2010. november archívum

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2010. november 14. Szentmisén, szentáldozás előtt Úrfelmutatáskor Jézus: „Ez az Én Szívem. Neked adom, hogy imádd és szeresd! Szívem a tiéd, Én vagyok a szíved Királya. Szíved az Enyém, az Én Szívemben élsz, mint kicsiny pólyás gyermek.”
 
Szentáldozás után Jézusom így imádkozott bennem: „Imádott édes jó Jézusom! Mindörökké Veled akarok lenni. Kérlek, védj meg Engem a sátán minden kísértésétől és cselvetésétől! Boríts be engem drága Szent Véreddel, hogy mindhalálig kitartsak az Irántad való szeretetben és hűségben.
 
Ezt az imát mondd el minden szentáldozás után. Ez az ima fog megvédeni az utolsó órán, hogy mindhalálig kitarts akaratom megtételében.”
2010. november 18. Szentségimádáson Jézus: “Az igaz ember hitből él. A hit az Isten legnagyobb ajándéka. A keresztény ember sajátja. Ezért ha egy keresztény hitetlenné válik, nem hívják többé kereszténynek. Nagy dolog az istenfélő élet titka. Ez a titok: a hit, a remény és a szeretet. Ez a három isteni erény, amelyet a Szentháromságos egy Isten ajándékoz minden embernek, aki keresi Őt. Istent keresni annyit jelent, hogy nyugtalan az ember mindaddig, amíg választ nem kap az életére. Kérdése pedig ez: Miért élek a világban? Mi lesz velem a halálom után? Érdemes-e jónak lenni, vagy mindegy? Van-e számadás? Amikor mindezekre a kérdésekre választ kap az Egyházban, csak akkor tudja elfogadni, ha hisz benne. Én minden Hozzám igyekvőnek megadom a hitet. De a kereső ember nyugtalansága csak akkor tűnik el, ha belátja, hogy Nélkülem tehetetlen, semmi, és átadja az életét Nekem. Rám bízza magát. Akkor megnyugszik Bennem. Gyermekeim! Oly egyszerű és nagyszerű az életszentség. Csak el kell merülni Bennem. Gyűlölni kell a bűnt. Akkor könnyű ellene mondani a sátánnak. Ha mindig ezt teszitek, boldogok lesztek már itt a földön. De nem elég csak az ördögnek ellene mondani, hanem meg kell tagadni magatokat is. Legfőképpen a testet kell kordában tartani. Ellene mondani az ösztönöknek, a lustaságnak, a torkosságnak, stb. Figyeljétek meg, milyen összhangban vannak törvényeim az egészséges életmóddal: Pl. ha valaki fegyelmezi magát az evésben és az ivásban, vagyis nem torkos, akkor nem hízik el, nem lesz rabja az alkoholnak. Ha valaki ellene mond a bujaságnak, nem lesz rabja a bűnnek, hűséges marad a házastársához, vagy szent tisztaságban él. Ha valaki ellene mond a lustaságnak, akkor nem mulasztja el a Szentmisét és az imát. Szorgalmasan dolgozik, és mindene megvan, amire szüksége van. Ezt mondtam: Keressétek az Isten országát, és annak igazságát, a többi mind megadatik nektek. Aki Engem keres, az nem szűkölködik. Az Engem eszik, Aki az örök élet Kenyere vagyok. Mivel már megkapott Engem, Aki a legnagyobb vagyok, szemétnek tart Rajtam kívül mindent. Ezért nem vágyik a reklámok által kínált világi drágaságokra, mert megváltozott az értékrendje. Engem követ a szegénységben, az alázatban és az önfeledt, önzetlen szeretetben. Nincs olyan kevés, amit meg ne osztana a rászorulóval. Ezért elégedett azzal, amije van. Nem panaszkodik, mert Engem, a legfőbb Jót birtokol. Érvényesek rá Avillai Nagy Szent Teréz szavai: “…annak, aki Istené, semmi sem hiányzik. Isten egymaga elég.” Az ilyen ember nem keresi a teremtmények társaságát. Kedveli a magányt, ahol elmerül Bennem, Aki szívének a Királya vagyok. Tegyétek ezt ti is! Időzzetek Velem, Aki a lelketekben élek, és trónolok! Igyekezzetek minden gondolatotokat Rám irányítani, hisz bennetek élek, és ti Énbennem. Ha ezt teszitek, Bennem nyugalmat talál lelketek. Nem aggaszt a világ baja. Nem zavar a világ zaja. Az Én békémet adom nektek. Aki Bennem bízik, biztonságban van. Aki Rám hagyatkozik, meg nem szégyenül. Ezt kínálom fel nektek. Éljetek a lehetőséggel, és akkor boldogok lesztek, mert nevetek fel lesz írva az élet könyvébe. Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. november 21. Szentségimádáson Jézus: “Az idő eljött. Már látszanak a jelek. Éljetek halálra készen! Éljetek szüntelen készenlétben! Így várjátok a pillanatot, amikor kirepül a lelketek a testetekből, amely porból lett, és porrá lesz. De a léleknek örök élete van. Aki földi életében jót cselekedett, az megy az örök életre, az örök boldogságra a mennybe. Aki rosszat, az magára vonta az Isten ítéletét, és elkárhozik. Gyermekeim! Már annyiszor figyelmeztettelek benneteket! Mire vártok? Miért nem tértek meg? Szavaim igazak, és beteljesülnek. Mindig a Szentírás szellemében beszélek hozzátok. Miért kételkedtek? Miért utasítjátok el a magán kinyilatkoztatást? Miért vagytok még mindig süketek tanításom befogadására? Azért, mert sok rossz dolgot mondok, ami nem tetszik nektek? De hát az Evangéliumban nem ugyanazt mondtam? Én mindig az igazat mondom. Függetlenül attól, hogy tetszik-e hallgatóimnak, vagy nem. De mindig megmutatom a kiutat, hogy megmeneküljetek a büntetéstől. Ez a megtérés. De ti nem akartok megtérni. Azt gondoljátok, hogy még ráértek. Én pedig sürgetlek benneteket, mert az eseményeket Én irányítom, és napra, órára, percre előre tudom, hogy mi fog következni. Gyermekeim! Ezek az utolsó figyelmeztetéseim. Térjetek meg még ma, mert csak a pillanat a tiétek.  jövőt nem ismeritek. Szálljatok magatokba! Sirassátok meg bűneiteket! Gyónjatok meg, és változzatok meg! Ha ti is akarjátok, a kegyelem vizében megfürödve újjászülethettek. Boldog, istenfélő, szabad emberek lesztek. Békében és szeretetben fogtok egymással élni. Felejtsétek el egymás bűneit! Bocsássatok meg szívből egymásnak! Adjátok át Nekem sérelmeiteket, és Én begyógyítom sebeiteket! Én igazságot szolgáltatok minden elnyomottnak, és ha Rám hagyatkozik, gondoskodom róla. Atyám arra teremtett minden embert, hogy boldog legyen, szeressen, és szeretve legyen. Szeretet nélkül nincs értelme az életnek. Szeretet nélkül nincs boldogság és béke. A szeretet fontosabb az ember számára, mint a levegő, mert a szeretet élteti a lelket, és a lélek erejéből él a test. Evangéliumomban ezt mondtam: “A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” (Jn.6,63) Tápláljátok a lelketeket az Én Testemmel és Véremmel! Hagyjátok, hogy megerősítselek, meggyógyítsalak benneteket, és megvédjelek a sátán támadásaitól. Az Én Testem valóban étel, és az Én Vérem valóban ital. Aki eszi az Én Testemet, és issza az Én Véremet, az Bennem lakik, és Én őbenne. Annak örök élete van. Egyedül a bűn torlaszolja el Előlem az utat. Változzatok meg! Szakítsatok a bűnnel! Ne legyetek a sátán rabszolgái! Akkor szabadok lesztek arra, hogy Hozzám jöjjetek, és Belőlem táplálkozzatok. Akkor megnyílik szívetek tanításom befogadására. Akkor szentekké tudlak formálni benneteket. Könyörögve kérlek, szakítsatok a bűnnel! Ne legyetek a sátán martalékai! Megváltásom csak azoknak szól, akik bűnbánatot tartanak. A megátalkodottak örökre elkárhoznak. Ez is benne van az Újszövetségi Szentírásban: “…minden bűn és káromlás, amit az emberek elkövetnek, bocsánatot nyer. De aki a Szentlelket káromolja, az sohasem nyer bocsánatot, hanem örök vétek terheli.” (Mk.3,29) Ez a megátalkodottság. Ettől akarlak megóvni titeket. Ezért figyelmeztetlek. Vigyázzatok! A szokás nagy úr. A fa arra zuhan, amerre dől. Tisztuljatok meg! Ne utánozzátok a világ bűnös szokásait! Ne legyetek öntörvényűek! Kövessétek Egyházam tanítását! A tíz parancsot és a főparancsot. Hallgassatok a pápára, aki az Én tanításomat közvetíti felétek! Végül imádkozzatok papjaimért, hogy szentek és feddhetetlenek legyenek, és életük példájával hirdessék az Evangéliumot. Erre áldalak meg titeket kicsi gyermekeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Most a lelkek megmentéséről beszélek neked. A bűnös lélek olyan, mint a kiszáradt fa. A levelei lehulltak. Termést nem hoz. Nincs élet benne. Az ágaiban nem kering a nedv. Reménytelen, hogy kirügyezik, tűzre való. Ó mennyi, de mennyi ilyen ember van a Földön! Kislányom, ha látnád ezeknek az embereknek az eltorzult, szurok fekete lelkét, meghalnál a fájdalomtól. Ha az ilyen szentáldozáshoz járul, azonnal keresztre feszítenek Engem a lelkében. Képzeld el magad, hogy te, igaz  ember létedre bűnözők és gyilkosok közé lennél bezárva. Így vagyok Én a bűnös lelkében, ahol a sátán az úr. Nagy az Én szeretetem és türelmem minden bűnös iránt. Azért, mert tudom, hogy egy élete van itt a Földön, és ha meghal, utána az ítélet következik. Ezért várok a megtérésére. Kérlek titeket, imádkozó, hívő gyermekeim, hogy imádkozzatok a szegény bűnösökért, mert megvakította és süketté tette őket a sátán. Nem látják, hogy a kárhozat felé rohannak. Nem hallják szerető kiáltásomat feléjük. Az elméjük beteg. Öntörvényűek, ezért nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól. Törvényeimet megvetik, mert a bűn rabjai. Engem, legnagyobb Jótevőjüket, Megváltójukat elutasítanak, mert az életük megváltoztatását kérem tőlük. Most hozzátok fordulok, kicsinyeim, akik meghalljátok szavam: Imádkozzatok, és hozzatok áldozatokat a szegény bűnösökért! Ajánljátok fel szenvedéseiteket az Én kínszenvedéseimmel és kereszthalálommal egyesítve égi Édesanyátok hétfájdalmas Szeplőtelen Szíve és könnyei által Nekem. Áldozataitokra és imáitokra megmentem őket. Ne hagyjátok, hogy hiába való legyen értük kiontott drága Szent Vérem és kereszthalálom! Mentsétek meg a lelkeket! Ez legyen életetek legfőbb feladata! Újra mondom, sőt kiáltom: Mentsétek meg a lelkeket! Ne a bűneikkel foglalkozzatok! Azoktól Én is undorodom. Engem lássatok a keresztfán, Aki meghaltam értük is! Az Én kiontott drága Szent Véremért könyörögjetek értük, amely ott csillog szurok fekete lelkükön! Kérve kérlek benneteket! Ne a bűneikkel foglalkozzatok, hanem mentsétek meg őket Hozzám mondott imáitokkal, és Nekem felajánlott szenvedéseitekkel és áldozataitokkal! Nem tudjátok elképzelni, milyen öröm van a mennyben egy megtérő bűnös miatt. Ha ezt teszitek, az Isten dicsőül meg bennetek, Aki végtelenül irgalmas. Ezek a lelkek, akiket megmentetek, örökre dicsőíteni fogják miattatok nagy irgalmamat és szeretetemet. És ez lesz a ti legnagyobb örömötök a mennyben. Evangéliumomban ezt tanítottam: Tegyetek jót, hogy cselekedeteitek láttán Istent dicsőítsék az emberek. Erre áldalak meg benneteket kicsinyeim, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
2010. november 21. Krisztus Király ünnepén, Szentségimádáson a Szentlélek így imádkozott bennem: “Imádott édes jó Jézusom! Te vagy a fény az életemben. Téged fogadlak a szívembe minden szentáldozásban. Te tündökölsz a lelkemben. Te ragyogsz át a testemen, mint könnyű üvegburán át. Te öntöd a lelkembe a Te kedvességedet. A Te bájos mosolyod ül ajkamon. Téged sugározlak az emberek felé. Te vagy bennem a szeretet, amelyet kiárasztasz egész környezetemre. Te vagy bennem a béke, amely áthatja lelkemet, és békét teremt az engem körülvevőkben. Te vagy bennem a bölcsesség, amely hallgatásra int, ha a szó, amely elhagyná ajkamat, haragot vagy civakodást váltana ki a mellettem lévő emberekből. A te szavad bennem a jó tanács, amelynek ha engedelmeskedem, mindig megóv a rossztól, vezet a keskeny ösvényen, amely az örök életre visz. A Te Véred az én megváltásom. A Te szavad: “Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek” az én békém, megbocsátásom, és reményem, mert ha megbocsátok, én is bocsánatot nyerek Tőled. Jézusom, köszönöm, hogy szeretsz, és én viszont szerethetlek. Köszönöm, hogy előttem mégy a rögös keskeny úton, és én követhetlek. Köszönöm, hogy előttem viszed válladon a keresztet, amelyből nekem is adtál néhány kis szálkát, hogy ebben is kövesselek. Köszönöm, hogy a keresztek által egyre szorosabban követhetlek. Köszönöm, hogy amint Te feláldoztattál értem a keresztfán, egykor én is áldozattá leszek majd Érted. Köszönöm ezt a nagy kitüntetést. Köszönöm a mennyet, amit a Téged szeretőknek ígértél meg. Kérlek, add kegyelmedet, hogy egyre jobban és jobban szeresselek Téged, és elnyerjem az örök életet. Ámen.
Jézusom, Királyom! Mindenek fölött szeretlek Téged! Te vagy a szívem Királya, Szerelme, örök Boldogsága. Te vagy a fény, amely beragyogja életem. Te vagy, Aki gondomat viseled. A Te kegyelmedből létezem. A Te jóságodat élvezem. A Te szereteted gyújtotta lángra lelkemet, hogy izzon és lángoljon az Irántad való szeretettől, és vállaljam az áldozatokat és szenvedéseket, amelyekhez mindig Te adsz erőt.
Imádott Királyom! Örök Boldogságom! Szívemnek már csak egy nagy vágya van: kívánom látni Arcodat! Azt a Szent Arcot, amelyet az Atya megformált, amely rámosolygott a betegre, és meggyógyította. Amely megszánta a halott fiát sirató özvegyet, és a gyermekét feltámasztotta. Azt az Arcot, amely haragra lobbant, és kiűzte a kufárokat a templomból. Azt az Arcot, amely megszidta a képmutató farizeusokat és írástudókat, ezzel minket is figyelmeztetve, hogy ne kövessük példájukat. Azt az Arcot, amely lehajolt minden bűnöshöz, és bűnbánatuk láttán elengedte minden tartozásukat, vagyis megbocsátott minden bűnt.

Imádott Jézusom! Látni kívánom Arcodat! Mikor jelenhetek meg már Szent Színed előtt? Ragadj Magadhoz imádott Királyom! Ragadj ki engem ebből a siralomvölgyből! Mindennél jobban vágyom Hozzád! Készen vagyok bármely pillanatban. Várlak Téged, hogy eljöjj értem, imádott, szeretett Szent Vőlegényem! Akkor, amikor Te akarod. Nem sürgetlek, mert tudom, hogy amíg itt kell lennem, addig szolgálnom kell Téged. De várlak szüntelen, és hiszem, hogy eljössz, és karjaidba zársz engem, a Te hűséges szolgáló leányodat. Ámen.”

2010. november 29.

Ketten ültünk a szobában Gabival, beszélgettünk.

Hatalmas, fényes angyalok töltötték meg a szobát. Egyikük különösen ragyogó, bíbor köntösben jelent meg. (Olyanban, mint az Úr Jézus palástja.)

Mély tisztelettel, szeretetet sugározva érkeztek. A köszöntés után csak álltak méltósággal és vártak; azt mondták: “Vendéget várunk.”

Azt éreztem, hogy a Vendég nem lehet más, mint az Úr Jézus…

Megkértem, hogy a “Vendég” érkezéséig ismertessék jövetelük célját:
“Mit szeretnétek nekünk mondani?”

Gabi fordított, a válasz az Angyali Hírnök szájából így hangzott:

“Figyeljetek! Figyeljetek! Figyeljetek!

Elmondjuk a Hírnököknek, a földi embereknek és a Fény Gyermekeinek:

Figyeljetek a Szóra, a Szóra a szívben!

Nagyon kevés, ami elválasztja a két valóságot egymástól!

Mindenkit szólítunk! Figyeljetek! Téren és időn át minden Testvérünkhöz szólunk! Figyeljetek, Fény Gyermekei, Fény Küldöttei, Fény Szolgálói!

Az Atyai Szóra figyeljetek, mely elhangzott.

Hírnökök járják be a világot most, és szólítják Urunk Gyermekeit, átadják az üzenetet:

“Jöjjetek, jöjjetek, jöjjetek gyermekeim, lépjetek Hozzám közelebb!

Halld meg Akaratom, te világ!

Rám figyeljetek! Ha bármi történik is a világban, csak az Én utasításaimat kövessétek!

Angyalaim vezetésére legyetek éberek!

Mindenki másképp fogja érteni a Szót, de elvezérellek egymáshoz benneteket. Rakjátok össze, amit kaptok, csak így értitek meg Akaratomat!

Öröm legyen a lelketekben, szerető ölelésem már közel van!

Áldott Gyermekeim! Bátorsággal cselekedjetek! Érteni fogjátok, hogy mit kell tennetek!…”

Itt megjelent az angyalok között az Úr Jézus. (A “közlés” azonban abbamaradt, és egy felkészülési időszak után a folytatást már én írom 2010-12-04-én, szombaton, kevéssel az Irgalmasság órája előtt.)

PostHeaderIcon Az Úr Jézus üzenetei Mária Magdolna által

Lelki áldozás
 
Szívemben éreztem az indíttatást, hogy leírjam milyen egy lelki áldozás.
Szentlélek: „Drága gyermekem! Ismertesd, meg minden teremtményemmel hogyan kell lélekben megáldozni. Sajnos sok lélek kételkedik a Mi szeretett jelenlétünkben. Ne kételkedjetek! Mert Mi valóban ott vagyunk mellettetek. A lelki áldozásnak három feltétele van: a hit, szeretet és bizalom. Ezek az erények teszik igazán tisztává és tökéletessé a Velünk való egyesüléseteket. Tanuljatok belőle és gyakoroljátok szeretettel minél több alkalommal! Mert lesznek időszakok, mikor nem lesz lehetőségetek arra, hogy szentáldozásban részesülhessetek. Megáldalak benneteket kicsinyeim, az őszinte hit és szeretet lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”
Régebben, amikor elmentem a kápolnába, az Égiek elmagyarázták ott nekem hogyan áldozzak lélekben. Most szeretném mindezt leírni. A Szűzanya így szólt hozzám: „Először is térdelj le kicsim. Képzeld el, hogy én most itt állok előtted egy szép hosszú kék ruhában és fehér fátyolban. Nagy örömmel hallgattam meg kérésedet, melyben arra kérsz, hogy megáldozhass lélekben. Gyermekem, most arra kérlek, ébreszd fel magadban Szent Fiam iránti mély szeretetedet és vágyakozásodat. Tarts őszinte bűnbánatot, gondold át szívedben, hogy mely bűneiddel bántottad meg drága Jézusodat, és miután átvizsgáltad lelkiismeretedet, kérj Tőle bocsánatot. Hidd el, Szent Fiam nem haragszik rád! Ellenkezőleg csak még jobban szeret minden gyengeségeddel együtt. Ő végtelenül irgalmas hozzád és megbocsátja minden bűnödet.”
Én: „Uram, kérlek, bocsáss meg nekem, bűnös gyermekednek! Tudom, hogy nem érdemlem meg sem a szeretetedet, sem az irgalmadat.”
Jézus: „Drága kisleányom! Nagy örömmel látom őszinte és mély bűnbánatodat. Ne félj Tőlem kicsim! Csak szeress! Ahogyan Én is szeretlek téged. Irgalmammal boldogan átölellek, és Szent Szívemre vonlak, mely érted dobog. Mindent megbocsátottam neked. Szent Véremmel pedig hófehér tisztára mostam lelkedet. Légy mindig boldog kicsi lélek!”
Szűzanya: „Gyermekem, most bal kezemben tartom Szent Fiam misztikus Szent Testét. Mondd el Neki kicsim, hogy mennyire szereted Őt!”
Én: „Édes Jézusom teljes szívemből imádlak és szeretlek Téged! Hálásan köszönöm végtelen jóságodat és irgalmadat!”
Jézus: „Drága gyermekem! Köszönöm lángoló szavaidat és mély háládat. Boldogan adom neked lelked táplálékává Szent Testemet.”
Szűzanya: „Most pedig kicsim, nyisd ki szépen a szádat, hogy nyelvedre helyezhessem drága Szent Fiamat.”
Én: „Hálásan köszönöm édes Jézusom, drága Édesanyám, hogy részesülhettem ebben a nagyon szép kegyelemben!”

                                                                                                                                                            Mária Magdolna
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/lelki-aldozas

A 6. parancs elleni bűnök

Az “Égi kegyelmek zápora” című naplót időrendben fogjuk közreadni. A napló írója naponta leírja, amit rábíznak az Égiek. Azonban időbe telik, amíg az egész napló felkerül ezekre az oldalakra. Néhány fontosabb lejegyzést azonban, címmel ellátva, előre közlünk. A napló szerzőjéről néhány információ itt olvashatóhttp://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-uezenetek/jezus-magyaroknak-szolo-uzenete
Látomásban Jézus megmutatta nekem egy fiatal lány életét, aki 18-19 éves lehetett. Ez a lány mindig elment szüleivel a szentmisére. Szeretettel együtt vacsoráztak. Viszont, amikor szülei este elaludtak, ő titokban elment otthonról azért, hogy találkozhasson a barátaival. Jézussal együtt meghallgattuk, hogy miről beszélgetnek a fiatalok, akik szomorú módon csak a tisztaság elleni bűnökről beszélgettek. Láttam, hogy ennek a lánynak a testén fekete, kígyószerű férgek voltak. Főként a lábain, a hasa környékén és még a fején is. Majd bementek egy diszkóba és buliztak. Később ezt a szegény lányt meg is erőszakolták, mely tönkretette egész életét.
Jézus:„Gyermekem! Azért mutattam meg neked mindezt, mert meg akartam éreztetni veled, hogy milyen nagy fájdalmat élek át ezekért a lelkekért is, akik a paráznaság bűnébe estek. Kérlek, imádkozz értük is! Lelküknek nagy szüksége van az imára.”
Majd így folytatta: „Szomorúan mondom nektek, hogy fel sem tudjátok fogni, mekkora kincset veszítetek el e bűn elkövetése során. Mondd meg a fiataloknak, akik körülvesznek téged, hogy a tisztaság a legnagyobb ajándék, melyet Atyám adott nektek végtelen nagy szeretetében.”
Utána Jézus elvitt egy fiatal házaspárhoz, akik az éjszaka folyamán éppen a tisztaság ellen vétkeztek. E látvány annyira megérintett, hogy az Úrjézus ruhájával eltakartam szemeimet. A Mennyei Atya is jelen volt ott. Szomorúan rájuk nézett, majd elfordított az arcát. E bűnt annyira nem bírta elviselni, hogy felemelte bal kezét, hogy tegyen ellene. De Jézus nem engedte meg végtelen nagy irgalmából. Közben láttam az ágyon feküdni a gonosz lelket, aki rá vigyorgott a Mennyei Atyára. Ezután a Mennyei Atya azt mondta:
„Gyermekeim! Mikor a szentségi házasságban megesküdtetek Előttem, akkor áldásomat nem a paráznaság bűnére, hanem a család alapítására és gyermekeitek katolikus módon való neveltetésére adtam. Én mondom nektek: Ha nem bánjátok meg bűneiteket, akkor hamar elkárhozhattok. Ne felejtsétek el! Az ilyen élet már nem szentségi, hanem a bűn házasságává válik.”
Majd felém fordult és azt mondta:
„Kislányom! Egy újabb imát tanítok neked és testvéreidnek, amely így szól:
Atyám, Te végtelenül tiszta vagy. Kérlek, bocsáss meg nekem! Mert vétkeztem Ellened gondolattal, szóval és cselekedettel. Ígérem, hogy minden erőmmel arra törekszem, hogy tisztább életet élhessek. Bízom kegyelmeidben és abban, hogy egyszer örökké dicsőíthetlek Téged a mennyben a szentekkel és angyalokkal együtt. Ámen.
Azt szeretném, hogy minden este lefekvés előtt mondd el Nekem ezt az imát. Így enyhíteni fogod fájdalmamat azokért, akik megbántanak Engem az éjszaka folyamán.”
Majd Jézus megmutatta mi történik azokkal, akik megbánták ezeket a bűnöket. Egy tiszta forráshoz vezette őket, ahol mély bűnbánatukban Jézus szeretettel a homlokukra rajzolt egy keresztet, mely a tisztaságot jelképezte és megbocsátott nekik.
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/lelkielet/a-6-parancs-elleni-bnoek

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi üzenet – 84- Jézus: Bocsásd meg vétkeinket…

ÉGI ÜZENET2010.11.24. szerda
 
Jézus: „Bocsásd meg vétkeinket…”
 
Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Ma a „Miatyánk”-nak számotokra egyik leglényegesebb kérésével foglakozunk: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”
Mindnyájatok életében vannak rossz és sajnálatraméltó lépések, kapott és adott sebek, melyek hátráltatják a lelki életben való előrejutást. Ezért második nagy adomány, amit Istentől kértek a „Miatyánk”-ban a kenyér után a „bocsánat”, amely Isten újjáteremtő szereteténél fogva lehetővé teszi nektek, hogy elesésetekből fölálljatok. Ha Én Máté evangéliumában adóságról beszélek, akkor emberi bűnökre, hibákra gondolok. Ebben az elbeszélésben a király elengedi a szolga adósságát, az viszont már nem engedi el a neki alárendelt szolga adósságát. Azt olvassátok, hogy a szolga 1000 talentummal tartozott a királynak. Tudjátok mennyi lenne ez most? Több mint 60 millió dollár. A szolga pedig mennyit is nem engedett el szolgatársának a tartozásból? 100 dénárt, ami 200 dollárnak felel meg. A példabeszéd királya maga a Mennyei Atya már rengeteg bűnt megbocsátott nektek. És ti azt a keveset se tudjátok megbocsátani felebarátotoknak, amivel megbántott? Egy mai példát is elétek állítok arra nézve, hogy milyen nehéz nektek egymás között megbocsátani. Kató és Rozika régóta szomszédok. Munka után gyakran hosszasan elbeszélgetnek. Ha valamelyiküknek hiányzik valami a főzéshez, csak átugranak egymáshoz kölcsönkérni. Kató csirkéket nevel, már szép rántanivaló méretük van. A kerítésen alul van egy kis lyuk, bizonyára Rozika nagy kutyája ásta ki. Történt egyszer, hogy ezen a lyukon átsétált Kató csirkéje a szomszédba. Rozika kutyája elkapta és pillanatok alatt széttépte. Kató és Rozi szemeláttára. Kató iszonyú dühvel üvöltötte: Miért nem kötöd meg a kutyát? Miért nem javítjátok ki a kerítést! Azt hiszed, lopom a pénzt? –Te csak hallgass! Inkább tanítsd meg a gyerekeidet, hogy ne az utcán focizzanak. 2 hete betörték a szobaablakomat. Az is pénzbe kerül ám! Többe, mint ez a nyomorult csirke. Szó-szót követett, aztán bementek a lakásba. Attól kezdve nem szóltak egymáshoz. És képzeljétek csak, keresztény, templombajáró asszonyok voltak. Néhány nap múlva Rozika kutyája rosszul lett, nem evett, csak feküdni tudott. Kihívták az állatorvost, aki megállapította, hogy megmérgezték. A gyanú Katóra terelődött, de letagadta. A harag gyűlöletté változott. Rozika finomabb lelkű volt, nem sokáig tűrte ezt az állapotot, a haragtartás miatt lelkiismeret furdalása volt. Elment gyónni. Elmondta az esetet a papnak, aki azt tanácsolta, menjen át Katóhoz és kérjen bocsánatot. Bizony ez nehéz volt, hiszen ő csak annyiból volt hibás, hogy nem vette észre a lyukat a kerítésen. Kató viszont megmérgezte a kutyáját bosszúból, ő bizony bűnt követett el. És mégis neki kell bocsánatot kérni. Először letérdelt a kereszt elé és Jézustól megbocsátó szeretetért könyörgött, majd átment. Kató fagyosan fogadta. Odaállt elé és alázatosan mondta: „Katókám! Bocsáss meg, hogy nem javítottuk meg a kerítést és Bodri széttépte a csirkédet.” A szomszédasszony megrendülve hallgatta és megszólalt az elaltatott lelkiismerete: „Te kérsz bocsánatot tőlem, aki nagyobb bűnt követett el? Hiszen gyűlöletemben megmérgeztem a kutyádat.” De ezt már sírva mondta. Sőt a betört ablakodat se fizettük ki. Meg tudsz nekem ezek után bocsátani? Én nem haragszom – mondta Rozika – Én sem. És a két asszony sírva összeölelkezett.
Ebből a példából láthatjátok, drága Gyermekeim, hogy a bocsánatkérésnél nem számít, hogy ki követte el a nagyobb bűnt, hogy ki a hibás. Ha már megtörtént a veszekedés, valakinek meg kell tenni az első lépést a kiengesztelődésre. Csak így tudjátok megszerezni magatoknak a lelki békét.
Sok, vallását gyakorló keresztény gyermekem csak hajtogatja a szeretet és megbocsátás szavait, normálisnak tartja, ha az ember szereti azt, aki őt is szereti, jót tesz annak, aki vele is jót tesz. Az ilyenek szeretik mondogatni, hogy ők nem haragszanak, bennük nincs gyűlölet, de közben kikerülik, aki megbántotta őket, esetleg nem is köszönnek neki és nem is beszélnek vele. Tehát tagadják, de ott a harag a szívükben. Ha így találná őket a halál, legjobb esetben a tisztítóhely legmélyére jutnának. Azt tanácsolom nekik, fontolják meg a „Miatyánk” 5. kérését: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Mit is kértek ebben, Gyermekeim? Azt, hogy Isten, ha bűnt követtek el, legyen irgalmas hozzátok és bocsásson meg, de csak akkor, ha ti is megbocsátotok másoknak, ha ti is irgalmasak vagytok a többiekhez. Ugye milyen nagy felelősség ezt kérni? Tulajdonképpen azt kéritek ezzel a mondattal, hogy csak akkor bocsásson meg nektek a Mennyei Atya, ha nincs bennetek semmi harag az emberek iránt. Ha képesek vagytok szeretni a titeket gyűlölőket, megbocsátani azoknak, akik folyamatosan keresztbetesznek nektek, akkor már több van bennetek, mint emberi, a lelketekben maga Isten van jelen, Ő cselekszik bennetek és általatok. A testvéreitek iránti szeretetetek és megbocsátásotok Isten iránti szeretetetek hitelességének jele, ezen lehet lemérni, hogy mennyire fogjátok fel Isten megbocsátó szeretetét irántatok.
Sajnos, Kicsinyeim, még köztetek engesztelők között is látok olyanokat, akik csak szóval tudják kimondani a megbocsátást, de valójában a szívükben van a neheztelés, a harag. Megbocsátani annak, aki megsebzett, megbántott, sokszor hosszú, benső folyamat eredménye. Amikor úgy érzitek, hogy képtelenek vagytok szívből megbocsátani vajon jó-e ha a Miatyánkot imádkozzátok? Igen, jó, mert ezzel a megbocsátás szándékának a vágyát fejezitek ki és kéritek Isten erejét a megbocsátáshoz. Neki nincs lehetetlen. Azonkívül azért is kell a Miatyánkot imádkozni, mert ezzel kéritek az Ő bocsánatát, aki kérésetekre mindig kész megbocsátani.
Kicsinyeim! Most is itt vagyunk köztetek. Egy megrendítő képet képzeljetek most magatok elé: Egy nagy fakereszt áll előttetek az Én felfeszített véres testemmel. Töviskoronámból, kezeimből, lábaimból folyik piros vérem, mely megfesti egész testemet és a keresztfát. Ott áll lábaim előtt az Én fájdalomba merül Édesanyám és átöleli keresztemet. Drága tisztalelkű, megváltott Engesztelőim! Most egy pillanatra elhallgatok, és ti addig kutassatok lelketekben van-e családtagjaitok, rokonaitok, ismerőseitek, lelkitestvéreitek közül olyan, akire egy kicsit is haragszotok? ……… Nézzétek Szent vérző Sebeimet! Ha szívetekben van harag vagy neheztelés, azzal fokozzátok Sebeim fájdalmát. Ha csak béke és szeretet van bennetek, akkor enyhítitek szenvedéseimet. Most kérlek titeket, hogy képzeletben jöjjetek ide, öleljétek át a 7 tőrrel megsebzett Édesanyámat az Én keresztemmel együtt és kérjétek Tőlünk a megbocsátó szeretetet minden embertársatok iránt, aki ellenszenves vagy közömbös nektek. Aki ez közületek szívből kéri, annak lelkéből eltűnik a harag és könnyű lesz neki a bocsánatkérés.
Megáldalak titeket a teljes kiengesztelődés lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen

PostHeaderIcon Az Úr Jézus üzenetei Mária Magdolna által

2010. november 13. szombat
 
Elfelejtettem leírni, hogy csütörtökön, amikor mentem a templomba, ismét láttam ott azt a hajléktalant, aki a bejárati ajtó lépcsőjén szokott ülni. Mielőtt beléptem a templomba, látomásban az Úrjézus ült most a hajléktalan helyén. Jézus: Drága gyermekem, meg kell még tanulnod, hogy akárhányszor látsz egy hajléktalan embert az utcán vagy a templomnál, én mindannyiukban ott vagyok. Amit más emberrel tesztek, velem teszitek. Ezt ne felejtsd el gyermekem!
 
A csütörtöki napon nagyon elégedetlen voltam magammal és úgy éreztem nem tudom jól végezni a rám bízott feladatokat. Ezért az Úrjézust egyik választottján keresztül megkérdeztem e problémámmal kapcsolatban. Nagyon szép választ kaptam az Úrjézustól, mely nagyon boldoggá tette az egész napomat. Jézus: Az, hogy nem vagy elégedett magaddal, az alázatodat jelenti. Így helyes. Egy a fontos: nekem tetszik, ahogyan a rád bízott feladatokat végzed. Én megértő Isten vagyok és tudom, hogy vannak állapotbeli kötelességeid, főleg a tanulás, melyre időt kell biztosítanod. Áldott légy, kicsi választott gyermekem igyekezeteidért.
 
Még a csütörtöki nappal kapcsolatban egy csodálatos élményem volt, mely nagyon meglepett engem. Amikor mentem áldozni, egy nagyon szép férfihangot hallottam, mely ezt mondta: „Ez az én testem.” Erre is kaptam egy választ az Úrjézustól. Jézus: Drága gyermekem, most nem láttál engem, hanem hallottál. A hangommal szereztem örömöt neked.
 
Nagyon boldog voltam ettől a választól, hogy valóban drága Jézusom hangját hallhattam, mely oly gyönyörű, hogy szavakkal leírhatatlan. Megkérdeztem, hogy értette a mondat másik részét. Jézus: Drága gyermekem, úgy értettem, hogy amikor rád került a sor szentáldozásnál, akkor nem engem láttál a pap személyében, hanem a papot.
 
Ma a szentmise elején hallottam újból az Úrjézus csodálatos hangját és ezt mondta. Jézus: Nagy Szeretettel vártalak benneteket gyermekeim!
 
A Dicsőség alatt látomásban egy ragyogó, fehér világban jártam. Előttem egy hosszú, fehér lépcső vezetett fel, melynek végén a Szentháromságot láttam. Középen ült a Mennyei Atya fehér ruhában, koronával a fején. A jobbján az Úrjézus ült, egyik lába alatt ott volt a Földgömb. Bal oldalon, pedig a Szentlélek ült fehér ruhában. Az Úrjézus mellett állt a Szűzanya. A lépcső alján angyalok seregei között térden állva láttam magamat is. Kezünket összetéve énekeltük együtt a Szentháromságnak a dicsőséget. Jézus: Drága gyermekem! Láttál minket a trónon ülni és láttad, hogy az egész szentmise a mi jelenlétünkben zajlik. Légy boldog gyermekem, mert ezt nagyon kevesen láthatják.
 
Evangélium előtt látomásban az Úrjézus fehér ruhában lesétált a lépcsőn hozzánk, mindkét oldalán egy kisangyal sétált vele együtt. A lépcső alján a két angyal térdre borulva várták az Úrjézust. A szószék aranyból volt és ezen olvasta az Úrjézus az evangéliumot nekünk.
 
A Szent vagy alattaz Úrjézust aranyszínű ruhában láttam középen állni, angyalok seregei vették körül térden állva énekelték neki a Szent vagy-ot. Ugyanezt láttam a Miatyánk alatt is. Jézus: Drága gyermekem! Az aranyszínű ruha az én dicsőségemet jelképezi. Énekeljetek hasonlóan, mint az angyalok, hogy szent nevemet felmagasztaljátok, mert mi, a Szentháromság, háromszorosan szentek vagyunk.
 
Az Isten Báránya alatt az irgalmas Jézust láttam lefelé sétálni a fehér lépcsőn. Egyszer csak megállt, hátra tekintett a Mennyei Atyára, aki fejével bólintott. Láttam Jézust, hogy kezeit egymás mellé teszi, az ég felé fordítja, és felénk fújt valami piros port, amely mindenkire rászállt. Jézus: Drága gyermekem, Mennyei Atyám belegyezésével irgalmammal borítottalak be titeket a szentmisén.
 
A szentáldozás alatt azt láttam, hogy most nemcsak az Úrjézus áldoztat meg minket, hanem a jobb oldalán álló Szűzanya is. Amikor egy gyermeket áldoztatott meg a Szűzanya, kedvesen, alázatosan és szeretettel lehajolt hozzá, megáldoztatta, majd pedig az egyik kezével megsimogatta a gyermek arcát. Jézus: Drága gyermekem, Édesanyám hozzám hasonlóan nagy szeretettel áldoztat meg benneteket. Tekintsétek a Szűzanyát példaképeteknek!
 
A szentmise végén azt láttam, hogy az egész Szentháromság felállt a trónjáról és egyszerre megáldottak minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
Mielőtt elmentem a templomból, letérdeltem és keresztet vetettem. Látomásban az egész Szentháromság a trónján ült és én a lépcső alján vetettem keresztet előttük.
 
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101113

2010. november 14. Vasárnap
 
Ma egész nap lelki szárazságban éreztem magam. Szűzanya: Drága gyermekem, jól érzed, hogy szívedben lelki szárazság van. Ennek egyetlen oka van. Engedted, hogy a világi dolgok, problémáid elvonják figyelmedet rólunk, égiekről, ezért elhanyagoltál minket. Gyermekem, minden lelki szárazság egy próbatétel számodra, másrészt pedig egy kegyelem, mely megerősít téged az Úr iránti hűségben. Minden szent átélte a lelki szárazságot, előfordult, hogy napokig, hónapokig, sőt évekig is eltartott nekik a próbatétel ideje. De a végén mindig Isten mellett döntöttek és ráhagyatkoztak mindenben. Meg kell tanulnod gyermekem leküzdeni a lelki szárazságot és egyben a gonoszt is. Egyedül Isten segítségével tudsz felette győzedelmeskedni, nélküle vereséget szenvedsz.
 
Mennyei Atya: Drága gyermekem, hallgass égi édesanyádra! Ezek a próbatételek meghatározzák további lelki életedet, hogy mellettem vagy a gonosz mellett döntesz. Jónak látom lelked érdekében, ezért szükséged van rá, hogy dönteni tudj. Kiválasztottalak gyermekem, így megvédelek attól, hogy a gonosz mellé állj. De ha szíved mást diktál, én megértem és elengedlek. Nagyon szeretlek gyermekem, ezért, mint mennyei édesapád gondoskodni akarok rólad, mint kicsi teremtményemről, mert minden örömömet és szépségemet bennetek lelem meg, kedves kis választottaim.
 
Pio atya: Drága lelki gyermekem! Én az egész életemet az Égiek jelenlétében töltöttem el. Az ő segítségükkel tudtam elviselni a szenvedéseket és a stigmával járó fájdalmakat. Ha nem lettek volna mellettem, nem tudtam volna elviselni a keresztemet, mely számomra hasonló volt, mint Krisztusé. Légy boldog gyermekem, hogy lehetőséged adatott a mély benső látomásokra és beszélgetésekre az Égiekkel! Tanulj meg gyermekem szoros kapcsolatban élni velünk, mert mi együttesen megmutatjuk neked azt az utat, mely egyenesen az örök hazádba, vagyis a mennyek országába vezet.
 
Madarász Éva: Drága gyermekem! Amikor életemben először megismertem az Úrjézust, vele együtt a Szentháromságot és a Szűzanyát, minden erőmmel és szeretetemmel arra törekedtem, hogy teljesíteni tudjam örök szent tervüket. Sokszor kísértett engem is a gonosz, de az Égiek jelenléte hatalmas erőt adott ahhoz, hogy legyőzzem ellenségemet. Biztosítalak róla gyermekem, hogy neked lelked érdekében nagy szükséged van ezekre a benső beszélgetésekre és látomásokra, hogy hited olyan erős legyen, hogy bárki előtt meg tudd vallani az Úrjézust és mindazt a kegyelmet, mellyel megajándékoztak az Égiek. Isten kezében te is egy eszköz vagy. Általad a Szentháromság és a Szűzanya szavai úgy hatolnak be az emberek szívébe, mint egy fény, mely megvilágosítja őket, és megmutatja, mely út vezet az örök boldogsághoz.
 
II. János Pál pápa: Drága gyermekem! Mi mindig mögötted állunk, és mindenben számíthatsz a segítségünkre! Örömmel és szeretettel segítünk neked ezekben a hatalmas feladatokban, melyek fiatal létedre nagy felelősséggel járnak. Kérd imáinkat és közbenjárásainkat, és hidd el, mi azonnal meghallgatunk téged! Ahogyan az evangélium mondja: „aki sokat kapott, attól sokat várnak el.” Szükséged van rá, mert egyedül képtelen vagy véghezvinni ezeket a terveket és feladatokat.
 
Jézus: Látod gyermekem, mily sokan állunk melletted? Hallgass rájuk, mert lelked javára válhat, ha úgy cselekedsz, ahogy mi tanácsoljuk neked. Ha továbbra is szeretettel és hűséggel végzed a rád bízott feladatokat, még sok olyan kegyelemmel ajándékozlak meg, melyről álmodozni sem mersz. Azért mondom neked ezt gyermekem, mert még nagyon fiatal vagy, és még sok-sok évet fogsz eltölteni itt a földön, hogy a kegyelmekkel véghez tudd vinni akaratomat és szent terveimet.
 
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101114

2010. november 15. Hétfő
 
Álmomban láttam az Úrjézust egy helyen ülni és imádkozni. Felé sétáltam és közben azt mondtam: „Drága Jézusom!” Ő elmosolyogta magát, majd felállt és tárt karokkal azt mondta: „Gyere gyermekem a karjaimba.” Megöleltem az Úrjézust és utána azt mondta: „Üljünk le beszélgetni”. Jézus: látod gyermekem? Nemcsak a valóságban, hanem álmaidban is az Én szeretett jelenlétemben élsz.
 
Ma újból elmentem a szentmisére. Előtte kértem az Úrjézus irgalmát és látomásban láttam, hogy az Úrjézus mellettem ült és megfogta a kezem, és azt mondta: „Mindig bízz az Én irgalmamban”.
 
Szentmise elején
 
Látomásban egy fehér, ragyogó világban voltam és ismét fehér lépcsők vezettek felfelé, melynek végén egy trón volt. Ezen a trónon az Úrjézus ült, majd felállt és tárt karokkal fordult felénk. Jézus: Drága gyermekem! Nincs olyan szentmise a földön, mely nem az Én szent színem előtt történik! Mindig nagy örömmel fogadlak benneteket gyermekeim!
 
Szentgyónás (szentmise közben)
 
Amikor gyóntam újból látomásban az Úrjézust láttam a gyóntatószékben ülni. Feloldozott engem az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében, majd mosolyogva azt mondta: „Légy boldog gyermekem!”
 
Evangélium előtt
 
Az Úrjézust először angyalok vették körül, majd egy felhőn leereszkedett közénk és felolvasott nekünk a szószéken. Jézus: Drága gyermekeim! A ti kedvetekért lejövök hozzátok mennyei trónomról azért, hogy az Én szavaim által élni tudjátok az evangéliumot.
 
Áldozati liturgia
 
Látomásban újból egy ragyogó, fehér világban voltam és az oltár asztalánál az egész Szentháromság jelen volt. Középen a Mennyei Atya, jobboldalon az Úrjézus, baloldalon pedig a Szentlélek emberi alakban. Most a Szentháromság tartotta nekünk a szentmise második részét. Jézus: Drága gyermekem! Megmutattam neked, hogy a Mennyei Atya olyan nagy szeretettel van irántatok, hogy képes volt Ő Maga tartani nektek a szentmisét. Gyermekeim, sokszor el se tudjátok képzelni, ki áll veletek szemben a szentmisén.
 
Miatyánk
 
Látomásban az egész Szentháromság kitárt karokkal mondta az imát és láttam, hogy előttük az angyalok ezrei térdelve imádkozták a Miatyánkot. Jézus: Drága gyermekeim! Amikor imádkozzátok a Miatyánkot, kössétek össze szíveteket az angyalokkal és Velünk, Égiekkel, mert így lesz teljes az egységünk, a kiengesztelődésünk a Mennyei Atyával.
 
Isten Báránya
 
Látomásban a Mennyei Atya kezét felemelve tartotta nekünk a keresztet, melyen az Úrjézus volt keresztre feszítve. Jézus: Drága gyermekem! Én és Mennyei Atyám egyek voltunk a szenvedésben.
 
Szentáldozás
 
Látomásban egy aranyszőnyegen vonultunk, melynek végén az Úrjézus és mellette a Mennyei Atya áldoztatott. Fölöttük pedig a Szentlélek volt galamb alakban. Amikor oldalra néztem a jobb és baloldalon angyalok ezrei, milliói térdeltek és mosolyogva néztek ránk, mivel Szentáldozáshoz járulhattunk. Látomásban a Mennyei Atya áldoztatott és így szólt: „Fogadd szeretettel Szent Fiam Testét.” Majd kezével megsimogatta arcomat.
 
Szentmise végén
 
Látomásban az egész Szentháromság velünk szemben állt. Középen a Mennyei Atya, aki megáldott bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Jobbján az Úrjézus, balján pedig a Szentlélek állt. Utána Szűzanyát láttam, aki kezében tartott egy szép, virágszirmokkal telt kosarat. Ezek a virágszirmok elárasztottak minket. Szűzanya: Drága gyermekem! Mint égi Édesanyátok, elárasztottalak benneteket sok-sok kegyelemmel, hogy továbbra is az életszentség útján tudjatok haladni.
 
Látomásban az Úrjézus a lépcső tetején várt engem és kezét nyújtotta felém. Jézus: Drága gyermekem! Ezzel a látomással azt mutattam neked, hogy mindig fogd a kezemet és így vezetlek el Mennyei Atyámhoz, aki nagy boldogsággal és szeretettel befogad az Örök Hazába.
 
Kápolnában
 
Látomásban láttam, hogy az Úrjézus és a Szűzanya fehér ruhában és kézen fogva eljöttek hozzánk, gyermekeikhez, majd megáldottak bennünket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Lélekben előttük térdeltem és mindketten nagy szeretettel megsimogatták arcomat.
 
Jézus: Drága gyermekem! A Mi valóságos jelenlétünk által, sok kegyelemben és áldásban részesültök, mert hitetek és lelketek érdekében szükségetek van rá.
 
Szomorú voltam. Látomásban az Úrjézus leült mellém és várta, hogy megosszam vele szomorúságomat és bánatomat. Jézus: Drága gyermekem! Nincs nagyobb boldogság számomra, ha látom, hogy egy gyermekem bánatával Hozzám fordul. Én vagyok a ti vigasztalásotok. Ha hozzám fordultok, Én azonnal átölellek benneteket szent szívemmel és eltörlöm bánatotokat.

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101115

2010. november 16. Kedd

 

Sajnos a mai napon nagyon sokat kellett tanulnom, ezért nem is tudtam beszélgetni az Égiekkel. Jézus: Drága gyermekem, ne légy szomorú, én megértelek. Amint alkalmad van rá, használd ki az időt a velünk való benső beszélgetésekre.

 

Pio atya: Drága gyermekem! Szeresd az Urat! Vállald boldogan a feladatokat, melyekkel megbíz téged az Úrjézus. Hidd el, ha minden testi-lelki erőddel követed az Úr akaratát, akkor még sok-sok kegyelem vár rád az elkövetkezendő időszakban.

 

Mielőtt elindultam a szentmisére, először nem akartam a nyakamban hordani a kék kendőt, de aztán úgy döntöttem, hogy mégis felveszem a Szűzanya kedvéért. Jézus: Drága gyermekem, hidd el, nagyon boldoggá tetted ezzel a cselekedeteddel Édesanyámat.

 

Szentmise előtt

 

Látomásban középen ültem, egyik oldalamon a Szűzanya, a másikon az Úrjézus ült. Mindketten szeretettel és mosolyogva fogták a kezemet. Jézus: Drága gyermekem! Édesanyám és Én szorosan melletted vagyunk, és kezedet megfogva vigyázunk rád.

 

Szentmise elején

 

Látomásban újból láttam az Úrjézust a trónon ülni. Mellette állt a Szűzanya alázatosan és imára kulcsolt kézzel. Mögöttük angyalok sokasága volt. Jézus: Drága gyermekem! Édesanyám és Én egyek vagyunk a szentmisében.

 

Evangélium előtt

 

Látomásban a Mennyei Atya jött el hozzánk, hogy felolvassa nekünk az evangéliumot. Jézus: Drága gyermekem! Megmutattam neked, hogy nemcsak Én olvashatom fel az evangéliumot számotokra, hanem Mennyei Atyám és a Szentlélek is.

 

Miatyák

 

Látomásban a Szűzanya középen állt és kitárt karokkal mondta velünk a Miatyánkot. Közben az angyalok körben álltak vagy térdeltek. Jézus: Drága gyermekem! Édesanyám példáján keresztül élhettek a legtökéletesebben.

 

Isten Báránya

 

Látomásban az Úrjézus egy fehér keresztre volt feszítve. A kereszt lábánál a Szűzanya, mögötte angyalok sokasága térdelt az Úr előtt. Jézus: Drága gyermekem! Édesanyám példáján keresztül mindig kérjétek irgalmamat.

 

Isten Báránya után

 

Látomásban a Szentháromságot láttam. A Szentháromság szívéből egy piros fény áradt, hasonlóan, mint az irgalmas Jézus képen. Jézus: Drága gyermekem! Most úgy láttál Minket, mint a végtelenül irgalmas Szentháromságot. Gyermekem, légy boldog, mert nagyon kevés választottam látott így bennünket.

 

Szentáldozás

 

Látomásban a Szűzanya és mellette a Szentlélek fehér ruhában áldoztatott bennünket. Mielőtt odaértem a Szentlélekhez, mosolyogva azt mondta nekem: „Fogadd szeretettel az Úrjézus Szent Testét.” Szentlélek: Drága gyermekem, látomásban megmutattam Magamat neked, hogy lásd hogyan is nézek ki. Készülj fel drága kis választottam, mert a Nagy Figyelmeztetéskor hasonlóképpen fogunk találkozni, mint szentáldozáskor.

 

Szentmise végén

 

Látomásban a Szűzanya mosolyogva és szeretettel megáldott bennünket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Előtte mindkét kezében egy keresztet láttam. Szűzanya: Drága gyermekem, ezek a kis keresztek szenvedéseket jelentenek. Másrészt pedig kegyelmeket, hogy szeretettel és örömmel követni tudjátok Szentfiamat a kereszt hordozásában.

 

Sétáltam a lépcsőkön. A lépcső tetején látomásban a Szűzanya várt rám és kezét felém nyújtotta. Lélekben megfogtam a Szűzanya kezét és együtt sétáltunk. Szűzanya: Drága gyermekem, mindig fogd a kezemet és akkor megmutatom neked az igazi életszentség útját, mely egyenesen a mennybe vezet.

 

Kápolnában

 

Látomásban a Mennyei Atya jött el hozzánk, gyermekeihez. Lábainál angyalokat láttam térdelni, majd megáldott bennünket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.

 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101116 

2010. november 17. Szerda

Szentmise előtt

Látomásban láttam magamat a földön ülni, mint aki elesett, de az Úrjézus fehér ruhában odajött hozzám, kezét felém nyújtotta és felemelt. Jézus: Drága gyermekem! Minden elesésedkor, ha bocsánatot kérsz Tőlem, én felemellek irgalmammal. Bízz az én irgalmamban!

Szentmise elején

Látomásban az Úrjézus és a Szűzanya jött el hozzánk a szentmisére.

Áldozati liturgia

Látomásban, meglepetésemre, Pio atyát és a Szűzanyát láttam fehér ruhában. Felajánlásnál a Szűzanya és Pio atya egyszerre fogta meg a kelyhet és emelte fel, majd az Úrjézust láttam, aki megáldotta az ostyát és a bort is. Jézus: Drága gyermekem! Fontos, hogy az ostyát és a kelyhet, melyben bor van, mindig szeretettel és tisztelettel ajánlják fel nekem, mert én minden egyes alkalommal szent kezeimmel megáldom az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Gyermekem, valóban láttad Pio atyát, mert én így akartam. Azért, mert szeretném, hogy a szíved és lelked közel kerüljön védőszentedhez. Szükséged van védőszentjeid közbenjárására, mert ők segítenek és megtanítanak, hogyan kell járnod a szentté válás útján.

Szent vagy

Látomásban a Mennyei Atya felállt a trónjáról és karjait kitárva tartotta felénk. A Szűzanya, mellette Pio atya, és mögöttük az angyalok ezrei térden állva énekelték a Szent vagy éneket. Mennyei Atya: Drága gyermekem, kövessétek égi Édesanyátok és Pio atya példáját. A Szentháromság boldogan hallgatja meg éneketeket, de nagyon fontos, hogy mindig szívből és lélekből tudjatok hozzánk énekelni!

Isten báránya

Látomásban az angyalokkal, a Szűzanyával és Pio atyával együtt térdeltünk az Úrjézus keresztje előtt és kértük az Ő irgalmát. Jézus: Kérjétek irgalmamat! Mert irgalmam végtelen és határtalan.

Szentáldozás előtt

Látomásban a Szentháromság jelenlétében Pio atya áldoztatott bennünket, fehér ruhában volt. Mielőtt odaértem Pio atyához, láttam, hogy mosolyogva és szeretettel adja nekem az Úrjézus testét. Pio atya: Drága gyermekem! Nagy öröm volt számomra, hogy megáldoztathattalak téged, mint lelki gyermekemet.

Szentmise végén

Látomásban Pio atya áldott meg minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Majd Pio atya meghajolt a Szentháromság előtt és utána már nem láttam őt. Jézus: Drága gyermekeim! Szentmise után mindig hajoljatok meg előttünk, mert mi mindig ott vagyunk égi trónunkon és figyelünk benneteket.

Újból sétáltam hazafelé, és lépcsőn a tetején Pio atya állt és felém nyújtotta a kezét. Pio atya: Drága gyermekem, ne feledkezz meg rólam! Mert én is fogom kezedet, mint az Úrjézus és a Szűzanya.

 

Most úgy érzem le kell írnom, hogy mi történik velem a szentáldozás előtt. Körülbelül három napja mindig, amikor megyek áldozni, erős rózsa illatot érzek néhány másodpercen keresztül, érzem ezt az illatot és tudom, hogy a Szűzanyából árad a rózsa illat. Szűzanya: Drága gyermekem! Ez egy külön kegyelem számodra, mert megéreztettem veled az én valóságos jelenlétemet szentáldozáskor, és ezáltal még jobban megerősítelek hitedben, hogy amit látomásban látsz az nem a képzeleted szüleménye, hanem valóságosan minket látsz lelki szemeiddel. Ne kételkedj gyermekem, abban, hogy ez a rózsaillat tőlem származik-e vagy sem! Neked is, hozzám hasonlóan, illatos virágszálként (tiszta lélekkel) kell élned itt a földön, mint ahogyan én éltem köztetek. Szentfiam boldog, ha kertjében tiszta virágot talál. Ellenben, aki bűnösen él, annak virága bűzlik és látványa elszomorít minket, Égieket.

Megkérdeztem az Úrjézust, hogy mostanában észrevettem, hogy nem érzem olyan erősen a látomásokat, mint korábban. Biztos vagyok benne, hogy mindez az én hibám. Jézus: Drága gyermekem, ez nem sak veled fordul elő, hanem más választottaimmal is. Elmondom neked, gyermekem, hogy ez egy próbatétel számodra. Próbára teszem hitedet, hogy bízol-e benne, hogy minden látomás tőlem ered. Megerősítem számodra, gyermekem, hogy ilyen dolgokat, melyeket látsz lelki szemeiddel, képtelen lennél elképzelni a te kis értelmeddel. Ezért, kérlek, bízz bennem és kegyelmeimben!

Édesanyám tömjénillatot érzett, és megkérdezte általam az Úrjézust, hogy van-e ennek jelentősége? Jézus: Drága kislányom! Emlékszel, mit mondtam neked tegnap lányodon keresztül? Íme ez az egyik kegyelmemnek a jele, mert megéreztettem veled jelenlétemet. Mert bárhol is vagy, én ott vagyok melletted. Ne gondold azt, hogy csak gyermeked mellett vagyok érezhetően és valóságosan jelen. Ez tévedés! Mert én mindnyájatok között jelen vagyok, legyetek bármilyen lelkületűek, semmi sem befolyásolhatja az én jelenlétemet.
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101117

2010. november 18. Csütörtök

 

Ma sajnos volt egy rossz cselekedetem az iskolában, melyet nagyon bánok. Szűzanya: Drága gyermekem! Valóban nem volt helyes, amit cselekedtél. De Szent Fiam végtelenül irgalmas, ezért megbocsát neked, ha őszintén meggyónod és megbánod cselekedetedet. Gyermekem, minden elesésed után kérd Szent Fiam irgalmát, és tőlem pedig a vigasztalást. Ne zárkózz önmagadba! Attól csak eltávolodsz Tőlünk.

 

Testvérem sokszor azzal a gondolatával zaklat, hogy menjek el dolgozni. Nem akarok elszakadni az Úrjézustól, hogy elhanyagolom a feladatokat, melyeket rám bízott. Ezért megkérdeztem erről a Mennyei Atya véleményét. Mennyei Atya: Drága kislányom! Ne nyugtalankodjék a szíved! Ellenkezőleg, szeress és légy boldog! Az Én szavam a te kis lelkednek békességet nyújt, és aggodalmadat eltörlöm. Szavaimmal megnyugtatlak, hogy ne hallgass testvéredre. Mert a pénz annyira rabul ejtette az ő lelkét, hogy még téged is bele akar rántani abba aminek a rabja. Ellenségem legnagyobb kísértése, amikor titeket, gyermekeimet el akar választani tőlem, hogy életeteket nélkülem akarjátok leélni. Gyermekem, te egyes egyedül nekem dolgozol és nem a sátánnak. Amíg nem szólítalak magamhoz, addig mindig az legyen a célod, hogy teljesíteni tudd örök, szent tervemet! Mert minden emberrel, akit megteremtettem, a Földön tervem van, hogy életeteknek értelme legyen és ne az örök kárhozatra jussatok. Jézus: Drága gyermekem! Vigasztaljon a tudat, hogy nekem dolgozol. Bár te elégedetlen vagy magaddal, de én örömmel figyelem, ahogyan végzed a rád bízott feladatokat. Nagyon szeretlek gyermekem, és hidd el, hogy áldozatos és fáradtságos munkáid nem maradnak jutalom és kegyelem nélkül.

 

Szentmise előtt

 

Készültem a szentgyónásra. Látomásban a Szűzanya nyújtotta felém a kezét és közben ezt mondta: Gyere gyermekem, mint édesanyád felsegítelek téged eleséseidből.

 

Szentgyónás előtt

 

Látomásban láttam, hogy az Úrjézus ül a gyóntatószékben. Mielőtt bementem, már előre láttam a tekintetét, ahogyan rám figyel gyónás közben. A gyóntatószékben láttam, hogy az Úrjézus hallgat végig engem, mikor felsorolom bűneimet, gyengeségeimet. Jézus: Drága gyermekeim! Amikor a bűnbánat szentségéhez járultok, mindig gyónjatok őszintén, mert én hallgatlak végig benneteket és előttem nincs titok, melyről ne tudnék.

 

Prédikáció alatt

 

Látomásban felmentem egy fehér lépcsőn az Úrjézus színe elé. Az Úrjézus előtt egy szószék állt, melyen egy könyv volt. Úgy éreztem, hogy az Úrjézus azt akarja, hogy nézzek bele ebbe a könyvbe. Jézus: Drága kislányom! Közel van az óra! Meg fogsz állni szent színem előtt és én megengedem, hogy beletekinthess az életed könyvébe, melyben meglátod önmagadat és földi életed egy pillanat alatt lepereg előtted. Készítsd fel lelkedet, mert meg akarom mutatni neked, gyermekem, a Mennyek Országát!

 

Áldozási liturgia

 

Látomásban az Úrjézust láttam az oltár asztalánál és mögötte a 12 apostol állt. Az Úrjézus nagyon szépen és alázatosan ajánlotta fel az ostyát a Mennyei Atyának. Jézus: Drága gyermekem! Látomásban megmutattam neked az utolsó vacsorát, ahol jelen van 12 apostolom. A Miatyánk alatt azt láttam, hogy az Úrjézus, a Szűzanya és a 12 apostol tárt karokkal mondták a Miatyánkot a Mennyei Atyának, aki ott ült a trónon fehér ruhában.

 

Isten Báránya

 

Látomásban az Úrjézus az oltár asztalánál ezeket a szavakat mondta az égre feltekintve, „Értetek haltam meg gyermekeim. Mennyei Atyám, kérlek, légy Irgalmas gyermekeidhez!”

 

Jézus: Drága gyermekem! Nagy szeretetemben, nem tudtam Magamat visszatartani, ezért újból megengedtem, hogy hallhasd hangomat! Légy boldog kicsi választottam!

 

Ő általa, Ő vele és Ő benne

 

Látomásban az Úrjézus felemelte a Szent Ostyát és láttam, hogy ez a Szent Ostya háromfelé tört. Jézus: Drága gyermekem! Ezzel a látomással azt mutattam neked, hogy Mi,a Szentháromság, együttesen benne vagyunk ebben a kicsi Szent Ostyában. Elrejtjük előttetek isteni szívünket, mert ha látnátok bennünket, azonnal belehalnátok a látásba, mert testetek nem képes felfogni a Mi mennyei fényünket és tisztaságunkat.

 

Szentáldozás előtt

 

Látomásban az Úrjézus és mellette a Mennyei Atya áldoztatott meg minket. Fölöttük pedig a Szentlélek volt galamb alakban. Mielőtt rám került a sor, az Úrjézus azt mondta: „Nagyon szeretlek gyermekem! Mindig bízz Irgalmamban”.

 

Kápolnában

 

A Bibliában a végső idők eseményeiről olvastam. Jézus: Drága gyermekem! Valóban közel van eljövetelem. Itt már nem 2000 évről, vagy 100 évről beszélek, hanem a XXI. századról. Bármelyik évben, hónapban vagy napban eljöhetek e világra dicsőségesen, angyalaimmal a felhőkön, hogy elhozzam nektek az Új Világot, melyben nincsen többé bűn. Ezért készítsétek fel lelketeket imával és virrasszatok, hogy amikor eljön az ideje, meg tudjatok állni az Emberfia előtt.

 

Most hétvégére azt tervezzük, hogy elmegyünk Nagyfaluba a Krisztus Király ünnepére november 21-én. Megkérdeztem drága Édesanyámat, hogy Ő is ott lesz-e velünk? Szűzanya: Drága kis gyermekem! Zarándokutatok során érezhetően és valóságosan mellettetek leszek és imádkozom értetek, hogy sok kegyelemmel gazdagodva térhessetek vissza Nagyfaluból otthonotokba. Gyermekem, Szentfiam még sok szép látomást tartogat számodra a Szentháromság hegyén, ezért hallgass benső szavainkra és lelki szemeiddel kövesd a látomásokat és az eseményeket, hogy mindent szépen le tudj írni a naplódba. Készítsd fel szívedet és lelkedet gyermekem, mert látni fogsz minket! De ennél többet nem árulhatok el neked.

 

Jézus: Gyermekem! Minél jobban kiüresíted magadat lelkedben, annál több helyet adsz számomra a szívedben. Szeress Engem gyermekem! Mert a szeretet tud bennünket a legjobban összekapcsolni. Távolodás helyett, egyre közelebb kerülünk egymáshoz, melyben te gyermekem örök hűséget fogadsz nekem.

 

http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101118

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi üzenet – 83. A Szentlélek tanítása: Mindennapi kenyerünket…….

ÉGI ÜZENET 2010. november 17.
Szentlélek: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…”
Szentlélek: Drága Engesztelőim! Ma elérkeztünk a „Miatyánk” 4. kéréséhez: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Ez a kenyér-kérés 3 féle fogalmat jelent: a testi táplálékot, Isten Igéjét és az Eucharisztiát.
1.) A mindennapi kenyér, amit kértek, elsősorban életetek fenntartásához szükséges élelem. Jézus imájában ez szociális gondolatnak is felfogható, mert a földön minden embernek joga van az élethez szükséges kenyérhez vagy egy tál rizshez minden nap. Ma ez a jog sajnos nem természetes. Az éhínség már nem csak a fejlődő országokban szedi áldozatait. Csak nézzétek a sok fagyoskodó, rongyos elhanyagolt, kukákban keresgélő hajléktalant! Egyet közülük kiemelek, hogy közelebb hozzam a szívetekhez. Jánosnak nyugodt, békés gyermekkora volt. Szorgalmas munkáscsalád 3. gyermeke volt. Édesapja korán meghalt egy autóbalesetben és a továbbiakban édesanyja nevelte őket, aki nem volt vallásos hívő asszony, így a gyermekei meg sem lettek keresztelve. János annyira ragaszkodott édesanyjához, hogy míg ő élt, nem is nősült meg. 42 évesen találta meg a párját. Egy csinos, vonzó kétszeresen is elvált asszonyt. Nem hallgatott nővéreire, akik figyelmeztették, hogy nem hozzá való. Erikának, mert ez volt a neve, az élettársnak egy szép háromszobás lakásában éltek. Közben a megüresedett régi családi házba beköltözött a fiatalabbik nővére népes családjával, hogy ne kelljen albérletben lakniuk tovább. Eleinte nem volt semmi baj, de Jánost elbocsátották a cégtől és munkanélküli lett. Hiába próbálkozott munkát keresni, nem kapott sehol. Elkezdődtek az anyagi gondok. Erika hozzászokott, hogy saját fizetését magára költi, szépségszalonokba, kozmetikushoz járt és szép ruhákat vásárolt, mindig a legdrágább butikokban. János fizetés elég szokott lenni a rezsire és élelmiszerre. Erika egyre követelőzőbb lett, szidta, hordta Jánost, hogy munkakerülő, élősködő. És egyszercsak elkergette a háztól. Máris keresett egy másik férfit, aki ki tudja elégíteni anyagi igényeit. Így János az utcára került. Semmi pénze nem volt, amiből egy darab kenyeret vegyen. Ő is, mint sorstársai koldulásból tengette életét. Buszállomásokon, aluljárókban, piacokon, bevásárlóközpontok bejáratánál kéregetett. Sok elutasításban és megaláztatásban volt része. Egyik vasárnap odaült a templom bejáratához, és ahogy jöttek kifelé az emberek beledobtak a sapkájába egy kis aprópénzt. Egyszercsak jött egy férfi és egy 5000-est adott neki. Könnybe lábadt a szeme, és azt se tudta, hogy köszönje meg. Ott maradt vele beszélgetni. Meghallgatta, hogy jutott ideáig és megígérte, hogy máskor is eljön. Mosolyogva megsimogatta az arcát és érthetetlen módon eltűnt a fiatalember, megint a sapkájába dobta a nagy pénzt és kezénél fogva felemelte: Gyere barátom, lépjünk be a templomba egy pár percre. János még sosem volt ilyen helyen, de azért engedelmeskedett. Csak ketten voltak bent. Az idegen megtanította őt egy imádságra, a „Miatyánk”-ra. Elmagyarázta neki ennek az imának minden kérését. János megkérdezte: Azt hiszed, hogyha elmondom ezt a kérést: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, akkor nem kell éheznem? Igen, ez így van. És ahogy ezt kimondta, eltűnt a szeme elől. Ettől kezdve többé nem jött a kedves fiatalember, ő viszont naponta többször elmondta a „Miatyánkot”. Sőt elkezdett szentmisére járni és utána odaült koldulni. Nem győzött csodálkozni, hogy milyen sok aprópénz gyűlt össze a sapkájában. Igen, mert Jézus maga jött hozzá, hogy testét és lelkét megmentse. Ő volt a különös és jóságos „idegen”.
Tehát, drága Engesztelőim, kérni kell a Miatyánkban a mindennapi kenyeret. Nem mintha Atyátok nem tudná, mire van szükségetek, hogy élhessetek, de ha kéritek, nagyobb örömmel és gyorsabban adja. Ez a mindennapi jelző a kenyér előtt jelenti a mai napi kenyeret, de a holnapi kenyeret is. A holnapi kenyeret úgy is értelmezhetjük, hogy az eljövendő világ eledele, az Isten Országának kenyere. Ezt alátámasztja János evangéliuma, melyben Jézus így szól: „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért fáradozzatok, amely megmarad az Örök Életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek.
2.) Másodszor a mindennapi kenyér, amit kértek az Isten Igéje, amit a Bibliában találtok. Tehát a keresztények közötti testvéri szeretet, a mások támogatása, az imádság, a bűnbánat, a parancsok betartása. Ennek a fontosságára mutat rá Jézus, amikor a 40 napos böjtje közben arra kísérti a Sátán, hogy ne éhezzen, hanem mondja a köveknek, hogy váljanak kenyérré. Milyen könnyű lett volna a ti Uratoknak isteni erejének látványos kihasználása. De Jézus így vág vissza a gonosznak: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából származik.”
Gyermekeim! Olvassátok a Szentírást, mert Isten szava, mely megtanít titeket az igaz, keskeny és rögös úton járni, mely a Mennybe vezet. A Biblia időtlen. Bármilyen régen írták, a mai ember égető kérdéseire is választ ad.
3.) Harmadszor a mindennapi kenyér jelenti az Eucharisztiát is. Ezekben a végső időkben, melyben éltek különösen szükség van arra, hogy ne csak földi eledelért imádkozzatok, hanem a mindennapi Oltáriszentségért is. Hiszen elérkezik majd az idő, hogy egyre nehezebb lesz szentáldozáshoz járulni. Bizony a keresztényüldözéskor- amely egész biztos bekövetkezik –eltávolítják a templomokból a tabernákulumot, az Eucharisztiát. A legbátrabb papfiaink csak rejtekben, lakásokon, pincékben, barlangokban fognak szentmiséket tartani és a szentségeket kiszolgáltatni. A „Miatyánk”- kal már most előre imádkozzatok, hogy mindenki, aki éhezik és szomjazik Jézus Testére és Vérére, a jövőben járulhasson szentáldozáshoz. Ugyanis ez tudja csak megvédeni teremtményeinket az antikrisztus idején a gonosz cselvetéseitől. Gondoljatok a sok csábos ígéretre, csalogatásra, csodákra, hamis tanításokra melyeknek csak akkor tudtok ellenállni, ha az Oltáriszentséget igen gyakran magatokhoz veszitek. Ezért kérjetek a Mennyei Atyától igaz, lánglelkű, áldozatos lelkű pásztorokat, akik nem félnek akár életüket is feláldozni az Oltáriszentség kiszolgáltatásáért.
Még utoljára szeretném felhívni a figyelmeteket valamire. Ebben a kérésben, hogy „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” van 2 szó: a „mindennapi” és a „ma”, ami sugall nektek valamit. A „mindennapi” szó arra enged következtetni, hogy nemcsak a mai napra kéritek a kenyeret, hanem a jövőtök napjaira is, tehát holnapra, holnaputánra. A „ma” kifejezés hasonló ehhez, mert azt kéritek, hogy már a mai napon előre adja meg hátralévő életetek minden napjára, ami a megélhetésetekhez kell.
Kicsinyeim! Ami most fog történni itt, misztikusan, magába foglalja a mai egész tanításom lényegét.
Mennyei Atyátok tart a kezében egy nagy vekni kenyeret. Megfordítja, az aljára 3 keresztet rajzol, majd szeletekre vágja, és mindegyiketeknek ad belőle egy falatot: jelképesen a mindennapi kenyereteket adja nektek. Én, a Szentlélek Isten egy ragyogó arany színű nagy könyvet emelnek a magasba, a Szentírást mutatom nektek arra ösztönözve, hogy olvassátok. Én sugalltam e Szent Könyv minden szavát. Jézus Krisztus is itt áll előttetek. Ő balkezében tart egy csillogó kelyhet, Szent Vére kelyhét, a jobbkezével fölötte tart egy nagy fehér Szentostyát. Kínálja nektek az Eucharisztiát, mint az Örök Élet kenyerét, mint üdvösségetek zálogát. Mindhárman angyalok gyűrűjében vagyunk, akik térdreborulva, összetett kézzel imádnak Bennünket, a Szentháromságot.
Növekedjen benneteket a hála a mindennapi kenyérért, amit kaptok Tőlünk. Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

PostHeaderIcon Az Úr Jézus üzenetei Mária Magdolna által

2010. november 06. Szombat

 

Olvastam Valtorta Máriánál, ahogyan Jézus kiűzi az ördögöt egy római emberből. Jézus ráparancsol: Hagyd el ezt az embert! Térj vissza a mélységbe, ahonnan jöttél! És a gonosz így válaszolt: Megyek! Veled szemben túl gyenge az én hatalmam! Jézus: Drága Kislányom, ahogyan olvasod a gonosznak nincs felettem hatalma. Senki sem tud szembeszállni a Mindenható Istennel. Vannak gyermekeim, akik le akarnak engem győzni, és hatalmasabbak akarnak lenni még nálam is. Vigyázzatok, nehogy úgy járjatok, mint Dorász, akit Atyám haragjában és igazságosságában azonnal megöletett. Gyermekem, amikor kísértést érzel, akkor mondd meg a gonosznak: Jézus nevében, akit mélyen szeretek és tisztelek, parancsolom neked sátán, távozz oda, ahonnan jöttél!

 

Szűzanya tanít tovább a Tízparancsról: 6. Ne paráználkodj!

 

Drága gyermekeim! Vegyetek rólam példát, én egész életemben megőriztem testem és lelkem tisztaságát. Éljetek tisztaságban, és törekedjetek betartani ezt a parancsolatot! Amíg szüzességben éltek, testetek és lelketek Isten temploma, de ha elveszítitek tisztaságotokat, átengeditek lelketeket a gonosznak, Istentől pedig teljesen eltávolodtok, ha nem bánjátok és gyónjátok meg egy papnak.  A paráznaság bűne Isten szemében mély undort kelt. Gondoljatok bele gyermekeim, hogy Szentfiam végtelenül tiszta, így nem meglepő, hogy nem tudja elviselni e bűnt, mivel teljesen az Ő ellentéte. Sajnos minden fiatal és felnőtt életét tönkreteszi a bujaság bűne. Ellenségemnek sikerült elhitetni veletek, hogy nem bűn a házasság nélküli kapcsolat. Higgyétek el, ez hazugság! A gonosz mindenféle módszert kitervel, hogy hogyan csábítson el benneteket a vágy bűnével. Eszközöket, vagyis titeket is felhasznál pl.: barátok, munkatársak, családtagok által rávesz, hogy a szüzességnek nincs egyáltalán értéke ebben a modern világban. Figyeljetek oda és vigyázzatok, mert a gonosz becsap benneteket! Higgyétek el, aki az Úrnak szenteli az életét, tisztaságát élete végéig, az előbb bejut a mennyek országába, mint aki ezzel a súlyos bűnnel él itt a földön. Ne engedjétek a sátánnak, hogy elrabolja testetek tisztaságát! Tanuljatok tőlem és hallgassatok rám! Egyedül Istenben találhatjátok meg a boldogságotokat! Térjetek vissza hozzá és Ő átölel benneteket szeretetével és irgalmával! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak a testi és lelki tisztaság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.  Amen.

 

Ültem a nyulaimnál, és megéreztette az Úr Jézus a Jelenlétét, úgy hogy átöleltem őt, megfogtam kezét, semmi más nem volt csak mi ketten. Jézus: Drága gyermekem! Megéreztettem veled jelenlétemet, és megmutattam, milyen, amikor lélekben velem vagy.

 

                                          Mária Magdolna

 
Reggel elmentünk a szentmisére. Nagy meglepődésemre, a szentmise elején volt egy belső látomásom. A szentmise kezdetekor szép karizmatikus énekeket énekeltünk, alig tudom kifejezni szavakkal, amit láttam. Láttam az Úrjézust, az Irgalmas Jézusként. Kitárt karokkal és nagy szeretettel köszöntött bennünket, gyermekeit, akik részt vettünk a szentmise áldozatában. Utána fehér ruhában láttam Jézust, koronával a fején, tárt karokkal és szeretettel nézett ránk. Az evangélium előtt láttam Jézust, ahogyan odamegy a szószékhez és Ő maga olvassa fel nekünk az evangéliumot.
 
Amikor énekeltük a „Szent vagy”-ot, láttam Jézust: fehér ruhában jött lefelé hozzánk, és angyalok seregei vették körül mély szeretettel és imádattal.
 
Az úrfelmutatáskor láttam Jézust meghalni a kereszten. Szentmise végén láttam Őt az égben aranyszínű ruhában, mögötte volt a Mennyei Atya, mellette pedig a Szentlélek galamb alakban. Jézus megáldott minket az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
 
Szentmise után megkérdeztem Jézust, kitaláltam-e mindezt, vagy képzelődtem? Jézus: Drága gyermekem! Hidd el, nem képzelődtél! Megmutattam neked, mi történik a szentmise egyes részeiben.
 
Ma felhívtam egy kedves ismerősömet. Megkérdeztem általa Jézust, hogy vajon megkaptam-e a látomás kegyelmét? Jézus ezt mondta rajta keresztül. Drága kislányom, te este megkaptad első látomásodat. Az ezt követő többi látomás is mind tőlem való lesz. Végtelen szeretetemet irántad nem tudtam tovább magamban tartani, még sok kegyelemben lesz részed.
 
Nagyon boldog voltam. Este bementem a konyhába és láttam Jézust ott ülni az egyik széken. Vacsora előtt újból láttam Jézust, és azt mondta: imádkozzunk, és kérjük áldását az ételre és mindenre, mert mindent neki köszönhetünk. Elmondtuk az imát és Jézus mosolyogva megáldott minket. Amikor megcsókoltam Jézus Szent Sebeit a feszületen, Jézus mellettem állt és mosolygott rám.
 
Szűzanya: 7. Parancs: Ne lopj!
 
Drága gyermekem! Sajnos az egész világon elterjedt a bűnözés és nagyon gyakori a lopás. Miért lopnak az emberek? Ennek sok oka van. Vannak, akiknek nincsen pénzük, de nem akarnak dolgozni, ezért inkább lopnak.
 
Aki e parancsolat ellen vét, az súlyos bűnt követ el! De nem csak tárgyakat, járműveket vagy pénzt lehet lopni. Mert testileg és lelkileg is el lehet lopni például egy lánynak a szüzességét azáltal, hogy megerőszakolják. Aki ezt a mocskos bűnt elköveti, annak az Úr sosem felejti el ezt a cselekedetét és halála óráján, ha nem bánja meg bűnét, találkozni fog Isten haragjával és igazságosságával. Ne akarjátok megismerni az Urat az Ő igazságosságában, mert lelketek könnyen elkárhozhat. Gyermekeim, tanuljatok meg becsületesen élni, dolgozni, hogy ne kelljen lopnotok! Higgyétek el, ha egész életetekben becsületesen éltek, az Úr jóságában elhalmoz benneteket sok-sok kegyelemmel, mely lelketek javára szolgál. Éljetek tisztességesen és becsületesen! Törekedjetek betartani ezt a parancsolatot! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak a jó és becsületes élet lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amen.
 
Megkérdeztem Jézust, hogyan tudom meghálálni neki ezeket a csodálatos kegyelmeket? Jézus: Szeress Engem gyermekem! Szereteteddel mindent meg tudsz hálálni nekem!
 
Édesanyámnak elmondtam, hogy Jézus ott van köztünk, édesanyám letérdelt az Úr előtt. Én pedig láttam Jézust, ahogyan előtte áll, mosolyogva lehajolt hozzá és megsimogatta a fejét.
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101107

2010. november 08. Hétfő
 
Reggel édesanyám vitt autóval az iskolába. Meglepett, hogy láttam Jézust a kocsi hátsó ülésén ülni, és többször is láttam, hogy kezeivel megáld mindent, amerre csak megyünk. Amikor mentem fel a lépcsőkön az iskolában a lépcső tetején várt rám. Az egyik óra után láttam, hogy mellettem sétál és megkérdezte tőlem: Drága gyermekem, jól érezted magadat az órán? Azt feleltem neki: Igen, jól éreztem magam. Amikor mentem a templomba többször is láttam, hogy mellettem sétál, és amikor odaértem a templomba, ott várt rám. Szentmise előtt bocsánatot kértem tőle, és egy látomásban magamat láttam térden állva, és hogy Jézus átölelt engem irgalmával. Azt is láttam, hogy mellettem ül a padban.
 
A szentmise elején láttam Jézust, amint imádkozott a Mennyei Atyához a lelkiismeret vizsgálat előtt. Jézus: Drága gyermekem! Sokszor Én is közbenjárok értetek Atyám előtt, hogy legyen hozzátok Irgalmas!
 
Láttam, hogy szeretettel ránk tekint az „Uram, irgalmazz” alatt. Jézus: Szeretetemmel és irgalmammal átölellek benneteket gyermekeim.
 
Az evangélium előtt láttam Jézust, kezében egy könyv volt. Jézus: Drága gyermekem,  minden szentmisében elhozom nektek egyenesen a Mennyországból az Élet Igéjét, vagyis az evangéliumot, hogy az Én életem példája szerint éljétek le földi életeteket.
 
A „Szent vagy” alatt láttam egy oltárt, melyen egy bárány feküdt és angyalok seregei vették körül.
 
A Miatyánk imádkozásánál látomásban mindannyian a hegyen voltunk, láttam Jézust, ahogy tárt karokkal az égre nézve velünk együtt imádkozott. Jézus: Ezzel a látomással arra tanítalak gyermekem, hogy amikor közösen imádkozzátok a Miatyánkot, mély tisztelettel és szeretettel mondjátok a Mennyei Atyának.
 
Mielőtt áldozni mentünk, láttam Jézust fehér ruhában, azt mondta nekünk: Jöjjetek gyermekeim, boldogan adom nektek Szent Testemet és Véremet szentáldozáskor. Amikor sorban álltam, Jézus megmutatta, hogy mindenkit Ő áldoztat meg. Nem láttam a papot, csak Jézust, és amikor felemelte kezével a szentostyát, ezt mondta: Ez az Én Testem. Nagyon megérintett engem ez a látomás, egész nap csak erre tudtam gondolni.
 
Szentmise végén a tabernákulumnál az Oltáriszentség helyén Jézust láttam keresztre feszítve. A Szűzanya térden állva imádkozott a kereszt alatt.
 
Sétáltam a vissza az iskolába, közben is többször láttam Jézust. Megkérdezte tőlem: Gyermekem, megfogod a kezemet? Igent mondtam Jézusnak, és kézen fogva sétáltunk vissza az iskolába.
 
Sajnos észrevettem, hogy mióta a látomások vannak, kevesebbet beszélek az Égiekkel. Jézus: Drága gyermekem! Jól érzed a szívedben, hogy elhanyagoltad beszélgetéseinket! Látom gyermekem, hogy most nagyon boldog vagy, de elmondom neked, hogy még több feladatot kaptál tőlem, mely nagy felelősséggel jár. Gyermekem, mostantól nemcsak beszélgetéseinket kell leírnod, hanem látomásaidat is, és meg kell kérdezned tőlem, mi a jelentésük, hogy mások is meg tudják érteni.
 
Megkérdeztem Jézust, hogy lehet, hogy ilyen sokszor látom őt. Jézus: Gyermekem! Szeretném, hogy mindig bízz az Én jelenlétemben!
 
Szűzanya: Drága gyermekem! Légy mindig hálás Szentfiamhoz, mert végtelen az ő jósága! Szeresd Jézust, amennyire csak tudod!
 
 
 
Szűzanya: 8. Parancs: Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!
 
Drága gyermekeim! Tanuljatok meg először is nem hazudni, helyette mindig az igazat mondjátok. A hazugság bűne egyenesen a gonosztól ered, olyan néven is szólítják, hogy ő a „hazugság atyja”. A hazugság bűne által nemcsak önmagatokat csapjátok be, hanem másokat is becsaptok. Olvassátok a Bibliát, mert minden szó, mely benne van, igaz. Szentfiam ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság, és az élet.” Tehát egyedül Jézusnál találhatjátok meg minden kérdésetekre a választ. Ez a bűn könnyen elszakít titeket az Úrtól. Sokan gondoljátok azt, hogy van kegyes hazugság. Ez tévedés! Nincsen! Minden hazugság hazugság. Mit jelent az, hogy „mások becsületében kárt ne tégy?” Ez azt jelenti, hogy ne beszéljétek ki felebarátotokat mások előtt! Ne pletykáljatok! Nem szabad más lelkén sebet okozni, mert nektek sem esne jól, ha veletek tennék. Kerüljétek a rágalmat! Tanuljátok meg, hogy az igazság mindig kiderül, és ti magatok jártok mindig pórul. Szeressétek felebarátaitokat, ahelyett, hogy bántanátok őket! Törekedjetek betartani e szent parancsolatot! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak titeket a felebaráti szeretet és becsület lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
 
A feladataimról Pio atya: ezt mondta: Drága gyermekem! Tudom, hogy nem könnyű feladatokat kaptál. De ne úgy tekints ezekre, mint valami teherre, hanem ellenkezőleg, légy boldog, gyermekem, mert ha  Jézussal együtt vállalod a szenvedéseket, ez nagy kegyelmeket tartogat számodra.
 
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101108

2010. november 09. Kedd
 
Pio atya a következőket mondtaa látomás kegyelméről: Drága kislányom! Az Úr végtelenül jó hozzád, ezért légy hálás, és mindig szeresd Jézust, mert Ő is szeret benneteket! Ez a csodálatosan nagy kegyelem sok olyan misztikus, égi titkot tár majd fel előtted, melyről soha nem volt elképzelésed. De vigyázz, mert sok látnokot meg tud téveszteni a gonosz! Mindig kérd a Szűzanya és az Úrjézus védelmét, hogy ne tudjon kárt tenni a gonosz a lelkedben!
 
Megkérdeztem Madarász Évát, hogy mivel vele is beszélgethetek, vajon ő is a védőszentem lett-e? Madarász Éva: Drága gyermekem! Emlékszel? Halálom után, néhány napra rá szívből imádkoztál hozzám és a segítségemet kérted. Én meghallgattalak. Bár észre sem vetted, de lelki gyermekemmé fogadtalak téged az Úrjézus engedélyével. Annak ellenére, hogy nem ismertél engem, te magad választottál védőszentül, hogy imádkozzak érted a mennyben és segítsek neked földi életedben. Légy boldog gyermekem, mert az Úrjézus oly sok kegyelemmel ajándékoz meg szeretetében, melyet meg sem érdemelnél. Szeresd Jézust és légy mindig hűséges gyermeke!
 
Szentmise előtt láttam Jézust mellettem ülni. Újból bocsánatot kértem azért, hogy oly sokszor megbántottam. Látomásban Jézus előtt térdeltem és ő kezét felém nyújtva felemelt. Jézus: Drága gyermekem, megmutattam neked valóságosan, hogy mindig felemellek irgalmammal eleséseidből.
 
Szentmise elején látomásban az Úrjézust és a Szűzanyát láttam, mindketten fehér ruhában voltak és kézen fogva jöttek hozzánk. Jézus: Drága gyermekem, én és édesanyám mindig boldogan meglátogatunk titeket a szentmisén.
 
Szentmise alatt többször mutatta Jézus, hogy mellettem ül, áll vagy térdel és imádkozik. Jézus: Drága gyermekem, éreztetem veled jelenlétem, és ezzel is megerősítelek, hogy higgy a látomásokban, és abban, hogy én mindig köztetek vagyok.
 
Az evangéliumot a pap helyett, az Úrjézus olvasta. Jézus: Drága gyermekem! A pap helyettesít engem, de sokszor én magam olvasom fel nektek az életemet.
 
Az áldozati liturgiában sokszor az Úrjézus tartott mindent. Látomásban Jézus felemelte a magasba a kelyhet az Atyához és a kehelyből kivált egy szentostya, melyet nagy világosság borított be és két angyal térdelt előtte.
 
Jézus: Drága gyermekem! Amikor az ostya átváltozik az én Szent Testemmé, higgyétek el, hogy ez valóságosan megtörténik és a Szentostya az én testemmel együtt megdicsőül.
 
Szentáldozás előtt Jézus megmutatta, hogy Ő áldoztat meg minket Szent Testével és Szent Vérével, és amikor térden állva áldozunk, lehajol hozzánk és kezével megsimogatja arcunkat.
 
 
 
Engesztelés elején látomásban láttam Jézust, felette egy galamb volt és mellette a Szűzanya.
 
Jézus: Mi, a Szentháromság, és a Szűzanya mindig eljövünk, és jelen vagyunk engeszteléseiteken.
 
A padban ketten voltunk anyukámmal. Látomásban az Úrjézus és a Szűzanya is mellettünk imádkoztak térden állva, kezüket összetéve, és mély alázattal fordultak a Mennyei Atyához.
 
A Szentháromság rózsafüzér elején odajött hozzánk a Szűzanya és mosolyogva egy háromszöget rajzolt a homlokunkra.
 
Az Öt Szent Seb rózsafüzérnél látomásban a keresztre feszített Jézus előtt térdeltünk. Miután a sebeit engeszteltük, már nem véresek voltak a sebek, hanem fénylettek. Jézus: Drága gyermekem, minden engeszteléseteken kihúzzátok sebeimből a szögeket és én imáitok által újból megdicsőülök.
 
Az engesztelés végén a Szűzanya kitárt karokkal, szeretettel nézett ránk, és mindkét kezében virágszirmok voltak, melyek kegyelmeket jelképeztek.
 
Szűzanya: 9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
 
Drága gyermekeim! A mai világban rengetegen elváltak, vagy olyan kapcsolatban élnek, melyet nem szentesít házasság. Ennek sok oka van. Sokan keresik a boldogságot a szerelemben, barátokban, mely vággyá, szenvedéllyé alakul lelkükben. Higgyétek el, egyedül Istennél találhatjátok meg a boldogságotokat! Gyermekeim, aki a parancsolat ellen vét, az nemcsak felebarátját, hanem szerelme életét is tönkre teszi. Mondok egy példát: Van egy szép házasságban élő család. A szülőknek született egy lányuk és egy fiuk. Ezek a gyermekek szépen fejlődtek az évek során, jártak óvodába, iskolába, majd középiskolába. Boldog családi szeretetben éltek. Az édesapa megismerkedett a munkahelyén egy nővel, akiről kiderült, hogy a barátjának a felesége. Ez a nő elcsábította, majd mély szerelmi kapcsolat jött létre köztük. Titokban találkozgattak, nem törődve házastársaikkal. Egy idő után teljesen eltávolodtak házastársaiktól, a végén válás lett belőle. Természetesen közben minden kiderült. A gyermekek élete teljesen megváltozott, mert sok lelki sebet kaptak a válással, és a gonosz útjára léptek. Mi a tanulság ebből? Nem szabad ez ellen a parancsolat ellen véteni, mert mindenkit tönkre tesz ez a fajta élet. Ne engedjétek beférkőzni életetekbe a gonoszt! Törekedjetek betartani Isten szent törvényeit! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak titeket a felebaráti szeretet és hűség lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amen.
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101109

2010. november 10. szerda
 
Ma az iskolában az órán többször láttam Jézust: mellettem ült, vagy állt és egyszer a kezét rátette a vállamra. Hittanóra elején velünk együtt imádkozott, a végén megáldott minket. Jézus: Drága gyermekem, azért látsz engem többször is napközben, mert meg akarlak tanítani arra, hogy napjaidat mindig velem együtt töltsd el. Vonj be Engem hétköznapjaidba, mert ezáltal még nagyobb szeretetre gyullad irántam a te kis szíved! Emlékszel? Te magad kérted, hogy növeljem szeretetedet irántam, ezért, gyermekem lehetőséged nyílik, hogy mélyen szeretni tudj Engem.
 
Ma újból velem együtt sétált az Úrjézus a templomba.
 
Szentmise előtt
 
Az Úrjézus többször megmutatta, hogy mellettem ül és imádkozik. Újból bocsánatot kértem tőle és kértem, hogy jöjjön oda hozzám és öleljen át. Látomásban az Úrjézus kilépett a tabernákulumból és odajött hozzám. Láttam magam térden állva, ahogy bocsánatot kérek az Úrtól, és ő átölelt engem és megvigasztalt. Jézus: Drága gyermekem, én mindig átölellek irgalmammal, amikor bocsánatot kérsz tőlem.
 
Látomásban nem csak az Úrjézus ült mellettem, hanem a Szűzanya is. Nagy szeretettel néztek egymásra és egymás kezét fogták. Az evangéliumot az Úrjézus olvasta fel. Látomásban az ott állt az oltár asztalánál és angyalok segítettek neki. Miatyánk alatt az Úrjézus imádkozott velünk kitárt karokkal és vele együtt imádkoztak az angyalok is. Jézus: Drága gyermekem, megmutattam neked, hogy az angyalok is részt vesznek a szentmisében.
 
Szentáldozás
 
Látomásban ismét az Úrjézus áldoztatott és megmutatta, hogy amikor áldozom, mindig rám mosolyog. Jézus: Drága gyermekem, minden hűséges gyermekemnek boldogan adom Szent Testemet.
 
 
 
Szűzanya: 10. Mások tulajdonát ne kívánd!
 
Drága gyermekeim, ez a parancsolat szorosan összefügg a hetedik parancsolattal. Milyen tulajdonokat nem szabad kívánni mástól? Ilyen például az autó, a ház, a pénz, a család és sorolhatnám még tovább, mert rengeteg van belőle. Aki más tulajdonát kívánja, az elveszi önmagától a lehetőséget, hogy jól és becsületesen élhessen. Ez a parancsolat hasonlít az irigységhez. Ez a bűn azt jelenti, hogy mindig olyat kívánsz, mely másnak megvan, de neked nincsen. Aki e parancsolat ellen vét, súlyos bűnt követ el. Tanuljátok meg önmagatokat fegyelmezni, mert, ha nem, ez a bűn Lucifer útjára vezet, mert a gonosz is egyre többet és többet akart, a végén nagyobb akart lenni Istennél is. Gyermekeim, éljetek becsületesen! Ne azzal törődjetek, amitek nincs, hanem legyetek hálásak azért, amitek van, mert az Úr gondoskodik rólatok és szeret benneteket! Bár sokszor panaszkodtok, hogy miért történnek meg veletek ezek a csapások, higgyétek el, ezek a szenvedések mind lelketek üdvére szolgálnak. A Mennyei Atya mindenkit a Mennyországba akar fogadni, de ha ti szabad akaratotokból elutasítjátok, nem fogadjátok el az Istent, ő édesapai szeretetével megért benneteket és nem erőlteti magát rátok. Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak az Isten iránti szeretet és szent törvényei szerinti élet lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amen.
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101110

2010. november 11. Csütörtök
 
Ma úgy, mint más napokon, többször láttam az Úrjézust az órákon. Úgy érzem, az Úrjézus jelenlétében nem követhetek el semmi rosszat, bűnt, mert most már látom Őt és tudom, hogy figyel engem.
 
Jézus: Drága gyermekem! Érzed a változást a lelkedben? Az Én valóságos és szeretetteljes jelenlétem alakítja szépen a te kis szívedet és lelkedet. Minél jobban megszeretsz engem, annál jobban kerülni fogod a bűnt, hogy ne okozz nekem fájdalmat. Ez így helyes gyermekem! Hidd el, ha továbbra is törekszel a tisztaságra, egyre jobban át fogod tudni adni magad nekem és én nagy szeretetemben olyanná formálom lelkedet, amilyennek látni szeretném. Csak így tovább, drága kis gyermekem!
 
Tegnap este a Bibliából olvastam fel a többieknek. Azt a részt olvastam, hogy készüljünk fel, mert nem tudhatjuk, melyik órában jön el az Emberfia. Jézus: Drága gyermekem, tegnap láttál engem a kápolnában és hidd el, nagy örömmel hallgattam, ahogyan olvasod szavaimat. Nektek, választottaim, az Evangélium szerint kell élnetek, ezért felkészülten és örömmel várjátok Megváltótok eljövetelét, hogy részesíthesselek benneteket az Örök Élet ajándékában. Örültem neki gyermekem, hogy ezzel az evangéliumi résszel figyelmezteted társaidat az eljövetelemre! Látod gyermekem? Te is egy eszköz vagy az én kezemben, mint minden más választottam.
 
Láttam a Szűzanyát, ahogy rám mosolygott. Szűzanya: Drága gyermekem, valóban úgy láttál engem, mint a medjugorjei Szűzanyát. Ott a „Béke Királynőjeként” mutatkoztam be. Neked , gyermekem, úgy mutatkozom be, mint SZÍVETEK KIRÁLYNŐJE. Szent Fiam és Én legyünk szívetekben az elsők, mert általunk kerülhettek be a mennyek országába.
 
Ma újból mutatta Jézus, hogy velem sétál a templomba és mellettem ül.
 
Szentgyónás előtt Jézus: Ne félj Tőlem!
 
Amikor gyóntam, látomásban a gyóntatószékben Jézus ült, és neki gyóntam. Feloldozásnál az Úrjézus két kezét kitárva, feltekintett az égre, kérte az Atyától, hogy bocsásson meg nekem. Jézus: Drága gyermekem, légy boldog, mert kevés választottamnak mutatom meg ezeket a látomásokat, melyeket a gyónásnál láttál.
 
Szentmise elején az Úrjézust láttam, mellette volt a Szűzanya, mögöttük a Mennyei Atya, fölötte pedig a Szentlélek galamb alakban. Jézus: Drága gyermekem, ezzel a látomással azt mutatom neked, hogy mi, a Szentháromság és Édesanyám mindig jelen vagyunk a szentmisében.
 
Evangéliumkor azt láttam, hogy az Úrjézus fehér ruhában felolvasta nekünk az evangéliumot. A szószék mindkét oldalán egy-egy angyal térdelt kezét összetéve. Jézus: Drága gyermekeim! Nektek is az angyalokhoz hasonlóan kell szívetekbe fogadni az evangéliumot.
 
Prédikáció alatt látomásban egy fénylő helyen voltam és egy sárga, aranyszínű úton haladtam, melynek végén az Úrjézus állt. Amikor odaértem hozzá, sírva leborultam és megcsókoltam a lábait. Ő felemelte arcomat, kezében egy szentostya volt. Megáldoztatott, a homlokomra adott egy szeretetcsókot, majd megsimogatta az arcomat. Jézus: Drága gyermekem, megáldalak a mély szeretet és hűség lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Megmutattam neked látomásban, milyen egy igazi lelki áldozás. Légy boldog gyermekem, mert nagy szeretetemben nagyon szép kegyelemmel ajándékoztalak meg.
 
Az áldozati liturgia előtt az Úrjézust láttam kijönni a tabernákulumból és kitárt karokkal ajánlott fel mindent az Atyának. Közben a Szűzanya térdelt és mély alázattal értünk imádkozott az oltárnál. Amikor Jézus a magasba emelte a kelyhet, a szentostya kiemelkedett a kehelyből. A Mennyei Atya tárt karokkal fogadta és megáldotta az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amikor újból felemelte a kelyhet, a szentostyában a torinói lepel szomorú Jézus arcát láttam. Jézus: Drága gyermekem, mikor a Mennyei Atya megáldja az ostyát, akkor ez a kis ostya valóságosan átváltozik az én szent Testemmé és megszentelődik. Gyermekeim, azért volt szomorú az arcom, mert sokat szenvedek a ti bűneitek miatt.
 
A Szent vagy alatt látomásban az Úrjézus egy gyönyörűen aranyozott kereszten feküdt és testén már nem voltak sebek. Az angyalok ezrei körbevették Jézust, mint bárányt és térdre borulva imádták őt. Jézus: Drága Gyermekem, ebben a látomásban láttál engem dicsőséges keresztemen meghalni. Mindig légy hálás irántam, gyermekem, mert sokat szenvedtem értetek, hogy meg tudjalak váltani benneteket.
 
Az Isten Báránya alatt az Irgalmas Jézust láttam felénk jönni és a szívéből áradó piros sugár mindannyiunkat elárasztott. Jézus: Drága gyermekem, irgalmammal és Szent Véremmel átöleltelek benneteket és megtisztítottalak, hogy szeretettel és bűnbánattal járuljatok a szentáldozáshoz.
 
A szentáldozás alattújból megmutatta Jézus, hogy Ő áldoztat meg minket. Amikor valaki kézben áldozott, szomorúan adta neki Szent Testét. Jézus: Drága gyermekeim, a pap kezei fel vannak szentelve, de a ti kezeitek nincsenek. Ezért méltatlanul áldoztok, ha kézbe áldoztok!
 
Amikor mentem áldozni, nagy különbséget éreztem, aközött amikor Jézus vagy a pap áldoztatott. Az Úrjézus mindig nagy szeretettel és békével adja nekünk Szent Testét. Jézus: Drága gyermekem! Imádkozz a papokért, hogy mindnyájan átalakuljanak belém.
 
A szentmise végén az Úrjézust láttam, mellette állt a Mennyei Atya fehér ruhában. Mindketten megáldottak minket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
 
Este a szobámban imádkoztam, és többször láttam az Úrjézust mellettem ülni vagy állni. Amikor a kápolnában voltam, láttam a Szűzanyát fehér ruhában, fehér fátyollal felénk jönni, és azt mondta: „Jöjjetek gyermekeim, karjaimba!”. Lefekvésnél így szóltam Jézushoz: Jóéjszakát drága Jézusom! Ő látomásban lehajolt hozzám, adott egy szeretetcsókot a homlokomra, megsimogatta arcomat és azt mondta: Jó éjszakát drága gyermekem!
 
http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101111

2010. november 12. Péntek
 
Reggel álmomban elmentünk X atyához és láttam az Úrjézust és a Szűzanyát mellettem állni. Jézus: Drága gyermekem! Bárhova mész, én és Édesanyám mindig melletted leszünk.
 
Láttam az Úrjézust fehér ruhában felém jönni. Jézus: Drága kis gyermekem, nagy szeretettel eljöttem hozzád, hogy újból veled tölthessem a napot. Nagyon szeretlek gyermekem!
 
Utaztam a metrón és nagyon ideges voltam és aggódtam. A metrón látomásban az Úrjézus odajött hozzám és megfogta a kezemet és azt mondta: „Bízz bennem gyermekem.” Majd mellém ült. Ez után, szívemben béke volt és éreztem, hogy bízom az Úrjézusban. Ez egy csodálatos érzés volt, melyet ritkán tapasztalok.
 
Az Úrjézus iránt való szerelemről.
 
Vonaton láttam egy szerelmes párt. Látomásban az Úrjézus mellettem ült és ezt mondta: „Drága gyermekem! Hidd el, az én végtelen szerelmem semmilyen földi szerelemhez nem hasonlítható. Mert az én szeretetem valóságos, igazi és tökéletes. Gyermekem, azért teremtettelek, hogy a te kis szíved mély szerelemből értem lángoljon és hidd el, én nagy boldogsággal elfogadom szerelmedet és jegyesemnek választalak. Szükségem van szerelmedre gyermekem, ahogy neked is az enyémre. A te egyetlen kis lángoló szíved mély vigasztalást ad nekem milliók hitetlensége és közömbössége miatt.
 
Szűzanya: Drága gyermekem! Én és Szentfiam végtelenül szeretjük egymást. Szinte elválaszthatatlanok vagyunk. Gyermekem, én segítek neked, hogy hozzám hasonlóan tudd szeretni drága Szentfiamat. Nagy boldogság tölti el szeplőtelen szent szívemet, mikor egy ilyen fiatal, kis lángoló szívet látok, mely az Úrjézus iránt lobog.
 
Este mentem a nyulakat etetni. Azt mondtam az Úrjézusnak: nagyon szeretem ezeket az állatokat nézegetni. Jézus: Én pedig gyermekem, téged szeretlek nézni és figyelni.
 
Megkérdeztem drága édesanyámtól, hogy miért mutatja meg magát nekem, mert tudom, hogy általában jelenési helyeken szokott ez előfordulni? Szűzanya: Drága gyermekem, nagyon örülök, hogy ezt kérdezed. Valóban igaz, hogy legtöbbször jelenési helyeken szoktam magamat megmutatni, de számodra kivételesen megteszem, mivel én vagyok a lelki vezetőd.
 

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi üzenet – 82. Égi üzenetek – Szűzanya tanítása: “Legyen meg a Te akaratod…”

 ÉGI ÜZENET 2010.11.10.
 
Szűzanya: Legyen meg a Te akaratod…
 
 
Szűzanya: Édesanyai szeretetem összes melegével köszöntelek benneteket. köszönöm hűségeteket és kitartásotokat, hogy minden szerdán itt vagytok. Ma a „Miatyánk” 3. kéréséről lesz szó: „Legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a földön is.”
 
Mielőtt kifejteném előttetek, mit is jelent ez a kérés, két emberi példát állítok egymással szembe. Ugye Istent a földi apához szoktuk hasonlítani?
 
  1. Lacika negyedikes, továbbtanulás előtt álló gimnazista. Édesapja valamikor orvos szeretett volna lenni, hogy segíthessen a beteg embereken. Sajnos az anyagi nehézségek ezt megakadályozták, így aztán adminisztrátorként dolgozik. Már régóta dédelgeti magában a gondolatot, hogy ha neki nem sikerült, majd fia orvos lesz. Laci viszont egészen más képességekkel rendelkezik. A műszaki dolgok érdeklik, már kicsi korától mindent szétszed, összeszerel. Megjavítja az elromlott villanykapcsolót, TV-t, magnót, CD lejátszót, nagyon ügyes keze van. Mikor eljön a pályaválasztás ideje, kijelenti, hogy ő valamilyen szerelő szakmát választ. Kemény összeütközésbe kerül apjával és az erőszakos ráhatásra orvosi egyetemre jelentkezik. Se kedve, se tehetsége nincs hozzá.
  2. Kriszti 25 éves gyógypedagógus, aki szüleivel lakik. Van két öccse meg egy nővére. A nővére már családot alapított, két kislánya is van. Édesapja tanár, anyja óvónő. Vallásukat gyakorló, jó keresztények és gyermekeiknek is ilyen nevelést adtak. Ennek ellenére Kriszti már 13 éves kora óta hajlamos a kicsapongásra. Szülei nem engedték neki a kacér, kihívó öltözködést, a fiúkkal csavargást, diszkózást. Nehéz harcot kellett vívni vele, de gyakori meggyőző beszélgetéssel, sok türelemmel és szeretettel sikerült megőrizni őt a rossz társaságtól. Pár hónapja van egy barátja, aki autószerelő, szorgalmas, barátságos fiatalember. Sajnos ateista családból való és az apja alkoholista. Odajár hozzájuk mindennap, így az egész családnak alkalma volt alaposan megismerni. Krisztivel leültek a szülei és figyelmeztették e kapcsolat hátrányaira: műveltségi szintkülönbségre, a hitetlenségére és hogy az alkoholizmus örökölhető. De minden hiábavaló volt. A fiatalok teljes szívből szerették egymást. A szülők megértették, nem szakították szét a fiatalokat és egy boldog házasság lett belőle, polgári és egyházi esküvővel. Az ifjú férj olyan szerelmes volt, hogy képes volt alkalmazkodni új feleségéhez. Letette az érettségit és minden vasárnap ott volt a szentmisén Krisztivel. Megkeresztelkedett, megbérmálkozott már az esküvő előtt és egyre közelebb került Istenhez.
 
Vizsgáljuk meg a két példát! Lacika vagy Kriszti szülei hasonlítanak jobban a Mennyei Atyához? Nyilvánvaló, hogy Kriszti szülei. A fiú szüleinek és Krisztiének is megvannak a terveik, van akaratuk gyermekükkel, de míg Laci apja ezt az akaratot erőszakosan, kényszerítve hajtja végre, addig a leány szülei vigyázva, bölcsen nevelik és nyesegetik gyermeküket, de közben meghagyják szabadságát.
 
Mindez még inkább igaz Istenre, mert Ő üdvösségeteket, boldogságotokat akarja. Különböző adományokat, tehetségeket ad, amelyek közül egyik legnagyobb ajándék a szabadság. Arra hív titeket, hogy szabad akaratotokkal élve az Ő képmásaivá váljatok. Amikor a „Miatyánkban” azt mondjátok: „Legyen meg a Te akaratod”, arra kéritek Istent, hogy minél előbb valósítsa meg a szeretet, béke, öröm uralmát a javatokra, tehát, hogy adja meg már itt a földön az örök élet boldogságát. Ezt az isteni akaratot sokan nem képesek felfogni. Biztos, hogy jót akar nekem Isten? –kérdezik. Hiszen nem akarja, hogy gazdag legyek, hogy élvezzem a szabad szerelmet, hogy hatalomra, hírnévre tegyek szert. Bizony nem, mert a dúsgazdagság, a paráznaság, a hatalom és hírnév mámora a lelketeket lealacsonyítja és a gonosz martalékává teszi. Ezért kell kérnetek az Úr imájában Isten akaratát, hogy egyrészt megtisztítsa, megnemesítse földi életeteket, másrészt üdvözítse lelketeket.
 
Amikor azt mondjátok: „Legyen meg a Te akaratod”, akkor nem arról van szó, hogy Isten megtehesse azt, amit akar, hanem, hogy ti megtehessétek, amit Isten akar. Ugyanis Istent senki nem akadályozza meg terve megvalósításában, viszont veletek szembeszáll a Sátán, nehogy már mindenben Istennek engedelmeskedjen lelketek. Ezért van szükségetek Isten akaratára, az Ő segítségére és támogatására, mivel saját erejéből senki sem erős, de az Isten kegyelmében és irgalmában biztonságban van. Szent Fiam, Jézus a vérrel verejtékezése alatt rávilágított erre, hiszen akkor emberi gyengesége kerekedett felül benne, és így szólt: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár. Mindazonáltal ne az Én akaratom legyen meg, hanem a Tied!”(Mt.26-39) Másutt pedig ezt mondja: „Nem azért szálltam alá az égből, hogy a saját akaratomat tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”(Jn6,38) Ha Jézus Krisztus követői vagytok, nektek is így kell gondolkozni, engesztelő Gyermekeim.
 
A „Miatyánk” 3. kérésének második fele így szól: „…amint a Mennyben, úgy a földön is.” A testetek a földből, a lelketek az égből van, vagyis föld és ég vagytok. Tehát azt kéritek a „Miatyánk”-ban, hogy mind a testben, mind a lélekben legyen meg Isten akarata. Gyermekeim! Állandó harc van a test és lélek között. míg a lélek azt keresi, ami mennyei és isteni, a test a földi és világi dolgok után sóvárog. Ezért hangsúlyozottan kérjétek, hogy mind a lélekben, mind a testben Isten akarata teljesedjék. Pál apostol is kifejti: „A test a lélek ellen vágyakozik, a lélek a test ellen. E kettő ellenkezik egymással, hogy ne azt tegyék, amit akartok.”(Gal 5,17-22) Ezt a kérést, hogy Legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a földön is.” úgy is felfoghatjátok, hogy könyörögjetek egyaránt, hogy Isten akarata valósuljon meg a „földiek”-ben, akik közömbösök, hitetlenek, ellenségeitek, üldözőitek, de valósuljon meg a mennyeiekben, tehát bennetek és a hozzátok hasonlókban.
 
Ezt a félmondatot: „amint a Mennyben, úgy a földön is”, akár hozzágondolhatjátok az 1. és 2. kéréshez is. Ugyanis mikor mondjátok: „Szenteltessék meg a te neved, akkor kívánhatjátok, hogy Isten neve a legszentebb legyen az ég és föld lakói előtt mindenkor. Amikor így imádkoztok, hogy jöjjön el a Te országod, akkor kérhetitek, hogy igazak és bűnösök szívébe egyaránt szülessen meg Isten Országa és így a bűnösök is igazak lesznek.
 
Kicsinyeim! Nem egyedül jöttem, kicsi Fiam itt van az ölemben. Kezében tart egy nagy mennyei mérleget, két aranyszínű serpenyője van. Apró emberkékkel van tele. A jobb serpenyőben kevés, fehér ruhába öltözött ember van, a bal serpenyőben rengeteg fekete ruhás ember. Most a kis Jézus megszólal: „Drága Kistestvéreim. Azért hoztam ezt az égi mérleget, hogy megmutassam nektek a szomorú valóságot. Míg beszélek hozzátok – ha nem is láthatjátok –hullik a könnyem. A fehérruhás emberek azokat a teremtményeinket jelképezik, akik Atyám akarata szerint élnek és kívánják, hogy az Ő akarat teljesüljön mindenkiben. Ők az egész földkerekségen csak néhány millióan vannak. A feketeruhások is a Mi teremtményeink, de ők mennek a saját akaratuk szerint, a gonosz megkötözi lelküket, temérdek bűnük befeketíti őket. Ők több milliárdan vannak. Így a bal serpenyő egészen lesüllyed. Meg kell változni ennek a tragikus aránynak, mert ha így maradna, az emberiség nagy része a pokolba hullana. Segítsetek, drága áldozatos, engem szerető Testvérkéim! Engeszteljetek, imádkozzatok, hozzatok sok áldozatot, hogy ők is megtérve, megbánva bűneiket a Mennyei Atya akarata szerint élhessenek.”
 
Most eltűnik a mennyei mérleg és Kisfiam Szent Szíve a ruha alatt ragyogni kezd és gazdagon ontja kegyelme és irgalma sugarait felétek. Jobb kicsi kezét felemeli és megáld benneteket. Én is, édesanyai lángoló szeretetemmel megáldalak benneteket az Isten akartában való teljes ráhagyatkozás lelkületével az  Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

PostHeaderIcon Az Úr Jézus üzenetei Mária Magdolna által

2010. október 30. Szombat Álmomban sok országot hatalmas árvíz öntött el. A házakat, épületeket mindent elsodort, a végén hazánkat is elérte. Én egy épületben voltam néhány ismerősömmel, az épület előtt egy hatalmas Jézus Szíve szobor volt, és az Arca szomorú tekintettel nézett ránk. Jézus: Imádkozzatok! Nehogy benneteket is utolérjen ez a nagy katasztrófa! Megkérdeztem Pio atyát, hogy ő is látja, hogy valóban közel van a Nagy Figyelmeztetés? Pio atya: Drága gyermekem! Én színről színre látom a Mennyországban a Szentháromságot. Látom Mennyei Atyám tekintetét, aki nem akar várni e nagy eseménnyel. A Szűzanya leborulva könyörög előtte, hogy legyen türelmes az emberiséghez és várjon még. Az Úrjézus pedig az irgalomról beszél az Atyának, hogy irgalmazzon és kegyelmezzen nektek. Gyermekem, a Szűzanya és a Szentlélek örül, hogy hazátokban sok helyen létrejöttek az engesztelő csoportok. Ti nem tudjátok, de az engesztelésetekkel sokmilliónyi embert megmenthettek a kárhozattól és megkapják a megtérés kegyelmét. Legyetek továbbra is kitartóak az imában és engesztelésben, mert sok lélek sorsa forog kockán, ha abbahagyjátok! Tudod, hogy egy lélekért milyen hatalmas harc folyik a gonosz és Isten között. Ezért nektek is fel kell venni a harcot a sátán ellen, és higgyétek el, ha így tesztek, az Úr megjutalmaz benneteket az örök élettel, mely mindennél értékesebb. Ezen a napon elmentünk az Igaz Élet Istenben, Vassula Ryden tanúságtételének előadására. Jézus: Drága gyermekem, szeretném, ha a valóságban is látnád Vassula gyermekemet, nem csak könyvekben és videó felvételekben. Sokat tanulhatsz az ő életéből és tanúságtételéből is. Sokan gondolják azt róla, hogy minden, ami vele történik az mind képzelgés és kitalálta. De én, Jézus megerősítelek benneteket nyíltan, hogy Vassula is egy eszköz és mi, a Szentháromság és a Szűzanya mögötte állunk. Aki benne kételkedik, énbennem kételkedik. Mi ketten egyek vagyunk. Nemcsak Vassulával vagyok egy, hanem minden emberrel is egy vagyok lélekben kivétel nélkül! Ez azt jelenti, hogy legyetek bármilyen vallásúak, bármilyen nagy bűnös emberek, ti mindannyian hozzám tartoztok!

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101030

2010. október 31. Vasárnap

Álmomban az úr egyik választottjával voltam és beszélgettem vele. Megkérdeztem van-e ennek jelentősége? Jézus: Ti ketten gyermekeim, szoros kapcsolatban vagytok Velem.

Újból kértem az Úrjézust, hogy erősítse meg nekem, hogy valóban mellettem van-e, és kértem mondja el, hogyan néz ki? Jézus: Drága gyermekem! Ezt felesleges megkérdezned! De a kedvedért megerősítelek újból, hogy én mindig melletted vagyok, most pedig előtted állok és figyellek téged! Elmondom neked azt is, hogy általában fehér ruhában vagyok és fejemen egy korona van. Ezzel azt akarom kérni tőled, hogy mindig én legyek számodra a szíved királya! Gyermekem, ha kiüresíted magadat és szabaddá válsz minden világi dologtól, akkor szívedben még nagyobb hely lesz nekünk égieknek! Törekedj a lelki szegénységre!

Szentmise előtt kértem az Urat, hogy bocsásson meg nekem. Jézus: Mindig bízz az én irgalmamban, mert én mindig megbocsátok neked!

A Szűzanyától is bocsánatot kértem, mert elhanyagoltam őt újból. Szűzanya: Drága gyermekem! Nagyon boldoggá tettél őszinte bocsánatkéréseddel! Én már rég megbocsátottam neked! Gyermekem, mindig tanulj hibáidból!

A szentmisén odaadtam az utolsó pénzemet, nehéz volt lemondani róla, hiszen vehettem volna rajta valamit. Jézus: Drága gyermekem, mosolyogtam rajtad! Hidd el, én ezerszeresen meg foglak jutalmazni mind lelkiekben, mind anyagiakban!

Bűnbánó szívvel megcsókoltam az Úrjézus 5 szent Sebét. Kértem, hogy közben beszéljen hozzám. Jézus: Drága gyermekem, nagyon boldoggá teszel, hogy térden állva és bűnbánó szívvel fordulsz hozzám. Én közvetlenül melletted vagyok. Gyermekem, mindent megbocsátottam neked, légy boldog, mert én is boldog vagyok lelked láttán! Nagyon Szeretlek!

Ránéztem a keresztre. Jézus: Drága gyermekem, nézz rám! Gondolj arra, mi mindent vállaltam el értetek, hogy megmenthesselek benneteket. Amikor megcsókolod sebeimet, bár te nem láthatod, de igazi és valóságos sebeimet csókolod meg. Ezt ne felejtsd el! Gyakorolj őszinte bűnbánatot, és törekedj a tisztaságra! Gyermekem, sokszor észre sem veszed mennyi fájdalmat okozol Nekem! Törekedj a változásra és törekedj elkerülni a bűnt, a kísértést és csábítást! Hidd el, én mindig ott leszek melletted, csak kérd segítségemet!

Kértem, hogy öleljen át és áldjon meg. Jézus: Drága gyermekem! Nagy szeretettel átöleltelek, és homlokon csókoltalak. Most pedig megáldalak a hűség és szeretet lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Ne sírj gyermekem! Helyette légy boldog, hiszen megbocsátottam neked és irgalmammal átöleltelek.

Észrevettem, hogy nagyon nehezen tudok önmagam ellen küzdeni. Jézus: Gyermekem! A böjtölés rengeteget tud segíteni az önmagad elleni küzdelemben!

Ma megfogadtam, hogy örökre lemondok a csokoládéról. Szűzanya: Drága gyermekem, nagyon boldoggá teszel minket lemondásoddal, és a szívünk ujjong. Hidd el gyermekem, minden lemondás a lelked üdvére szolgál és nemcsak nekünk okozol ezzel örömöt, hanem önmagadnak is!

Kértem az Úrjézus véleményét, hogyan tehetem jóvá az összes bűnömet, rossz cselekedetemet és engedetlenségemet? Jézus: Úgy teheted jóvá, hogy újból elolvasod Valtorta Mária könyvét, melyben a 10 parancsolatot magyarázom nektek. Ha nem értesz valamint, nyugodtan hozzám fordulhatsz kérdéseddel!

Elkezdtem olvasni a könyvet. Megkértem Jézust magarázza el nekem ezt a mondatot: „A Szeretet az egyén megszabadítója. Aki szeret, saját megváltását kezdi el.” Jézus: Gyermekem! Ez azt jelenti, hogy a szeretet tud benneteket teljesen megszabadítani a bűntől és a sátántól. Ezért is kell minden embernek törekednie a szeretetre. A szeretet visz bennetek a Mennyországba! A Szeretet tud benneteket üdvözíteni!

Valtorta Máriánál olvastam, hogy Jézus homlokon csókolta Pétert. Ezt velem is megtette. Erről kérdeztem őt. Jézus: Drága gyermekem! Szeretet-csókjaimmal mindig letörlöm lelketekről a bűn foltjait. Ez fontos! Ne felejtsd el!

 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101031

2010. 11. 01. Hétfő
 
Álmomban láttam Pio atyát, rám mosolygott. Pio atya: Drága gyermekem! Én mindig melletted vagyok, mint védőszented. Sokszor fordulj hozzám és kérd segítségemet, mert mindenben segítek neked, ami lelked üdvére válik. Az a feladatom, hogy elvezesselek téged a szentté válás útján a teljes életszentségig.
 
Kértem Jézust segítsen, hogy újból beszélgethessek kedves ismerősömmel. Jézus: Drága gyermekem! Meghallgatom kérésedet, de csak azért, mert én látom, mennyire vágyakozik szíved azután, hogy vele beszélgethess. Gyermekem, minden találkozásotoknál elmosolyodom, mert mindig ott vagyok köztetek, és látom, mennyire ragaszkodsz hozzá, mint egy kis gyermek édesanyjához. Bízz bennem, gyermekem, mert a te kedvedért úgy fogom alakítani a körülményeket, hogy újból együtt lehessetek. Nagy boldogság számomra, mikor látom választott gyermekeimet, ahogyan lángolással rólam beszélgetnek. Nagyon szeretlek, gyermekem és mindig bízz szavaimban! Soha ne kételkedj, mert a kételkedés a gonosztól ered. 
 
Kértem a Szűzanyától erősítse meg nekem, amit az Úr Jézus mondott. Szűzanya: Drága gyermekem, higgy Szentfiam szavaiban! Ne kételkedj! 
 
A Tízparancsolat című könyvről. Jézus: Drága gyermekem! Azért tanácsolom neked azt a könyvet, mert általa még jobban megismersz engem. Fontos gyermekem, hogy a Tízparancsolatot a szívedbe véssem, mert aki a mennybe akar kerülni, annak szigorúan be kell tartani e törvényeket! 
 
Mondtam Pio atyának, hogy nagyon örülök, hogy lelki gyermeke lehetek. Pio atya: Drága gyermekem! Mindent az Úr jóságának köszönhetsz, nem nekem, mert én is csak egy eszköz vagyok, mint minden ember. Hidd el, gyermekem, csak az az ember jár jól, aki mindvégig kitart az Úr mellett. Aki a gonoszt választja, vagyis a bűnt, annak lelke örökre elveszett. Aki helyesen gondolkodik, inkább a szenvedést választja, mint a pokol tüzét, mely örökké égetni fogja. Sose felejtsd el gyermekem, amit mondtam most neked! Mert lesznek idők, amikor az Úr nagy próbatétel elé állítja hűségedet, hogy hű maradsz-e hozzá akkor vagy nem? Minden a te akaratodtól függ. 
 
A próbatételről kérdeztem. Jézus: Drága gyermekem! Mindenki számára fontos a próbatételek! Mert akkor nyilvánul meg legjobban lelked szabad akarata, hogy Isten mellett vagy Isten ellen döntesz. A sikeres próbatétel nagy kegyelmeket ad lelkednek, mely még jobban megerősít a hitedben, hűségedben és az irántam való szeretetedben, és én kezedet fogva tovább vezetlek az életszentség útján, mely egyenesen a Mennyországba visz benneteket.  
 
Olvastam, hogy Júdás Tádé látta imádság közben sírni Jézust, és megkérdezte tőle: Mi bajod? Jézus átkarolta őt és ezt mondta: Szeress Engem! Jézus: Drága gyermekem! El sem tudjátok képzelni mennyire nagy szükségem van a ti szeretetekre! Nemcsak akkor, hanem most is! Ti adjátok nekem az erőt, hogy továbbra is vállalni tudjam értetek a kínszenvedést. Mert tudnotok kell, hogy szenvedéseim nem értek véget kereszthalálommal, mert én egészen a világ végezetéig keresztre vagyok feszítve, mivel magamra vállaltam az egész világ bűnét. Ezt ne felejtsétek el! 
 
Az emberi hibákról kérdeztem. Jézus. Drága gyermekem! Minden emberben rengeteg hiba van. Én, ha akarnám, tökéletessé tehetnélek benneteket, de nem teszem! Miért? Mert azt akarom, hogy minden elesésetekkor bűnbánó szívvel térjetek vissza hozzám, és én átölellek benneteket irgalmammal és hatalmas szeretetemmel! Így tudtok haladni azon az úton, melyet nektek készítettem. 
 
Bűnbánó szívvel újból bocsánatot kértem az Úrjézustól minden bűnért, mellyel megbántottam. Jézus: Drága gyermekem, ne sírj! Vigasztaljon meg téged, hogy mivel Irgalmasság órája van, ezért mindent megbocsátok neked, Irgalmammal pedig átölellek. Szent Véremmel újból tisztára mostam lelkedet. Légy boldog, gyermekem! Én mindig melletted vagyok és minden elesésedkor felsegítelek! Gyermekem, továbbra is azt mondom neked: törekedj a tisztaságra és szeress engem! Újból mondom neked, szeress engem! Mert szükségem van szeretetedre, ahogy neked is az én szeretetemre. Mi ketten egyek vagyunk, ezért viszonozzuk egymás szeretetét. A szeretet tud bennünket életben tartani! Mindig gondolj erre! 
 
Úgy érzem alkalmatlan vagyok erre a hatalmas kegyelemre és a feladatokra. Jézus: Drága gyermekem! Hidd el, semelyik választottam sem alkalmas az ilyen feladatokra. De én, Jézus szavaimmal erőt és kedvet lehelek lelketekbe, mely segít az írásban és a feladatok végrehajtásában. Gyermekem, minden bizalmamat beléd vetettem. Ne okozz csalódást nekem! Szeress engem, gyermekem! Mert a szeretet minden rosszat legyőz! Mindig az legyen a célod, hogy teljesíteni tudd szent akaratomat, és imáiddal sok lelket tudj megmenteni az ellenségtől és a kárhozattól. Ha így cselekedsz, az Örökéletet fogom neked ajándékozni és minden embernek, akiket felém vezetsz. 
 
Olvastam, hogy egy lovasnak nem volt semmilye. Jézus befogadta a házba még a fekvőhelyét is felajánlotta neki, de az nem fogadta el. Éjszakára viszont ott maradt. Jézus: Drága gyermekeim! Mindenkit fogadjatok be szeretettel otthonotokba, legyen bármilyen ember: koldus vagy gazdag, mert Én is szeretettel befogadtam őket. Tanuljatok az Én példámból! Mindig gondoljatok arra, hogy amit mással tesztek, Velem teszitek! Fontos  a felebaráti szeretet, még önmagatoknál is fontosabb! 
 
Édesanyámnak szólítottam a Szűzanyát. Szűzanya: Drága gyermekem! Nagyon boldoggá teszed Szeplőtelen Szent Szívemet, hogy édesanyádnak szólítasz! Hidd el, nálam jobb édesanyát nem találsz sem a földön, sem az égben. Számodra én vagyok a leggyorsabb út, mely Szentfiamhoz vezet. Nagy öröm számomra, hogy hallgattál Jézus tanácsára és figyelmesen olvasod a könyvet, mely a Tízparancsolatról szól. Gyermekem, ha akarod, megmagyarázom szavaimmal a Tízparancsolatot, mellyel még jobban elősegítem lelkednek fejlődését. Ha te is egyetértesz velem, mindennap egy parancsolatot megtanítok és elmagyarázom neked. Az a legfontosabb, hogy e törvényeket mélyen a szívedbe tudd vésni! Aki betartja e szent törvényeket, lelke nagyon közel áll Isten Országához.
 
Elfogadtam a Szűzanya ajánlatát. Szűzanya: Nagy örömmel hallgattam válaszodat gyermekem! Akkor kezdjük is el! 
 
  1. Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!
 
Drága gyermekem! Nagyon fontos az első parancsolat. Nem csak számodra, nem minden keresztény gyermekem számára is fontos, mert nektek ehhez a parancsolathoz kel igazítani az életeteket. Kit szabad imádni? Egyes egyedül Istent lehet imádni. Sokféle imádás létezik a földön, mely mind a gonosztól ered. Ilyen például: a bálványimádás, a hírességek, sztárok, gazdagok, tárgyak, pénz, és az önmagatok dicsőítése! Gyermekem, ezek a példák távol vannak az első parancsolattól, mert nem istentől erednek. Ellenségem legfőbb terve, hogy Isten helyett a sátánt imádjátok különböző eszközökön keresztül, mely megvakítja lelketeket és nem tudjátok felismerni kit állítotok magatok elé példaképül.
 
Miért kel éppen az Istent imádni? Erre nagyon egyszerű a válasz. Azért, mert Ő teremtette a világot és vele együtt benneteket is. Végtelen Szeretetéből pedig Saját Képmására teremtette lelketeket, mert azt Akarta, hogy ti is olyan tökéletesek legyetek, mint Mennyei Atyátok. Lelketek örökké tud élni. Miért? Mert az Ő Szeretete nem tudja elviselni, hogy ne láthasson többé benneteket. Számotokra a példakép középpontjában Neki kell állnia. Most pedig rátérek a mondat másik felére: „csak Neki szolgálj!” Aki Istent Szolgálja, lelke nem vész el, aki a gonosz lelket szolgálja lelke örök kárhozatra kerül. Minden a ti döntéseteken, szabad akaratotokon áll. Nektek  keresztényeknek Istennek kell szentelni életeteket. Nemcsak papként, szerzetesként, hanem világi emberként is meg lehet ezt valósítani. Mit értünk a szolgálat alatt? Hitet, hűséget, szeretetet értünk az  Úr  iránt. Fontos az ima. Mert az imával megmentett lelkek sokasága Isten dicsőségére válik , nemcsak az Égben, hanem a földön is. Lelketek üdvösségét nyeritek el, ha egész életetekben hűek maradtok Istenhez. Nagyon fontos ez a mondat: „Csak, aki mindvégig kitart, az üdvözül!” Ezt ne felejtsétek el! Kérjétek a kegyelmeket az úrtól, mert Ő végtelenül jóságos  és minden imátokat és kéréseteket meghallgatja! Most pedig Édesanyai áldásommal Megáldalak a hűség és kitartás lelkületével az Atya, a Fiú és  a Szentlélek nevében. Amen.
 

                                                Mária Magdolna

2010. november 02. Kedd
Álmomban részt vettem édesanyám körmenetén. Szűzanya: Drága gyermekem! Ezzel az álommal azt mutatom neked, hogy oltalmam alatt állsz, és én vezetlek végig a számodra kijelölt úton, melyet Szent Fiam készített neked.
Olvastam Pio atyáról és arról, hogy milyen nagy tisztelettel volt a Szűzanya iránt. Szűzanya: Igen, gyermekem, Pio atya valóban nagy tisztelőm volt. Tanulj az ő életéből és kérd segítségét, hogy te is olyan mélyen tudj szeretni engem, mint ő! Gyermekem, elmondom neked, hogy kereszthordozásodnál mindvégig melletted vagyok, és térden állva imádkozok és közbenjárok érted Szentfiamnál, hogy végig tudd járni az életszentség útját, mely a mennybe vezet. Légy boldog, gyermekem! Bízz bennem és hagyatkozz rám, mint lelki vezetődre! Én vagyok számodra a tökéletes út, mely bevezet az Örök Életbe. Gyermekem, ha akarod folytathatjuk a 10 parancsolat tanítását. Én: Rendben drága édesanyám folytassuk.
Szűzanya: 2. Isten nevét hiába ne vedd!
Drága Gyermekem, ez a parancsolat minden emberre vonatkozik. Mindig gondoljatok arra, hogy Isten neve háromszorosan szent. Ezért mély tisztelettel, imával és szeretettel kell megszólítani Őt! Jaj annak az embernek, aki káromolni meri az Ő Szent Nevét! Annak lelke örökre elvész! Hogyan értsük a „hiába ne vedd!” felszólítást? Amikor feleslegesen mondjuk ki Nevét naponta többször, megszokásból, tisztelet nélkül, akkor ez hiábavaló és észre sem veszitek, hogy a 2. parancsolat ellen vétkeztetek. Mivel bűnnek számít, minél előbb meg kell, hogy gyónjátok. Figyeljetek oda beszédeitekre! Ne akarjátok megismerni az Ő Szent Haragját! Gyermekem, imádkozz az istenkáromló emberekért és kérd az Úr irgalmát, hogy kegyelmezzen nekik! Ahogy Szentfiam mondta a kereszten: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek”, sokan nincsenek tudatában annak, hogy mit mondanak. Ellenségem megtéveszt benneteket, mivel Ő is vétett Isten ellen és kihasznál titeket, hogy általatok megsértse Isten Szent Nevét. Törekedjetek arra, hogy ne ejtsétek ki szátokon feleslegesen Isten nevét! Most pedig gyermekem, édesanyai áldásommal megáldalak a mély tisztelet és szeretet lelkületével az Atya, a fiú és a Szentlélek nevében. Én: Amen.
Pio atya a szentmiséről: Drága gyermekem! Szavakkal ki sem lehet fejezni, milyen nagy értéke van a szentmisének! Én minden alkalommal végig néztem Jézus keresztútját és kínszenvedéseit, melyet átélt a golgotán. Volt, hogy én segítettem fel Jézust lélekben, amikor elesett keresztjével. Borzalmas kínszenvedéseket és gyötrelmeket élt át értetek, hogy megmenthessen bennetek az Örök haláltól. Sokszor nézem az embereket a szentmisén és látom mennyire vakok vagytok, mert nem akarjátok se látni, se elképzelni mi történik az áldozati liturgiában Krisztussal. Ő minden csepp vérét kiontja értetek, hogy lelketek újból tiszta lehessen. Legyetek mélyen hálásak Jézus iránt! Mindig legyetek boldogok, hisz megváltott benneteket! Ezt sose felejtsétek el!
Szentmise előtt oda hívtam magamhoz az Úrjézust, és mély bűnbánattal kértem tőle bocsánatot. Jézus: Drága gyermekem! Én itt vagyok melletted. Nagyon boldoggá teszel őszinte bűnbánatoddal. Mindent megbocsátottam neked, mindig bízz az én irgalmamban!
Édesanyámhoz is odafordultam. Szűzanya: Drága gyermekem! Én is itt állok előtted. Nagyon boldoggá teszel, hogy édesanyádnak szólítasz. Hidd el, valóban a mennyei édesanyátok vagyok! Nagy szeretettel mosolygok rád, gyermekem! Mindig fordulj hozzám, kérd a kegyelmeket és közbenjárásomat, mert én mindenben segítek neked, mely megegyezik Szentfiam akaratával.
Édesapámnak szólítottam a Mennyei Atyát. Mennyei Atya: Nagyon boldoggá teszel engem, gyermekem, hogy édesapádnak szólítasz! Ez így helyes! Soha ne kételkedj Szentfiam irgalmában, mert, amit Szentfiam megbocsát neked, azt én is megbocsátom neked! Irgalmunk végtelen, ezért nincs miért kételkedned benne! Boldog az az ember, aki egész életében bízik a mi Irgalmunkban, mert halála után találkozni fog velem, mint irgalmas örök bíróval és bűneit elengedem. Ezt vésd jól a szívedbe, gyermekem és sose felejts el!
Szentmise alatt gondoltam Pio atya szavaira és nem tudom hogyan, de bensőleg láttam az Úrjézust a kereszten. Egész teste tele volt sebbel és mindenhol vérzett. Megkérdeztem Jézust, hogy kitaláltam-e ezt vagy képzelődtem? Jézus: Drága gyermekem, valóban láttál engem a kereszten! Nem képzelődtél. Megajándékoztalak őszinte bűnbánatodért!
Mentem haza felé, és arra gondoltam, mindig boldog-e Jézus a szívünkben még akkor is, ha bűnösek vagyunk. Jézus: Mivel szent véremmel tisztára mostam lelkedet, természetesen boldog vagyok a te kis szívedben. Aki mélyen szeret engem, annak szívében mindig találok lakhelyet.
Hálás voltam az Úr iránt, hogy van egy jó édesapám, akit minden hibája ellenére is nagyon szeretek. Jézus: Drága gyermekem, nagyon boldoggá teszel hálás szavaiddal! Amikor meg fog térni, még jobb édesapád lesz!
Nem tetszett nekem valami és berzenkedtem miatta. Jézus: Drága gyermekem! Engedd, hogy minden úgy történjen, ahogyan azt én akarom! Nem tudhatod, hogy e léleknek mennyire nagy szüksége van szavaimra és kegyelmeimre, hogy visszatérjen hozzám. Ezért, most azt kérem tőled, hogy mondd velem együtt: „Legyen meg a te akaratod, Uram és ne az enyém!” Gyermekem, látom aggodalmadat és azt, hogy nem hiszel szavaimban, kételkedsz bennem. Ezt rosszul teszed! Amit egyszer megmondtam, az úgy is fog történni! Azzal a kivétellel, hogy nem a te elképzelésed szerint fog történni, hanem az én akaratom szerint alakulnak majd a körülmények! Gyermekem, kérj bocsánatot tőlem és légy hálás irántam, mert figyelmeztettelek előre, hogy amit gondolsz és mondasz, az mind a te akaratod és a gonoszé.
Bocsánatot kértem és beismertem hibámat. Jézus: Elfogadtam bocsánatkérésedet! Mindig bízz szavaimban! Hidd el, számomra nem létezik az a szó, hogy lehetetlen. Ne aggódj mert fogsz vele beszélgetni. Gyermekem, mivel nagyon szeretlek, ezért figyelmeztetlek téged arra, hogy ne legyél akaratos! Mert, akinek akarata ellenkezik Isten akaratával, annak lelke könnyen a gonosz útjára lép. Ne felejtsd el, a gonosz jellemző tulajdonsága, hogy nagyobb akar lenni az Atyánál és mindent megtesz, hogy terve megvalósuljon. De nem fog sikerülni neki! Mert ki lehetne hatalmasabb annál, aki őt teremtette. Vésd jól a szívedbe és tartsd szem előtt, amit mondtam neked! Számodra főleg nem engedhető meg ez a viselkedés, ha az a célod, hogy a Mennyországba kerülj! Reggel várni foglak szentmisén! És rád is fogok gondolni keresztutamon, mert a te bűneidet is én vezekelem le és törlöm el tartozásodat Atyámnál!
 
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101102

2010. november 03. Szerda
Reggel elmentem szentmisére. A templomban volt egy Jézus szobor, mely azt ábrázolja, hogy Jézust láncra verték az ostorozáskor. Jézus: Drága gyermekem! A ti bűneitek vertek láncra engem! Nemcsak akkor, hanem most is.
Több, mint egy éve megismerkedtem X-szel és sokszor tettem fel általa Jézusnak néhány személyes kérdést. Jézus: Drága gyermekem! Már kezdettől fogva felkészítettelek szavaimmal, hogy amikor először megszólítalak ne kételkedj abban, hogy én vagyok.
Nagyon rosszul viselkedtem. Nem tudtam önmagamat legyőzni és úgy éreztem szükségem van az Úrjézus helyre igazító szavaira.
Jézus: Drága gyermekem térj magadba! Nem veszed észre, hogy a gonosz uralja most a szíved az akaratoskodással? Miért nem bízol bennem? Mondtam neked bármikor olyat, amely nem valósult meg? Bízz a szavamban!
Sokszor úgy érzem, viselkedésem miatt elveszíthetem a hatalmas kegyelmeket, amiket kaptam. Jézus: Drága gyermekem, ha akarnám elvehetném tőled ezt a hatalmas kegyelmet. De nem teszem, mert szeretlek! Azért választottalak téged erre a feladatra, mert te vagy a legalkalmatlanabb rá! Gyermekem, vedd úgy, hogy én vagyok a te nevelőapád, ezért én magam felügyelem nevelésedet! Most pedig megáldalak téged a béke lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
Szűzanya: Drága gyermekem! Igaza van Szentfiamnak! Tanulj meg uralkodni önmagadon! Én vagyok a Béke Királynője! Engedd szívedbe békémet! Az vigasztaljon, gyermekem, hogy ha nem tudsz beszélni vele, mi itt vagyunk melletted!
Megkérdeztem Jézust, megérdemelném-e a tisztítótüzet? Jézus: Drága gyermekem, én nem mondok neked semmit, mert ezt önmagadnak kell eldönteni! Gyermekem, tanulj a hibáidból, tanulj az eleséseidből, tanulj  bűneidből! Tanuld meg önmagadat nevelni!
Bocsánatot kértem mindenért. Jézus: Drága gyermekem,mivel nagyon szeretlek megbocsátok neked. Szeretetem nem tudja megengedni, hogy ne bocsássak meg.
Egyik nap, álmomban mellettem sétált II. János Pál pápa. Szűzanya: Drága gyermekem! Nagyon szeretlek! Ezért elmondom neked álmod jelentését. Nem tévedtél! Mert II. János Pál pápa valóban lelki gyermekének választott téged. Azért volt szomorú és komoly az arca, mert látja rajtad, hogy még sokat kell nevelni a te kis lelkedet.
Ezen a napon voltunk a kadarkúti engesztelésen. Az egyik ének közben ezt mondták az Égiek „Ez a mi szeretett kis seregünk, mely győzedelmeskedni fog a gonosz felett.”
Megkérdeztem a Szűzanyát, hogyha a tisztítótűzbe kerülnék segítene-e rajtam? Szűzanya: Drága gyermekem, ha a tisztítótűzbe kerülnél, én mindig ott lennék melletted és imádkoznék érted Mennyei Atyám előtt. Gyermekem, Szentfiamnak az az akarata, hogy halálod után én vezesselek be egyből a Mennyek Országába! Ezért törekedj mindig arra, hogy lelked hófehér tiszta legyen!
Szomorú voltam és sírtam. Jézus: Drága gyermekem! Vigasztaljon meg tégedet, hogy a szenvedés és a bűnbánat tisztítja a lelkedet!
Kértem a Szűzanyát tanítson engem a 3. parancsolatról. Szűzanya: Drága gyermekem! Folytassuk tehát a Tízparancsolat tanítását. 3. Az Úr napját szenteld meg!
Ez a parancsolat minden földön élő embert kötelez! Legyen bármilyen vallású, bármilyen bűnös, mindenkire vonatkozik! Nincs kivétel! Gyermekem, ahogyan a Teremtés könyvében is lehet olvasni a Mennyei Atya a ti Teremtőtök a hetedik napon megpihent! Ezért nektek is követnetek kell az Ő példáját! Hogyan kell megszentelni a vasárnapot? A vasárnapi napot először is ünnepi szentmisével kell kezdeni, ezen kívül imádságban és elmélkedésben szenteljétek magatokat az Úrnak. Ez a nap a pihenés napja. Tehát ezen a napon nem kell dolgozni, de ez nem azt jelenti, hogy az állapotbeli kötelességeteket is abba kell hagyni. Ez tévedés! Sajnos sok munkahely nem veszi figyelembe, hogy ez a nap ünnepnap, ezért dolgoznotok kell. Ha tehetitek, próbáljatok meg elmenni a szombati esti misére, mely a vasárnapi mise előestéje. Gyermekeim, ha ezt sem sikerül megvalósítanotok, ne bánkódjatok! Higgyétek el, ezt az úr figyelembe veszi. De, ha valakinek van lehetősége elmenni, de lustaságból mégsem megy el, annak súlyos következménye lesz. Ez súlyos bűnnek számit! Ezért sürgősen meg kell, hogy gyónjátok a papnak! Sokakat megtéveszt ellenségem azt sugallva, hogy ez nem bűn, és ti gyermekeim észre sem veszitek, hogy szentáldozáskor szentségtörést követtek el! Mindnyájatoknak tanácsolom, mint édesanyátok, hogy figyeljetek és törekedjetek arra, hogy ez ne forduljon elő! Nagyon fontos, ezt ne felejtsétek el! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak a hűség és a vasárnapi szentmisejárás lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amen.
                                                               Mária Magdolna
 
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101103

2010. november 04. Csütörtök
 
Vettünk világoskék színű kendőt, megkérdeztem a Szűzanyát megfelel-e neki? Szűzanya: Igen gyermekem, megfelel! Nagyon örülök neki gyermekem és mosolyogva tekintek rád, mert hallgattál rám.
 
Éjszaka arról álmodtam, hogy Jézus azt akarta, hogy azokat az üzeneteket, melyek az emberekhez szólnak olvassam fel. Jézus: Drága gyermekem, ezzel az álommal azt mutattam neked, hogy mások előtt az én akaratom szerint fel fogod olvasni a mi kettőnk benső beszélgetéseit. Mert, amikor megjelennek kiadva a beszélgetéseink, sokan szeretnék személyesen tőled hallani, ami veled történik. Sokan lesznek ellened, de lesznek, akik melletted fognak állni. Az a fontos gyermekem, hogy mindent, amit neked mondtunk, át tudd adni az embereknek. Gyermekem, neked kell képviselni minket. De ne félj, mert mi mindig ott leszünk melletted.
 
Kértem egy megerősítést az úr egyik választottján keresztül Jézust II. János Pál pápával kapcsolatban. Jézus: Kislányom! II. János Pál pápa lelki gyermekévé fogadott, úgy, mint Pio atya. Kérd sokat közbenjárásukat! Különben mindent bátran kérdezz meg tőlem! Ne félj tőlem, hanem szeress!
 
Megkérdeztem Jézust megengedi-e, hogy virrasztáskor engesztelhessünk? Jézus: Drága gyermekem! Igen, megengedem, hogy az esti virrasztást összekössétek az engesztelésetekkel. Ne felejtsd el! Én is órákig imádkoztam Atyámhoz a Gecemáni kertben. Imától függetlenül mindig a lélekmentés legyen számotokra kitűzve célnak.
 
Tanácsot kértem Pio atyától, hogyan tudom kezelni az indulatosságomat? Pio atya: Drága gyermekem! Egyedül a Szűzanyával tudod csillapítani az indulatosságodat! Szűzanya: Drága gyermekem, kérj tőlem segítséget, vigasztalást és én azonnal betakarlak palástommal, melyen ellenségem képtelen áthatolni.
 
Észrevettem, hogy hasonló kegyelmeket kapok az Úrtól, mint Madarász Éva. Megkérdeztem Éva asszony véleményét. Madarász Éva: Igen gyermekem, az Úr ugyanazokkal a kegyelmekkel ajándékoz meg téged, mint engem. Mivel még nagyon fiatal vagy, még sok feladat és egyben sok kegyelem vár rád az elkövetkezendő időben. Mindig légy hálás az Úr iránt, mert végtelen az ő jósága! Jézus: Drága gyermekem! Bár te nem tudod, de nagyon szoros kapcsolatban vagy Nagyfaluval és Madarász Évával.
 
Megkérdeztem Jézust, hogy busszal vagy autóval menjünk Nagyfaluba Krisztus Király ünnepére? Jézus: Drága gyermekem! Ha busszal mennétek, valóban kevés időtök lenne az X atyával való beszélgetésre. Gyermekem, sürget az idő! Benső beszélgetéseinkről sok időt kell igénybe vennetek X atyával. Menjetek minél hamarabb, amint van rá alkalmatok! Ezért azt tanácsolom számotokra, hogy menjetek autóval Nagyfaluba. Viszont egész úton imádkoznotok kell, mert ez egy zarándokút. Én ott leszek mellettetek, de az ima még nagyobb védelmet fog nyújtani nektek a gonosz támadásai ellen.
 
Szűzanya magyarázza tovább a Tízparancsolatot: 4. Atyádat és anyádat tiszteld!
 
Drága gyermekem! Nemcsak gyermekek számára, hanem felnőttek számára is nagyon fontos ez a parancsolat! Isten után a család szeretete a legfontosabb. Mindig legyetek hálásak a szülők iránt, hiszen másodszor ők adták az életet nektek. Hogyan kell a szülőket tisztelni? Először is törekedjetek arra, hogy mindig legyetek hozzájuk engedelmesek, szófogadóak, és tisztelettel beszéljetek velük! Legetek hálásak és mindig gondoljatok arra, hogy édesapátok és édesanyátok betegségben, egészségben ott voltak mellettetek és gondoskodtak rólatok. Szeressétek őket, mert a szeretet tudja egyben tartani a családot! Ha nem vonjátok bele családi életetekbe Istent, akkor ne csodálkozzatok azon, hogy ezáltal a gonosz könnyen szétválaszt benneteket és a végén válás lesz belőle. Legyetek egymással egységben a hitben, az imában és a szeretetben. Higgyétek el, ha így éltek a gonosz nem fog tudni közétek férkőzni, mert undorodik a szeretettől! Mindig forduljatok hozzám, mert én azonnal betakarlak benneteket palástommal, mely hatalmas védelmet nyújt ellenségetek, a gonosz ellen. Ne felejtsétek el tanításomat, és törekedjetek betartani ezt a parancsolatot! Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak téged a család szeretetével és az egység lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. Amen.
 
                                        Mária Magdolna

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101104

2010. november 05. Péntek
 
Álmomban testvérem is ott volt a szentmisén. A templomon kívül láttam néhány démont, és ahogy kimondtam azt a szót, hogy szeretet ők azonnal meghátráltak. Jézus: Drága gyermekem, ezt az álmot én adtam neked. Ne kételkedj benne! Azt mutattam neked, hogy testvéred és még sokan mások meg fognak térni az engeszteléseteknek köszönhetően és újból visszatérnek házamba, vagyis hozzám. Tanuld meg gyermekem, hogy a szeretettel le tudod győzni a gonoszt! Gondolj rám! Én vagyok a végtelen szeretet, ellenségem a gonosz pedig az ellentétem, vagyis a gyűlölet és harag.
 
II. János Pál pápa: Drága kislányom! Ne félj tőlem, mert én vagyok Carol Wojtyla más néven II. János Pál pápa. Gyermekem, azért fogadtalak lelki gyermekemmé, mert segíteni akarok neked a földi életedben és abban, hogy hogyan tudj ráhagyatkozni a Szűzanyára. Gyermekem, fel sem tudod fogni, milyen hatalmas feladatot kaptál az égiektől, ezért is vagyunk mi melletted, mert segítségre szorulsz. Fordulj hozzánk sokszor, mert szükséged van a mi közbenjárásunkra!
 
Meglepődtem, hogy II. János Pál pápa is beszél hozzám. Jézus: Drága gyermekem, ne lepődj meg! Bár te nem kérted, de én megengedtem neki is, hogy beszélgethessen veled. Gyermekem, lelkednek nagy szüksége van a szentek szavaira! Tanulj az ő életükből, mert ők is végigjárták azt az utat, melyen te is jársz most! Mindenben nagy segítségedre lesznek!
 
Szentgyónás előtt Jézus: Drága gyermekem, ne félj tőlem! Mert én a Szeretete és az Irgalom vagyok. Nincs miért félned tőlem. Jöjj bátran, gyermekem, és én hófehér tisztára mosom a lelkedet Szent Véremmel.
 
Megkérdeztem a Szűzanyát, hogy mit feleljek az embereknek, ha megkérdezik tőlem, miért hordom ezt a kék kendőt a nyakamban. Szűzanya: Drága gyermekem! Mondd meg nekik, hogy az én gyermekem vagy, és hűséged jeléül hordod ezt a kendőt.
 
Kértem a Szűzanyát, hogy folytassuk a Tízparancsolatot. Szűzanya: 5. Ne ölj !
 
Drága gyermekem, ez a parancsolat nagyon fontos számotokra, mert az ölés hatalmas bűnnek számít felebarátod vagy gyermeked ellen. Sajnos ebben a korban nagyon jellemzőek a gyilkosságok, a háborúk, az eutanázia és abortusz. Nektek embereknek nincs jogotok ítélkezni vagy dönteni egy ember élete felett! Nézzük először is a gyilkosságokat! Mások életének a kioltása történhet baleset által, rablás által, szerelemből és sok minden által, melynek ti vagytok a felelősei. Ne gyilkoljátok meg felebarátotokat, ellenkezőleg szeressétek, mert Jézus is ezt tanította nektek! Gyermekeim, a gonosz használ fel eszközéül benneteket, hogy mások életét kioltsátok, mert az a terve veletek, hogy elpusztítson titeket.
 
Most az eutanáziáról beszélek nektek, mely más nevén jó halált jelent. Ne kövessétek el ezt, mert az Úr szemében hatalmas bűn! Ne akarjátok ti eldönteni, hogy ki meddig éljen! Mindent bízzatok Istenre, mert minden döntés az Ő kezében  van. Nem tudhatjátok, hogy felebarátotok felépül-e vagy nem. Isten akaratára figyeljetek, ne a sajátotokéra! Ezt ne felejtsétek el!
 
Az abortusz még ennél is súlyosabb bűn. Sokan abban a tévedésben élnek, hogy ez nem gyilkosság. De ez hazugság! Ne döntsetek egy gyermek élete felett, nincs hozzá jogotok! Egy gyermek áldás számotokra, nem pedig teher.
 
Gyermekeim, törekedjetek betartani a „Ne ölj!” törvényét és kerüljétek el az ezzel kapcsolatos bűnöket, mert nem vagytok tudatában annak, hogy mit cselekedtek. Most pedig édesanyai áldásommal megáldalak a felebaráti szeretet lelkületével az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
                                                 Mária Magdolna
 

http://engeszteles.bocsajozsef.hu/egi-kegyelmek-zapora/20101105

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi üzenetek -81. Égi üzenetek – Jézus: “Jöjjön el a Te országod……”

ÉGI ÜZENET 2010.11.03.
 
 
 
Jézus: Jöjjön el a te országod…
 
 
 
Jézus: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti Üdvözítőtök, Jézus Krisztus. Köszönöm, hogy újra eljöttetek engesztelni, lelkeket menteni és tanításainkat meghallgatni. Ma a „Miatyánk” második kérésével foglalkozunk: „Jöjjön el a te országod!”
 
Ez a kifejezés, hogy „Isten országa” többféle fogalmat jelent, de elsősorban a Mennyországot. Egy életből vett példával szeretném bevezetni. Jutka és Anna régi jó barátnők, de a sors messzire sodorta őket egymástól. Valamikor osztálytársak voltak, egy padban ültek és együtt jártak hittanórára is. Anna itthon talált munkahelyet és alapított családot, Jutka egy távoli városban talált férjre és munkára. Eleinte leveleztek, de már évek óta interneten tartják a kapcsolatot. Anna meghívta barátnőjét néhány napra. Nagy öröm volt a találkozás, felébredtek bennük a régi szép élmények. Sokat beszélgettek magukról, gyermekeikről, férjükről, sikereikről. És mikor Anna felhozta, hogy holnap vasárnap, szentmisére fognak menni, Jutka csodálkozva kérdezte:
 
– Te még mindig vallásos vagy? Na hallod, én úgy elszakadtam Istentől, hogy még a Miatyánkra sem emlékszem. Van egy mondat benne, amit a legkevésbé sem tudok elfogadni: „Jöjjön el a te országod!” Én bizony nem hiszek semmiféle Mennyországban. Anna így válaszol:
 
– „Kár, pedig sokminden azt bizonyítja, hogy igenis van Mennyország. A földön csak vágyakozunk a boldogság után, de nem érjük el, pedig Isten boldogságra teremtett minket. Kell, hogy legyen egy hely, ahol ez a vágy beteljesedik. Így van ez az igazság utáni vággyal is. Annyi igazságtalan, méltánytalan dolog történik velünk az életben. Kell, hogy valahol ezekért kárpótlást kapjunk.
 
– Az igaz -mondja Jutka- ,hogy ebben az életben nincs teljes boldogság és igazság, de engem az vigasztal, hogy célokat tűzök ki magam elé, és ha ezeket elérem, akkor már van értelme az életemnek és nincs szükségem egy elképzelt Mennyországra.
 
– Ha nem lenne Mennyország – válaszol Anna – akkor világos, hogy csak földi céljaid vannak. Dehát nézzük sorba. Lehet célod a meggazdagodás? Hiszen bármennyi pénzt, házat, autót, aranyat összegyűjtesz, halálod után a veszekedő örökösökre hagyod. Vagy lehet célod a földi élvezet? Minél többet habzsolsz belőle, annál jobban megcsömörlesz tőle. Vagy lehet célod a hírnév? Bármilyen híres leszel, pár évtized múlva már senki nem gondol rád. És mikor sehol nem találod a földön a célodat, akkor fölemeled szemedet a földi életen túlra és rájössz, hogy azért nem találod, mert nem erre a földre teremtett az Isten, hanem az örök életre. Jutkám! Ugye mennyi szeretetlenség, bántás, betegség, fájdalom ér téged is a földön? Hidd el, van egy hely, ahol csak tökéletes szeretet, béke, öröm kárpótol minden rosszért, amit itt átéltél.
 
Drága Engesztelőim! Hogy ebben az életből vett példában Jutkát sikerült-e meggyőzni vagy nem, az már nem tartozik ide, de ti mélyen hisztek a valóságban, hogy ha a Miatyánkban így imádkoztok, akkor a valóban létező Mennyországra gondoltok. De ez a 2. kérés az Új világ eljövetelét jelenti, a kívánságotokat, hogy elérkezzen ez a csodálatos földi Paradicsom. Ez a Büntetés végén, tehát a 3 napos sötétség után fog bekövetkezni. Ti, akik az Égiek oltalma alatt túlélitek a katasztrófákat, háborúkat, járványokat és a természetfeletti büntetéseket, kiléptek házaitokból, és ámulva szemlélitek a teljesen átalakult, megtisztult Földet. Gyönyörű zöld, virágokkal tarkított a fű. De a fű és a virág, a gyümölcsfák nem akármilyenek, hanem egyaránt égiek és földiek. A gyümölcsök épek, egészségesek és zamatosak. A levegő üde és tiszta. A patakok, folyók, tavak és tengerek kristálytisztán csillognak és átlátszóak. A hegyeket vadregényes erdők borítják csobogó patakokkal. Eleinte nem lesz sok ember, de egymásra találnak. Növényi anyagokból házakat készítenek maguknak. Nincs bennük irigység, harag, rosszindulat, a bűn eltűnt az emberekből. Mindenki szívében Isten áll első helyen. Jézus Krisztus lesz a királyotok és köztetek fog élni. Nem lesz szomorúság, betegség, bánat, öregség, halál. Az emberek sohasem ismert szeretetben és békében fognak élni. Általánosan elfogadott állapot lesz a szentségi házasság. A házastársak hűségesek lesznek egymáshoz, és elfogadják az Istenáldást, ezért minden családban több gyermek lesz. Újra megtelik a Föld emberekkel. Egyre nagyobb házakat építenek, fejlődik a technika és nő a életszínvonal. Nem lesz pénz, nem lesznek bankok. Az emberek az anyagi javakat cserélgetni fogják egymás között. állatok is lesznek, de csak azért, hogy az embernek segítsenek és kedves ragaszkodásukkal örömet okozzanak. A vadállatok olyan szelídek lesznek, hogy még a kisgyermekek is játszhatnak velük. Ennél részletesebben nem mesélem el nektek az Új Világot, már így is túl sokat mondtam. Sok mindent titokban tartok előttetek, hogy maradjon meglepetés is.
 
Azzal, hogy a Miatyánkban kéritek: „Jöjjön el a te országod”, nemcsak a Mennyország és az Új Világ után kívánkoztok, hanem Utánam is. Ugyanis Isten Országa Én is lehetek, tehát Krisztus, akinek az eljövetelét minden nap kívánjátok. Ha Én vagyok a ti feltámadásotok, mivel Bennem fogtok feltámadni, értelmezhettek Engem úgy is, hogy Én vagyok az Isten Országa, hiszen Bennem fogtok uralkodni. Tulajdonképpen Isten Országa az Én emberré válásommal már el is érkezett. Megnyilvánul ez az ördögűzéseimben, gyógyításaimban és hatalmat sugárzó tanításaimban, különösen a Hegyi Beszéd 8 boldogságban. Az Én életemben valósággá lett, amit a régi próféták jövendöltek, mert Lukács feljegyzései szerint: „Boldog a szem, mely látja, amit ti láttok. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és király akarta látni, amit ti láttok és nem látta, hallani, amit ti hallotok és nem hallotta!” Bizony, kedves Engesztelőim ti sem láthattatok Engem és hallhattatok, de az evangéliumból megismerhettek és elhihetitek Nekem, hogy az Én dicső életemmel már itt a Földön megkezdődött Isten országa.
 
Drága Gyermekeim eddig azt fejtegettem nektek, hogy a Miatyánknak ez a legfontosabb kérése: „Jöjjön el a Te Országod”, jelenti a Mennyország, az Új Világ és az Irántam való vágyakozást. Már csak egy van hátra, amit kértek ezzel: hogy jöjjön el Isten országa minden ember szívébe. Isten Országa csak a megtérés által tud minden szívbe behatolni. Akinek van szeme, látása, füle, hallása, hogy felfogja a Jézusban – Bennem – megvalósuló Isten Országát, az már szívébe engedte Isten Országát.
 
Drága Kicsinyeim! Először azon gondolkozzatok el, benne van-e a ti szívetekben Isten Országa? Ő uralkodik ott egyedül? Ő a Király bennetek? Nem a gyermeketek, unokátok, a férjetek, a feleségetek, valamelyik lelkitestvéretek, szenvedélyetek, hobbitok, a munkátok foglalja el a helyét? Mert addig nincs szívetekben Isten Országa. Vagy esetleg még mindig tele vagytok gonddal, aggodalommal szeretteitek, egészségetek vagy anyagi problémáitok miatt? Mert ha így van, tehát nem tudtok Istenre hagyatkozni, mint pici gyermek anyjára, akkor még mindig nincs szívetekben Isten Országa.
 
Ha első helyre tesztek bennünket a Szentháromságot, belétek költözik a Mennyország. Én a ti szerető Jézusotok megkérem Édesanyámat, aki Mellettem áll, hogy haladjon végig közöttetek és fogjon kezébe Engem, mint kicsi Jézust és az én gyermeki szívemet helyezze bele bensőtökben. Tárjátok ki szíveteket, hogy az Én kicsi bizalommal teli szívemmel teljes gyermeki ráhagyatkozással tölthesselek fel benneteket, azzal a gyengéd, szelíd ráhagyatkozással, mellyel Én bíztam magamat mindig Édesanyámra.
 
Megáldalak benneteket Isten Országa iránti forró vágyakozással az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2010. november
    h k s c p s v
    « okt   dec »
    1234567
    891011121314
    15161718192021
    22232425262728
    2930