriaremetéig. Közben Mindszenty bíboros letérdelt Jézus előtt és a pápáért könyörgött.

Szentmisén olyannak láttam Magyarországot, mint a betlehemi istállót, ahol Mária egy kisgyermekre vigyázott. Ez a gyermek a magyarokat jelképezte. A Sátán azon munkálkodott, hogy embereivel megölesse a gyermeket. Mária azonban ezt megtudván, a karjaiba vette a gyermeket és elindult a pusztába, hogy megmentse őt minden rossztól. Közben a gonosz emberek végigjárták országunkat és komoly kárt okoztak mindenhol. Végül Mária eljutott a Mennyei Atyához, akinek átadta a gyermeket. Isten látta, hogy nincs ruhája e gyermeknek. Megsajnálta őt és elvitte egy forráshoz, hogy megfürdesse és utána egy hófehér ruhát adott rá a magyar szentek jelenlétében. Máriát most úgy láttam, mintha egy földön élő ember lenne. Arcáról sugárzott a fájdalom és a kimerültség. Barna haja kissé kicsúszott a kendő alól, homloka gyöngyözött és látszott rajta, hogy sietve menekült. Ekkor Jézus így szólt: „Úgy tekintsetek Édesanyámra, mint annak idején a zsidó nép Mózesre, aki kivezette őket a rabszolgaságból.” Ezután Isten egy Új Világba vitte a gyermeket, ahol az angyalok új betlehemi jászolt készítettek neki. Szűzanya: „Meneküljetek Hozzám gyermekeim, nálam meglelhetitek biztonságotokat! Bármi is történjék az elkövetkezendő időkben, tudnotok kell, hogy sosem hagylak magatokra titeket.”

Később a Mennyei Atya magához szólította Máriát, és így szólt hozzá: „Leányom, nagyra értékeltem magyar gyermekeim részéről a gyalogos zarándoklatot, amit az országért vállaltak. Ezért úgy döntöttem, hogy Magyarország feletti igazságos büntetésemet enyhíteni fogom.”

2012.09.15.                 Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/mindszenty-zarandoklat

 

Szent Mihálynak ajánlani magunkat

Szentmisén megjelent előttem Szent Mihály arkangyal. Kihasználva ezt az alkalmat feltettem neki egy kérdést, mely így szólt: „Drága Szent Mihály, kérlek, mondd el nekem, hogyan győzted le a sátánt?” Erre ő azt felelte: „Ha látnátok azt, amit én látok, azon nyomban megváltoznátok, és még hűségesebben szolgálnátok Istent, mint ahogyan eddigi életetekben tettétek. Győzelmemet, Isten iránti szeretetemnek köszönhetem, aki erőt adott nekem a sátán fölött.” A szentmise után így fordultam Szent Mihályhoz: „Drága Szent Mihály, szeretném magamat újból felajánlani neked és életemet a te oltalmad alá helyezni. Kérlek, taníts meg engem úgy küzdeni a gonosz ellen, mint ahogyan te is küzdesz most ellene, hogy minket meg védj tőle.” Ekkor Szent Mihály újból megjelent, és örömmel azt válaszolta: „Ígérem, hogy megtanítalak.”

 

2012.09.28.   Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/szet-mihalynak-ajanlani-magunkat

 

Egy közösség működésének 5 feltétele

Gyeremekeim, sokat kell még fejlődnötök, hogy alkalmasak legyetek a rátok háruló nagy feladatokra. Hogy miben kell változtatnotok? A szívetekben első legyen a szeretet. Ha nem szeretitek egymást, nem lesz köztetek egység. A második a megbocsátás. Gondoljatok mindig az Én irgalmamra. Amikor megbocsátok nektek, tőletek is elvárom, hogy megbocsássatok egymásnak. Ezt imádkozzátok a Miatyánkban is: „Bocsásd meg bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…” A harmadik az őszinteség. Ti egy közösség vagytok, ha nem vagytok őszinték egymással, könnyen támadhatóvá váltok a gonosz lélek számára, aki rést talál a lelketekben és nyugtalanságot, békétlenséget okoz a szívetekben. A negyedik a türelem. Hallgassátok meg egymást türelemmel úgy, ahogyan mások titeket is meghallgatnak. Az ötödik pedig a bizalom és teljes ráhagyatkozás. Én bízom bennetek, ti is bízzatok bennem. Jól tudom, hogy mire van szükségetek. Folyamatosan adom nektek a kegyelmeket. Akkor is, ha azt éppen nem tapasztaljátok. Ezek az Én elvárásaim. Ha megtartjátok tanácsaimat, egységben maradtok és alkalmassá váltok majd a NF utáni küldetésetekre.

 

2012.09.28.              Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/egy-koezoesseg-mkoedesenek-5-feltetele

 

Vértelen vértanúság

2012. 09. 29, Szombat

 

Szent Mihály arkangyal: „Gyermekeim, kérjétek a Szűzanyát, mint a vértanúk királynéját, hogy szerezze meg nektek Istentől azt a kegyelmet, hogy hiteteket akár véretek árán is meg tudjátok vallani, életetek odaadásáig. Bár Ő nem ontotta tiszta szűzi vérét hitéért, de lelkileg elvérzett a kereszt alatt abban az irtózatos fájdalomban, amelyet isteni Fiának szenvedései okoztak számára. Ha nem is volt vértanú testileg, az volt lelkileg. A Szűzanyának ez a lelki vértanúsága igen nagy reményeket és vágyakat van hivatva bennetek ébreszteni, hogy ti magatok is vértanúkká legyetek. Elhihetitek ugyanis, hogy az Úristen semmiféle igazi tökéletességnek útját nem vágja el előletek, tehát a vértanúságét sem. Az azonban, hogy tényleg véreteket onthassátok, nem tőletek függ. Avilai Szent Teréz, már gyermekkorában vérét akarta ontani, de nem akadt egyetlen ember sem, aki megtette volna neki a szívességet, hogy a hitéért levágja a fejét. Az Úristen a ti kedvetekért nem fog üldözést engedni vagy rendezni. De erre nincs is szükség, a Szűzanya példája mutatja ezt. Miként a Szűzanyában, úgy ti bennetek is meglehet a szeretetnek az a hősies foka, hogy Istenért készségesen ontsátok véreteket. Mindez megvolt a Szűzanyában is! Mily szívesen viselte volna el isteni Fia helyett azokat a kínokat. Ha az ő példáját követitek, akkor számotokra is készen áll a vértanúság koronája. Lassú vértanúság minden szenvedő keresztény élete, még ha kint is él a világban, föltéve, hogy keresztjeit Isten akaratával való teljes megegyezéssel viseli. A Szűzanya, a vértanúk királynője, erre a vértelen vértanúságra oktat benneteket. 

 

      Fontoljátok meg, mi szükséges ahhoz, hogy a vértanúság számotokra kínálkozó koronáját elnyerhessétek? Semmi más, mint az Isten akaratával való, tökéletes megegyezés. Mert hiszen az Anyaszentegyház sem ismeri el vértanúnak azt, aki ugyan életét vesztette hitéért, de a támadóknak, bár jogos önvédelemben, fegyverrel ellenállt, és igyekezett kezeikből kimenekülni. Ezért természetes, hogy az ilyen embert senki sem fogja lelki vértanúnak tekinteni. Isten azért küld nektek keresztet, mert a szenvedés jó és üdvös. A szenvedést jónak és hasznosnak kell tekintenetek, sőt a legjobbnak, amit a földi élet nektek adhat. 

 

     Az emberi lélek a halál és a külön ítélet után önként megy a számára rendelt helyre, legyen az akár a pokol, mert még az a számára legelviselhetőbb állapot. Ha belekényszerítenék a mennyországba, az ő megrögzött gonosz mivoltával, az pokolibb lenne neki a pokolnál. Ilyenféleképpen kell nektek éreznetek a szenvedéssel kapcsolatban. Úgy kell azt tekintenetek, mint e földi életben a számotokra legmegfelelőbb állapotot. Így tekinti azt Isten, hiszen azért választotta a szenvedést egyszülött Fia számára földi osztályrészül. Nektek tehát nemcsak el kell viselnetek a kereszteket, hanem éppen olyan boldogoknak kell magatokat éreznetek terhetek alatt, mint amilyen boldognak érzi magát a tisztítóhelyen szenvedő lélek, amely teljesen érzi ugyan gyötrő kínjait, de mivel ez szolgál javára, főleg pedig mert tökéletesen szereti Istent, nem cserélné el állapotát semmiféle földi boldogságért. Ez volt mindig a szentek hozzáállása a szenvedéssel kapcsolatban. Ezt mondta Kis Szent Teréz is: az ő számára nem létezik szenvedés, mert minden szenvedést édesnek talál. Ez a lassú földi vértanúsághoz való helyes hozzáállás. Ezt tegyétek magatokévá! Megáldalak titeket a hitetek bátor megvallásának a lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

                            Mária Magdolna

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/vertelen-vertanusag

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi Üzenetek 159. Szentlélek: Az ember egyéni sorsa

ÉGI ÜZENETEK
 
2012-09-25
 
Szentlélek: Az ember egyéni sorsa
 
 
Szentlélek: Drága Gyermekeim! Egy beszédsorozat kezdődik az Üdvösség beteljesedéséről. Mégpedig arról, hogy milyen az ember egyéni sorsa itt az élete végén és a túlvilágon, és arról, milyen lesz a világ sorsa. Ma elkezdünk foglalkozni az ember sorsával, azzal, mi lesz veletek földi életetek végén.
Kivétel nélkül minden ember sorsa egyenként a következő: halál, különítélet és a túlvilág. Ezek közül mai témánk: a halál. Ez az, amiről a közömbös, hitetlen, bűnben megátalkodott emberek nem szeretnek hallani. Hiába dugják be a fejüket a homokba, mint a strucc, akkor is meg fognak halni. Minden embert szorongás tölt el, mikor elérkezik haldoklásának ideje. De mekkora különbség van a hívő és a hitetlen ember haldoklása között! Erről leginkább a kórházi ápolónők és orvosok tudnak tanúbizonyságot tenni. Az egyik ápolónő így nyilatkozott: „Itt nálunk, az elfekvő kórház egyik kórtermében egyszerre 2 idős asszony haldoklott. Kati néni mellett éppen ott ült a lánya. Fogta a kezét, simogatta a homlokát, de ő csak rángatódzott, jajgatott, szitkozódott, káromkodott. A lánya kérdezte: -Anyuka, akarod, hogy hívjak egy papot hozzád? Ő így felelt: Isten ments! Nem akarok meghalni, megsemmisülni, szétoszlani. Én élni akarok. Utána már nincs semmi. Folyton az orvost hívta, hogy csináljon valamit. Arckifejezése tele volt gyűlölettel és félelemmel. Úgy rettegett a haláltól, hogy egész testében reszketett, majd egy ívben megfeszült és kiadta a lelkét.” Jézus ítélőszéke elé került. Bűnnel teli lelke lázadó és dacos volt, ott is. Ellenségem megragadta és elvitte.
Gizi néni volt a másik haldokló. Ott feküdt mozdulatlanul, nyugalomban és összekulcsolt kezei között a rózsafüzért fogta. Nem volt mellette hozzátartozó. A kórházba járó atya éppen tegnap gyóntatta és áldoztatta meg. Benne is volt egy kis szorongás az ismeretlentől, de ugyanakkor szíve tele volt szent örömmel és vágyakozással, hogy végre találkozhat hőn szeretett Jézusával. Most, a nagy út előtt gondolatban felajánlotta Neki fizikai fájdalmait és mindjárt bekövetkező halálát közömbös gyermekei megtéréséért. Mély bűnbánatot érzett régi botlásai miatt. Teljesen Isten akaratára bízta magát, hogy tegyen lelkével, testével, amit csak akar. Hirtelen kinyitotta a szemét, és földönkívüli, boldog mosoly jelent meg az arcán. Jézust látta, ahogy kitárt karral, széles mosollyal állt előtte. Majd egy hosszút és nagyot sóhajtott és lelke kirepült belőle. Ott állt a különítéleten, Üdvözítője a szívére ölelte és a Mennyországba küldte. Mindebből az ápolónő csak annyit látott, hogy a néni egy pontra szegezi a tekintetét és nagy öröm van az arcán, majd félrehanyatlik a feje.
Most vizsgáljuk meg közelebbről a halált!
Miért kell meghalni? Isten halhatatlanságra teremtette az embert. Ha az első emberpár nem követte volna el az engedetlenséget, akkor nem lett volna áteredő bűn, melyen minden ember örököl, és még ma is élnétek a paradicsomban. Tehát a halál a bűn következménye. Nemcsak az öröklött áteredő bűn miatt kell meghalnotok, hanem ez hajlamokat ültetett lelketekbe a többi bűn elkövetéséhez.
Minden embernek meg kell halnia, de vannak kivételes esetek. Az egyik Szűz Mária, aki testestül-lelkestül a Mennybe vétetett. A másik kettő, aki nem halt meg, két régi próféta: Hénok és Illés. Ők ketten a világ vége előtt visszajönnek Jézus Krisztusról tanúságot tenni, de megölik őket. Viszont az Úr feltámasztja őket és sokak szeme láttára felmennek a Mennybe.
A halál háromféle dolgot jelent:
1.) Az ember halálát: a test és lélek szétválása, a test elenyészik, a lélek tovább él, hiszen halhatatlan.
2.) A lélek halálát: a kegyeleme állapotának elvesztése a halálos bűn által.
3.) Az örök halált: a kárhozatot.
Nézzük az elsőt, az ember halálát. Nemcsak azért halandó az ember, mert az első bűn miatt az Isten elvette a halhatatlanságot tőle és halállal büntette, hanem természeténél fogva is halandó, úgy mint minden más élőlény, részeire bomlik, elenyészik. A biológiai halál pillanatában a testből eltávozik a lélek, hogy tovább éljen örökkön örökké. Milyen sokan nem gondolnak arra, hogy lelkük örök sorsa azon múlik, hogy hogyan élte le ezt a „nyúfaroknyi”, rövid földi életet. Mert aki 100 évig él, az az időtartam is elenyészően kevés a lelke örök életéhez képest. Ha csak a földi élvezeteknek élt másokat kihasználva, bűnben fetrengve, szeretet nélkül, akkor a pokol vár rá, véget nem érő szenvedés. Ha viszont szeretettel, áldozatokkal teli, irgalmas és buzgó ember volt, betartotta Isten parancsait, akkor kimondhatatlanul boldog örök élet vár a lelkére.
A lélek halála azt jelenti, hogy az ember kiesik a megszentelő kegyelemből, mert halálos bűnben van. Tehát a teste él, eszik, iszik, dolgozik, szórakozik, de a lelke halott. Ezért szokta Jézus mondani választottjainak, hogy örülj, mert felemeltelek a halottak közül. Gondolkozzatok el ezen, Gyermekeim, hogy ameddig súlyos bűnben vagytok, Isten szemében halottak vagytok, bűzlő hullák. De a bűnbánatotok, a szentgyónás és Jézus tisztító vére által újra éltek ragyogó tisztaságban.
Az örök halál a visszavonhatatlan, legnagyobb rosszat jelenti: a poklot. Halálnak nevezzük, holott ez korántsem megsemmisülés. Ha a pokolban meghalhatna a lélek, az nem is lenne büntetés neki. A pokolban az a legborzalmasabb, hogy nem lehet szabadulni onnan. Sötétség, félelem, fájdalom, gyűlölet, reménytelenség a kárhozottak sorsa. Gyűlölik a gonosz lelkeket, akik bántják, kínozzák őket, gyűlölik Istent, hogy oda taszította őket, gyűlölik egymást és gyűlölnek titeket, akik még élnek, és hibáztatnak, amiért odakerültek.
A halállal véget ér az ember földi zarándokútja, a neki szánt kegyelem és irgalom ideje. Még egy életet már nem lehet leélni a földön, nincs reinkarnáció. Aki elpazarolta ezt az egyetlen földi életet, az a halál után már semmit sem tud tenni, már nem tud megtérni. Alapvető tanítása a Szentírásnak, hogy a túlvilági jutalmazás vagy büntetés a földi élet jócselekedetei vagy bűnei szerint történik, úgy ahogy megérdemli az ember. És még valami véget ér a halállal: az érdemszerzés. Se magatoknak, se másoknak a túlvilágon már nem tudtok érdemeket szerezni. Ezért okosan használjátok ki ezt a hátralevő rövid időtöket, hogy mennyei kincseket gyűjtsetek magatoknak!
Drága Gyermekeim! Most, hogy tanításomat befejeztem, megint a hitetekre lesz szükség, hogy amit Én látok, elhiggyétek. Egy 25 éves fiatalember véres, haldokló teste fekszik az úton. Kicsit távolabb összetört biciklije. Ott áll az út jobb szélén a balesetet okozó autó. Körülötte kíváncsiskodó emberek gyülekeznek. A mentőre vár mindenki. Láthatatlanul Jézus ott térdel mellette. A feje fölött szomorúan áll az őrangyala. Ott, a baleset színhelyén tartja Jézus az ítéletet. Így szól: „Drága Fiam, ne félj, Jézus Krisztus vagyok, a te Megváltód” A fiú azt gondolja: „Nem ismerlek, hagyj békében!” Jézus így folytatja: „Segíteni akarok, hallgass rám!” Közben a fiatalember lelke elválik testétől és szembe áll az Üdvözítővel. Ott terem mellette egy feketeöltönyös, elegáns úriember. Úgy látszik biztos a dolgában és nyugodtan vár. Jézus kezében tartja a lélek életkönyvét és megmutatja a fiúnak: „Látod, Fiam ezzel bizonyítom, hogy Én vagyok, aki szól hozzád. Feljegyeztem életed minden pillanatát. Elsodort az élet, a tömeg után mentél. Cigaretta, ital, kábítószer, szex. Látod az alkohol okozta a halálodat.” A feketeöltönyös kárörvendő vigyorral ölelte át a vállát. De Jézus ezt mondta: Látod, van itt két aranybetűs felirat az életkönyvedben. Súlyos beteg nagymamádnak vettél egy rózsafüzért és bevitted neki a kórházba. Egyszer a szomszéd Kovács Pista bácsinak, aki már nagyon öreg, összevágtad a tűzifáját és lehordtad a pincébe. Nem fogadtál el érte semmit. Sajnos más jócselekedetet nem találok. Ha megbánod bűneidet, és bocsánatot kérsz tőlem, e két jócselekedet fejében megmentelek a pokoltól. A feketeöltönyös megrázza a vállát: „Ne hallgass rá! Nincs is pokol. Gyere velem, én meggyógyítalak, új életet adok neked, és gazdaggá teszlek, dúskálhatsz az örömökben.” És egy marék drágakövet nyújtott felé. Jézus könyörgően felétek fordul és így kérlel titeket, engesztelőket: „Segítsetek! Mondjatok el ezért az ingadozó lélekért egy Miatyánkot! Köszönöm, Gyermekeim! Imátok minden szavából egy fénysugár esett rá, Atyám és Én kegyelemmé, bűnbánattá alakítottuk. Térdre borulva kért bocsánatot Tőlem. Ellenségem egy érintésemre eltűnt és a fiút őrangyala már vitte is a tisztítóhelyre. Ezt láttam. Most pedig megáldalak titeket az állandó készenlét lelkületéve az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2012. szeptember 4. Szentségimádáson Jézus:

 

„Drága kislányom! Készülj! Egy nem várt esemény következik. (Ez azokra vonatkozik, akik nem ismerik, vagy nem fogadják el a próféciákat. Mária Julianna) Beteljesülnek a próféciák. A nagy figyelmeztetés már itt csoszog a küszöbön. Ma is úgy lesznek, mint a tíz szűzről szóló példabeszédben. Aki készenlétben vár, az bejön a menyegzőre. Aki nem, az kinn reked.

 

Gyermekeim! Imádkozzatok, mert mondom nektek, a felkészülési idő immár lejár. Kezdetét veszi az ítélet haragja. Minden népet megítélek a számból kijövő kard, az általam hirdetett Ige által. Ez lesz a mérce. Minden embernek csak két kérdést teszek fel: Szerettél-e? Követtél-e? Ha a szeretet vezérelte gondolataidat, szavaidat, tetteidet, megmentetted a lelkedet. De ha te akartál igazságot szolgáltatni, és a gyűlöletre gyűlölettel válaszoltál, akkor az Én igazságosságommal, az Én ítéletemmel fogsz szembesülni. Mindenkinek azt adom vissza, amit ő adott a felebarátjának.

 

Drága gyermekeim! Az idő közel. Az ítélet minden emberhez közeleg. Ez alól kivételt képeznek azok, aki tisztára mosták lelkük köntösét drága Szent Véremben, a bűnbocsánat szentségében. Ők már átmentek az ítéleten, mert magukat vádolták bűneik miatt. Szívből megbánták azokat, és erős fogadást tettek, hogy soha többé nem követik el. Én Magam oldoztam fel őket felszentelt papjaim keze által. Én mondtam ki felettük papjaim ajka által a megbocsátás szavait.

 

Gyermekeim! Amíg itt éltek a földön, a legnagyobb, amit megtehettek, a bűnbánat. Ha megbánjátok bűneiteket, és jóváteszitek azokat, akkor bejöhettek az Isten Szent Színe látására a mennybe. Ha megátalkodottak maradtok, akkor a sátán martalékai lesztek mindörökre. Ott lesz sírás és fogcsikorgatás, és a szenvedéseknek soha nem lesz vége. Igyekezzetek tettekre váltani figyelmeztetéseimet, mert hamar lezárul ez a korszak. Megtisztítom ezt a világot. Utána egy új korszak következik. A szeretet és a béke uralma. Ez a szentek kora lesz. Mindenki imádni fog Engem a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Én pedig kinyilatkoztatom Magamat nekik. Kimondhatatlan boldogságban és lelki gazdagságban fognak élni. Úgy, mint az első keresztények.

 

Gyermekeim! Készüljetek, mert ez a korszak már itt van a küszöbön. Örüljetek és ujjongjatok, mert Isten meglátogatja az Ő népét. Velük fogok lakni, és ők Énvelem. Népemnek fogom őket nevezni, ők pedig az Istenüknek fognak Engem hívni. Mindez a megújult Egyházban teljesedik be. A Szent Eukarisztia, és a hívő nép között. Készüljetek! Már most örvendezzetek, mert véget vetek ennek a kornak, amelyben a sátán az úr. Megtisztítom a világot a rossztól, a bűntől, és akik megmaradnak, mint teljes szívükből fognak imádni Engem, és a Legszentebb Szentháromságot. Megszűnik a kapzsiság, és a helyébe lép az adakozás. Az új korban gyermekeim egyszerűségben és (a mai fogalmak szerint) szegénységben fognak élni. De lélekben kimondhatatlanul gazdagok lesznek. A szeretet és a béke fog uralkodni a szívükben, ezért köztük lesz a mennyország. Ez lesz az a földi paradicsom, amelyről beszéltem nektek. Én Magam fogok gondoskodni népemről. Nem fognak nélkülözni, mert lesz mit enniük, a föld megtermi gyümölcsét. Aki pedig szűkölködik, azt a többiek fogják segíteni. Megáldalak benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

 

A Szentlélek így imádkozott bennem:

 

„Jézusom szeretlek. Imádlak mindenek felett. Kérlek, jöjj el értem! Úgy várlak! Várom, hogy eljöjj értem, és Magaddal vigyél a mennybe! Minden vágyam ez. Elepedek a vágytól, hogy megláthassam dicsőséges Arcodat, hogy halljam zengő, fenséges Hangodat! Jézus! Jézus! Jézus! A Te neved maga a mennyország, mert a Te neved azt jelenti: szabadító. Te megszabadítasz az ellenségtől, a pokoli hordáktól. A Te Véred adott nekünk örök életet. A Te Tested és Véred a mi lelkünk tápláléka a legméltóságosabb Oltáriszentségben.

 

Jézusom, most még szelíd szavad hív: Térjetek meg! Keljetek fel bűneitekből! De jaj azoknak, akik elengedik fülük mellett jóságos szavaidat, mert holnap már, mint félelmetes Bíró fogod kimondani a rettegett szavakat: Távozzatok az örök tűzre, amely a sátánnak és csatlósainak készült! Mert meg van írva a Szentírás utolsó oldalán a Jelenések könyvében: „A kutyák, csalók, erkölcstelenek, gyilkosok, bálványimádók és mindazok, akik a hamisságot szeretik és művelik, kinn maradnak.” (Jel.22,15. A kutyák a hitetlenségben megátalkodott emberek.)

 

Jézusom, köszönöm, a Te kegyelmedet, hogy én Téged követhetlek. Mindig kaptam Tőled elegendő keresztet ahhoz, hogy szorosan a Te nyomdokaidban járhattam. Köszönöm bölcs atyai fenyítésedet, amikor ezt érdemeltem. Köszönöm, hogy elhívtál Szent Édesanyád közbenjárására. Köszönöm, hogy naponta táplálod lelkemet drága Szent feltámadott Testeddel és Véreddel a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Felsorolni nem vagyok képes, mi mindent köszönhetek Neked. Most már csak egyet kérek: Végy fel szentjeid sorába! Akkor, amikor Te akarod. Úgy, ahogy Te akarod. Hiszem, és tudom, hogy ez a Te akaratod, mert Te minden embert az üdvösségre szántál. Ámen.”

 

2012. szeptember 21. Szentségimádáson Jézus:

 

„Drága Gyermekeim! Beteljesülnek szavaim. Az idő rövid. Készüljetek! Megítélem a föld lakóit. Az ítélet ez: megrostálok mindenkit kivétel nélkül. A jókat megjutalmazom, a gonoszokat megbüntetem. A Szentírásban ez áll: mindenki elveszi jutalmát, vagy büntetését a szerint, hogy jót, vagy gonoszat cselekedett.

 

Édes Kicsinyeim! Ti, akik Engem követtek, nektek mondom: Menjetek végig az úton, amelyen elindítottalak benneteket! Ne féljetek! Soha nem próbállak erőtökön felül benneteket! Veletek megyek. A rögös, nehéz úton a karjaimba veszlek. Együtt megyünk fel a Golgotára. Onnan viszlek fel az örök dicsőségbe. Mert a ti számotokra is ugyanaz az út vezet a mennybe, ami az Én utam volt. Mindnyájatokat végig kísérlek a keresztúton. Előttetek megyek. Minden élethelyzetben Engem kövessetek! Csak egy törvény van: a szeretet. Csak erről az egyről kérek számon mindenkit. Ha szeretet nincs bennetek, mit sem értek. De ha szeretetből cselekedtek, az örök élet a jutalmatok.

 

Drága Gyermekeim! Minden elmúlik. Mindent itt hagytok. Atyám egy csodálatos mennyországot készített nektek. Én drága Szent Vérem árán megnyitottam előttetek ennek a csodálatos, gyönyörű országnak a kapuját. De csak azok mehetnek be rajta, akik megtartják Atyám törvényét, és akik Őt szeretik. Ez a világ elmúlik. A ti életetek is véget ér. De a másvilágon örökké folytatódik. Csak két végállomás van: örök élet, vagy örök halál. Örök boldogság vagy örök szenvedés. Az elsőt el kell nyerni. Aki mindvégig állhatatos, az üdvözül. A második hely azoknak készült, akik megvetnek Engem, és nem követik tanításomat. Vigyázzatok! Ne álljatok szóba a sátánnal! Minden itt marad. Ne az e világi szórakozásokat és élvezeteket keressétek! Törekedjetek bejutni a szűk kapun, amely az örök életre visz. Vessétek meg a világ élvezeteit, akkor nem fogtok csalódni! Haljatok meg e világ kísértéseinek, és akkor feltámadtok az örök életre! Értsétek meg végre: ez a világ elmúlik. Én egy szebb, örök mennyországot kínálok fel nektek. Kövessétek tanításomat, és elnyeritek azt! Erre áldalak meg benneteket kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

A Szentlélek imája bennem: „Ó legszentebb Szentháromság, Aki a kerubokon trónolsz! A szent angyalok és a szentek megszámlálhatatlan serege arcra borulva imád, örökké háladalt és dicsőítő himnuszokat zeng jóságodról, irgalmadról, és végtelen szeretetedről ó Fölséges, Mindenható, Dicsőséges, végtelen Szeretet. Tanításod oly kristálytiszta, egyszerű, hogy még egy kisgyermek is megérti. Csak egyet kértél tőlünk: a szeretetet. Úgy teremtettél bennünket, hogy erre szomjazzunk, és akkor legyünk boldogok, ha szeretünk. A mennyben csak szeretet van. Ezért van ott örök boldogság. Köszönjük Atyánk, hogy elküldted közénk Szent Fiadat, Aki példát adott nekünk a szeretetre, és megtanította nekünk, hogy hogyan kell szeretni.

 

Ó jó Atyám kérlek, adj minden ember szívébe szeretetet Saját Magad, és Szent Fiad iránt! Add nekünk Szentlelkedet, hogy Ő szeressen bennünk, általunk! Ő tanítson meg minket törvényeid megtartására! Jóságos, hőn imádott drága Szent Örök Édesatyám! Kérlek, adj vágyat minden ember szívébe, hogy elnyerje az örök boldogságot! Te tápláld bennünk ezt a vágyat, és Te teljesítsd be! Te add meg nekünk a kegyelmet, hogy mindenkor törvényeid szerint éljünk, és Téged, a Dicsőséges Szentháromságot mindennél jobban szeressünk, Neked mindenkor hálát adjunk, és elnyerjük az örök életet! Ámen.”

 

Jézus: „Ezt üzenem X-nek: Drága Gyermekem! Az idő rövid. Készülj! Hamarosan megállsz Színem előtt. Erre készülj! Az idő elszáll. Minden itt marad. Minden elmúlik. Ne foglalkozz azzal, ami nyugtalanít! Ad át Nekem, és felejtsd el! Tekintsd úgy, hogy már meg van oldva! Én Mindenható vagyok. Te csak törődj az Én dolgaimmal! A tieidre Én Magam viselek gondot. Bízzál Bennem még jobban! Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Én most itt vagyok előtted a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Én most is ugyanaz vagyok, mint két ezer évvel ezelőtt. Én most is cselekszem. Nekem minden lehetséges. Mindarra, amit hittel kérsz Tőlem, tekints úgy, mintha már megkaptad volna! Mindazt megadom neked, ami az üdvösségedre válik. Nagyon szeretlek téged. Kedvesek Előttem imádságaid. Már eddig is sok lélek megmentőjévé tettelek. Így lásd sorsodat! Mindent a te, és mások üdvösségére fordítok. Az Én kínszenvedéseimmel egyesített, Nekem felajánlott szenvedéseid és áldozataid által lelkek ezreit, sőt millióit mentem meg. Minden lélegzetvételednek örök értéke van, mert felajánlottad az életedet Nekem. Téged a lélekmentésre választottalak ki. Menj végig az úton, és bízzál Bennem! Hagyatkozz Rám teljesen! Erre áldalak meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

2012. szeptember 21. Szentmisén, Úrfelmutatáskor Jézus:„Halálra sebzett Szívemet adom neked, hogy szeresd, imádd és vigasztald!” Szentáldozás után Jézus: „Borulj Szívemre! Csókold meg! Ezt mondd: szeretlek, imádlak, engesztellek. Bocsánatot kérek Tőled minden bűnös nevében, és mindenki helyett. Ezzel nagyon megvigasztalod Szívemet.”

 

 

 

2012. szeptember. 22. Szentségimádáson Jézus:

 

Gyermekeim, készüljetek, mert elérkezett az idő! Megrostálom a népeket. A jókat elválasztom a gonoszoktól. Nagy keresztényüldözés lesz. Éljetek szüntelen készenlétben! Most még jobban figyeljetek erre, mint valaha, mert nagyon hirtelen jön! Valamennyien megálltok Színem előtt. Megítélek mindenkit tettei szerint. Készüljetek, mert mondom nektek, megfizetek mindenkinek tettei szerint! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Drága kislányom! Szívem a szívednek dalol. Szívem a szeretet dalát énekli szívedben. Te, aki befogadtál Engem a Szentáldozásban, nem vagy többé a magadé, hanem mindörökre az Enyém lettél. Megpecsételtelek téged Szent Véremmel, amelyet személyesen érted ontottam a keresztfán. Feltámadott Testemmel és Véremmel a szívedbe tértem Én, az Isten-Ember, hogy te is átistenülj Belém, és mi ketten elválaszthatatlanul egyek legyünk már itt és most e földi zarándokúton azért, hogy ez az egység folytatódjon a mennyben, az örök dicsőségben, boldogságban örökkön örökké.

 

Nagy kegyelem a Szentáldozás. Ti, akik tiszta lélekkel veszitek magatokhoz drága Szent Testemet és véremet, teljes szívetekből adjatok hálát Nekem, és engeszteljetek Engem! Tudjátok meg, hogy értetek, tiszta lelkekért maradok jelen a legméltóságosabb Oltáriszentségben a világ végezetéig. A ti imáitokra és életszentségetekre tűröm meg a szentségtörőket, és a ti állhatatos imáitokra és engesztelésetekre mentem meg őket az örök kárhozattól, és tartom fenn ezt a bűnös világot. Ezért nagy a ti felelősségetek. Maradjatok meg mindhalálig az életszentségben! Tartsatok ki mindvégig az Irántam való szeretetben és hűségben! Valljatok meg Engem az emberek előtt szép életpéldátokkal, szavaitokkal és teteitekkel! Imádkozzatok és engeszteljetek szüntelen ezért a bűneiben fetrengő nyomorult világért, amelyben az emberek tömege vonul a széles úton a kárhozat felé! De hamarosan megtorpannak, mert kiárasztom rájuk megvilágosító kegyelmemet. Megmutatom nekik bűzlő hulla lelküket, amelyben a sátán az úr, aki mindenféle bűnbe sodorja őket. Szüntelenül leselkedik rájuk, hogy az örök tűzbe taszítsa valamennyit. Véget vetek a sátán uralmának. Megkötözöm ezer évre, és a kénköves lángtengerbe vetem. Ez lesz az új korszak, az ezer éves béke és szeretet uralma. Akkor az emberek úgy fognak élni, mint az első emberpár a paradicsomban. Nem fog ártani semmi. A párduc együtt fog legelni az őzikével. Béke és szeretet fog uralkodni az egész földön. Mindezek előtt megtisztítom a világot. A jókat Magammal viszem Atyám országába. A gonoszok pedig elveszik méltó büntetésüket. De egy kis részt meghagyok. Ők lesznek a szent gyökér, amely kihajt. Sok gyermek születik majd. Az emberek hosszú ideig fognak élni. A halál nem fog fájni. Csak átszenderülés lesz az örök életbe, ahol vég nélkül fogják dicsőíteni nagy irgalmamat és végtelen szeretetemet. Ez a korszak már nagyon közel van. Készüljetek, mert hamar beteljesül mindaz, amit mondtam nektek! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 

Szívem szeretete átölel. Szívem szeretete kiárad minden emberre, állatra, az egész természetre, és az egész világmindenségre. Szívem szeretete és nagy irgalma tartja fenn ezt a világot. Az egész emberiség elmerült a bűn fertőjében. Csak néhány kiválasztott életszentségben élő gyermekem imájára és engesztelésére tűröm meg még ezt a bűnös világot. Sajnos az emberek süketek és vakok lelkiismeretük szavára, amely által hívom őket is a megtérésre és az életszentségre.

 

Gyermekeim! A bűn nagyobb és súlyosabb betegség az összes testi, lelki betegségnél. Azért, mert a bűn az örök kárhozatra taszítja az áldozatát. A betegség csupán a testi halál okozója. Ennek a szenvedésnek hamar vége lesz, és a beteg, ha bele is hal betegségébe, a lelke az örök dicsőségbe megy fel, ha arra érdemes. Ezért gyermekeim elsősorban ne a testi egészséggel törődjetek, hanem sokkal inkább szüntelen őrködjetek lelketek tiszta állapota fölött, hogyha hirtelen jön a halál, megállhassatok Előttem, az örök Bíró előtt, és jobbomra állítsalak benneteket az áldottak közé, és bevezesselek titeket Atyám dicsőségébe, ahol örökké örvendeztek majd, és boldogságotoknak soha nem lesz vége.

 

Az ember élete olyan, mint a mező virága. Ma virít, de holnap már a helyét sem lehet felismerni. Mondom nektek, éljetek szüntelen készenlétben! Gyakoroljátok a felebaráti szeretetet, mert csak egy pillanat, és kieresztetek a kezetekből mindent, és élettelenül hevertek a földön. A testetek feloszlik. Por és hamu lesztek. De a bennetek levő lélek, az én tovább él. A halál után a számadás következik. Számot adtok Előttem egész életetekről. Vigyázzatok, mert mindenre fény derül, amit titokban műveltek! A világ nem büntet meg a házasságtörésért, a paráznaságért, de Isten törvénye szerint a pokol örök tüze fogja égetni azokat, akik ezeket művelték, és nem tartottak bűnbánatot, és nem hagytak fel bűneikkel. Mondom nektek: Olvassátok el a tíz parancsot, és éljetek a szerint! Ha meg nem tértek, mindnyájan elvesztek. Most még figyelmeztetlek, de holnap már megítéllek benneteket. Szavaim lélek és élet. Örök élet azoknak, akik megtartják, de örök tűzben égés és halál azoknak, akik megvetik.

 

Gyermekeim! Már mindent megmondtam nektek. Kínhalált haltam a ti bűneitekért. Megnyitottam számotokra a mennyország kapuját. De ha nem tértek meg, örökre elvesztek. Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

 

2012. szeptember 24. Szentségimádáson Jézus: Most a mennyország boldogságáról szólok hozzátok.

Drága gyermekeim! Én mindenkinek a teljességet kínálom fel, de a mértéket ti szabjátok meg magatoknak a szerint, hogy mennyire nyíltok meg kegyelmeim befogadására. Aki teljesen átadja az életét Nekem, Megváltójának, és Engem szolgál, az a legmagasabb fokú örök boldogság részese lesz. Én nagyon szeretlek mindnyájatokat. Nagy méltóság a szabad akarat, amelyet Én nagy tiszteletben tartok. Ezért a ti döntéseteken múlik örök sorsotok, örök boldogságotok. Én minden tanítást megadok, hogy tisztán lássatok. De a döntés a ti kezetekben van.

Édes gyermekeim, Szívemnek drága választottai! Ti, akik átadtátok az életeteket Nekem, és Engem szolgáltok, imádtok, igen nagy örömömet találom bennetek. Lelketek az Én tiszta palotám. Szívetek az Én szentélyem. Bennetek lakom, mint szívetek boldog Királya. Ti vagytok az Én földi mennyországom. Most azt kérem tőletek, hogy készüljetek, mert nemsokára sokakat elszólítok közületek ebből a világból. Gyakoroljátok továbbra is a testvéri szeretetet, mert ez számomra a legkedvesebb. Imádkozzatok egymásért és magatokért! Most első helyen a végső állhatatosság, és a jó halál kegyelmét kérjétek Tőlem, mert nemsokára erre lesz szükségetek. Amikor megláttok Engem, az örök boldogság részesei lesztek. Bevezetlek titeket Atyám országába, az örök hazába. Meglátjátok Atyámat, Akinek végtelen szeretetéből keltetek életre. Örökké hálát fogtok adni Neki azért a kegyelemért, hogy megteremtett, és vonzott Hozzám, Szent Fiához, Aki megváltottalak benneteket. Hálát adtok az Atyának azért is, hogy kiárasztotta rátok a Szentlelket, Aki megtanított mindarra, ami az üdvösségre vezet. Örökké hálát fogtok adni a dicsőséges Szentháromságnak azért, hogy itt lehettek a mennyben, az örök boldogságban, és azért, hogy örök életet kaptatok. Készüljetek, mert mindez hamarosan megvalósul! Tartsatok ki mindhalálig a rátok bízott szolgálatban! Legyetek erősek a hitben! Maradjatok meg a reményben és a lángoló Isten szeretetben! Bízzatok Bennem szikla szilárdan! Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Erre áldalak meg benneteket drága kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Drága gyermekeim! Szívemnek kedves választottai! Most hozzátok szólok, akik körülvesztek Engem szeretetetekkel, szolgálatotokkal, és tiszta szívből imádtok Engem: Azt akarom, hogy mondjatok le mindenről, ami ehhez a világhoz köt. Személyekről, tárgyakról, mindenről. Azt akarom, hogy csak Hozzám tartozzatok. Szakadjatok el lélekben ettől a világtól, és mindattól, amihez, vagy akihez kötődtök, mert boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Ne ragaszkodjatok ebben a világban semmihez és senkihez. Még ha birtokoljátok is, vegyétek úgy, mintha nem volna a tiétek, mert ez a világ elmúlik. Az életetek véget ér. Ti csak Hozzám, és elsősorban törvényeim megtartásához ragaszkodjatok, mert ezzel bizonyítjátok, hogy szerettek Engem. A ti életetek a földön olyan, mintha egy hídon mennétek át. Egy átmeneti állapot. Isten szeretetéből lettetek, és Istenhez kell megérkeznetek. Kaptatok egy biztos iránytűt, a lelkiismeretetek szavát. Maga a Szentlélek imádkozik bennetek, és a jó célba vezet. Ha figyeltek rá, és engedelmeskedtek neki, biztosan célba értek. Ezt azért mondom, mert Isten mindenkit az üdvösségre szánt. Így gondoskodik mindenkiről. Azokról is, akiknek nincs módjukban hittant tanulni, Szentmisére járni, Szentírást olvasni. A lelkiismeret szava a szeretet. Ha béke és derű uralkodik a lelketekben, akkor jó úton haladtok. De ha kétségbeesés, és nyugtalanság, akkor azonnal irányt kell változtatni. Ilyenkor mindig kérdezzétek meg lelkiismeretetek szavát! Ott belül, a lélek hetedik szobájában a Szentlélek trónol. Ha figyeltek rá, indítani fog benneteket, hogy újra rálépjetek a szeretet útjára, és akkor újra béke és derű lesz a lelketekben. Ilyen egyszerű. Csak ne hagyjátok, hogy a világ zaja elnyomja a lelkiismeret szavát! Teremtsetek csendet kint a környezetetekben, és bent a lelketekben! A csend elengedhetetlen feltétele a befelé való figyelésnek. Ha ezt teszitek, megtelik a szívetek békével és derűvel, és ezek állandó társaitok lesznek. Megtaláljátok életetek értelmét az önzetlen, tiszta szeretet kapcsolatokban. Nem csapongtok össze-vissza, hanem kiegyensúlyozott tempóban haladtok egyenesen a jó célba, lelketek örök üdvösségére Istenhez, Akinek örök szeretetéből lettetek, és Aki tárt karokkal vár haza az Atyai házba. Fontoljátok meg ezt a tanításomat különösen most, a világ hangoskodásában, amikor a sátán ellopja a csendet, hogy ne tudjatok befelé figyelni, gondolkozni, hogy elvakítson a hamis fényekkel, megsüketítsen a lármával, és megtévesszen a reklámokkal.

Drága gyermekeim! Ez a világ elmúlik. De a lelketek, a személyetek, az én örök életre lett teremtve. Nektek nem mindegy, hogy örök életeteket hol folytatjátok. A sátán szüntelenül harcol ellenetek, hogy megkaparintsa, és a pokolba taszítsa a lelketeket. Isten utánatok megy, és felkínálja megmentő kezét. Nektek kell belekapaszkodni, ha nem akartok örökre elveszni.

Gyermekeim! Én nagyon szeretlek mindnyájatokat. Mindenkit megváltottam a keresztfán. Imádkozom értetek Atyámnál, és felétek nyújtom segítő kezem. Megáldalak benneteket megerősítő áldásommal, hogy legyőzzétek a sátán minden kísértését úgy, hogy nem álltok szóba vele, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

A Szentlélek így imádkozott bennem: „Drága Jézusom! Imádott Királyom! Légy áldva, dicsőítve és imádva mindörökké! Szívem szeretete lángba borítja egész elmémet, úgy imádlak Téged, Aki itt jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben! Ó felfoghatatlan csoda, amelyben valósággal jelen van a Feltámadott Isten-Ember, a mi drága Megváltó Krisztusunk, Akit a mi bűneinkért keresztre feszítettek, és a keresztfán kínhalált halt. De amint előre megmondta, harmad napra feltámadott, és él, örökkön örökké él!!! Akik hiszünk Benne, Vele együtt mi is feltámadunk. Nem hagy minket a holtak honában, mert szeret bennünket. Ő ígérte: „Aki Bennem hisz, ha meghal is élni fog. Én vagyok a feltámadás és az élet.”

Drága Jézusom, imádott Királyom! Köszönöm ezt az ígéretet. Köszönöm, hogy értünk leszálltál Atyád öléből, megtestesültél Szűzanyád tisztaságos méhében, és megszülettél közénk, hogy elhozd nekünk Atyád tanítását, az örök igét, amely az üdvösségre visz. Köszönöm, hogy meghaltál a mi bűneinkért a keresztfán, feltámadtál, és elküldted nekünk a Szentlelket, Aki megtanít bennünket mindenre, ami üdvözít minket. Köszönöm, hogy mi is feltámadunk, és ott leszünk, ahol Te vagy, és látni fogjuk dicsőségedet és szépségedet.

Ó drága üdvözítő Urunk és Istenünk, mily nagy a Te szereteted, irgalmad és kegyelmed! Lehajolsz hozzánk elesett bűnösökhöz, hogy Magadhoz emelj. Megtisztítod lelkünket értünk kiontott drága Szent Véreddel a bűnbocsánat szentségében. Drága Szent Testeddel és Véreddel táplálod lelkünket, hogy éhen, szomjan ne vesszünk ebben a pusztában, és megvédj a sátán támadásaitól.

Ó felfoghatatlan szeretet! Az egész világot átölelő irgalom! Szeretném belekiáltani a világba, hogy mindenki megtudja: Jézus él, és Vele együtt mi is feltámadunk, és örök életet kapunk! Ti emberek, akik még sötétségben éltek! Nyissátok meg lelketeket és értelmeteket! Fogadjátok be Isten igéjét és szeretetét! A szívetek gyulladjon lángra ekkora nagy szeretet láttán! Szeressétek viszont Őt, Aki úgy szeretett titeket is, hogy az életét adta értetek!

Jézus! Jézus! Jézus! Szabadító! Bűntől szabadító, Aki letöröd bűneink rabláncát, Aki megszabadítasz a sátán hatalma alól! Kérlek, gyújts fényt a lelkünkbe, az elménkbe, hogy Téged keressünk, megtaláljunk és szeressünk! Mindig csak szeressünk, és Téged szolgáljunk egész életünkkel, minden erőnkkel! Ha kell, az életünket is adjuk oda érted, így bizonyítsuk Irántad való hűségünket!

Jézus! Szabadító! Megváltó Istenünk! Légy áldva, szeretve, imádva most és mindörökké! Ámen.”

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Az engesztelés lényege
Kedveseim, tartsatok ki az imában és az engesztelő felajánlásban! Ne keressétek a kényelmeteket, mert az eltérít az engesztelés szellemétől! Napról napra formálódjatok, hogy egészen Krisztust öltsétek magatokra. Tanulékony szeretettel szolgáljátok a Szentháromságot és a felebarátot! Ne válogassatok! Fogadjatok el Isten kezéből minden helyzetet zúgolódás nélkül! Ez az igazi engesztelésnek a lényege. Mindig egyesüljetek lélekben Jézussal, így Ő veszi át tőletek a hordozás terhét. Alázatos és engedelmes szeretettel hozzátok meg mindennapi felajánlásaitokat, és akkor békesség száll lelketekre.
 
2012.09. 04            Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/az-engeszteles-lenyege

 
Félelem és aggódás
Kedveseim, mindig legyetek hűek ahhoz a hivatáshoz, amit a Szentháromságtól kaptatok! Kegyelmei özönét árasztotta rátok, ezért legyetek hálásak mindenkor! Kérjétek, hogy őrizzen meg benneteket küldetésetekben! Segítsen kegyelmeivel, hogy mindvégig állhatatosan kitartsatok, még a legnagyobb megpróbáltatások közepette is. Kérjétek, hogy vegyen el tőletek minden félelmet és aggódást a jövőtöket illetően, és engedjétek magatokat karjaiban tartani. Hittel, nagy bizalommal, és a Szentháromság, valamint Égi Édesanyánk iránti nagy szeretettel tűrjetek el mindent, hogy győztesen kerülhessetek ki a küzdelmekből. A hit pajzsa biztosítja számotokra a célba érkezést. Imádkozzatok, kérjetek, és akkor megadatik nektek!
2012.09. 05.       Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/felelem-es-aggodas

Másokat tanítani az engesztelésre
Kedveseim, járjatok elől az engesztelésben! Másokat is tanítsatok meg arra, hogyan kell Istennek tetsző felajánlásokat tenni! Ha nem beszéltek erről, akkor, ha imádkoznak is az emberek, de nem ajánlják fel azt a Szentháromságnak nemes szándékra, akkor nem sok értéket tudnak felmutatni saját maguk és mások javára. Mondjátok el nekik, miért fontos mindent, ami velük történik átadni Istennek: mert így tudtok igazán lélekben engesztelni és sokak számára üdvös kincseket gyűjteni. Ilyenkor nemcsak magatokat gazdagítjátok, hanem mindazokat is, akikért áldozatokat hoztok. Használjátok fel jól az időt és halmozzátok a lelki kincseket!
 
2012.09. 10.                    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/masokat-tanitani-az-engesztelesre

Szüntelen ima
Kedveseim, hárítsátok el imáitokkal a gonosz kísértő támadásait! Minden fegyver a kezetekben van, csak jól kell használnotok. Imádkozzatok szüntelen, ami azt jelenti, hogy ne a problémákon gondolkozzatok, hanem azokat azonnal adjátok át a Szentháromságnak, Égi Édesanyánknak! Ti pedig azonnal, imában tartsatok minden pillanatot, hogy ne tudjon az ellenség közétek férkőzni. Szüntelen ima: gondolatban odaállni az égiekhez, különböző hatékony fohászok, szentírási részlet, zsoltárok mondatai. Természetesen a rózsafüzér imádkozása a leghatékonyabb kapaszkodótok, amit minden nap mondjatok el! Ne féljetek, csak hittel, kitartással és buzgó odaadással imádkozzatok, még akkor is, ha nem érzitek az ima ízét. Ti csak tegyetek meg mindent és a többit bízzátok az ég Urára.
2012.09. 11.      Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/szuentelen-ima

A Szent Kereszt felmagasztalása
Kedveseim, nyissátok meg szíveteket a kegyelem befogadására! Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén gyermeki szívvel hódoljatok Urunk Keresztje előtt! Elmélkedjetek azon, milyen felbecsülhetetlen értéket hagyott Jézus számotokra, amikor megtapasztalhattok valami keveset a kereszthordozás ajándékozó szeretetéből. Bizony, hatalmas eszköz üdvösségetek szempontjából, mert rajta függött Jézus, akit átszúrtak váltságdíjul értetek. Feszüljetek hát ti is, engesztelő gyermekek, a keresztre, és engedjétek magatokat, bűneiteket odaszögezni, hogy ezen túl ne okozzatok fájdalmat és csalódást üdvözítő Urunknak. Fogadjatok el minden megpróbáltatást, hogy azokat felajánlva lelkeket mentsetek a Szentháromságnak!
2012.09. 14.          Anna Terézia
Lélektől lélekig
Kedveseim, éberen őrködjetek egymás fölött, hogy a gonosz lélek egyikőtöknek se árthasson! Legyetek figyelmesek a lelki szükségletekre, melyet szívetekben megmutat nektek a Szentlélek. Amire felfigyeltek, azt cselekedjétek is meg, mert gyorsan elmúlik a pillanat lehetősége! A legtöbbet lelketekből tudtok megtenni, a másik ember lelkéhez szólva. Csak vegyétek nagyon komolyan! Imádkozzatok, fohászkodjatok és engedjétek a Lélek nyelvét hallani, mert az biztosan odatalál, ahol a legnagyobb szükség van rá. Biztatlak, bátran imádkozzatok, imádkozzatok a nyelvek adományai által.
2012.09. 17.    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/lelektl-lelekig

Az engesztelésben rejlő erő
Kedveseim, alázattal gondoljatok arra a hivatásra, melyre a Szentháromság hívott meg benneteket! Értsétek meg küldetéseteknek fontosságát, hogy a ti engesztelésetek, és felajánlott életetek nélkülözhetetlen az üdvösség történetében. Miután elfogadta életáldozatotokat a Szentháromság, onnantól kezdve pótolhatatlan kincs vagytok Számára. Féltékenyen őrizzétek szíveteket, hogy soha semmi ne tudjon benneteket eltántorítani meghívásotoktól! Mekkora erő rejtőzik egy-egy életátadásban, azt most fel sem tudjátok fogni! De hamarosan, amikor tanúságot kell tennetek hitetek buzgóságáról, megnyilvánul köztetek az igazi érték. Boldog a szív, amely felfogja, mekkora kincset hordoz a Szentháromság és égi Édesanyánk örömére.
2012.09. 18.   Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/az-engesztelesben-rejl-er

Személyes Istenkapcsolat

Kedveseim, mindig gondolkodjatok el azon, miért fontos számotokra a személyes Istenkapcsolat, hogy hogyan és mennyiben változtatja meg életeteket a Szentháromsággal való bensőséges és intim együttlét. Az engesztelés minősége függ a személyes jelenlétben való imától. Hogyan adjátok meg Istennek ezt az időt, mely meghatározza mindennapjaitok sikerét? Ha törekedtek megadni a Szentháromságnak a mindennapi dicsőítéseteket, akkor megtapasztaljátok, hogy engesztelésetek hatékonyabb lesz, mert felajánlásotokat egészen átjárja és átizzítja a szeretetkapcsolatotok Istennel. Próbáljátok meg így élni napjaitokat!

 

2012.09. 19.     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/szemelyes-istenkapcsolat

A megújulást minden nap kérni kell!

Kedveseim, minden imátokban kérjétek a Szentháromságot, újítsa meg bennetek kegyelmeit! Ez azért nagyon fontos, mert a megújult lélekben tud kiáradni nagy erővel Isten ajándéka. Mindennap kérni kell lelketek megújítását azért, hogy frissen és üdén fogadhassátok a hozzátok érkező mennyei áldást. Minél inkább figyeltek erre, annál tökéletesebb lesz a közbenjáró szolgálatotok! Bízzátok magatokat ebben is a Szentlélekre, aki képes bennetek végbevinni átalakító csodáját. Így ti is a szeretet csodáiról tehettek tanúságot életetekkel.

 

2012.09. 20.    Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-megujulast-minden-nap-kerni-kell

Minden jóra fordítható

Kedveseim, szüntelenül tanuljatok, és készüljetek fel az élet mindennapi eseményei által! Fedezzétek fel és minden nap tudatosítsátok magatokban, mit és miért enged meg számotokra a Szentháromság! Ha valami jól sikerül, fejezzétek ki mélységes hálátokat! De ha valami rosszul sül el, akkor, amint azt felajánlottátok, kérjétek, fordítsa jóvá, amit elhibáztatok, hogy a legnagyobb jót hozza ki belőle a Szentháromság. Ez lesz a legcsodálatosabb iskola, amelyben minden jóra fordítható, a hitben gyökerező kegyelem által. Legyetek áldottak és boldogok, amiért szüntelenül gazdagodhattok a Szentháromságban!

 

2012.09. 21.       Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/minden-jora-fordithato

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi Üzenetek 158. Jézus: Az érdemszerzés

ÉGI ÜZENETEK
 
2012-09-04
 
Jézus: Az érdemszerzés
 
 
Jézus: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok, Jézus Krisztus, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Az érdemszerzésről szeretnélek tanítani benneteket.
Az érdem annyit jelent: jutalomra méltó cselekedet. Itt ne földi jutalomra gondoljatok, hanem égi jutalomra. Ha valaki becsületesen, kiemelkedően, példamutatóan végzi a munkahelyén a feladatait, prémiumot, fizetésemelést kap. Ha az iskolában a tanuló tudásával, szorgalmával kiválik a többiek közül, akkor oklevelet vagy könyvjutalmat kap. Ha a sportoló helyezést ér el a versenyen, arany-, ezüst- vagy bronzérmet kap.
Ezek csak földi érdemek, jócselekedetek, amelyeknek nincs szerepe az üdvösségszerzésben. Egy példát szeretnék mondani nektek a földi érdemszerzésre. Van egy asszony, aki milliárdos, a Föld leggazdagabb emberei közé tartozik. Rajong a színészekért, rockénekesekért és operaénekesekért. Egy alapítványt létesített a támogatásukra. Az a kívánsága, hogy ez az alapítvány a halála után is működjön, hosszú évtizedeken át. Ismertté vált, mert nagylelkűségét TV-ben, rádióban, folyóiratokban, mindenütt közzétette. Jogában áll hatalmas vagyonát bármire fordítani, de ha még a hajléktalanszállások alapítását vállalta volna, akkor is csak földi érdeme lenne. Tudjátok miért?
Mert nyilvánosan teszi, hogy az embereknek bemutassa, milyen jóságos ő. Fontos szabály: Ne tudja a balkéz, hogy mit tesz a jobb!
A bűnös ember, aki még nincs a kegyelem állapotában, bizony csak földi érdemeket tud szerezni, amelyekért csak itt a földön kaphatja meg a jutalmát, az égben nem, mert a halálos bűnben élő ember jócselekedete az üdvösség szempontjából semmit sem ér.
Az életből szeretnék bemutatni nektek egy nyugdíjas tanárnőt. Irodalom szakos és gyakorló újságíró. Nagyon szereti a festményeket. A lakásában a falak a mennyezetig sűrűn tele vannak aggatva jobbnál-jobb képekkel. Férje még fiatalon meghalt, gyermekei rég kirepültek. Van egy barátja, akivel évek óta együtt él. Azzal foglalkozik, hogy jónevű festőművészeknek kiállításokat rendez „ingyen”, és ő maga nyitja meg. Cserébe ajándékképeket kér. Amúgy a szerencsejátékok rabja, kaszinókba jár. Földi jócselekedetnek számít, hogy elősegíti a festőknek a kiállítási lehetőséget és növeli a hírnevüket. De mivel súlyos bűnök tapadnak hozzá, nem fogadja be kegyelmeimet, melyeket felebarátain keresztül küldök neki, jócselekedete a szememben értéktelen. Mégsem mondok le az Én gyermekemről. Most éppen a szenvedés kegyelmével látogattam meg. Várom a megtérését.
Eddig a földi érdemszerzésről beszéltem nektek, ezután az égi érdemszerzést szeretném megvilágítani előttetek. Csak azok a gyermekeim képesek az égi érdemszerzésre, akik megigazultak, a megszentelő kegyelem állapotában vannak, nincs halálos bűnük. Atyám és Én csak az olyan jócselekedeteket jutalmazzuk, melyeket tiszta lélekkel, de legalábbis súlyos bűntől mentesen tesztek. Ezzel kapcsolatban felmerülhet bennetek a kérdés, hogy mi történik akkor, ha hirtelen kegyelmi állapot közben elkövettek egy halálos bűnt. Vajon ami jót előtte tettetek az mind elvész? A következő esettel válaszolok erre. Sándor buszsofőr. Munkájában megbízható, lelkiismeretes. Szívesen visz csoportokat zarándokutakra. Azon kevesek közé tartozik, aki még imádkozza a rózsafüzért is a hívekkel együtt vezetés közben. Hűséges férj és jó családapa. Rendszeresen jár a vasárnapi szentmisékre, gyónik és áldozik. A megszentelő kegyelem állapotában van. Egyik hétköznap a helyi járatra felszáll egy csinos fiatal nő. Sok az ülőhely, mégis ott marad Sándor mellett és minden női báját felhasználva, el akarja csábítani. Másnap megint felszáll még kacérabban öltözve. Harmadik nap is, de akkor már találkára hívja. Az Én gyermekem nem tud ellentmondani a kísértésnek, és igent mond. Rendszeresen találkozik vele, és bizony megtörténik a házasságtörés. Minden jótette, ami eddig jellemezte, elveszett a Szememben.
Sándor régebbi jócselekedetei elhalnak előttem, nem szerezhetnek neki érdemeket a Mennyben. De abban a faluban, ahol a leány lakik, van Sándor feleségének egy barátnője. Észreveszi a párocskát, ahogy csókolóznak, és azonnal felhívja az asszonyt a friss hírrel. Mire Sándor hazaér, kisírt szemű, feldúlt feleség várja. Bocsánatot kér, mélyen megbánja, elmegy gyónni és soha többé nem tér vissza a leányhoz. És most figyeljetek, Gyermekeim. Ahogy az én bűnbánó fiam megkapta a feloldozást, és újra elnyerte a megszentelő kegyelmet, előző jócselekedetei feléledtek és érdemszerzőkké váltak.
Drága Gyermekeim, tudnotok kell, hogy csak itt a földön tudtok érdemeket szerezni, a másvilágon már nem. Azt is megmondom nektek, hogy felebarátaitoknak nem tudtok érdemeket szerezni, arra csak ők maguk képesek.
Vizsgáljuk meg, hogy a megszentelő kegyelem állapotában lévő ember milyen érdemeket tud szerezni magának!
1.) Eléri a sok jócselekedettel a kegyelem növekedését és így mindig magasabbra jut a lelki fejlődés fokozatain. Két barátnő együtt jár a vasárnapi szentmisére: Jutka és Olgi. Juka ott van a hétköznapi szentmisén is. Napi áldozó és hetente gyónni megy. Naponta 2-3 órát elmélyülten imádkozik, minden csütörtökön virraszt és heti 1 alkalommal engesztelő közösségbe jár. Olgi a vasárnapi szentmisén nem áldozik mindig, csak néha. Évente 3-4 alkalommal végez szentgyónást. Reggel, délben, este elhadar egy Miatyánkot. Arra nagyon ügyel, hogy ne legyen halálos bűne. Mindketten a megszentelő kegyelem állapotában vannak, de Jutkában egyre növekszik a kegyelem, Olgiban pedig egy helyben topog.
2.) A megigazult ember kiérdemli magának az Örök Életet, természetesen az Én kereszthalálom nélkül ez számára lehetetlen lenne.
3.) A kegyelmi állapotban kiérdemelhetitek a mennyei dicsőségetek növekedését, arra az időre, mikor majd üdvözültök, ugyanis a szentek mennyei boldogságának foka a földön szerzett életszentség fokától függ. Akiben itt a földi életében jelentősen növekszik a kegyelem, annak majd nagyobb lesz a mennyei dicsősége. Így van ez ott fent!
De nehogy azt higgyétek, hogy a szentek irigyelik egymást. Mindenki teljesen boldog lesz. Ha egy nagy kondért teletöltünk vízzel színültig lesz, egy csepp se fér már bele. Ha egy vödröt megtöltünk, az is egészen tele lesz. És ha egy gyűszűt színültig töltünk, az is csordultig lesz. Így vannak a szentek: mindenki tele van boldogsággal, csak egymáshoz viszonyítva különböző mértékben.
Végül megállapíthatjuk, hogy a megigazult gyermekeim nem azért tudnak érdemeket szerezni maguknak, mert a megszentelő kegyelem állapotában vannak, hanem azért, mert az érdemszerzésben Isten, segítő kegyelemmel támogatja, azaz értelmét és akaratát vezeti és irányítja a cselekedetekben.
Drága Engesztelőim, most is itt van az egész Szentháromság és Édesanyám. Én, Jézus királyi ruhában ülök, korona a fejemen, piros palást a vállamon. Előttem áll egy haldokló asszony és az ő életkönyve a kezemben. Az egyik oldalán a Sátán kajánul leselkedik rá, a mások oldalán őrangyala áll. A könyvből megmutatom neki az életét. Az égi érdemszerzés szempontjából nézzük végig. A gyermekkora felhőtlen és nyugodt. Meghatódottan nézi magát hosszú, hófehér elsőáldozó ruhájában és beleláthat repeső, tisztaságtól ragyogó, ártatlan lelkébe. 16 évesen belekeveredett a diszkók hangos, hamis örömöket nyújtó világába.  Ital, cigaretta, kábítószer és szex, ezek indították el a lejtőn. A templomtól rég elszakadt, szüleitől elköltözött. 23 évesen egy koncerten megismerkedett egy rock-zenésszel, akivel összeköltözött. Szedte a fogamzásgátlót, mégis teherbe esett. Ezt követte az abortusz. A zenész sorozatosan megcsalta. Egy bárban énekesnőnek vették fel. Züllödt párkapcsolatokban élt. Körülbelül 40 évesen kezdett érdeklődni az okkult dolgok iránt. Spiritiszta szeánszokra jár, emiatt idegei kimerültek, és a pszichiátriára került. A kábítószer ide is elkísérte és túladagolásban halt meg.
Most itt áll előttem remegve, félve, arcát kezébe temetve. Én becsukom az élet könyvét és így szólok hozzá: Gyermekem, hoztál-e magaddal valami érdemet, jócselekedetet? Nem Uram, semmit. Hirtelen trónom elé érkezik egy ragyogó fénysugár: vallásos, mélyen hívő nagyanyjának esdeklő imája. Az irgalmas rózsafüzért mondta haldokló unokájáért. Ezt a fényt bűnbánattá alakítottam és belehelyeztem szegény reszkető lelkébe. Azonnal leborult Előttem és zokogva kért bocsánatot. A gonosz kinevette és belekapaszkodott a karjába, hogy magával viszi. Engesztelő Gyermekeim. ti is segítsetek neki! Már csak egy tized van hátra a nagymamának, erősítsétek az imáját, mondjátok vele együtt: „Örök Atya, felajánlom neked, szeretett Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Testét és Vérét, lelkét és Istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért. Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak…” Ó, milyen sok fénysugár hullik imátok által e szegény gyermekemre, egészen beburkolja a fény. Odalépek hozzá, tekintetemmel elparancsolom a Sátánt mellőle, és lehajolok, felemelem és így szólok hozzá.
-Légy boldog bűnbánó kicsi lélek, mert mások együttérző imája megmentett a kárhozattól a tisztítóhely legmélyebb fokozatára.
Drága Kicsinyeim, gyűjtögessétek szorgalmasan érdemszerző jócselekedeteiteket, az égi kincseket, melyek belépők lesznek nektek a Mennyországba. Megáldalak titeket az égi érdemszerzés lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Sajátos elképzelések az elkövetkező időkről 
 
Kedveseim, engedjétek, hogy szüntelenül meglátogasson benneteket a Szentlélek! Ne állítsatok fel magatokban sajátos elképzeléseket az elkövetkezendő időszakról, mert azt egyikőtök sem tudja felfogni, milyen tövisbozóton kell átmennetek! De ha a Szentlélekre hagyatkoztok azáltal, hogy megnyitjátok szíveteket az Ő működésére, akkor csodákat fogtok megtapasztalni életetekben. Különösen látni fogjátok, mekkora segítséget jelent számotokra, a Szentháromság életében való részesedés. Örvendjetek, mert határtalan biztonságot jelent számotokra az örök élethez való tartozás. Ragaszkodjatok ehhez, még a legnagyobb kísértések és megpróbáltatások idején is, hogy megláthassátok azt a hazát, amit nektek készítettek az égiek. Ha engeditek a Szentlélekkel átitatni kitikkadt szíveteket, akkor a kegyelem ereje által nagy megújulás részesei lesztek. Örömmel mutasson be titeket Égi Édesanyánk a teljes Szentháromságnak.
 
2012.08.13.                   Anna Terézia
 

Szent István bátorít a végső küzdelemre

 
Drága Engesztelő gyermekeim, szeretnék szólni hozzátok. Most is köztetek vagyok, és szüntelen imában hordozom országunkat. Amíg felemelik jobbomat, vagyis, amíg tiszteletben tartják szent ereklyéinket, addig a kegyelem bőségesen árad rátok. De hamarosan más szelek fognak fújni, aminek előfuvallatai már érződnek. Arra kérlek titeket, őrizzétek tisztán szívetekben a keresztény értékeket, és valljátok meg hiteteket azok előtt, akik kérdőre vonnak titeket! Törekedjetek hitelesen keresztény, azaz krisztusi módon élni! Ne hasonuljatok a világhoz! Csábításait vessétek el! Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög cselvetéseivel szemben. Tanulmányozzátok Szent Pál szavait, mert nem a testtel és a vérrel kell most megküzdenetek, hanem a fejedelmességekkel és hatalmasságokal, a sötétség világának kormányzóival, a gonosságnak az ég magasságaiban lévő szellemeivel (Ef 6, 11-19). Olvassátok tovább ezt az Isten fegyverzetéről szóló részt, és elmélkedjetek ezeken a sorokon minden nap, hogy felkészülve és készenlétben álljatok meg a küzdelem napján! Ne féljetek, mert veletek küzdünk, és ha a Szentháromság oldalán és Égi Édesanyánkkal harcoltok, akkor győztesen jöttök ki a küzdelemből. Erősen higgyetek, és bízzatok Abban, aki megkezdte működését bennetek . A Szentháromság áldása és Szűzanya védőpalástja oltalmazza népünket. Felemelt jobbom bátorítson a küzdelemre, amely a végső győzelemre vezet.
 
2012.08.20                 Anna Terézia

http://engesztelok.hu/egi-uezenetek/szent-istvan-batorit-a-vegs-kuezdelemre

Az engesztelők jelszava
 
Kedveseim, ne gondolkozzatok azon, miért és hogyan engeszteljetek! Azt bízzátok a Szentlélek bennetek való működésére! A ti feladatotok mindenkor az legyen, hogy a lehető legjobban használjátok fel az időt az engesztelésre! Amikor mindent felajánlotok, imádsággá alakulnak át azok, amiket így a Szentháromságnak átadtok. Ez létfontosságú cselekedet legyen bennetek, így egyetlen percet sem vesztegettek el haszontalanul. Jelszavatok ez legyen: mindent imává alakítva felajánlani Istennek, Égi Édesanyánk által, a lelkek megmentéséért! Így virrasszatok, imádkozzatok, böjtöljetek és dolgozzatok, akkor nem múlik el az idő dolgavégezetlenül!
 
2012.08. 31.            Anna Terézia
 

Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2012. szeptember
    h k s c p s v
    « aug   okt »
     12
    3456789
    10111213141516
    17181920212223
    24252627282930