2010. január archívum

PostHeaderIcon Kadarkúti Égi üzenetek – 53 Szűzanya: A krisztusi szeretet értéke ma.

2010.01.27. Szűzanya: A krisztusi szeretet értéke ma
 
Drága Szűzanyám! Köszönjük, hogy anyai Szíved szeretete arra indít, hogy taníts bennünket, a végső idők gyermekeit.
Szentlélek Isten! Jöjj, segíts, hogy akadálytalanul tudjam tolmácsolni Mennyei Édesanyánk  tanítását!
Szűzanya: Drága, engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Édesanyátok és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Mai tanításom anyaga: a krisztusi szeretet értéke a mai ember életében. A mai modern hitetlen emberek gyakran szemére vetik a kereszténységnek, hogy ellensége az emberi haladásnak, a kultúrának, hogy a fellegekben jár. Hallgassátok erre példaként egy orvosházaspárnál összegyűlt baráti társaság beszélgetését! Ott volt náluk vendégségben egy építészmérnök a tanárnő feleségével, egy könyvelő és egy festőművész. Hatan ültek az asztal körül pogácsa, üdítő és bor volt előttük. Éppen az új felfedezésekről volt szó, hogy milyen kiemelkedő eredményeket hoz az emberiségnek a tudomány és a technika. Nagyon tájékozottak voltak. A legújabb felfedezések is napvilágra kerültek ebben a szobában.
Az építész megkérdezte: Gondoltatok-e már arra, hogy a keresztény egyház  semmi újat nem hozott az embereknek, csak elhomályosítja, eltereli a gondolkodásukat a földi életről, semmi új gyógymódra nem tanított, a politikától is elhatárolódik, tehát az emberiség kultúrájához semmi köze sincs. A festőművész más véleményen volt és ezt így fejtette ki: Nézd, Barátom! Van gazdasági kultúra, technikai kultúra, művészeti kultúra – és az Úr Jézus minderre valóban nem tanította az embereket. Viszont mindenek felett áll az erkölcsi kultúra, amely nélkül nincs sem emberies élet, sem haladás. Jézus szemében az erkölcs volt a legfontosabb, melynek alapja a SZERETET.
A házigazda, az orvos így szólt: – Ugyan már, a szeretet egy lejáratott, divatjamúlt szó! Próbálj csupán szerető szavakkal, kedves gondoskodással leállítani egy súlyos járványt, ha nincs vakcina. A festőművész így folytatta: Azt hiszed, hogy a szeretet egy ósdi fogalom, ami kimerül a kedveskedésben és alamizsnálkodásban? A szeretet hatalom, mely legyőzi az önzést. A szeretet elve, hogy lefegyverezze az emberi önzést és megakadályozza mások kizsákmányolását és elnyomását. Kell az orvostudomány a felfedezéseivel, kell a védőoltás, de mit ér mindez, ha az orvos önzésből, szeretetlenségből nem megy ki a szívrohamos beteghez, mikor hívják?
Ebben igazad van – szólt az orvos felesége – az egyik háziorvos kollégám éjjel nem volt hajlandó felkelni, mikor hívták, és reggelre meghalt a betege. A mi hivatásunkban a szeretet nagyon lényeges.
Drága Gyermekeim! Ebből a baráti beszélgetésből ennyi is elég, hogy belássátok, hogy a kereszténység igenis gazdagon hozzájárult az emberiség kultúrájának fejlesztéséhez az erkölcsi kultúra felállításával.
Most vizsgáljuk meg, hogy Jézus Krisztus, az Én Szent Fiam hogyan tanított erről az erkölcsi kultúráról az embereknek! Úgy, hogy a túlvilág fényénél átváltoztatta értékrendeteket és gondolkodásotokat. Jézus végső cél gyanánt az örök Isten elérését állította elétek, s ezzel a nemes munkakedv forrását nyitotta meg. Egyesek erre kételkedve kérdezhetik: De hát Isten elérése lehet munkakedv forrása? Hát nem a megélhetési harc, a pénz, a vagyonszerzés ad kedvet a munkához?
Ez nagy tévedés, Gyermekeim! A pénz elválasztja az embereket, Isten egybefűzi. A pénz az egyiknek nyereség, a másiknak veszteség. A pénz nem lehet egyformán mindenkié, de Isten lehet. A pénzből minél többet adtok másoknak, annál kevesebb marad nektek. De Istenből minél többet adtok másoknak, azaz minél jobban megismertetitek mással Istent, s minél közelebb hoztok mást Istenhez, annál jobban megismeritek ti is Istent, és annál boldogítóbb közelségbe juttok ti is Hozzá.
Az erkölcsi kultúrán belül Jézus Krisztus nem csak munkakedvet adott tanításával, hanem jóságot a legfőbb emberi kultúrértéket. A hitetlen ember erre azt mondja: Ugyan már! A jóság is érték?
Érték a ház, a nyaraló, az autó, a számítógép, a mobiltelefon, a bankbetét, de a jóság? És Én, Égi Édesanyátok mégis megismétlem: az a jóság, amit az ember Krisztustól  tanult el, a legnagyobb kultúrérték. Mit ér a 20 milliós márkás autó, ha a hirtelen rászorulót nem viszitek vele orvoshoz? Mit ér a takarékban a többmilliós bankszámlátok, ha testvéretek nyomorog, mert nincs állása, és nem tudja kifizetni a számláit? Mit ér a sok-sok szép, divatos ruha, milliókat érő ékszer, ha erkölcstelen, kicsapongó életet éltek és lelketeket kárhozatba viszitek?
Kicsinyeim! A jóság minden gazdagságnál, műveltségnél, testi szépségnél többet ér. Az teszi igazán kultúráltá, nemessé az életeteket, ha együtt sírtok a szomorkodókkal, ha együtt örültök az örvendezőkkel, ha letörlitek mások könnyeit, ha segítetek a szűkölködőkön, ha meglátogatjátok azt, aki beteg, ha meghallgatjátok a panaszkodót.
Ha nemcsak saját lelketekkel törődtök, hanem észreveszitek a sok hitetlen, közömbös és bűnökben megkötözött felebarátaitokat és imádkoztok lelkükért. Ha részvéttel gondoltok azokra a haldoklókra, akik talán felkészületlenül állnak Szent Fiam trónusa elé, és könyörögtök lelkükért. Ha jóság vezeti szíveteket, gyakran imádkoztok a szegény szenvedő lelkekért. Akiben jóság van az nemcsak imádkozik másokért, hanem áldozatokat is hoz, szenvedéseket ajánl fel.
Hallgassatok erre a kis történetre. Egy vőlegény betér egyik ékszerboltba és mennyasszonyának egy kis „aranyszívet” szeretne venni. Az ékszerész mentegetőzik, hogy nincs szív, az már kiment a divatból. Ahogy megy kifelé, az ékszerész utána szól: – Tessék megpróbálni valamelyik régiségkereskedőnél, ott talán még akad.
Gyermekeim! Nem ez a probléma a mai embereknél, hogy az „aranyszív” kiment a divatból. Ritka az olyan ember, akinek aranyból van a szíve. Elavult, lomtárba került a szeretet, a kedvesség, a figyelem, az udvariasság, a mosoly, a barátságosság, a jóindulat, az együttérzés. Pedig aranya van bőven az embernek, csak szíve nincs hozzá. Tudjátok mennyi arany van a földön? Valami ráérő ember ezt is kiszámította. Annyi, hogy abból 77 km hosszú, 3 cm vastag és 6m széles országutat lehetne önteni. Óriási érték! Ennyi arany van elszórva a világon. És mit használ? Semmit! Az emberiség mégis boldogtalan. És ha az egész földgolyó aranyból állana? Boldogabb volna-e az ember? Semmivel sem.
De igenis boldogabb lenne és nyugodt, csendes, szent derű ömlene el a lelkén, ha nagyobb volna benne a szeretet, amelyet az Én Szent Fiam hozott a földre, mikor ezt mondta: „Új parancsolatot adok: szeressétek egymást!” (Ján.13,34) Jól jegyezzétek meg, kicsi Engesztelőim: Krisztusi szeretet nélkül nincs emberies élet. Ezért romlott meg ez a mai világ, mert az emberek szívéből eltűnt a hit, a remény és a szeretet.
Szegény, Istentől elpártolt, Őt nem ismerő gyermekeim a bűn tengerében fulladoznak, a lelkük haldoklik. Eljött az idő, hogy felébresszük őket. A Szentlélek Isten már készül a Földre, bontogatja szárnyait, csak a Mennyei Atya intésére vár. Édesanyai szívemet csak az vigasztalja, hogy a Földön van egy kis hűséges engesztelő, mélyen hívő csapatom. Sok kicsi engesztelő csoport mindenfelé a világon. Ti is közéjük tartoztok. Mint hűséges segítőtársaim, harcostársaim közbenjártok a világ megtéréséért. Már nincs sok időtök erre! Segítsetek!
Édesanyai szeretetemmel megáldalak benneteket a szeretet és jóság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenete

2010. január 14.
 
A kegyelem órájában itthon Jézus: “Drága kislányom! Az idõ rövid. Ne foglalkozz mindenkivel! Csak azokkal, akiket eléd hozok. X nem fog megváltozni. Elérkezik haragom nagy napja, amikor mindenkit tûzzel tisztítok meg. Az Én tüzem lelki tûz, amely a bûnös lelkeket égeti. Kiégetem belõlük a bûnt. Ha hagyják magukat, akkor szentekké teszem õket. Ha nem, akkor magukra hagyom, és kiszolgáltatom annak, akinek szolgálnak. (A sátánnak.) Mondom neked, nagy lesz szenvedésük örökkön örökké. Tarts ki a szenvedések és gyötrelmek türelmes elviselésében! Mondom neked: országomban ezeknek fogsz örülni a legjobban, mert rengeteg lelket mentek általa. Az idõ rövid. Élj szüntelen készenlétben! Ne vállalj sokat! Hagyj idõt az imára! Ez legyen életed legfontosabb cselekedete! Élj Velem szoros édes kettesben! Vonzódj Hozzám még jobban! Már most gyakorold be örökké tartó égi tevékenységedet! Szeress és imádj! Lángoljon a szíved, amikor Engem imádsz, és befogadsz az Oltáriszentségben! Ezt hozod magaddal. Hagyj Rám több idõt! Az idõ rövid. Így készülj fel a nagy találkozásra, amikor megállsz Színem elõtt. A lábam elé borulsz, és a karjaimba omolsz. Így viszlek be Atyám Színe elé. Örökké hálát fogsz adni nagy irgalmamért, szeretetemért. Örökké magasztalni fogod Nevemet. Örökkön örökké birtokolni fogod országomat. Azért, mert szeretsz és szolgálsz, és hûséges maradsz halálodig. Kegyelmembõl szép életet élsz, melynek jutalma az örök boldogság. Szárnyalj és ujjong! Légy Velem gyakran! Imádkozz szüntelen! Imádj Engem, és Énbennem szeress mindenkit! Így készülj fel a nagy találkozásra, amely gyorsan eljön, és örökké tart.” Aznap éjjel Szentségimádáson Jézus: “Drága gyermekem! Fejezd be a mûvet, amit rád bíztam! Tarts ki mindhalálig, és Én a fejedre teszem az élet koronáját. Már közel van. Készülj! Hamar eljövök érted. Szakadj el mindenkitõl és mindentõl! Minden itt marad. Még a tested is. De a személyed, az éned Hozzám jön. A legmerészebb álmaidban sem tudod elképzelni, amit neked készítettem. Örökre boldoggá teszlek. A tetteidet mind magaddal hozod, és ezeknek fogsz örülni, mert ezek lesznek kincseid, belépõd a mennybe. Minden jócselekedetedért és imádért lelkekkel jutalmazlak meg országomban, akik megdicsõítik Nevemet, mert keresztáldozatom nem lett hiábavalóvá értük.
Az idõ rövid. Készülj! Fogadd meg szavaimat! Csak akkor leszel kész, ha mindig percre pontosan megteszed, amit kérek. A feladatot, amit eddig rád bíztam, elvégezted. Most még jobban be kell osztani az idõdet. Az akadályokat elvittem az utadból. Menj végig az úton, amelyet kijelöltem számodra! Minden üzenetet másolj be a számítógépbe, és küldd szét! Ezek kincsek. Minél több emberrel megosztod, annál gazdagabban érkezel meg országomba. Vigyázz! Ellenfelem most még jobban támad, mint valaha. Ne állj szóba vele! Ne hagyd, hogy elkeserítsen! Te mindig azonnal fuss Hozzám! Most még többet imádkozz! Kevesebbet beszélj, többet figyelj Rám! Én gondoskodom. Minden pillanatot beosztok. Élj szüntelen készenlétben! Most már nincs idõ a bukdácsolásra. Célirányosan menj végig az úton! Minden gyarlóság tilos! Csak az életszentség a fontos. Vigyázz minden gondolatodra, szavadra és cselekedetedre! Legyenek összhangban az Én akaratommal! Csak a szeretet számít. Mindig a szeretet uralkodjon a szívedben! Akkor nem követsz el bûnt, és Én cselekszem általad. Csak így leszel készenlétben. Amikor pedig majd megállsz Színem elõtt, ennek fogsz örülni a legjobban.
Kislányom! Az idõ rövid. Tölts Velem még több idõt az imában és az imádásban! Jöjj Hozzám gyakran az Oltáriszentség elé! Szomjazom a lelkedre! Vágyom a te imádásodra! Köszönöm, hogy most is itt vagy Elõttem. Szeretlek. Szeretek a szívedbe térni a szentáldozásban. Köszönöm, hogy igent mondtál, amikor elõször megszólítottalak. Nélküled nem tudnálak szentté tenni. Nagy örömöm telik benned, és mindazokban, akik engedelmeskednek Nekem.”
 
Mária Julianna által kapott imák

Szentségimádáson a Szentlélek imája bennem:
“Hõn imádott szeretett Krisztusom! Imádott isteni Jegyesem! Itt állok lábad elõtt, és hálát adok Neked, végtelen szeretetedért. Szereteted csodálatra késztet, mert olyan önzetlenül szerettél, hogy az életedet adtad értem a keresztfán. Ó Uram, kérlek, add nekem ezt a szeretetet! Úgy akarlak szeretni Téged, ahogy Te szeretsz engem. Jóllehet, én nem szolgáltam rá a Te szeretetedre, mert bûnös ember voltam, és bûneimmel megbántottalak Téged. De Te így is szerettél, és elszenvedted értem, helyettem a gyalázatot. Szereteted nem ismer határt. Te az utolsó csepp Véredet is kiontottad értem. Jézusom, isteni Jegyesem! Felfogni nem tudom a Te végtelen hatalmas, mindeneket felülmúló nagy szeretetedet! Életem odaadásával köszönöm meg Neked, hogy meghaltál értem a keresztfán. Neked adok mindent, amit nekem adtál. Tégy velem, amit csak akarsz! Biztos vagyok benne, hogy a javamat, a legnagyobb jót, az üdvösségemet akarod. Ezért haltál meg értem. Csak egyet kérek Tõled: Szeretni akarlak teljes szívembõl, teljes lelkembõl, teljes elmémbõl és minden erõmbõl, és Benned szeretni mindenkit, akit csak elém hozol. Úgy akarok szeretni, ahogyan Te erre példát adtál. Ezt kérem Tõled. A Te szereteted tanítson meg arra, hogy mi az Isten akarata. Mert életem értelme és öröme Annak akaratát teljesíteni, Akinek az örök életemet köszönhetem. Ámen.

Imádott Jézusom! Most a szív dalát énekelem Neked. A szívem nem az enyém többé. Te lángra gyújtottad. Egyre csak Érted ég és lángol. Csak a Szentháromság után vágyik. Ez a szív már egyfolytában haldoklik azért, hogy mielõbb színrõl színre lásson Téged. Úgy vágyom, hogy megszülessek az örök életre! Jézusom, Szerelmem, Kincsem, Örömöm! Köszönöm, hogy nem engedtél elveszni. Köszönöm, hogy megváltottál drága Szent Véred árán, amelyet kiontottál értem. Köszönöm, hogy Te az enyém vagy, és én a Tiéd vagyok. Köszönöm, hogy Te elõbb szerettél engem, és kiválasztottál Magadnak, hogy viszont szeresselek és szolgáljalak Téged. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Mindent köszönök. Áldalak és imádlak most és az egész örökkévalóságon keresztül. Ámen.”

2010. január 17. Éjjel Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Most teljesítem be mindazt, amire már évek óta felkészítettelek. Tedd meg mindazt, amit mondok neked. Ha megteszed, boldog leszel örökkön örökké, mert maradéktalanul teljesíted rád vonatkozó örök szent tervemet. Tudom, hogy meg fogod tenni, mert minden kegyelmet megadok hozzá. Ismerlek, hogy szeretsz, és szereteted minden akadályt legyõz, mint a mai napon is, amikor a havazás ellenére eljöttél éjszaka Hozzám. Tudod, Én is sokszor töltöttem imában az éjszakákat, amikor felmentem egyedül a hegyre. Ott voltam a természet csöndjében reggelig, és hallgattam Atyámat, és kértem Õt, hogy fogadja el áldozataimat és imáimat a szegény bûnösök megmentéséért. Atyám minden kérésemnek eleget tesz, mert Én is engedelmeskedtem Neki. Ti is, akik az Én példámat követitek, és engedelmeskedtek Nekem, mindent elnyertek Tõlem, ami az üdvösségetekre válik. Ezért teremtett titeket Atyám az Én képemre és hasonlatosságomra, hogy az Én lelkületem szerint éljetek alázatban, engedelmességben, az Atya törvényeit megtartva. Ha ezt teszitek, akkor elnyeritek az örök életet, mert életszentségben éltek. Most a válásról beszélek neked. A házasság szentség. Minden olyan házasság, amelyet az Én Színem elõtt kötnek, egész életre szól. Ez azt jelenti, hogy Én megáldom ezeket a házasságokat nemcsak a megkötés pillanatában, hanem az élet nehézségei közepette is. Én mindig velük vagyok, mint a család feje. Jóllehet láthatatlanul, de mégis megtapasztalható módon. Én adom a kegyelmet, hogy a szerelem szeretetté váljon, és a megszokott ne legyen unalmas, hanem mindig új és vonzó. Én gyújtom lángra a szíveket, hogy szeressék egymást, és jóban-rosszban hûségesen kitartsanak egymás mellett. Én adom a gyermekáldást, és Én adom a növekedést. De cserébe kérem a Belém vetett hitet, és az állandó imát. Legalább esténként kérem, hogy a család együtt imádkozzon. Mielõtt Hozzám emelik szavukat, kölcsönösen bocsássanak meg egymásnak. A gyermekek kérjenek bocsánatot a szüleiktõl és egymástól, ha megbántották egymást, a szülõk pedig egymástól, ha erre okot adtak. Ezután tiszta lélekkel imádkozzanak Hozzám, és Én meghallgatom kérésüket, és mindent megadok, ami az üdvösségükre válik. Az evangéliumban mondtam: „Kérjetek és adatik nektek.” Ebbõl következik, hogy aki nem kér, az nem kap. Aki hátat fordít Nekem, és gõgösen önmaga akarja megoldani a gondjait, ott a sátán az úr. Észrevétlenül ravaszul belopakodik közéjük. Megmételyezi az életüket, és válásba sodorja, vagyis bûnbe taszítja a házasokat. A válás után jön az új kapcsolat, és máris halálos bûnbe, paráznaságba juttatja áldozatait. A gyermekek kimondhatatlanul szenvednek szüleik válása miatt. Õk az áldozatok. És szenvednek az új társ miatt is, akit nem tudnak elfogadni és megszokni. De a felnõtteknek is útban vannak. A gyermekek kiszolgáltatottak. Úgy is bánnak velük. A felnõttek csak egymásnak akarnak megfelelni. A szeretet már régen elmúlt. Elfelejtették. A bûn ugyanis kioltja a szívben a szeretetet. Sok házasság fennmaradhatna, ha meg tudnának bocsátani egymásnak, és maguknak. Azt hiszik, ha új kapcsolatot létesítenek, ki tudnak lépni a múltjukból. Nem tudnak. A múltjukat, mint egy óriási csomagot viszik a hátukon. Letenni nem tudják, és ez mételyezi meg a következõ kapcsolatukat is. Nem érdemes válni, mert ha utána nem tud megmaradni egyedül, örök életét veszélyezteti. Alkalmazkodni mindenütt kell. Jobb mindig megbocsátani, újra kezdeni, és Istenben szeretetben élni. Akkor megélik a fõparancsot, és Isten áldása kíséri az egész család életét.
Az idõ rövid. Most a bûnösökrõl beszélek neked. Bûneik már az égbe csapnak. Már nem bírom tovább nézni. Az ártatlanok kiáltása a fülembe hatolt. A rászedett, kisemmizett koldusokká tett emberek nyomora a szemem elõtt van. Tudod, Én egy darabig várok. Várom a megtérésüket, de ha nem látok változást, büntetek. Az Isten fenyítésérõl olvashattok Szent Pál Zsidóknak írt levelének a 12. fejezetében (5-11. vers). Szent Lukács evangéliumának 18. fejezetében az 1-8. versekben az igazságtalan bíróról szóló példabeszédben is azt olvashatjátok, hogy Isten hamarosan igazságot szolgáltat választottjainak, akik éjjel-nappal Hozzá kiáltanak. Így lesz ez most is, mert Én ugyanaz az Isten vagyok. A büntetés már az ajtóban van, és nem kopogtat, hanem hirtelen jön. Itt lehet süketen és vakon élni. De a számadás idején nem fogom beszámítani süketségüket és vakságukat. A kisemmizettekrõl Én Magam gondoskodom, ha kérnek erre. A fösvény gazdag sorsáról pedig tudtok a példabeszédbõl. Elkárhozott. (Lk.16,19-31.)
Most azokról beszélek neked, akik nem akarnak tudomást venni Rólam. Ezek elaltatják a lelkiismeretük szavát. Azt hiszik, hogyha nem gondolnak Rám, akkor Én nem is létezem. Pedig Én nem a fantázia szüleménye vagyok, hanem a legigazabb valóság. Én vagyok az Alfa és az Omega. A kezdet és a vég. A teremtés Bennem ment végbe, és Én jövök vissza a földre, mint Örök Bíró, megítélni a világot. Aki Rólam nem akar tudni, az a legrosszabbat választja magának. Mert ez maga a pokol, az örök halál, az ördög kelepcéje. Ó, mily szerencsétlenek ezek az emberek! A legnagyobb boldogságtól, az igaz szeretettõl fosztják meg magukat. A legnagyobb Jótevõjüket, az Üdvözítõt utasítják el. Be van kötve a szemük. Nem tudják mit tesznek. Újra csak azt mondom, hogy imádkozzatok értük. Mert egyedül az ima az, ami megnyitja szívüket, és megvilágosítja elméjüket, hogy megtérjenek, és üdvözüljenek. Gyermekeim! A hittel teli imának üdvözítõ, mindenható ereje van. Minden kegyelmet elnyertek, ha imádkoztok. Legfõképp a tisztánlátásért imádkozzatok, mert ez a legfontosabb az üdvösségetek szempontjából. A sátán nagyon alattomos és ravasz. Szeret összekeverni mindent, és Isten elé helyezi a teremtményeket. De aki szüntelenül imádkozik, annak nincs ideje mással foglalkozni. Isten úgyis készteti arra, hogy megtegye az Õ akaratát. De fölöslegesen nem szabad a teremtményeken csüngeni, mert ez elveszi az idõt az imától, és elõbb-utóbb Isten elé helyezi a sátán a teremtményt. Ez pedig bálványimádás, és súlyos bûn, mert a fõparancs az Isten szeretete, mint elsõdleges és legfontosabb, és csak utána jöhet a felebarát szeretete. Kérjétek magatokra a Szentlelket! Õ majd eligazít mindenben, és Õ Maga imádkozik bennetek Istennek tetszõ módon, mert Õ tudja, mi az Isten akarata.” 2010. január 17. Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Ne csodálkozz azon, hogy a sátán egyfolytában támad, hisz kiestél a markából. Megszabadítottalak. Ne foglalkozz a problémákkal! Ezeket ellenfelem adja eléd. Te úgy sem tudod megoldani. Add át azokat Nekem! Bízzál Bennem! Én cselekszem. Elég neked az Én kegyelmem. Amikor te gyenge vagy, akkor vagyok Én benned erõs, mert a te gyengeségedben, semmiségedben mutatkozik meg az Én mindenható isteni erõm. Így imádkozz: „Jézusom, kérlek, ne nézz az én gyarlóságaimra és bukdácsolásaimra! Tarts meg Engem a Beléd vetett erõs, mindenre elszánt hitben, és a lángoló, teljesen magamat odaadó és önfelemésztõ Irántad való szeretetben! Kérlek add, hogy mindhalálig hûséges gyermeked legyek! Fordítsd el tekintetedet a magam és mások hibáiról! Fordítsd értelmem szemét mindig egyedül csak Rád, Aki a keresztfán meghaltál értem! Téged lássalak, Téged imádjalak, Neked adjak hálát! Kérlek, Te imádkozd bennem Avillai nagy Szent Teréz imáját: „Semmi ne zavarjon, semmi ne rémisszen. Minden elmúlik. Isten nem változik. A türelem mindent elér. Annak, aki Istené, semmi sem hiányzik. Isten egymaga elég.” Éld át ezeket a szavakat, és akkor boldog leszel! Ne kötõdj senkihez és semmihez, még magadhoz sem! Ne foglalj állást semmirõl! Bízd Rám a körülményeket és a személyeket! Én vagyok a Bíró. Te az Én szeretett gyermekem vagy. Örülj annak, aki vagy az Én kegyelmembõl! Nagyon szeretlek. Én elégedett vagyok veled. Jól végzed a feladatodat. Folytasd így továbbra is! Áldásom kísér életed minden útján. Égi Édesanyád fogja a kezed.”

PostHeaderIcon Urunk Jézus Krisztus üzenete Szalóki Katalin által

Jézus Krisztus üzenete a magyar néphez

 
 

„Emelkedjetek föl kapuk,

Emelkedjetek föl örök kapuk,

Bevonul a dicsőség Királya.

Kicsoda ez a dicsőség Királya?

A seregek Ura, Ő a dicsőség Királya.”

 

Ne legyetek értetlen szívűek, ne zárjátok be fületeket és szíveteket, hogy meghallhassátok Szavamat, melyet e hűtlen nemzedéknek adok.

Nyisd meg kapudat, hogy bevonulhasson a dicsőség Királya.

Istened akar hozzád költözni, lakást venni nálad, ne zárd hát be kapudat előtte, nehogy tovább menjen és a te zárt házad üres maradjon.

Bízz az Érkezőben, az Úrban, aki nem késlekedik, mert eljön, mint a hajnal, és fénye elűzi a sötétséget és bezárja kapuját.

Tisztítsátok meg szíveteket, a hamis utaidat hagyd el, hogy szentségben és igazságban járj majd színem előtt és kegyelmet találj jövetelem napján. Mert eljövök és ítéletet tartok a nemzetek fölött és minden lélek fölött, hogy meglássa bűneit és megtérhessen, és ne vesszen el, ha megbánja bűneit.

 

Aki nem tart bűnbánatot, már elítéltetett!

Gyermekeim, térjetek meg, hogy megmeneküljetek!

Igei üzenet: Szofóniás 3,9-20.

Kedves Testvér! Az Úr kéri, hogy imádkozzunk, hogy nyitott szíveket találjon, ha áthalad közöttünk.

 

Szalóki Katalin által 2010. január 1.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2010. január
    h k s c p s v
    « dec   feb »
     123
    45678910
    11121314151617
    18192021222324
    25262728293031