2012. május archívum

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Anna Terézia által

Május legyen a Szűzanyának szentelt hónap
 
Kedveseim, ez a hónap legyen minden engesztelő számára az Édesanyánknak szentelt hónap! Hiszen nagyon sok kegyelmet esd ki számotokra a Szűzanya. Mutassátok meg neki, iránta való szereteteket azzal, hogy még jobban ráhagyatkoztok és kéritek minden ügyetekben a segítségét. Fejezzétek ki gesztusaitokkal és kedveskedéseitekkel, hogy mennyire egy családba tartoztok vele. A szeretet apró kis virágait fűzzétek csokorba és ajándékozzátok meg Édesanyánkat, aki oly nagy örömmel viszonozza minden kedvességteket. Kérjétek, hogy járjon közben a tisztulás útján járó lelkekért, hogy mihamarabb kiszabaduljanak a tisztítóhelyről. Fogjatok össze, álljatok mellé az imádságban, hogy a bűnösök számára kiesdje a megtérés kegyelmét! Legyetek buzgó partnerei Édesanyánknak, így szolgáljátok őt mindhalálig!
 
2012.05. 01.                     Anna Terézia

 http://engesztelok.hu/lelkielet/majus-legyen-a-szzanyanak-szentelt-honap

A Szűzanyával való kapcsolat 
 
Kedveseim, helyezzétek szíveteket a Szűzanya Szeplőtelen Szívébe úgy, hogy engedjétek és akarjátok a Vele való teljes egyesülést! Álljatok szorosan mellé, fogjátok kezét, és bízzátok magatokat teljesen őrá. Meglátjátok, mily nagy szeretettel vezet benneteket életetek göröngyös útjain. Szívvel-lélekkel tárjátok fel neki minden ügyeteket és engedjétek, hogy ő cselekedjen! Mindent ővele beszéljetek meg, és bízzátok rá, mit közvetítsen Szent Fia felé. Meglátjátok, ha így tesztek nagy lépésekben haladtok az életszentség útján. Ugyanis, miközben elmondjátok neki azokat, amik titeket foglalkoztatnak, megnyílik a szívetek a felismerésre, mit és hogyan kell helyesen tennetek. A Szentlélek sugalmazása által olyan vezetésben részesültök a Szűzanya oltalma alatt, amely biztonságos utat jelent számotokra az eligazodásban. Engedjétek, hogy így vezessen benneteket égi Édesanyánk!
 
2012.05. 02.             Anna Terézia

 http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szzanyaval-valo-kapcsolat

  A Szűzanyával és egymással egységben
 
Kedveseim, bármit kértek Jézus nevében, ha megegyezik szent akaratával, akkor teljesíti azt! Nagyon fontos, hogy hálaadásotokkal minél többet kérjetek! Így szolgáljatok minél több lélek felé! Ne csak a szűk környezetetekért imádkozzatok, hanem tágítsátok ki imaszándékaitokat, hogy a föld minden emberének megtéréséért is imádkozzatok! Ezt úgy tudjátok megtenni, hogy a Szentlélek felemeli lelketeket nagy magasságokba, ahonnan ráláttok az egész világ szükségeire, és engeditek, hogy megfogalmazza bennetek a legszembetűnőbb kéréseket. Ügyeljetek arra, hogy minél több mindenre kiterjedjen imaszándékotok! Egységben imádkozzatok és mindig a Szűzanyával együtt. Így biztosak lehettek abban, hogy semmit sem fogtok kihagyni, ami fontos szándéka lehet az égieknek. Bátorítalak és buzdítalak benneteket drága engesztelőim!
 
2012.05. 03.               Anna Terézia
 
 http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szzanyaval-es-egymassal-egysegben

Várjátok a Szentlelket!

Kedveseim, amikor megnyílik az ég, és kiárad a Szentháromság kegyelme, mindenkit megörvendeztet a Szentlélek ereje, mely kiárad mindazokra, akik nyitott szívvel várják. Adjátok át magatokat annak a határtalan örömnek, amit bennetek akar művelni. Állhatatosan várjátok, mert jön, és nem késlekedik. Beteljesíti ígéreteit, melyet a próféták megjövendöltek. Osszátok meg örömötöket mindazokkal, akik nem is számítanak erre a nagy kegyelem kiáradásra! Ha valóban eltölt benneteket Isten Szentlelke, akkor nem is tudjátok visszatartani, mert szétárad bennetek szeretetének tüze, és már nem gondolkodtok azon, hogy mit és miért kell tennetek, egyszerűen csak élitek a lelketekből felfakadó örömet. Vigyázzatok nagyon erre a tűzre, mely képes teljesen átformálni lelketeket! Bizakodjatok és imádkozzatok!

2012.05. 08.           Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/varjatok-a-szentlelket

A Szentlélek ajándékai

Kedveseim, készítsétek lelketeket, újra csak mondom: készüljetek! Engedjétek, hogy a Szentlélek fuvallata átjárja lelketeket, hiszen minden nap érkezik, csak engednetek kell, hogy felfogjátok. Még a legészrevétlenebb dolgokban is felfedezhetitek jövetelét. Mert Ő a ti éltető leheletetek. Minden jó gondolat, minden ötlet, amely felemeli lelketeket a Szentháromság magaslataiba, tőle származik. De a biztonságot jelentő boldogságot is Ő közvetíti felétek, hogy szívetek szüntelen hálával dicsőítse meg szent jelenlétét. Az erények gyarapodásában is segít benneteket, mely segítségével a lelkiélet magaslataiba juthattok. Ne engedjétek, hogy lelketeket lehúzzák a mindennapok, hanem ahogy a vitorla megdagad a lendítő szélben, ti is úgy feszüljetek neki minden nap, a kegyelem erejében bizakodva, fel Isten magaslataiba.

2012.05. 09.           Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentllek-ajandekai

Legyetek összeszedettek!

Kedveseim, ne nyugtalankodjék szívetek, mert ha minden tőletek telhetőt megtesztek, akkor nagy lendülettel haladhattok a lélekmentés útján. A legfontosabb az, hogy ne szóródjatok szét! Legyetek összeszedettek, és húzódjatok szobátok rejtekébe és ott imádkozzatok! Ne engedjetek semmilyen zavaró tényezőnek, amely mást akar mutatni nektek, mint a rejtekben történő buzgó imádságot. Már tudjátok, hogy mekkora ereje van az imáitoknak, ha a Szentlélek akaratában teszitek azt. Legyen biztos meggyőződésetek, hogy a Szentháromság tervének részesei vagytok. Ezért is tegyetek meg mindent! Ne lankadjatok! Ha csendes összeszedettségben és állhatatosan kitartotok minden nap az imában, meg fogjátok tapasztalni mind önmagatokban, mind környezetetekben a változást. Arra ügyeljetek, semmit se tegyetek merevségből, hanem mindent járjon át a Szentlélek fuvallata! Bízzatok és imádkozzatok!

2012.05. 11.                 Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/legyetek-oesszeszedettek

Irigység

Kedveseim, örvendező lélekkel bátorítsátok egymást! Ha nem önmagatokra gondoltok, amikor valami jó dolog történik a felebaráttal, és tudtok vele együtt ujjongani, akkor már közel van hozzátok a Mennyország boldogsága. De ha csak színlelitek az örömöt, de belül az irigység méregfoga rág, akkor még nagyon távol álltok attól, hogy megértsétek, mekkora kegyelem, amikor a felebarát feltárja előttetek öröme titkát. Becsüljétek meg ezeket a pillanatokat, hiszen ilyenkor a Szentháromság jelenlétét tapasztalhatjátok meg társatokban. Ő teszi számotokra vonzóvá, hogy megossza veletek örömét. Mily boldog pillanatok lehetnek ezek, hacsak az irigység felhője el nem takarja előletek lelki társatok szép élményét. Tanuljátok meg egymás örömét boldogan hordozni!

2012.05. 13.                  Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/irigyseg

Várakozás a Pünkösdre

Kedveseim, várjátok a vigasztaló Szentlélek eljövetelének ünnepét! Engedjétek szívetekbe kegyelmének özönét! Ne féljetek, hogy olyasmit tesz veletek, amit eddig még nem tapasztaltatok! Ti csak fogadjátok érkezését nagy szeretettel és örömmel! Vizsgáljátok meg, mit kell még elrendeznetek azért, hogy szabadon betölthessen benneteket kegyelmének gazdagságával! A Szentlélek nem fukarkodik ajándékaival, csak hívjátok és várjátok, hogy szívetekbe költözzön! Boruljatok le, hódoljatok az alkotó, lelketeket felemelő Szentlélek előtt! Engedjétek, hogy azt tegye veletek, amit eltervezett!

2012.05. 15.                Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/varakozas-a-puenkoesdre
 

A gonosz lélek kezelése

Kedveseim, vigyázzatok, legyetek éberek, mert a gonosz lélek ott leselkedik körülöttetek! Bár ravasz módon rejtőzködik, de mégis könnyen felismerhetitek, ha figyeltek a körülöttetek zajló eseményekre. Minél kevesebb energiát fordítsatok arra, hogy az általa keltett zavaró tényezőkkel foglalkozzatok! Annál gyorsabban eltakarodik közeletekből. Ugyanis azt szeretné elérni, hogy ráirányuljon minden gondolatotok. De ha elkezditek dicsőíteni a Szentháromságot, azt nem bírja elviselni, és eloldalog körötökből. Soha ne féljetek tőle, mert amikor Isten nevét hívjátok segítségül, mindig alul marad és fél tőletek, mert érzi, hogy elveszítette a játszmát. Dicsőítsétek mindig és minden helyzetben Istennek életetekre vonatkozó akaratát!

2012.05. 16.               Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-gonosz-lelek-kezelese

Földi életetek elszáll, mint egy pillanat

Kedveseim, jöjjetek és örvendezzetek velem együtt, hiszen a Szentháromság gyermekeihez méltó az örömben való kiteljesedés! Ha arra gondoltok,milyen csodálatos élet vár rátok a Mennyben, cseppet sem szomorkodnátok attól, hogy milyen sanyarú élet előtt álltok. Ti csak fussátok meg a pályát Szent Pállal és harcoljátok meg a ti küzdelmeiteket sikerrel! Földi életetek elszáll, mint egy pillanat, de lelketek közelebb van Isten országához, mint azt gondolnátok. Imádkozzatok azért, hogy minél többen bejuthassatok a Mennyek országába, hogy jól vívjátok meg harcaitokat és így elnyerjétek dicsőségetek hervadhatatlan koszorúját! Készítsétek lelketeket minden nap!

2012.05. 22.         Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/foeldi-eletetek-elszall-mint-egy-pillanat

Ha kísértés ér el benneteket

Kedveseim, tanuljatok meg szent alázatban élni a Szentháromság jelenlétében! Mindig tegyétek alkalmassá szíveteket a befogadásra! Ez azt jelenti, legyetek képesek elfogadni mindent az Úr kezéből, ami történik veletek. Ha kísértés ér benneteket, különböztessétek meg és vizsgáljátok meg, miért közelít hozzátok, mely réseket hagytatok szabadon számára! Azonnal kérjétek a Szentháromság, Égi Édesanyánk és a szent angyalok segítségét! Ne hagyjátok, hogy a kísértés eluralkodjon felettetek! Ismeritek és tudjátok a védekezés módját. Ha teljesen elgyöngültetek a tények felismerésében, kérjétek meg testvéreiteket, imádkozzanak, hogy elháruljon rólatok a veszedelem. Ami nem a ti beleegyezésetekkel történik, de váratlan és fájó esemény, próbáljátok a lehető legközömbösebben elfogadni, hiszen nem ti akartátok annak bekövetkezését. Próbáljatok mindent csendes alázattal elviselni és elfogadva felajánlani, hogy érdemszerző legyen áldozatotok!

2012.05. 23.              Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/ha-kisertes-er-benneteket

Egyetlen felajánlásotok sem vész kárba

Kedveseim, adjátok át magatokat a Szentháromságnak! Neki gondja van minden apró felajánlásotokra. Jöjjetek és tanuljátok meg, hogyan lehet a lelkek sokaságát megmenteni. Először is higgyétek, hogy egyetlen felajánlásotok sem vész kárba! Mert amit önként, szabad akaratból és nem kényszerből adtok át Istennek, az számára a legkedvesebb ajándék lesz. Tehát, ha ezzel tisztában vagytok, akkor azon dolgozzatok, hogy minél több áldozatot hozzatok minden nap. Nem számolni kell ezeket a cselekedeteket, hanem szüntelenül felajánlani. Az értékelést az Égben kapjátok meg. Próbálkozzatok olyan dolgokról is lemondani, ami még nagyon kedves nektek, hogy meghozott áldozataitok nemes kincsek legyenek! Látjátok, ha begyakorolt erényekké válnak áldozataitok, már nem is lesz nehéz újabbakat meghozni. Bízzatok, és bátorítalak, minél inkább közeledünk a Nagy Figyelmeztetéshez, annál könnyebbek lesztek minden földi tehertől.

2012.05. 24.                     Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/egyetlen-felajanlasotok-sem-vesz-karba

Ne engedjétek, hogy eluralkodjon rajtatok a pánik!

Kedveseim, ismét mondom nektek, álljatok ellen a gonosz ellenség kísértéseinek! Ne engedjétek, hogy eluralkodjon rajtatok a pánik! Amikor elbuktok, azonnal álljatok fel, kérjetek bocsánatot, ne hagyjátok abba az imát! Vállaljatok valamilyen penitenciát, végezzetek valamilyen elégtételt már a feloldozás előtt is bűneitekért! Soha ne hagyjátok abba az engesztelést! Igen, a saját bűneitekért is hozzatok áldozatokat, ne csak másokért! Erősödjetek meg a Szentháromság jelenlétében, mert minden kegyelem az újrakezdéshez az Ő kezében van! Folyamodjatok hát hozzá, engesztelődjetek ki vele, és bízzatok irgalmas szeretetében! Bízzátok magatokat égi Édesanyánkra, hogy sebeiteket begyógyítsa, melyeket a gonosz okozott bennetek! Bízzatok, és soha ne csüggedjetek!

2012.05. 25. Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/ne-engedjetek-hogy-eluralkodjon-rajtatok-a-panik

 

A Szentlélek ajándékai

Kedveseim, megtisztult lelketeket nyissátok meg a Szentlélek eljövetelének ünnepére! Nem késlekedik kegyelmeivel hozzátok érkezni. Boldogok vagytok, ha engeditek és elfogadjátok ajándékait, melyeket nektek készített a Szentháromság. Ezek nem olyan ajándékok, melyeket világi módon hasznosíthattok, hanem olyanok, amelyek az örök üdvösségeteket mozdíthatják elő, ha jól értelmezitek, és helyesen fogadjátok szívetekbe. Ezek segítenek benneteket az életszentségben. Nélkülük nem ismernétek fel küldetéseteket. Mindnyájatokhoz más módon érkezik ugyanazon Szentlélek, és más intenzitással dolgozik bennetek, attól függően, mennyire vágyakoztok Őt befogadni és a lelkek javára használni kincseiteket. Buzgólkodjatok hát, hogy megtegyétek mindazt a sok jót, amit kér tőletek, hogy boldogok lehessetek már itt a földön és az örökkévalóságon át a Mennyben!

2012.05. 26. Anna Terézia

 

http://engesztelok.hu/lelkielet/a-szentlelek-anandekai

 

Viseljetek el egymástól mindent!

Kedveseim, viseljetek el egymástól mindent, ami fájdalmat okoz és adjátok át a Szentháromságnak, hogy jól megértsétek és befogadjátok mire akar tanítani benneteket! Minden okulásotokra szolgál, ha azt jól értelmezitek, ha Istennek tetsző módon, alázattal elfogadjátok a testvéri intő, figyelmeztető szót. Minden konfrontáció mögött ott van a változásra késztetés ténye. Figyeljétek mit kellene átformálni lelketekben, ami még nem felel meg az életetekben a Szentháromság akaratának! Ne féljetek a titeket ért fájdalomtól, mert az megnyitja szíveteket még jobban az Úrhoz való közeledéshez. Bízzatok és imádkozzatok!

2012.05. 29. Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/viseljetek-el-egymastol-mindent

Lelki egyensúly

Kedveseim, miért kételkedtek időnként a Szentháromság vezetésében? Előttetek feltár és megad minden lehetőséget a felismerésre, hogy megértsétek, mit kíván tőletek és milyen úton vezet benneteket. Onnan tudjátok felismerni, hogy benne munkálkodtok, ha elfogadjátok minden nap, amit elétek tár és minden lehetőséget, amit felkínál. Vannak közöttük kellemetlenek és nehezek is. Ha elfogadva át tudjátok adni neki, akkor legyőztétek az akadályt, amitől nehézzé vált a feladat. De kínálkoznak olyan alkalmak is, amikor nagy örömet jelent számotokra az elétek táruló helyzet. Ebben az esetben sem üdvös mást tenni, mint ajándékként elfogadva, átadni a Szentháromságnak. A lényeg mindig az legyen, hogy sem nehézség, sem öröm ne billentsen ki benneteket a lelki béke egyensúlyából, mert akkor biztosan nem fog a gonosz lélek sem megzavarni titeket. A rosszat tűrjétek, a jót viseljétek el, mert nem ti fáradoztatok érte, hanem egyedül Isten ajándékaként kaptátok.

2012.05. 30.                       Anna Terézia

http://engesztelok.hu/lelkielet/lelki-egyensuly

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi Üzenetek 148. Mennyei Atya: A Mennybe fölvett Szűzanya

ÉGI ÜZENETEK
 
2012.05.29.
 
Mennyei Atya: A Mennybe fölvett Szűzanya
 
 
Mennyei Atya: Még mindig május van, Mennyei Édesanyátok hónapja. Ezért a mennybe fölvett Szűzanyáról fogok beszélni nektek. A Szűzanyát öröktől fogva Én választottam ki terveim megvalósításához. Ő „igen”-t mondott: megszülte, felnevelte a Megváltót, elkísérte a Golgotára, Jézusnak mindenben hű társa volt, ezért részesült a Mennybevétel dicsőségében. 1950-ben XII. Piusz pápa hittételeként kinyilatkoztatta, hogy Szűz Mária földi életének bevégzése után testében és lelkében megdicsőülve a mennyei dicsőségbe emelkedett.
Nézzük, mire alapozza az Egyház ennek a hittételnek igazságát!
1.) Szűz Mária mentes volt az áteredő bűntől, a bűnre való hajlamtól és a bűntől. Ebből következik, hogy a bűn következményétől, az enyészettől is mentes volt.
2.) Az istenanyaság ténye is ezt támogatja. Mivel Jézus teste Szűz Mária testéből való, illő, hogy Mária teste Krisztus testének sorsában részesüljön.
3.) Mária részt vett Jézus életében, társa volt a szenvedésben, így méltó volt, hogy Jézus dicsőségében is részesüljön, tehát a mennyei dicsőségben.
Az Egyháznak ez a hittétele nem szól Szűz Mária haláláról, csak földi életének bevégzéséről. Ugyanis, aki meghal, annak teste elenyészik. Ezzel kapcsolatban hadd magyarázzam el nektek, hogy ha a paradicsomban az első emberpár nem követi el az engedetlenséget, minden ember megkapta volna a testi halhatatlanságot. Persze ez nem azt jelenti, hogy az emberek mindnyájan, örökké a Földön éltek volna, hanem az életük letelte után halál nélkül mentek volna át az Örök Életre. Ez lesz majd az Új Világban. Úgy, mint ahogyan ez a Szűzanyával történt. A szentek és a Szűzanya egyaránt a Mennyben vannak, csak az a különbség, hogy Mennyei Édesanyátok testestül-lelkestül van ott, a szentek csak lelkükkel. Ezt támasztja alá néhány szent testi állapota. Pl. Bernadett és Pió atya teste ott van a koporsóban romolhatatlanul, csak lelke került fel a Mennyországba, teste itt maradt közöttetek.
A Szűzanya mennybevétele az Ő számára kt dolgot jelent: Jutalmat és hatalmat. Jutalmat, hiszen Jézus megjutalmazta Édesanyját, amiért kihordta, megszülte, felnevelte, elkísérte a keresztúton és lelkében együtt szenvedett vele. Ezért nemcsak a lelkét, hanem a testét is megdicsőítette. A mennybevétel hatalmat is jelent a Szűzanya számára. Mi, a Szentháromság Mennynek és Földnek királynőjévé koronáztuk. Legszentebb leányomat hatalommal tüntettem ki, természetesen Krisztusnak alárendelve. Ezzel a hatalommal kapcsolatban két dolgot szeretnék tisztázni bennetek: Szűz Mária szerepét a megváltásban és a kegyelmek közvetítésében. Különbséget kell tennünk a tárgyi és az alanyi megváltás között. A tárgyi megváltást egyedül Jézusnak kell tulajdonítanotok, mert halálával, kereszthalálával Ő egyedül szerzett örök megváltást az emberiségnek. Azért nevezem ezt tárgyi megváltásnak, mert ti emberek vagytok a megváltás tárgya. Az alanyi megváltás, mikor az Én szent Fiam munkatársakat keres a megszentelődés szolgálatára. Első és legnagyobb munkatársa és segítsége ebben a Szűzanya. Ebben az értelemben bátran mondhatjátok, hogy Mennyei Édesanyátok igenis közreműködött a világ megszentelődésében, tehát az emberek lelkének megmentésében, és ma is közreműködik. Ebben az értelemben Krisztusnak társa a megváltásban. Azért szólok alanyi megváltásról, mert a Szűzanya alanya a megváltásnak, nem pedig tárgya. Titeket, engesztelőket is munkatársul választott Jézus a megszentelődés szolgálatára, a megváltó munkájához, de ti nemcsak alanyai, hanem tárgyai is vagytok a megváltásnak, mert titeket bűneitektől meg kellett váltania.
Drága Gyermekeim! Most a Szűzanya kegyelemközvetítő szerepéről lesz szó. A Szűzanya azzal, hogy részt vett Jézus szenvedésében kegyelmeket szerzett kortársainak, úgy, mint ahogy ti is a Szentmisén való részvételetekkel – ha felajánljátok –, kegyelmeket szereztek másoknak. De miután a Szűzanyát testestől, lelkestől felemelték a mennyei dicsőségbe, és Királynővé koronázták, azóta minden ember számára közbenjáró és kegyelemközvetítő lett. Kegyelmeket esd ki annak is, aki kéri, annak is aki Tőle nem kéri, és annak is, aki visszautasítja Őt. Gyermekeim, nem úgy kell elképzelni a kegyelem közvetítését, hogy ha Én, az Atya azonnal nem teljesítem kéréseteket, Ő addig könyörög Hozzám, addig nyaggat, amíg nem teszem meg, amit akar. Ez túl földies gondolkodás. A Szűzanya úgy közvetíti kéréseiteket, hogy az beleilleszkedjen Isten terveibe, és lelketek üdvösségét szolgálja.
Most már csak egyet szeretnék megvilágosítani előttetek: a Szűzanya hitét. Gyermeki, igaz, töretlen hite volt. Persze, nehogy azt higgyétek, hogy könnyű volt neki, mert bűntelen volt. Az Ő hitében is voltak homályok. Ilyen homály volt például, mikor üzentem Gábriel arkangyallal. Zavarba jött a köszöntés értelmén. Hiszen Ő az ígérte Istennek, hogy szűz marad. Akkor miért üzeni, hogy anya lesz? De az engedelmesség legyőzte nála ezt a homályt és „igen”-nel válaszolt. Vagy, amikor a 12 éves Jézust elvesztette, megtalálta, és így válaszolt neki: „Miért kerestetek? Hát nem tudjátok, hogy Atyám házában kell lennem?” Nem értette, hogy Szent Fia mit akar ezzel mondani, és az egész elszökés rejtélyes volt előtte, hiszen Jézus mindig nagyon engedelmes volt. Csak lassan világosodott ki benne, hogy Jézus elsősorban a Mennyei Atya gyermeke és csak utána az övé. Akkor is volt egy homály a lelkében, amikor az apostolok jelentették Jézusnak, hogy anyád és rokonaid kint várnak, és Ő így felelt a tömegre mutatva: „Ki az Én Anyám? Kik az Én rokonaim? Ők az Én Anyám és ők az Én rokonaim.” Minden édesanya megütközne egy ilyen mondaton, de Szentlelkem hamarosan megvilágosította. Rádöbbent, hogy Szent Fia ezzel is tanítani akar: Az első legyen Isten szolgálata, a lélekmentés, és csak utána következzen a család. Vagy melyik anya lelkét nem kavarná fel, ahogy a keresztről a haldokló fia így szól: „Asszony! Íme a te fiad!” – és Jánosra tekintett. De 1-2 pillanat múlva már kitisztult a homály benne, hogy miért nem „édesanyám”-nak szólította. Mert Szűz Máriát, mint az egész emberiség Édesanyját tekintette, és Jánost az összes gyermeke szimbólumának. Ennyit szerettem volna mondani a Mennybe fölvett Szűzanyáról.
Most pedig nagy dolog történik itt ebben a teremben. Természetesen földi szemeitekkel nem láthatjátok, de minden úgy történik, ahogy mondom Én, Mennyei Atyátok. Ez a terem hirtelen Mennyországgá változik. Eltűnik az asztal, a székek, a falak. Csak egy nagy ragyogó fényesség vesz körül titeket, engesztelőket. Őrangyalotok mindegyiketekre egy hófehér ruhát ad, a megszentelő kegyelem ruháját. E nélkül nem lehetnétek itt ebben a mennyei környezetben. Angyalok kinyitják az arany kaput, és térdre hullanak, mert Jézus jön be rajta a fiatal, sugárzóan szép Szűzanya kezét fogva. Egy angyal belefúj a harsonába és erre felsorakoznak a fehér ruhás szentek és vértanúk, majd sok-sok angyal érkezik a három főangyallal. Gabriellel, Raffaellel és Szent Mihállyal az élen. Mindannyian rendezett körben állnak. A terem közepén van egy trón, és mögötte állok Én, a Mennyei Atya és a Szentlélek hófehér ünnepi öltözékben. Jézus Krisztus elénk vezeti Édesanyját és így szól: „Atyám! Felhoztam eléd legszentebb leányodat, mert földi élete véget ért. Itt áll előtted testestől-lelkestől teljes szépségében és tökéletességében.” Nagy örömömben átölelem, atyai áldásomat adom rá és így szólítom meg: „Legkedvesebb, legtisztább és Legszentebb Leányom! Nagy szeretettel köszöntelek a szeretet és béke országában. Fogd meg a kezét eme angyalomnak, aki most elvezet téged, és királynői ruhába öltöztet.” Percek múlva már hozza is az angyal Szűz Máriát gyönyörű hófehér ruhában, melynek szegélyét aranyhímzésű liliomok díszítik. A bő ruha ráncait aranyöv fogja össze, középen drágaköves csattal. A vállait hosszú, világoskék palást borítja, melyen mindenütt ragyogó csillagok fénylenek. Az egész megjelenése légiesen finom és fenséges. Olyan 17-18 éves leánynak tűnik. Én most odavezetem a trónhoz és hellyel kínálom. Ő leül, és a megtiszteltetés hatására elpirul. Árad belőle a rózsaillat. Így folytatom: „Legszentebb Leányom! Mindenek előtt megköszönöm neked, hogy engedelmesen elfogadtad, hogy téged válasszalak Szent Fiam édesanyjául. Világra szülted, felnevelted, végigkísérted keresztútján és együtt szenvedtél vele, átélted haldoklását, eltemetését. Példamutató életedért, szeretetedért, engedelmességedért, áldozataidért, szerénységedért és alázatodért Mi, a teljes Szentháromság gazdagon megjutalmazunk téged. Hármas koronával Ég és Föld Királynőjévé koronázunk. Először Én, Atyád kezdem. Térdelj le, Leányom! Fejedre helyezem a hatalom koronáját. Királynői hatalmat kapsz minden teremtményem fölött: a mennybéli angyalok, a pokolbeli gonosz lelkek és legfőbb ellenségem, a Sátán fölött. A menny összes szentjei, a tisztítóhely lakói és a földön élő minden gyermekem felett. Fogd a kormánypálcát, mint hatalmad jelképét. Most Szent Fiam tesz a fejedre egy fénylő, drágakövekkel díszített koronát, a dicsőség koronáját. E perctől kezdve a Szentháromság után neked van a Mennyországban a legnagyobb mennyei dicsőséged. Szentlelkem lép eléd a szeretet koronájával, mely jobban ragyog a Napnál és homlokod felett egy szív alakú rubint drágakő díszíti. Gazdagon áradjon belőled édesanyai és királynői szereteted kivétel nélkül minden teremtményemre. Tekints buzgó engesztelő gyermekeimre, akik most itt állnak közöttünk!
Gyertek, Kicsinyeim, lélekben járuljatok Édesanyátok elé! Ő feláll a térdeplésből, és nagy szeretetében mindannyiatokat szívére ölel, majd homlokotokra egy anyai szeretetcsókot lehel e szavak kíséretében: „Gyermeki szívetek királynője akarok lenni, hogy vezethessem gondolataitokat, érzelmeiteket, cselekedeteiteket.”
Én Atyátok, Drága Gyermekeim! Búcsúzom tőletek. Felemelem áldást osztó jobb karomat és egy keresztet rajzolok a levegőben, megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, Amen.

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi Üzenetek 147. Jézus: A Szűzanya, mint példakép

ÉGI ÜZENETEK   2012.05.22 Jézus: A Szűzanya, mint példakép
Jézus: Ma Édesanyámat, mint a nők példaképét szeretném bemutatni nektek. Ha minden leány és asszony igyekezne hasonlítani rá, megváltozna a világ. Megszűnne a kicsapongás, a szabadosság, az erkölcstelenség, mert a leányok tisztaságra, az asszonyok hűségre törekednének. Nem lennének utcalányok, nyilvános házak. Megszűnnének az abortuszok, mert a Szűzanyához hasonlóan az anyaságot szentnek és sérthetetlennek tartanák. A fiúk nem kaphatnák meg egy kóláért a lányokat, kénytelenek lennének házasodni. A férfiak nem csalnák meg a feleségüket, mert a feleségek szelídségükkel, hűséges szeretetükkel és szorgalmukkal vonzó családi tűzhelyet teremtenének férjüknek, mint ahogy Édesanyám Józsefnek.
Drága Gyermekeim! A főbűnök közül – amelyekről már tanítottalak titeket – négyet szeretnék kiemelni, és ezeken keresztül bemutatni Szűz Máriát, mint követni való példaképet. Ezek a bűnök: a kevélység, a fösvénység, a torkosság vagy más szóval telhetetlenség és a bujaság.
Nézzük az első főbűnt, a kevélységet. Most mindent a női nem oldaláról vizsgáljunk. Nézzetek körül, hány és hány öntelt, gőgös leány vagy asszony van. Ezek a legszebbnek, a legvonzóbbnak, a legokosabbnak, a legügyesebbnek tartják magukat. Nem értékelik mások cselekedeteit, szorgalmát, erényeit, külső megjelenését. Mennyire más volt az Én Édesanyám. Alázatával győzte le a kevélységet. Már akkor is tanúsította, hogy nem gőgös, hanem végtelenül alázatos, mikor Atyám üzente neki, hogy Ő lesz a Messiás anyja. Szívében és értelmében ez játszódott le: „Én senki és semmi vagyok, porszem, mások sokkal inkább méltóbbak lennének erre a nagy feladatra. Talán a Mindenható nem fogadja el szolgáló leányának szüzességi fogadalmát?” De Gábriel arkangyal megnyugtatta, hogy nem ember révén lesz anyává, hanem a Magasságbeli erejéből. Szerénysége abból is látszott, hogy áldott állapotában senkinek sem beszélt arról, hogy Ő a Messiás anyja. Erzsébetnek és Józsefnek is nem Ő mondta, hanem az Égiek nyilatkoztatták ki. Pedig mekkora szenzáció lett volna Izraelben, hogy egy szűz méhében már ott van a várva várt Messiás. De az Én Édesanyám alázatában erről mélyen hallgatott. Pedig sokan megszólták, amiért már látszik az állapota, miközben még csak jegyesek Józseffel. Názáretben többen lenézték a szegénysége miatt. Megalázó volt neki, mikor rokonai megfedték, amiért Én 30 évesen elszakadtam tőle, összegyűjtve apostolaimat jártam a vidéket és tanítottam. Megalázták, mikor a keresztúton a gonosz emberek újjal mutogattak rá, hogy Ő a názáreti anyja. Kérdezgették: Miért nem nevelted meg jobban, most nem járt volna így.
Legyőzte Szűzanyátok a fősvénységet, a kapzsiságot. Nézzétek a mai nőket! Hogy hencegnek ékszereikkel. Teleaggatják magukat aranyláncokkal, karkötőkkel, óriási fülbevallókkal, márkás autókkal közlekednek és közülük a gazdagok tornyos palotákban laknak. Ez azért van, mert a pénz az Istenük és mindent megtesznek, hogy felhalmozzák, és anyagi javakra fordítsák. Nem támogatják a szegényeket, még akkor sem, ha éheznek, ha a hiteleik miatt elvesztik a házukat. Bezzeg drága Anyám szegénységben hozott világra és szegénységben nevelt fel Engem. Nem ragaszkodott a földi javakhoz. Még rólam is lemondott, aki minden kincse voltam. Már újszülött koromban odaadott Istennek. Megfosztotta magát méhe gyümölcsétől, hogy jóvátegye Éva lopását, aki Isten gyümölcsét lopta el. Mikor eljött nyilvánosságra lépésem ideje, megértően elengedett a világba, hogy megkezdhessem megváltó munkámat. Kimondhatatlan fájdalommal kísért végig a Golgotán, áldozati ajándékként adott Atyámnak engesztelésül az emberiség bűneiért. Ezzel példát mutatott az anyáknak, hogyan kell lemondani mindenről, még saját fiáról is, egy magasabb cél érdekében.
Legyőzte Édesanyám a telhetetlenség bűnét is. Leányok, asszonyok! Hányan vagytok, akik nem tudnak betelni az evéssel, ivással, élvezeti cikkekkel, ínyencségekkel. Sose elég a divatos ruha, cipő, ékszer. Hányan vagytok, akik rabjai a tv sorozatoknak, internetnek, számítógépnek. Szűzanyátok egészen más volt. Megtagadott magától minden élvezetet, csak olyan egyszerű ételeket fogyasztott, ami életfenntartáshoz elengedhetetlenül szükséges volt. Ha valami finomságot kapott, azt azonnal elosztotta József és köztem. A tudásban sem volt telhetetlen, hálás volt azokért az ismeretekért, amit a Mennyei Atya az éremébe ültetett. Nem törődött a kényelemmel. Amikor József szamárháton vezette Betlehembe a népszámlálásra –áldott állapotának vége felé – nagyon fáradt volt és fázott. De nem panaszkodott, inkább Józsefet sajnálta a gyaloglás miatt. Ő a testét nem kímélte. Egyetlen célja volt Istenhez kerülni. Csak Istenre éhezett.
Az Én tisztalelkű Szűzanyám legyőzte a bujaságot is, amely a mohóságig vitt telhetetlenség. Sok mai nőnek nem elég, hogy rendes házaséletet él férjével, hanem bűnös, fajtalankodásnak számító mesterkedéseket folytat vele. Oly telhetetlen, hogy párja nem is elég neki. Interneten keresi az újabb és újabb barátokat, hogy változatosabbá tegye erkölcstelen életét. A szex az istene, nem tud betelni vele. A mai lányok között alig van olyan, aki a házasságáig szűzen megőrzi magát. Édesanyám még nem volt 3 éves, mikor egészen Istennek ajánlotta magát, és megígérte, hogy örökké szűz lesz. Ígéretét valóra váltotta: Szűzen ment hozzá Józsefhez, természetfeletti módon szűzen szült Engem, és születésem után is szűzen élte le az életét.
Drága Gyermekeim! Tudjátok-e ki a tiszta? Aki nemcsak a testét tartóztatja meg, hanem az érzelmeit és gondolatait is. Édesanyámnak egyetlen tisztátalan gondolata sem volt. Ez nektek embereknek szinte lehetetlen, a gonosz kísértései miatt. Vágyakat próbál szívetekbe, értelmetekbe ültetni, de ez a kísértés szintjéig nem bűn. Csak akkor válik bűnné, ha eljátszotok a gondolattal, és nem űzitek el. Ilyenkor kell hívnotok Engem és Szent Mihályt. Mi megszabadítunk a kísértéstől, és lelketek tiszta marad.
Drága Engesztelőim! Ma ennyit akartam mondani szeplőtelen Édesanyámról. Mi négyen: az egész Szentháromság és a Szűzanya egy fényes felhőn érkeztünk közétek. Én már az engesztelés elején ide álltam a helyemre eszközöm mellé, hogy tanítsalak benneteket. Mellettem a Mennyei Atya királyi ruhában: piros aranydíszítésű palást a vállán, csillogó korona a fején és a jobb kezében egy arany színű pásztorbot, jelezve, hogy ti az Ő nyájához tartoztok. A Szűzanya hófehér ruhában, fehér övvel és fehér tüllfátyollal. A kezében egy fehér liliom. A tisztaságot jeleníti meg. Eszközöm jobb vállán a Szentlélek galambalakban ül. A Mennyei Atya kíván szólni hozzátok: „Drága Gyermekeim! A Föld tele van kevélységgel, fösvénységgel, telhetetlenséggel és bujasággal. Szükségem van rátok, legbuzgóbb barátaimra, hogy ezeket a legfőbb bűnöket segítsetek kiirtani. Egy távoli helyre hívlak benneteket. Eljöttök-e Velünk? …. Előtte Szent Fiam és Mennyei Édesanyátok egy nagy üres fonott kosárral körbemegy köztetek, hogy egyenként mindegyiketek tegye bele a múlt kedd óta végzett imáit, jócselekedeteit, szentmiséit, szentáldozásait, májusi litániáit, röpimáit, imaórai részvételeit, áldozathozatalait, virrasztásait, böjtöléseit, önmegtagadásait. A kosarat idehozzák Elém, áldásommal kegyelemmé, fehér rózsaszirmokká alakítom. Most e kosárral együtt mindannyian üljünk fel a képzelet szárnyára és repüljünk föl az űrbe. Már meg is érkeztünk. Nézzetek lefelé! Alattatok a bűnökkel terhelt fekete Földgolyó. Vegyétek körbe a kosarat, Kicsinyeim, markoljatok bele és hintsétek a Földgolyóra a rózsaszirmokat. Ahová esnek a Föld kivilágosodik. Most pedig, Mi, a Szentháromság tagjai minden rózsasziromhintő gyermekünk homlokára egy keresztet rajzolunk, a megváltás jelét. Ugyanis a bűnök eltörlésével sokat segítettetek a megváltásban, mely ma is folyik.
Átadom a szót Jézusomnak. „Jöjjetek drága Engesztelőim, visszamegyünk a helyünkre. Egy áldással szeretném megköszönni nektek mai segítségeteket. Édesanyám oltalmába ajánlva megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Amen.

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2012. május 4. elsőpéntek, Szentségimádáson Jézus:

“Drága gyermekeim! Ezek az utolsó felszólításaim. Sürgősen térjetek meg! Tartsatok őszinte bűnbánatot, és gyónjatok meg! Ezek az utolsó alkalmak, hogy jóvátegyétek mulasztásaitokat. Az idő rövid. A haladék lejár. Életetek legfontosabb cselekedete a bűnbánattartás, és felkészülés arra a boldog örök életre, amelyet Isten azoknak készített, akik Őt szeretik.

Gyermekeim, készüljetek! Megrostálom a népet. Mindenkit, kivétel nélkül. A számból kijövő kétélű kard, az Ige által ítélem meg a nemzeteket. Két tábor lesz. Az Istent szeretők népe, és az Istent megvetők népe. Ezután már nem lehet kétfelé sántikálni. Leleplezem a képmutatókat, és örökre elvetem őket. Istent csak egyféle módon lehet szeretni: ha megtartjátok törvényeit. Aki csak a szájával tisztel Engem, de az életével ellenem tanúskodik, az nem örökölheti Isten országát.

Az Isten gyermekei ilyenek: alázatosak, engedelmesek, megtartják Isten törvényeit. Nem vétenek a tíz parancs ellen, és mindenkivel szeretetben élnek. Mindenkinek szívből megbocsátanak, és imádkoznak ellenségeikért. Az ilyeneké az Isten országa. A mennyben az folytatódik, amit a földön elkezdtetek. Minden itt dől el. Ti választjátok meg örök sorsotokat. Azok, akik hátat fordítanak Nekem, nem imádkoznak, a templomba még vasárnap sem járnak Szentmisére, a szentségekhez soha nem járulnak, kiesnek a kegyelemből. Ezek kizárnak Engem, Megváltójukat az életükből. Nélkülem akarják megoldani problémáikat, így fokról fokra elszakadnak Tőlem, legnagyobb Jótevőjüktől, elszakadnak a kegyelemtől, végül kizárják magukat Isten országából.

Gyermekeim! A fa arra zuhan, amerre dől. A szokás nagy úr. Aki megszokta a napi imát, és a vasárnapi Szentmisén való részvételt, azzal nem tud elbánni a sátán, mert védelmem alatt áll. De aki elhagy Engem, az könnyen a sátán prédájává válik, mert olyan, mint a csatatéren a tűzharcban a fegyvertelen katona. Halálra van ítélve. A ti fegyveretek a sátán ellen az állandó ima, és a szüntelen készenlét. Ezt kértem tőletek az Evangéliumban. Ha így éltek, akkor olyanok lesztek, mint a szőlőtőkén élő szőlővessző, amely sok gyümölcsöt terem. Ha eszitek az Én Testemet, és isszátok az Én Véremet, akkor Bennem éltek, és Én tibennetek. Akkor Általam éltek, és örök életetek van. Ha viszont elvágjátok magatokat Tőlem, akkor csak elszáradt kórók vagytok, amelyet tűzre vetnek. Ó, ha tudnátok, hogy mily sokan kárhoznak el! Gyermekeim! Én egy ideig türelmesen várok, de ha látom a megátalkodottságot, magára hagyom azt az embert, és kiszolgáltatom annak, akit ő választott, a sátánnak. Ma különösen nagyon sokan mennek a széles úton, amely a kárhozatra visz. Én tiszteletben tartom a szabad akaratot. De ha ti, akik Engem követtek, imádkoztok a bűnösökért, akkor a közbenjárásotokra megmentem őket. A mennyben annak fogtok a legjobban örülni, ha lelkeket mentettetek meg a földön. Ott ugyanis látni fogjátok azt a nagy örömöt, amit Nekem szereztek ezáltal, hogy kínszenvedésem nem lett hiábavalóvá azon lelkek számára, akik a ti imáitokra üdvözültek.

Gyermekeim! Ha csak egyetlen pillanatra látnátok a mennyországot, és azt a szeretetet, boldogságot és békét, ami ott van, nem sajnálnátok semmi áldozatot és szenvedést, és állandóan a lelkekért imádkoznátok. Ha mindenki csak a családtagjaiért imádkozna, senki sem kárhozna el. Gyermekeim! Imádkozzatok szüntelen a bűnösök megtéréséért! Hozzatok még több áldozatot! Akkor megörvendeztetitek Szívemet, amelyet értetek döfött át a katona lándzsája. Erre áldalak meg benneteket Véremen megváltott drága gyermekeim az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében.”

 

Jézus: “Ezt X-nek diktálom: Drága kislányom, Szívemnek gyöngyszeme! Tarts ki mindhalálig, és Én a fejedre teszem az örök élet koronáját. Látom keresztekkel teli, nehéz, küzdelmes életedet. Kereszted nehezebbik részét Én cipelem, és Én harcolok veled együtt a sátán ellen. Te soha ne félj! Az ördög csak annyit tehet meg, amennyit Én, az Isten megengedek neki. Tudd meg, hogy imáiddal te magad akadályozod meg a sátánt gonosz terveinek végrehajtásában. Imáidat mindig meghallgatom, és megadom, amit kérsz. Mivel bízol Bennem, mindig gondoskodom rólad. Soha nem feledkezem meg szükségleteid teljesítéséről. Te csak törődj mindig az Én dolgaimmal, vagyis szüntelen imádkozz, és vezesd Hozzám a lelkeket, a te szükségleteidről Én gondoskodom. Ez az Evangélium: “Keressétek az Isten országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik nektek.” Ne félj! Hagyatkozz Rám teljesen! Bizalmad mértékében gondoskodom rólad. Soha nem hagylak el. Veled vagyok szorongatásban és békében egyaránt. Amikor sokat szenvedsz, akkor vagy a legszorosabban egyesülve Velem, Megváltó Isteneddel, Aki a Véremet ontottam a te üdvösségedért. Soha ne keseredj el! Mindig a végcélt lásd! Velem egyesített szenvedéseidre és áldozataidra lelkek ezreit mentem meg. Nemcsak családtagjaidat, hanem azokat is, akiket nem ismersz. A világ végezetéig élő összes lélekre kiterjed életfelajánlásod. Felfogni nem tudod, milyen irgalmas vagyok. Viseld türelemmel sorsodat! Már nem tart sokáig. Itt a földön minden elmúlik. Szeress Engem lángolóan, és tedd meg akaratomat! Téged a lelkek megmentőjévé rendeltelek. Amilyen mértékben osztozol Velem a szenvedésekben és a megaláztatásokban itt a földön, olyan fokban részesítelek örök dicsőségemben, a mennyben. Menj végig az úton, amelyet kijelöltem számodra! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit neked készítettem. Én segítelek, mindig veled vagyok. Kérj Engem nagy hittel, bizalommal, és mindig megtapasztalod segítő kegyelmemet! Aki Bennem bízik, meg nem szégyenül. Megáldalak téged kicsi leánykám, Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Jézus: “Ezt Y-nak diktálom: Drága kislányom, Szívemnek drága igaz gyöngyszeme! Nagyon szeretlek téged. A szíved az Én trónom, Királyod Én vagyok. Soha nem hagylak el, mindig veled vagyok. Szíved az Én palotám, az Én nyughelyem. Te élő ostyám, tabernákulumom vagy. Most azt kérem tőled, hogy pihenj többet! Még szükségem van rád. Imáid, amelyeket otthon az ágyban fekve mondasz, ugyanolyan értékűek Előttem, mintha azt térden állva az Oltáriszentség előtt mondanád. Előttem a legnagyobb az engedelmesség. Egyél többet! Pihenj többet, és törődj többet az egészségeddel! Már nem vagy fiatal és egészséges. Az idős, beteg testnek több odafigyelésre és pihenésre van szüksége. Elég egy nap egyszer elmenni a templomba. Örülj annak, ha naponta egyszer a szívedbe fogadhatsz. Sokaknak még ez sem adatik meg. Csak egy böjtöt kérek tőled: gyakorold a nyelv böjtjét! Ha egy ki nem mondott szó békét teremt, akkor hallgass! Sérelmeidet csak Nekem mondd el! Én Mindenható vagyok. Velem egyesített, Nekem felajánlott szenvedéseidért rengeteg lélekkel jutalmazlak meg. Gyakorol továbbra is a jó cselekedeteket! Ahhoz, hogy ezt folytatni tudd, szükség van az egészséged karbantartására. Előttem sokkal nagyobb értékű a jó cselekedet, mint az öngyötrés és az önsanyargatás. A testet úgy alkottam meg, hogy mindig figyelmeztessen, hogy mire van szüksége. Ha pl. kívánsz egy ételt, akkor épp arra a vitaminra, ásványi anyagra van szükség, és azt meg kell enni. Ha fáradt, kimerült, vagy beteg vagy, akkor többet kell aludni. Annyit, amennyit kívánsz. Ha ezt nem teszed meg, még betegebb leszel. A szervezet pontosan tudja, mire van szüksége, és azt mindig meg kell adni neki. A friss levegőt és a napfényt azért teremtettem, hogy a test egészségére legyen. Lásd be kislányom, hogy az idő eljárt fölötted, és már nem folytathatod a régi életviteledet. Most azt kérem, hogy egyáltalán ne járj éjszakai Szentségimádásra! Helyette aludj, és nappal imádj Engem! Szívem túlcsorduló szeretetével megáldalak arra, hogy engedelmeskedj Nekem, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ima a Szentlélek által: ”Drága imádott Jézus Krisztusom! Teljes szívemből és lelkemből imádlak Téged. Parányi szívem és elmém felfogni képtelen azt a nagy szeretetet, amellyel Te szerettél engem, minket, mindnyájunkat, amikor értünk a keresztfára mentél. Kérlek, adj nekem, és minden Téged követőnek a Te végtelen szeretetedből annyit, hogy ha kell, az életünket is oda tudjuk adni Érted. Soha meg ne tagadjunk, inkább meghaljunk! Legyünk vértanúid, ha Te úgy akarod. Add, hogy úgy szeressünk Téged, hogy életünk feláldozásával is megdicsőítsünk. Ha Te úgy akarod, mi legyünk az Egyház magvetése, példaképek a jövő nemzedéknek. A Tőled kapott kegyelem és szeretet növelje bennünk a hitet, hogy megvalljunk Téged az emberek előtt, és mindhalálig kitartva az életünket áldozzuk Érted. Ezt add meg nekünk a Te mindnagyobb dicsőségedre! Ámen.”

Az Úr Jézus egy tisztítótűzben szenvedő lélekről: “Szenved. Nagyon szenved. Szüntelenül előtte vannak bűnei, és nagyon gyötrődik miattuk. Szeretné meg nem történtnek tenni őket, de nem tudja. Vágyva vágyik Szent Színem látására, de bűnei elcsúfítják a lelkét, és amíg meg nem tisztul, nem jöhet be országomba, Szent Színem látására. Szüntelen hálát ad érted azért, mert imádkoztál érte, hogy ne kárhozzon el. Nagyon bánja mindegyik elabortált magzatát. Szívből örül annak, hogy imádkozol X-ért is. Ő is imádkozik érte. Most már az imáid és a Szentmise felajánlások enyhíthetik szenvedéseit, mert a tisztítótűz közepén van.” (Amíg az alján volt, addig nem hatott az ima, mert le kellett szenvednie bűneit. Ezt az Úr korábban mondta.)

 

2012. május 7. Szentségimádáson Jézus:

“Drága gyermekeim! A keresztről szólok hozzátok. Szomjazom a lelketekre. Kivétel nélkül mindnyájatokért meghaltam. Keserves kínszenvedésemmel és az utolsó csepp Vérem kiontásával fizettem értetek rettenetes váltságdíjat. Mindannyiszor újra meghalok lélekben, valahányszor a kárhozatba hull egy lélek. A legnagyobb szenvedés Nekem, hogy hiábavalóvá lett érte keresztáldozatom, és ez a lélek örökre elveszett.

Véremen megváltott drága gyermekeim! Nekem tiszteletben kell tartani a ti szabad akaratotokat. De kérve kérlek, benneteket, mondjatok ellene a sátánnak, és minden kísértésének! Ne akarjatok örökre elveszni, és a pokol tüzében mindörökre égni, rettenetesen szenvedni. A tíz parancsot nem azért adtam, hogy megakadályozzalak benneteket a boldogság útján, hanem azért, hogy e parancsok, és a szeretet főparancsának a megtartása által eljussatok az örök életre. Tanításom lélek és élet. Mindazok, akik megtartják, elnyerik az örök boldogságot. De jaj azoknak, akik hagyják magukat rászedni a sátántól. Örökre elvesznek. A pokolba kerülnek, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás.

Gyermekeim! Véremen megváltott kicsinyeim! Ne álljatok szóba a sátánnal! Engedelmeskedjetek tanításomnak, amely az Evangéliumban áll! Vessétek el a gyűlöletet! Éljetek mindenkivel szeretetben! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Ne álljatok bosszút ellenségeiteken! Én megfizetek mindenkinek tettei szerint. Előttem mindenki megáll, amikor a lelke kirepült a testéből. A Bíró Én vagyok. Ti egymásnak testvérei vagytok. Szeressétek egymást Énbennem, és akkor elnyeritek az örök életet. Erre áldalak meg benneteket, kicsi gyermekeim az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Ima a Szentlélek által: “Jézusom, Te ott haldokolsz a keresztfán. Utolsó erőddel felkiáltasz: Szomjazom! A lelkünkre szomjaztál, hogy megtérjünk Hozzád, örök életünk Szerzőjéhez. Apostolaid és az ő utódaik szétvitték a jó hírt, az Evangéliumot a föld négy égtájára. Aki csak akarja, meghallgathatja, tettekre válthatja, és üdvözülhet. De jaj, a búza közt ott van a konkoly is. Ellenség műve. Az ördög nem alszik. Aki szóba áll vele, azt becsapja, és a kárhozatba taszítja. Az embereket elkápráztatja a földi vagyon, a csillogás, a hatalom és az érzékiség. Muszáj közbe avatkoznod. Meg kell menteni a lelkeket. Prófétákat küldesz, akik által figyelmezteted őket. De sokan süketek és vakok. Inkább hallgatnak a sátán hazugságaira, mint Rád, a Megváltóra. Hogy mégis megmentsd őket, keresel Rád hagyatkozó, buzgó lelkeket, akik Veled egyesülve feláldozzák magukat a szegény bűnösökért. Vállalnak áldozatot, szenvedést, sőt még a vértanúságot is Irántad való szeretetből. Ezek a lelkek rengeteg bűnöst mentenek meg az örök kárhozattól.

Emberek, hívők! Jézus ma is hív a keresztről: legyetek emberhalászok! Az Úr a világ végezetéig szomjazik a lelkekre. Rajtunk múlik, hogy kielégítsük szomját. Kérjük kegyelmét, hogy ha kell, a vérünket is ki tudjuk ontani Érte. Valljuk meg Őt az emberek előtt, és Iránta való szeretetből tartsunk ki Mellette mindhalálig. Ezt a kegyelmet adja meg nekünk, minden igaz hívőnek az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen.”

Szentségimádáson Jézus: “Olvasd el a 2 Péter 3 levelet!” Elolvastam. 2 Pt 3, 9-13: “Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni… Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld, és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak.” Jézus: “Ez következik erre a világra. Az idő rövid. Éljetek szentül! Éljetek szüntelen készenlétben! Éljetek mindig halálra készen! Várjátok a Velem való nagy találkozást!

2012. május 8. Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem:
“Hőn imádott Mennyei örök Édesatyám, Megváltó Jézusom, Szentlélek Istenem! Köszönöm a Ti végtelen szereteteteket. Köszönöm Atyám, hogy megteremtettél. Köszönöm, hogy Szent Fiad értem Emberré lett. Megtestesült a Szentlélek erejéből a Szent Szűz tisztaságos méhében. Egy nyomorúságos istállóban született meg a világ Világossága a legnagyobb szegénységben. Ó, mily boldogok lehettek az egyszerű pásztorok, hogy az Isten Fiának, az Üdvözítőnek vihettek ajándékokat! És később a napkeleti bölcsek, akik az egész teremtett világ minden népét jelképezték. Aranyat, tömjént és mirhát vittek az Isteni Megváltónak. Végül felléptél Jézusom. Csodákat tettél. Kiválasztottad tanítványaidat, a tizenkét apostolt, akikre az Evangélium hirdetését bíztad. “Menjetek el az egész világra! Tegyetek tanítványaimmá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Azóta hirdetik apostolaid utódai, és minden megkeresztelt ember Evangéliumodat. A világ telve van tanításoddal. Aki csak akar, megismerhet, követhet és üdvözülhet. Papjaid kiszolgáltatják nekünk a szentségeket. Te a szívünkbe költözöl, eggyé válsz velünk, és örök élettel ajándékozol meg bennünket.
Kérlek, Jézusom, add, hogy minden hitetlen ember hitre térjen! Minden bűnös megtérjen, és minden megkeresztelt gyermeked hirdesse az Evangéliumot! A világ teljen el a Te tanításoddal! Áraszd ki a Szentlélek világosságát és bölcsességét minden emberre, hogy egyek legyünk, amiképp Atyád és Te egyek vagytok. Ezt add meg nekünk, mert ezt kérted főpapi imádban. Áraszd ki ránk a Szentlelket! Szentlélek jöjj! Áradj ki ránk! Árassz világosságot az elmékbe, a szívekbe! Gyújtsd szeretetre a szívünket! Elsősorban drága Megváltónk, édes Jézusunk iránt, és Őbenne a Mennyei örök Édesatya iránt, és Te Magad iránt, ó Szentlélek! Szentlélek jöjj, töltsd be minden vágyunkat! Tisztíts meg bennünket minden bűntől! Csak egy vágyunk legyen: bűnbánatot tartani, és Istent mindenek fölött szeretni! A felebarátot pedig úgy, mint saját magunkat. Jöjj Szentlélek! Jöjj! Áraszd ki fényedet, és vezess el mindnyájunkat az örök üdvösségre. Ámen.”

Az Úr Jézus: “Drága kislányom! Naponta többször is mondd el a Te Deumot! Tarts csendet, ezt imádkozd, és örülj, végtelenül örülj, mert nagy lesz boldogságod a mennyben! Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit neked készítettem. Légy hű mindhalálig! Menj végig az úton! Ne tekints se jobbra, se balra! Mindig csak Rám nézz a keresztre! Én vagyok a te Üdvözítőd, szerelmes Istened, Aki meghaltam érted a keresztfán. Nagy volt a lelked ára! Jobban vigyázz lelked tisztaságára, mint szemed fényére! Soha ne állj szóba a sátánnal! Mindig csak és Rám gondolj, Engem láss, szeress és imádj! Különösen akkor, amikor nehéz a kereszted. Ilyenkor mondd Nekem gyakran: Jézusom bízom Benned. Te gondoskodj, Te cselekedj! Inkább meghaljak, mint vétkezzek!”

Imádott Jézusom! Inkább vágyom meghalni, mint csalódást okozni Neked! Kérlek, őrizz meg engem Magadnak, és adj nekem hűséges, szeretettől lángoló szívet! Kérlek, add, hogy egész lényemmel Hozzád vágyakozzak, Téged imádjalak, és ne helyezzek se eléd, se melléd senkit! Te légy az első az életemben, és mindenki más csak utánad jöjjön. A sor legvégén pedig én álljak, úgy, ahogy Te megparancsoltad: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, a felebarátot pedig úgy, mint magadat. Jézusom, imádott Királyom! Nincs más vágyam, mint az, hogy egy örökkévalóságon át csak Téged csodáljalak, imádjalak, dicsőítselek, és hálát adjak Neked! Minden vágyam az, hogy én is ott legyek, ahol Te vagy, és lássam dicsőségedet! Együtt örvendezzek Veled, és a hatalmas angyalokkal, és szentjeid végtelen seregével együtt zengjem dicsőségedet! Ezt add meg nekem, Istenem, a Te mindnagyobb dicsőségedre! Ámen.

2012. május 15. Medjugorje Szentségimádáson Jézus: “Drága kislányom! Nagy események előtt álltok. Már nagyon közel van a nagy figyelmeztetés. Az események besűrűsödnek és felgyorsulnak. Prófétáim szavai beteljesülnek. Kicsinyeim! Véremen megváltott drága gyermekeim! Készüljetek! Az idő oly rövid, mint egy sóhaj. Éljetek tisztán, minden bűn nélkül! Engeszteljetek, imádkozzatok! Hozzatok meg minden áldozatot a bűnösök megtéréséért! Ajánljátok fel magatokat engesztelő áldozatul! Így nagy örömöt szereztek Nekem, mert a legtöbb lelket tudom megmenteni általatok. Atyám úgy tekint rátok, mintha Én Magam szenvednék a helyetekben, mert Velem egyesítitek áldozataitokat. Gyermekeim, készüljetek! Az idő rövid. Megítélem ezt a világot. Hamarosan egy akol lesz és egy pásztor. De addig sokat kell imádkoznotok és szenvednetek. A jók a gonoszokkal együtt fognak meghalni. Hamarosan eltűnik ez a korszak. Egy új következik. Megújítom ezt a világot. Az emberek 2/3-a kipusztul. A maradék, a szent gyökér kihajt. Készüljetek! Egy új világot alkotok, amelyben nem lesz bűn. Megkötözöm a sátánt. Nem lesz többé gyűlölet, csak szeretet. Az Én békém tölti be a földet. Köztük fogok járni. Ők az Én népem lesznek, Én pedig az ő Istenük. Olyan lesz ez, mint az első paradicsomi állapot a bűnbeesés előtt. Köztük leszek, és ők Velem lesznek. Én leszek az ő Istenük és Mindenük. Ez egy nagyon boldog korszak lesz, de csak kevesen fogják megérni. Készüljetek, mert hamar eljönnek ezek a napok! Fogadjátok meg intésemet, és tegyétek meg, amit nektek mondok! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
          Szeretett Jézusotok.”

2012. május 17. Medjugorje. Szentségimádáson Jézus: “Kislányom! Az életetek a földön olyan rövid, mint a mező virága. Ma virít, de holnap már elszárad, kemencébe dobják, és a nyomát sem ismerik fel. Így van ez veletek is. A földön minden mulandó, a ti életetek is. De ha Engem szolgáltok, lelkeket mentetek meg az Én dicsőségemre, és ha ebben kitartotok mindhalálig, ha kell, a véretek kiontásáig, akkor vég nélkül fogtok örvendezni az Én dicsőségemben. Akkor örök boldog életet kaptok Tőlem. Országomban a vértanú szentek a legboldogabbak, mert senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért. Tartsatok ki mindhalálig, és Én a fejetekre teszem az örök élet koronáját. Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. május 17. Medjugorje. Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: “Hőn imádott drága jó Jézusom! Mindenek felett szeretlek Téged! A szívem már csak egyre vágyik: arra, amit Te kértél Atyádtól a főpapi imádban: “Atyám, azt akarom, hogy akiket Nekem adtál, ott legyenek, ahol Én, és lássák dicsőségemet.” Imádott Uram, Jézusom! Az Atya Neked adott engem. Én a Tiéd vagyok. Nem tudok eléggé hálát adni ezért Nektek. Szívem minden dobbanásával egy-egy Te Deumot zengek Nektek. Atyám, Mennyei szerető Örök Édesatyám! Kérlek, add meg nekem, hogy ott legyek, ahol Jézus, és lássam az Ő dicsőségét! Bocsáss meg, hogy nyomorult méltatlan vagyok, de minden a Te kegyelmed. Imádott Jézusom értem kiontott drága Szent Vére már megtisztította lelkemet. Atyám! Már csak egyre vágyom, hogy ott legyek, ahol Te vagy, és lássam dicsőségedet! Mint a kitikkadt szarvas a hűs patak vizére, úgy szomjazik a lelkem Rád, Szent Színed látására! Mikor jelenhetek meg már Szent Színed előtt? Csak a könnyeim folynak, úgy vágyom Hozzád, hogy színről színre lássalak Téged, én Uram, és Istenem, én hőn imádott drága Szent Mindenem!”

Az Úr Jézus: “Az idő közel. Kislányom készülj! A vágyat Én adtam a szívedbe, amit hamarosan be is teljesítek. Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív fel nem foghatja, amit neked készítettem. Hűséged elnyeri jutalmamat. Tarts ki mindhalálig! Amit rád bíztam, elvégezted. Megdicsőítetted Nevemet a földön. Örökre boldoggá teszlek. Nagy jutalmat készítettem neked a mennyben. Tudod, az az Én jutalmam, hogy mindörökre élvezni fogod az Én felséges társaságomat.
Megéreztetem veled semmihez sem fogható végtelen szeretetemet. Elmerítelek szeretettől lángoló irgalmas Szívemben. Felfogni, elképzelni nem tudod azt a boldogságot, amelyet minden üdvözült léleknek készítettem. Azt emberi szavakkal lehetetlen kifejezni. Most még töredékes a tudásotok és az ismeretetek. De amikor beléptek az örökkévalóságba, eltűnik a töredékes, és felváltja a tökéletes. Vagyis akkor mindannyian megkapjátok Tőlem a tökéletes tudást, ismeretet, és boldogságot. Mindenki abban a fokban, amilyen fokban megnyitotta a földön a szívét az Irántam való szeretetre, arra, hogy befogadjon Engem, Megváltóját. De kivétel nélkül mindenki boldog lesz. Ezt jelenti az egy Dénár, amiről a példabeszédben szóltam. Én nem vagyok szűkmarkú. Mindenkinek ugyanazt adom, de a mértéket rátok bíztam. Ti döntitek el, hogy az örökkévalóságot milyen mértékben birtokoljátok. Aki szentként hal meg, az túlcsorduló mértékben tudja befogadni. Aki bűnben hal meg, de valaki imádkozik érte, az sem vész el. A tisztítótűzben való megtisztulás után elnyeri az örök életet. Az igaz, hogy csak gyűszűnyi a befogadó képessége, és pislákoló mécses csupán, de ő vég nélkül fog hálát adni, és dicsőíteni azért, hogy nem veszett el.
Gyermekeim! Törekedjetek szentté válni! Ezt kértem tőletek az Evangéliumban. Akkor ragyogni fogtok országomban, mint a csillagok, és a legnagyobb mértékben be tudjátok fogadni a menny végtelen örök boldogságát. Erre áldalak meg benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével drága kicsi gyermekei, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. május 18. Medjugorje. A feltámadott Krisztus szobornál Jézus: “Drága kislányom! Az idő már itt van. Hamarosan kitör a keresztényüldözés. Hamarosan eljövök megítélni a világot. Készüljetek, mert sok vértanúm lesz. Én eljöttem, hogy üdvözítsem a világot. De a világ ezt nem akarja. Én tiszteletben tartom a szabad akaratot. Ezért megítélem a világot. Mindenkit megrostálok kivétel nélkül. Készüljetek! A véreteket fogják kiontani Énértem. De ha mindhalálig kitartotok, nagy lesz jutalmatok a mennyben. Erre áldalak meg benneteket Szívem túlcsorduló szeretetével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. május 18. Medjugorje Szentségimádáson Jézus: “Most a lelkek megmentéséről beszélek neked. Ez legyen életetek legfontosabb cselekedete! Ez adjon értelmet az életeteknek itt a földön! Ezzel követtek Engem a legmagasabb fokban. Amiként Én azért lettem Emberré Szent Szűz Anyám méhében, és azért születtem meg erre a földre, hogy a keresztfán megváltsam az egész emberiséget, úgy ti is azért kaptátok az életeteket, hogy dolgozzatok saját üdvösségeteken, és másokat is vezessetek Hozzám! Mennybemenetelem előtt ezt parancsoltam nektek: Tegyetek tanítványaimmá minden népet! Hirdessétek az Evangéliumot az egész világon! Ezt a parancsot nem csak a missziós felszentelt szerzeteseknek és papoknak adtam, hanem minden család apának és anyának, tanítónak, és minden embernek. Mindenki a saját környezetében hirdesse az Evangéliumot! Elsősorban életpéldájával, tetteivel és szavaival! Mindig úgy, ahogy lehetőséget adok rá. De az életeteknek összhangban kell lenni azzal, amit hirdettek. Először ismerjétek meg az Evangéliumot! Váltsátok tettekre, és csak azután hirdessétek! Ha nem így tesztek, hiteltelenekké váltok, és ezzel inkább ártotok az ügynek, mintsem használnátok. A családban nem elég hirdetni a gyermekek előtt az Evangéliumot, hanem elsősorban meg kell élni a házastársi hűséget és a szeretetet. Egy gyereknek az a legnagyobb ajándék, ha a szülei szeretik egymást, és a gyermekeiket. A gyermeknek nagyobb szüksége van szerető testvérekre, mint ínyenc ételekre, kirándulásokra, játékokra. Vállaljátok a gyermekeket, akikkel megajándékozlak benneteket! Mondjatok igent az életre! Neveljétek őket szeretettel, és egyformán szeressétek őket! Beszéljetek nekik Rólam, Aki úgy szeretem őket, hogy azt mondtam: ilyeneké a mennyek országa. Taníttassátok őket hittanra! Vigyétek el őket Szentmisére! Járuljatok ti magatok is a Szentségekhez! Így mutassatok nekik jó példát! Akkor nem fogtok bennük csalódni, mert a példa vonz. Éljetek szeretetben! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Éljetek életszentségben! Erre áldalak meg benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

2012. május 18. Medjugorje Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: “Jézusom, imádott Megváltóm! A szívem remeg a vágytól, hogy beléphessek országodba, és megállhassak szent trónod előtt! Imádlak! Nagyon vágyom Hozzád! Kérlek, végy fel engem szentjeid társaságába! Jézusom, örömöm, vigaszom! Te vagy életem célja és értelme. A szívem csak Érted lángol. Jézusom, úgy vágylak látni, hogy ha Te nem tartanál életben, bele halnék ebbe a vágyba. Köszönöm, hogy megszólítottál, hogy ellenállhatatlan vágyat adtál a szívembe, hogy Téged, az Istent a szívembe fogadjalak a Szent Eukarisztiában. A szívem azóta is csak Érted lángol, Téged imád, és hálát ad nagy jóságodért. Jézusom, imádlak! Úgy vágylak látni, hogy elepedek Érted. Kérlek, bocsáss be engem Szent Színed látására! Kérlek, add, hogy színről színre gyönyörködjek Benned egy egész örökkévalóságon át! Jézusom, örömöm, Benned van minden boldogságom! Ha Rád gondolok, elömlik bennem az Irántad való szeretet. A lelkem megtelik a Te szereteteddel és békéddel. Kérlek, vegyél Magadhoz! Nagyon-nagyon vágyom Hozzád! Minden vágyam az, hogy Téged lássalak és imádjalak. Neked hálát adjak, és örökké zengjem dicséretedet! Jézusom, Te vagy az én Megváltó Istenem. Minden nap a szívembe térsz a szentáldozásban. Nem adnám oda ezt a nagy kegyelmet semmi kincsért. Az ég és a föld befogadni Téged képtelen, de Te arra használtad fel mindenhatóságodat, hogy az ember szívébe térj. Csak hinni kell Benned, és Te, a Feltámadott közlöd Magad velünk. Ha tiszta lélekkel fogadunk a lelkünkbe, nekünk adod az örök életet, amelyet megszereztél számunkra a keresztfán. Ó keresztfa! A legszörnyűbb kínszenvedések eszköze. Drága imádott Megváltónk erre lett felszögezve. Uram, Te azt mondtad: “Ha fölemeltetnek, mindeneket Magamhoz vonzok.” A világ minden táján ismernek és követnek Téged. Te vagy az út, az igazság és az élet. Aki Téged követ, nem jár sötétségben, mert az örök élet igéi Nálad vannak. Te vagy az ajtó, Akin keresztül bemehetünk a mennybe. Te vagy a Megváltó, Aki Magadra vetted a világ összes bűnét. Te vagy a második Isteni Személy, Aki elveszed a világ bűneit. Felszentelt papjaid által Te oldozol fel bennünket bűneinkből. Te szabadítasz ki a sátán rabságából, hogy csak Neked szolgáljunk, Aki örök életet adtál nekünk. Jézus, béke Fejedelme! Kérlek, szabadíts meg minket minden haragtól! Add meg nekünk, hogy szívből megbocsássunk ellenségeinknek! Adj szeretetet a mi szívünkbe irántuk, és az ő szívükbe is mi irántunk! A Te szereteted gyógyítsa meg lelkünket! Kérlek, Te szeress általunk! Ó Jézus, kérlek, add, hogy mindig csak Téged lássunk a keresztfán! A Te Vértől ázott drága Szent Testedet, amelyet halálra marcangoltak a korbácsütések, a töviskorona és a szegek. Nem tudok rá gondolni, mert megszakad a szívem a fájdalomtól. Ekkora árat fizettél a mi lelkünkért! Inkább meghaljunk, mint vétkezzünk!!! Szeretném belekiáltani minden ember lelkébe: Ne kövessetek el bűnt!!! Szeressétek és engeszteljétek ki a végtelenül megbántott Istent! Az Atya úgy szeretett minket, hogy egyszülött Fiát adta oda értünk. Kérjük el Tőle a hit kegyelmét, hogy higgyünk Fiában, és tegyük meg, amit kér. Az Evangéliumban mindent elmondott. Legyetek szentek, tökéletesek, mint mennyei Atyátok! A mennybe csak egy belépő van: a bűnbánat és az életszentség. Isten azoknak ígérte meg országát, akik Őt szeretik. Az szereti Istent, aki megtartja parancsait. Istent szeretni nem nehéz. Jelen van a felebarátban, minden rászorulóban, betegben, kiszolgáltatott, szükséget szenvedő emberben. Minden magzatban, gyermekben, és a bűnös épp a gyengéket tapossa el. Újra keresztre feszíti lelkében az Istent. Isten türelmes, és vár. Meg akarja menteni a bűnösöket. Együtt szenved a szegényekkel, a kicsikkel, a kisemmizettekkel. Örök boldogsággal jutalmazza őket, ha türelemmel viselik sorsukat. De jaj azoknak, akik tönkre tették őket! Találkoznak a haragos Bíróval. Isten előtt mindenki számot ad magáról. Ő nem személyválogató. Mindenki tettei gyümölcsét eszi az egész örökkévalóságon keresztül. Emberek! Ne vétkezzetek! Engedjétek be a lelketekbe Isten szeretetét! Hagyjátok, hogy felmelegítse fagyos szíveteket! Szeretni boldogság. Gazdagok! Adakozzatok a rászorulóknak! Istennek adjátok, Aki bőkezűen visszaadja nektek.

Imádott Uram! Kérlek, adj nekem lelkeket, akik mindörökké szeretnek majd Téged! Add meg nekem azt a kegyelmet, hogy amíg élek, mindig csak Téged engeszteljelek, és lelkeket mentsek Neked! Veled együtt haljak meg ennek a világnak és minden csábításának, és csak Te élj bennem én hőn imádott Isteni Mesterem! Te folytasd bennem megváltó művedet! Te használd nyelvemet, kezemet, lábamat. Csak Neked akarok élni, és Veled akarok meghalni. Kérlek, add meg nekem ezt a nagy kegyelmet a Te mindnagyobb dicsőségedre! Ámen.”

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi Üzenetek 146. Mennyei Atya: A Szűzanya életének kezdetei

ÉGI ÜZENETEK         2012.05.15  Mennyei Atya: A Szűzanya életének kezdetei
Szülei Anna és Joákim. Anna Áron leánya volt, Joákim Dávid törzséből való. Jó házasság volt az övéké, szeretetben, békességben éltek, csak nem volt gyermekük. Mikor Anna 50 év körüli volt, a templomban buzgón imádkoztak gyermekáldásért. Isten teljesítette kérésüket, és Anna áldott állapotba került. Mária volt az egyetlen emberi lény a világon, aki az eredeti bűn nélkül fogant meg. Bizony, abszolút tisztának kellett lennie, mert így tervezte a Szentháromság, hogy Ő lesz Isten anyja. Képzeljétek el, milyen másképpen alakult volna az emberiség élete, ha Ádám és Éva nem estek volna bele az engedetlenség bűnébe. Utódaik teljesen tisztán, az áteredő bűn nélkül születtek volna. Mentesek lettek volna a bűnök elkövetésétől, hiába kísértette volna őket a gonosz. Csak szeretet és béke uralkodna ma is az emberek között, a Szűzanyához hasonló tisztaságban élnétek.
A kis Mária megszületett. Csodálatosan szép, szőke, kékszemű, formás kisbaba volt. Hamarosan elvitték a templomba a szülei, Zakariás és Erzsébet kíséretében, azért, hogy egészen a Úrnak szenteljék. A papok megígérték Annának, hogy kislányát, ha majd belép a templomba 3 éves korában, az őszhajó, idős Anna fogja tanítani. Erre a szertartásra Joákimék 2 bárányt vittek ajándékba a templomnak.
Máriát szülei nagy szeretettel, kedvességgel nevelték. Még nem volt 3 éves, mikor kérdezgette édesanyját, hogy mikor jön már el a Messiás, és megígérte, hogy sokat fog ezután imádkozni az eljöveteléért. Még azt is mondta, hogy egészen Istené akar lenni és megfogadta, hogy szűz lesz. Úgy gondolta, hogy az a leány, aki a Messiás anyja lesz, már megszületett és ott nevelkedik majd a templomban, ahova ő is kerül nemsokára. Társa és szolgálóleánya lesz, és ha megszületik majd a Fia, őt, a Messiást is szolgálni fogja. Eljött az ideje, hogy a szülők a 3 éves kis Máriát elvigyék a Jeruzsálemi templomba. Mindhárman szomorúak voltak. A kicsi leány letérdelt előttük és áldásukat kérte. Ők megáldották és össze-vissza csókolgatták. Erzsébet és Zakariás elkísérték őket. Egy díszes öltözékű főpapnak adták át, aki rábízta Anna prófétanőre. Szépen növekedett jóságban, bölcsességben. Már 12 éves lett. Volt egy kicsi szobája a templomban, ahol varrt valamit és közben énekelt. Anna prófétanő bement hozzá és boldogan mondta tanítónőjének, hogy ő gyakran beszélget szívében Istennel. Annának is mondta, hogy ő szűz akar maradni, hiszen Isten a bensőjében ezt nyilvánítja ki: „Én akarlak téged.” Persze tudja, hogy a törvény azt kívánja tőle, hogy legyen jegyese, férje, és hogy anya legyen. Anna prófétanő ezt kérdezte: „Csak nem azért akarsz szűz lenni, hogy te legyél a Messiás anyja?” Ő alázatosan így felelt: „Ó, nem! Én nyomorúság és por vagyok. Vannak nálam érdemesebbek.”
Mikor 15 éves volt, a főpap maga elé hivatta, megdicsérte buzgóságáért, szelídségéért és mondta, hogy már nem gyermek és jegyest kell választania. Szeme megtelt könnyel és Anna prófétanő közölte a főpappal, hogy már egész kicsiny gyermekkorában elhatározta, hogy szűz marad. A főpap annyit mondott, hogy majd Isten választ neki jegyest. Imádkozz, hogy jövendő jegyesed elfogadja szüzességi fogadalmadat.
Hamarosan, Én a Magasságbeli valóban választottam Máriának jegyest. A főpap összehívott néhány 30 és 50 év közötti férfit, és mindegyiknek a kezébe adott egy száraz faágat. Józsefnek, az ácsnak is. December volt. József kezében a faág kivirágzott. Ez volt a jel, hogy ő lesz a Szűz Mária jegyese. József 30 éves, szép férfi volt, rövid barna hajjal, szakállal. A pap hívta Máriát, hogy lépjen elő. Bemutatta őket egymásnak és ünnepélyes szavakkal megáldotta őket. Majd az ifjú pár egyedül maradt. Kedvesen elbeszélgettek egymással, és Mária kissé aggódva elmondta Józsefnek, hogy ő egészen az Úrnak szentelte magát. A végtelenül szelíd és jóságos jegyes azt mondta, elfogadja, és kettőjük tisztaságát felajánlja az Örökkévalónak, hátha ettől hamarabb eljön a Messiás. Majd József elhatározta, hogy készít Máriának Názáretben egy házat, ahol lakhat, ugyanolyat, mint régi házuk volt.
Megtörtént Jeruzsálemben az ünnepélyes eljegyzés. A főpap Mária és József kezét egymásra tette, gyönyörű szavakkal megáldotta őket. Utána elbúcsúztak a vendégseregtől. Egy kocsi vitte őket Názáretbe. József megmutatta Jegyesének, milyen sokat dolgozott a házzal és a kerttel. Egy kicsit beszélgettek, azután József hazament a saját házába, de lelkére kötötte Máriának, hogy csak hívja, ha valamire szüksége van. Megegyeztek abban, hogy Máriának nem kell dolgoznia, József majd a munkájából mindent előteremt kettőjük számára. A kis fiatal Mária otthonában rendet tartott, szőtt-font és imádkozott. Hirtelen egyik nap nagy fény támadta a kicsi szobában és megjelent neki Gábriel főangyal. Megijedt, de az angyal megmutatta, hogy Isten küldte, mert Őt választotta ki a Messiás anyjának. Megkérdezte, teljesíti-e az Örökkévaló akaratát. Az engedelmes és alázatos Mária „igen”-t mondott így: „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem az Ő akarata szerint.” Ekkor a Szentlélek reá szállt, és a Magasságbeli ereje beárnyékolta. És ebben a percben az Ige testté lett, megtörtént Jézus Krisztus emberré-válása.
Képzeljétek el, Gyermekeim, hogy abban a Krisztus születése előtti régi időben Anna és Joákim gyermekáldásért esengő imája fényes sugárként érkezett az Én atyai trónom elé, az egész Szentháromság elé. Akaratunk találkozott az ő kérésükkel és Anna méhébe leküldtünk egy tisztaságtól ragyogó „csillagot”, egy áteredő bűntől mentes lelket, melyhez hasonló makulátlan lélek nem volt, és nem lesz sohasem a Földön. Ezt a kegyelemmel teljes lelket egyesítettük a szülők által előkészített testtel. Ezt nevezzük szeplőtelen fogantatásnak, mely a Szűzanya egyedülálló kiváltsága.
Gyermekeim! Ha nem is láthatjátok, higgyétek el Nekem, hogy itt áll térdem előtt – miközben beszélek – a kicsi 3 éves Szűz Mária. Két kis karját felemelve ölembe kérezkedik: Atyám, emelj fel engem, mert onnan szeretnék szólni az Én kedves Gyermekeimhez. Így kezdi:
Drága Engesztelőim! El kell mondanom nektek, hogy én nem voltam tudatában szeplőtelen fogantatásomnak. Egyáltalán nem tartottam magamat különbnek, tisztábbnak vagy tökéletesebbnek a többi leánynál. Én csodálkoztam a legjobban, hogy a Magasságbeli Engem tartott alkalmasnak az Isten-anyaság-ra. Ma már tisztában vagyok vele, hogy mivel mentes voltam az áteredő bűntől, ezért nem volt Bennem bűnre való hajlam sem. Nem zaklattak bűnös vágyak és kísértések. Olyan bűntelen voltam, mint amilyennek Isten Ádámot és Évát teremtette. Ilyennek tervezte Atyánk az embereket, de sajnos az engedetlenség mindent elrontott. Mind egytől-egyik örököltétek az áteredő bűnt és a bűnre való hajlamot. De Szent Fiam kereszthalála lehetővé tette számotokra, hogy a keresztséggel megszabaduljatok az áteredő bűntől, és a bűnbánat szentségével mindig újra megtisztuljatok. Ha tisztán akartok élni, gyermekeim, forduljatok Hozzám bizalommal. Én, aki bűn nélkül születtem és éltem ezen a világon, segítelek titeket, hogy bűn nélkül távozzatok ebből a földi életből az örök életre. Kérlek, jó Atyám, így az öledben vigyél körbe gyermekeim között. Nézzétek, van nálam egy üvegtál, tele Jézusom Szent Vérével, melyet oldalsebéből gyűjtöttem össze. Vegyétek ki szíveteket, és Én egyenként megmosom e tálban. Szent Fiam vércseppjei letörlik bűneiteket és hozzám hasonlóvá, szeplőtelenné tesznek titeket. Most visszaadom szíveteket, tegyétek a helyére! Búcsúzásul átölelem nyakatokat, és mindkét arcotokra egy csókot adok. Végtelenül szeretlek benneteket. Ezután átadom a szót a Mennyei Atyának.
Drága, engesztelő Gyermekeim! Legyetek hálásak, hogy ilyen jóságos, szerető és tiszta, tökéletes Édesanyát adtam nektek. Megáldalak benneteket az Iránta való szeretet, tisztelet és bizalom lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi Üzenetek 145. Szentlélek: A búcsú

2012.05.08  ÉGI ÜZENETEK               Szentlélek: A búcsú
Drága Gyermekeim! A mai világban Istentől és a vallástól eltávolodott emberek szemében a búcsú sátrakat és körhintákat jelent, vendégeskedést, ünnepi ebédet, ajándékozást. Sejtelmük sincs arról, hogy a búcsú egyrészt a helyi templom védőszentjének az ünnepe, másrészt egy nagy lelki ajándék a hívők számára.
A búcsú annyit jelent, mint elengedés. A megbocsátott, meggyónt bűnök után járó tartozás elengedése. Azért hívjuk búcsúnak, mert az ember búcsút vehet a különben reá váró büntetésektől. Isten igazságossága miatt a meggyónt bocsánatos és súlyos bűnök megbocsátása után bizony még marad leróni való tartozásotok, és ezt háromféle képen lehet levezekelni:
1.) A gyóntató pap által feladott elégtétel elvégzésével
2.) Önként vállalt áldozatokkal, böjttel, virrasztással, imákkal, jócselekedetek végzésével
3.) És az Egyháztól kapott búcsú elnyerésével
Bizony sok gyermekem a búcsút, mint a tartozások elengedésének lehetőségét, nem használja, pedig kétszeres hatása van Isten előtt.
A búcsú kétféle lehet: teljes és részleges. Az Egyháznak Krisztustól kapott oldó és kötő hatalma lehetőséget ad arra, hogy minden hátralévő büntetést elengedjen – ebben az esetben beszélünk teljes búcsúról. De hatalma van ahhoz is, hogy csak a büntetések egy részét engedje el – ekkor beszélünk részleges búcsúról. Azzal, hogy elengedi az ideigtartó büntetéseket, úgy is mondhatom, hogy búcsúkat adományoz. Ahhoz, hogy ezt gyakorolni tudja, az alapot az Egyház kincstára adja meg. Ezen nehogy valaki felhalmozott anyagi kincseket értsen! Az Egyház kincstárát Jézus Krisztus kereszthalálának érdemei, a Szűzanya és a szentek érdemei és könyörgései alkotják.
Nézzük, kik nyerhetnek búcsút! A földön élő katolikus gyermekeink és a tisztítóhelyen szenvedő lelkek. Aki nem katolikus azért nem kaphat búcsút, mivel a búcsú a pápának adott oldó és kötő hatalom ajándéka, és ők nincsenek hitközösségben a szentségek által a pápával. Viszont a másvallásúak is törleszthetik adósságaikat jócselekedeteikkel, lemondásaikkal.
Milyen feltételei vannak a részleges búcsúnak és a teljes búcsúnak? Aki részleges búcsút akar nyerni, annak a kegyelem állapotában kell lenni. Micsoda ellentmondást jelentene a kegyelem rendjében, ha a bűnös külön kegyelmi ajándékot kérhetne és kapna. Aki teljes búcsút akar nyerni, annak nem elég, hogy a kegyelem állapotában van, tehát nincs halálos bűne. Szükséges hozzá a szentgyónás és szentáldozás lehetőleg a búcsú elnyerése napján, a szándék a búcsú elnyerésére és hogy a Szentatya szándékára mondjon el egy Hiszekegyet, Miatyánkot, Üdvözlégyet és Dicsőséget. Mindezek a feltételek után elvégezheti a választott imát vagy jócselekedetet.
Most drága Gyermekeim, kövessétek figyelemmel, milyen engedélyeket ad a pápa a híveknek a búcsúk elnyeréséhez!
 
A pápa engedélyei a részleges búcsúkhoz
 
 
1)      Részleges búcsút nyerhet az a hívő, aki élete kötelességének teljesítése és terheinek viselése közben alázatos hittel Istenhez emeli a lelkét és elmond egy röpimát, fohászt.
2)      Aki a hittől indítatva irgalmas szívvel segít szükséget szenvedő felebarátján anyagi javakkal, vigasztalással.
3)      Aki önként lemond számára kedves és megengedett ételről, italról, élvezeti cikkről, szellemi szórakozásról.
4)      Aki elmondja az „Adj Uram örök nyugodalmat” kezdetű fohászt a tisztuló lelkekért.
5)      Aki elimádkozza az „Úrangyal”-át vagy a „Mennyek királyné asszonyá”-t.
6)      Aki belső áhítattal elmélkedik.
7)      Aki imádkozik a pápáért.
8)      Aki áhítattal keresztet vet.
9)      Aki elmondja a „Krisztus lelke…” imát.
10)  Aki elimádkozza bármelyik litániát.
11)  Aki elénekli vagy elimádkozza a „Magnificátot”
12)  Aki elmondja az „Oltalmad alá futunk…” kezdetű imát
13)  Aki egy kilencedet elvégez.
14)  Aki az év bármelyik napján elmegy a temetőbe.
15)  Aki elvégzi a „Tedeum”-ot (Téged, Isten dicsérünk)
16)  Aki elmondja az „Üdvözlégy, Királynő…” kezdetű imát.
 
A részleges búcsú elnyeréséhez a fentiekből választott jócselekedeten vagy imán kívül csak az kell, hogy a kegyelem állapotában legyünk, tehát ne terheljen halálos bűn, és hogy szándékozzuk a búcsút elnyerni saját magunk vagy halottaink adósságának csökkentéséért.
 

A pápa engedélyei a teljes búcsúhoz

 

 

1)      Aki fél órán át részt vesz szentségimádáson, az teljes búcsút nyer

2)      Aki a Szentírást félóráig olvassa

3)      Aki elvégzi a keresztutat

4)      Aki temetőlátogatást végez november 1-8-ig

5)      Aki buzgón részt vesz egy templomszentelésen

6)      Aki részt vesz egy „első-szentmisén”.

7)      Aki részt vesz az elsőáldozók szentmiséjén

8)      Aki halottak napján templomot látogat

9)      Aki részt vesz a húsvéti keresztségi fogadalom megújításában

10)  A keresztút ájtatos elvégzése elmélkedéssel

11)  Három napos lelkigyakorlaton való részvétel

12)  Részvétel pappászentelés évfordulóján

13)  Pápai áldás fogadása, akár a TV-n keresztül

14)  Egy templom látogatása, mikor ott búcsú van

15)  Egy 5 tizedes rózsafüzér végigmondása elmélkedve, közösségben.

 

A teljes búcsú elnyeréséhez a fentiekből választott jócselekedeten kívül a következő feltételek teljesítése kell:

1. Szentgyónás, 2. Szentáldozás, 3. A Szentatya szándékára elimádkozni egy Hiszekegyet, Miatyánkot, Üdvözlégyet és Dicsőséget.

 

Még van egy fontos tudnivaló számotokra. A búcsúkat csak saját tartozásotok törlesztésre és a tisztítóhelyen szenvedő lelkek ideigtartó büntetésének csökkentésére ajánlhatjátok fel. Élő felebarátaitokért nem. Azért, mert aki a földön él, annak magának is van módja a búcsú elnyerésére. Nektek az a dolgotok, hogy imádkozzatok megtérésükért.

Drága Engesztelőim!  Most, hogy befejeztem tanításomat, hadd mondjam el, hogy tündöklő, fehér ruhában, hosszú fehér szárnyakkal állok előttetek. Nézzétek, mit mutatok nektek! Egy gyönyörű, művészien faragott ládikót, amit angyalkezek készítettek Nekem. Ebben gyűjtöm a ti búcsúitok felajánlásait. Minden este meglátogatlak benneteket hajlékotokban, hogy tegyétek a ládikómba aznap elnyert búcsúitokat, a részleges és teljes búcsúitokat egyaránt, de csak azokat, melyeket a tisztuló lelkekért ajánlottatok fel. Viszek magammal egy piros, szív alakú, kisebb dobozt. Ebbe tegyétek bele a saját lelketek tartozásáért elnyert búcsúkat. A ládába került búcsúkat fényes csillagokká alakítom, a szívecskébe tett búcsúkat aranygyöngyökké. Miután már sok-sok csillagot és gyöngyöt gyűjtöttem össze, elviszem Atyátokhoz az Égbe. Belenéz a ládikóba, nagyon örül a csillagoknak, és leküldi velem a tisztítóhelyre. Én ráhelyezem a lelkek homlokára. Akinek ott fénylik csillagotok, enyhül és megrövidül szenvedése. Ó, ha látnátok ezeket a szenvedő lelkeket, milyen boldogan hordozzák magukon ezt a jelet! Sokkal hamarabb kiszabadulnak. Vajon mit tesz az Atya a gyöngyökkel? Beleteszi szent Szívébe, a legbiztosabb helyre, és ha eljön az időtök és szólít benneteket, előveszi, megmutatja nektek. A csillagokra is emlékeztet titeket, melyekkel ti jártatok közbe a tisztuló lelkekért.

Ha oly sok a búcsú-felajánlásotok, hogy atyai Szíve csordultig telik vele, minden adósságotokat eltörli. Ha nagyon kevés, akkor még vezekelnetek kell.

Drága Kincseim! Én, a Szentlélek végtelen bölcsességemből azt javasolom nektek, hogy több legyen a csillag, mint a drágagyöngy. Természetesen ajánljatok fel saját adósságaitokért búcsúkat, de még többet gondoljatok szegény, szenvedő lelkekre, akik már nem tudnak semmit sem tenni magukért, és rettenetesen szenvednek. Minden értük felajánlott és nekik ajándékozott részleges vagy teljes búcsú megrövidíti szenvedésüket.

Nézzétek, egy mennyei mérleget mutatok nektek. Egy bizonyos idő múlva meglátogatlak titeket otthonotokban. Viszem a mérlegemet, a jobb serpenyőbe tesszük a csillagjaidat, a bal serpenyőbe a gyöngyeidet. Vajon melyik fog mélyebbre süllyedni?

Búcsúzásul Megáldalak benneteket a tisztítóhelyen szenvedő lelkek iránti szeretettel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi Üzenetek 144. Mennyei Atya: A szentgyónás kegyelmi hatásai

2012.05.01  ÉGI ÜZENETEK               Mennyei Atya: A szentgyónás kegyelmi hatásai
Drága Gyermekeim! Eddig a szentgyónásról, mint fontos szentségről tanítottunk titeket, ma pedig annak kegyelmi hatásairól lesz szó.
Amikor megtörténik a feloldozás és így szól hozzátok a gyóntató pap: „Én téged feloldozlak bűneidtől az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.”, akkor e szavak hatására belső változás történik a lelketekben. Miben nyilvánul meg ez a változás?
  1. Elnyeritek minden bűnötök teljes bocsánatát
  2. Egészen eltörlöm örök büntetéseteket
  3. Előrölöm tartozásaitok egy részét
  4. Békét, nyugalmat adok lelketekbe
  5. Jócselekedeteitek érdemei visszaélednek
1.       Hogy elnyeritek minden bűnötökre a teljes bocsánatot, az azt jelenti, hogy amit meggyóntatok, az a bűn nincs többé. Egy példát mondok erre az életből. Egy férfi 4 halálos bűnt követett el, és meggyónta. Bizonyos idő után megint elkövetett egy bűnt. Akkor hány bűne lesz? Csak egy! Hogy azelőtt mennyi volt, az nem számít. Amit egyszer megbocsátottam, az többé már nincs.
2.       A gyónással a kegyelem állapotába kerültök, tehát nem juthattok a pokolba, míg el nem követtek újra egy halálos bűnt. Tehát a feloldozással eltörlöm örök büntetéseteket. Gyónjatok sokszor, mert a gyakori gyónás óriási segítség a kárhozat elleni küzdelemben.
3.       A föloldozással eltörlöm tartozásaitok egy részét. A meggyónt, és megbocsátott bűneitek eltűnnek ugyan, de utánuk tartozásotok marad, amit le kell vezekelni a tisztítótűzben vagy itt a földi életben. Ezekből a tartozásokból törlök el valamennyit. Ha ezekhez az eltörlésekhez még hozzátesztek sok felajánlott szenvedést, áldozatot, lemondás, önmegtagadást, halálotok után akár azonnal át is léphetitek a tisztítótüzet és a Mennybe juthattok.
4.       A szentgyónással békét, nyugalmat adok a lelketekbe, boldogító tudatot, hogy Én, a te Istened megbocsátottam és visszafogadtalak gyermekemmé. Egy életből merített példával szeretném bemutatni nektek, Gyermekeim, hogyan tudja felemelni a lelket a szentgyónás. Ma 20 éves Ibolya, aki gyermekkorában vallásos nevelésben részesült. Volt elsőáldozó, bérmálkozó, szüleivel rendszeresen járt a vasárnapi szentmisékre. Az általános iskola után egy távoli városba került továbbtanulni és kollégista lett. A tömeget követve elszakadt a hittől és belekeveredett a diszkók erkölcstelen világába. Rövid, pár hetes kapcsolatai voltak. A középiskola elvégzése után főiskolán tanult tovább és ott beleszeretett egy fiatal tanárjába, aki 2 gyermekes családapa volt. Hazudozva, titokban találkoztak. A paráznaság és házasságtörés bűnét ismerte a hittanórákról. Kezdte rosszul érezni magát a lelke mélyén. Mintha mázsás kő telepedett volna a szívére. Félt, hogy kitudódik ez a viszony, és a feleség nagy botrányt rendez. Rettegett a kárhozattól, mert tudta, hogy megérdemli. Nyári szünet volt, és hazautazott. Vasárnap édesanyjával elment a templomba. Az átváltoztatás alatt mély bűnbánat, szégyen és szomorúság fogta el, az Úr Jézus előtt és el kezdett sírni. Édesanyja, mit sem sejtett és vigasztalgatta. A szentmise után anya és lánya, leültek egymással szemben és Ibolya mindent elmondott. Édesanyja megdöbbenve hallgatta, és okos tanácsokkal látta el: mindenekelőtt szakítson a nős emberrel, azután tartson alapos lelkiismeret vizsgálatot és menjen el gyónni, áldozni. Ó, Gyermekeim, ha láttátok volna! gyónás közben hullott a könnye, mint a záporeső. A föloldozás után a könnyein keresztül mosolygott, és felszabadultnak, könnyűnek, és boldognak érezte magát. Hófehér lelkével új életet kezdett. Itthon minden este elment Anyukájával a szentmisére, és szentáldozáshoz járult. Megtanulta a rózsafüzért. Úgy ment vissza a főiskolára, hogy alig ismertek rá. A bűnös kapcsolatát lezárta, a diszkó helyett tanulással foglalkozott és vasárnaponként szentmisére jár. Az Oltáriszentség, Jézus teste és vére oltalmazta a kísértésektől, bűnöktől. Lelkét a tisztaság, a béke és a nyugalom uralta.
5.       Miben nyilvánul meg a változás a lélekben a szentgyónás után? Abban, hogy a jócselekedetei érdemei visszaélednek. Gyermekeim! A sok jó, amit tettetek a kegyelem állapotában, mind elvész, ha elkövettek egy súlyos bűnt. És ha ennek a bűnnek az állapotában maradtok jócselekedeteitek Előttem semmit nem érnek. De ha meggyónjátok ezt a bűnt, az előző érdemeitek visszaélednek. Erre is mondok egy esetet: Erzsike nagyon jó anyós és nagymama. Együtt lakik leányával és családjával, és mindenben segíti őket, munkájával és anyagiakkal egyaránt. De van egy hibája. Némelykor nem tud vigyázni a szájára, főleg, mikor nem sikerül neki valami, és csúnyán káromkodik. Azután siet meggyónni. Amikor a kegyelem állapotában van gyönyörködöm szeretetében, fáradhatatlan szorgalmában, de mikor beleesik a káromkodás bűnébe, eltűnnek jócselekedeteinek érdemei, amit eddig tett. És hiába szorgoskodik, hiába szolgálja a családot áldozatosan – míg meg nem gyónja bűnét- életének ez a része üres járat. A bűnben nem tud érdemeket szerezni a jótetteivel, de ha szentgyónáshoz járul, visszaélednek a régi jócselekedetei Előttem. Látjátok, mekkora ereje van a szentgyónásnak? Visszahozza nektek az összes jót, amit azelőtt tettetek.
Drága Kicsinyeim! Most megismerkedtetek a szentgyónás kegyelmi hatásaival. Már csak egy dologról szeretnék beszélni: a háláról. Ne hogy azt higgyétek, hogy az Én Szent Fiamnak semmibe se került a bűnbocsánat szentsége! Ahhoz, hogy megalapítsa a szentgyónást, mint feltámadt Jézus, először végig kellett szenvednie a kínzatásait és kínhalálát. Nagyon nagy volt az ára a bűneitek bocsánatának. A gyónás soha ne maradjon megköszönés nélkül. Kedveseim! Elmondom nektek, hogyan vagyunk jelen Mi, a Szentháromság és a Szűzanya. Egy ragyogó nagy fehér szív érkezett az Égből a mennyezeten áthatolva. A Naphoz hasonló fényt árasztott magából. Volt rajta egy kétszárnyú ajtó és a Szív tetején egy izzó, sárgásfehér fényű szeretetláng lobogott. Az ajtó kinyílt, és Mi négyen sorban kiléptünk belőle. Először Én, azután Szent Fiam, a Szentlélek és a Szűzanya. A nagy fehér Szív, mely ideszállított minket, a tetején lévő lánggal, végtelen szeretetünk jelképe irántatok. Mindhárman, és a Szűzanya is hófehér ruhában vagyunk. Míg mondtam a szentgyónásról a tanítást, itt álltam eszközömtől balra, a többiek is körülöttünk hallgatták veletek együtt szavaimat. Most viszont a beszéd végén Jézus Krisztus fehér papi ruhában és halványlila stólában leült a gyóntatószékbe. Én, Atyátok a háta mögött állok. Gondolatban egyenként jöjjetek ki, Gyermekeim, mert Fiam mindenkit meg fog gyóntatni. Már ott is áll Jézus előtt az első közületek. Mielőtt letérdel, odamegy Szentlelkem egy fehér lánggal a tenyerén és belevilágít a lelkébe. Nemcsak a szívébe! Ugyanis a lelketek nem egy kicsi fényes folt valahol a szívetek körül, hanem belülről kitölti a testeteket: benne van szívetekben, fejetekben, lábatokban, kezetekben, akkor, mint ti és olyan az alakja, mint nektek. Ezért a Szentlélek Isten lángjával körbevilágít benneteket egészen, hogy az Úr előtt minden bűnötök kirajzolódjon. És amit ezután mondok, egyes számban folytatom, mert végig mindegyiketekkel ez történik.
Térdelj le, Gyermekem Urad Jézusod előtt! Töredelmes szívvel gondolatban sorold fel Előtte bűneidet. Utána Ő így szól hozzád: „Szeretett Gyermekem! Boldoggá tettél igazi, mély és őszinte gyónásoddal. Ezután gondosan kerüld a bűnt, és hívj Engem, hogy segítsek legyőzni a kísértést. Mondd el a bánatimát. Ketten egyszerre hallgatjuk, Atyám és Én. És most nézd, mit teszek veled! Szívemből egy piros vérsugárral lepermetezem egész lelkedet, mely minden foltot eltávolít. Atyám és Én együtt oldozunk fel e szavakkal: „Én téged feloldozlak bűneidtől az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.” Jöjj, Édesanyám, öltöztesd fel gyermekünket. A Szűzanya karján egy ragyogó fehér ruha van, éppen a te lelked mérete. Rád adja, és a szíved felett e ruhán arannyal egy liliom van hímezve és egy név. Ez lesz majd a Mennyországban a neved. Vigyázz erre a ruhára, mert ez a megszentelő kegyelem hófehér ruhája. Őrizd meg ilyen fehéren!
Kicsinyeim, ez a gyónás nem helyettesítheti a szentgyónást, melyet a templomban végeztek. Ezzel csak azt mutattam be nektek, hogy amikor szentgyónáshoz járultok, a gyóntatószékben valójában Én ülök, a ti Jézusotok. Én bocsátom meg bűneiteket, és Én oldozlak fel benneteket a pap ajkával és kezével.
Drága tisztalelkű Gyermekeim! Ezután szeretnétek-e lelki áldozásban részesülni? Válaszoljatok! … Én, Atyátok egy aranykelyhet tartok a kezemben ostyákkal, és átadom Szent Fiamnak. A Szentlélek is fog egy arany kelyhet, melyben bor van. Mindhárman keresztet rajzolunk a levegőben a kelyhek fölé, és erre az ostyák Oltáriszentséggé, és a fehérbor Jézus valóságos, piros habzó vérévé változik. Térdeljetek le! Aki nem tud, álljon. Szentlelkem és Jézus végigmennek köztetek, és mindenki előtt megállnak. Jézus mindannyiatokhoz egyidejűleg szól, ezért egyes számban beszél: „Drága, hófehér lelkű Gyermekeim! Alig várom, hogy beléphessek a szívedbe, hogy egyesüljek egész lelkeddel. Hogy eggyé válhassak veled. E szavakkal emelem fel a te Szentostyádat: „Ez az Én Testem!” Nyisd ki a kis szádat! Belemártom a Szentostyát Vérembe, melyet Szentlelkem tart és most nyelvedre helyezem. Nyelj egyet! Emeld fel a fejedet, hogy megsimogathassam arcodat! Ugye érzed Kezem melegét? Gyermekem! Merülj el szeretetemben! Most az egész Szentháromságot magadhoz vetted. Ezután szeress minket, dédelgess minket, légy hálás e nagy ajándékunkért.
Állva fogadjátok közös áldásunkat! Az egész Szentháromság és Édesanyám nagy keresztet rajzolunk a levegőbe és Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2012. május
    h k s c p s v
    « ápr   jún »
     123456
    78910111213
    14151617181920
    21222324252627
    28293031