2008. szeptember archívum

PostHeaderIcon Kadarkúti Hétfői üzenetek -1- A Szentlélek üzenete

Az új „ 5 Szent Seb” csoportunk 3. engesztelésén szeptember 29.-én, hétfőn a Szentlélek Úristen szólt hozzánk engem eszközként használva:
 
SZENTLÉLEK: Drága engesztelő Gyermekeim! Eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Ne féljetek! Én vagyok a Szentlélek, a 3. Isteni Személy. Mikor 2 hete mondtam Évának, hogy új kegyelmet fog kapni, Mi Égiek rajta keresztül szólunk az egybegyűltekhez-megijedt, tiltakozott. Nem érzi méltónak magát e nagy feladatra. Kérte, hogy inkább diktáljuk le neki az üzenetünket, és ő felolvassa a csoport előtt. De Én felszólítottam, hogy engedelmeskedjen alázatosan, mert csak így tudunk sok lelket megérinteni.
 
Szeretett Gyermekeim! Most még csak 13-an vagytok. Ez az a MAG, amely jó termőföldbe hull. Sok lelket fogtok menteni. Kegyelemesőt hullajtok városotokra és mindazokra, akik hétfőnként ide eljönnek. Nektek, Gyermekeim részetek van a kegyelemeső kieszközölésében az elsőcsütörtöki szentségimádásokkal , a szerdai rózsafüzér-imaórákkal és ezekkel a hétfői engesztelésekkel. 2 évvel ezelőtt Jézus Uratok Évának azt ígérte, hogy ebben a városban nem marad egyetlen hitetlen ember sem, mindenki meg fog térni. Éva kérdezte: Hogyan fog ez megtörténni? Jézus így válaszolt: Majd időben mindent megtudsz. Ennek most jött el az ideje. Kicsinyeim! Megsokasítalak titeket. Meglátjátok hamarosan tele lesz a templom, csak bízzatok Bennem! Segítsetek Nekem ebben! Hirdessétek bátran és fennen, hogy ebben a templomban az élő Isten beszél. Tegyetek tanúságot mellettem! De ne a hitetlenek előtt, mert ők csak kigúnyolnak, hanem a hívő gyermekeim előtt, akár járnak templomba, akár nem!
 
Kéréseteket teljesítem: segítek nektek, hogy összeszedetten, szeretettel, szívből, lélekből tudjatok imádkozni. Minden szavatok, amit itt kiejtetek szeretettől fog lángolni.
 
Megáldalak titeket a bátor tanúságtétel lelkületével.

PostHeaderIcon Az Úr Jézus Krisztusnak Mária Julianna által adott üzenetei

2008. szeptember 20.
Szentségimádáson Jézus: „Nemsokára lövések fognak dördülni. Az Enyéim vérét ontják. Kicsinyeim, vigyázzatok! Mindent előre megmondtam nektek. Virrasszatok! Ügyeljetek lelketek tisztasága fölött! Minden itt marad. Még romlandó testeteket is levetkőzitek. Egyedül a tetteiteket hozzátok magatokkal ítélőszékem elé. Ezekre vigyázzatok, hogy cselekedeteitek mindig összhangban legyenek tanításaimmal. Életetek lámpásként világítson ebben a sötét világban. Arról ismernek fel benneteket, hogy Hozzám tartoztok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. Csak a szeretet számít. A szeretet csodákra képes. Meg tudja nyitni előttem a bezárt lelkeket. A szeretet kulcs az ember szívéhez, de az Isten Szívéhez is. Egyedül a szeretet megy be az Isten országába. Szeretettel mentsétek meg a lelketeket. A szeretet sok bűnt eltakar. A hittel és szeretettel teli ima bőséges termést hoz, vagyis sok lelket ment meg az örök életre. Kicsinyeim! Lelkemnek öröktől fogva kiválasztott gyermekei! Váltsátok tettekre tanításomat! Az idő rövid. Lezárul egy korszak, a kegyelem ideje. Igazságosságom ostora ver végig a földön. Aki eddig megvetette végtelen irgalmamat, az most igazságosságommal fogja szembetalálni magát. Kicsinyeim, mindez tiértetek történik, lelketek megmentéséért. Esdjétek le a kegyelmet bűnben raboskodó testvéreitek számára! Az idő lejár. Beteljesülnek szavaim. Győzzétek le a sátánt, aki szüntelen acsarkodik, hogy kit nyeljen el. Győzzétek le erényes életetekkel, törvényeim megtartásával! Csatlakozzatok Hozzám! Én mindnyájatoknak felajánlom segítségemet. Ha nem utasítotok el, veletek maradok a világ végezetéig. Ne felejtsétek, a sátánt csak Velem együtt tudjátok leküzdeni. Járuljatok tiszta lélekkel a szentáldozáshoz! Ez pajzs a sátán ellen. Én Magam harcolok értetek, mert Engem fogadtok a szívetekbe. Kicsinyeim, drága gyermekeim! Minden kegyelmet megadtam, hogy megmentsem a lelketeket. Kizárólag rajtatok múlik, hogy éltek-e a lehetőségekkel. Szabad akaratot és értelmet kaptatok. Ez az ember méltósága, amely által Isten képmására lett teremtve. Most még tanítalak, még kérlek titeket, de hamarosan lezárul az idő. A próféták elhallgatnak, és mindenki elveszi méltó jutalmát. Olvassátok az evangéliumot! A gonoszok az örök tűzre mennek, az igazak pedig az örök életre. Most még választhattok. Hozzátok meg a döntést! Szakadjatok el a bűntől, és csatlakozzatok Hozzám, megváltó, szerető Istenetekhez! Ne halogassátok a döntést, mert az idő rövid! Ne utasítsátok vissza kérésemet! Szavaim igazak és ámenek. Van pokol, ahol a rettenetes kínszenvedés örökké tart. Ettől akarlak megmenteni titeket.”

PostHeaderIcon AZ ÚR JÉZUS KRISZTUSNAK Mária Julianna által adott üzenetei

2008. augusztus 18.
Drága kislányom! Elérkezett az óra. Fájdalmam végtelen. Hiába bocsátom a földre a kegyelmek özönét, népem nem tér meg. Vakok és süketek kegyelmeim befogadására. A próféciákat kigúnyolják, megvetik. A sátánra hallgatnak, aki ezt sugallja nekik. Könnyelmű, léha életükön nem akarnak változtatni. A bűnhöz ragaszkodnak, szentségeim mellett pedig úgy mennek el, mintha nem is léteznének. Gyermekem, írd! Aki olvassa, és hisz benne, megmenekül, aki nem, az elvész. Az idő eljött. Megbüntetem a föld lakóit. Nem késlekedem tovább. Karom lesújt. Mindenkit megrostálok. Szent angyalaim már készen állnak a büntetésre. Megtisztítom Egyházamat, amelyet hamarosan üldözni fognak. Olyan nagy üldözés lesz, amilyen még nem volt emberemlékezet óta. Már nem tudom tovább nézni a tengernyi bűnt és képmutatást. Azt, hogy a katolikusok is úgy élnek, mint a pogányok. Az egész világot megtisztítom. Amint már mondtam, sok lesz a halott, és sokan fogják a mellüket verni, és meg fognak térni. Az idő, a haladék lejárt. A jók együtt fognak szenvedni a gonoszokkal. Ti, aki olvassátok szavam, járuljatok minél gyakrabban a szentségekhez, addig, amíg még tehetitek. Hamarosan feldúlják templomaimat, az Oltáriszentséget kidobják. Csak elvétve, szűk körben, a rejtekben leszek jelen köztetek. Csak titokban imádhattok és vehettek magatokhoz Engem. Felhívásaimat vegyétek nagyon komolyan amelyek igazak és ámenek. Beteljesül minden a maga idejében. Az ég és a föld elmúlnak, de az Én Igéim soha el nem múlnak. Most még itt ülsz Előttem, és írhatsz. Egy kis idő, és ezt már nem teheted meg. Minden hirtelen jön. Imádkozzatok egymásért, hogy meg ne fogyatkozzon a hitetek. Kérjétek magatokra és hittestvéreitekre az erőslelkűséget, mert erre lesz a legnagyobb szükségetek. Higgyetek Bennem! Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig. Éljetek szüntelen készenlétben! Nem tudjátok sem a napot, sem az órát. Legyetek olyanok, mint az okos szüzek! Lámpásotok fénye legyen Irántam való izzó szeretetetek. Aki szeret Engem, annak megmutatom Magam, és földi száműzetése után elnyeri az örök életet.”
2008. augusztus 24.
Szentségimádáson Jézus. „Drága kislányom! Adj hálát Nekem minden kegyelemért, amelyekkel eddig is elhalmoztalak. Tedd meg mindazt, amit mondok neked! Magadra csak ezt az egyet kérd: „Atyám, a művet, amit rám bíztál, kérlek, segíts befejeznem, hogy megdicsőítsem Szent Nevedet.” Semmi más ne érdekeljen! Minden itt marad. Csak Isten akaratát akard mindig megtenni. Ezt tették előtted a próféták, Szűzanyád, és ezt tettem Én is, Aki a te Megváltó Istened vagyok. És most imádj! Térdelj le égi Édesanyád mellé! Ő fogja a kezed. Ő vezetett Hozzám.”
2008. augusztus 29.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Elérkezett az óra. Addig írj, amíg még teheted. Addig jöjj Hozzám, amíg még jöhetsz. Karom lesújtani készül. Nem nézhetem tovább ezt a tengernyi bűnt. Megtisztítom Egyházamat. Megtisztítom a világot. Papjaimat és híveimet elhurcolják. Most válnak szét a béresek és a pásztorok. Az álhívek és az igaz hívők. Megrostálok mindenkit kivétel nélkül. A gyávákat futni engedem, de ők nem nyerhetik el az örök élet győzelmi koszorúját. Csak aki mindhalálig kitart, akár vére kiontása árán is, az üdvözül. Érvényesül a Szentírás szava: Aki megtagad Engem ez előtt a bűnös nemzedék előtt, azt Én is megtagadom Atyám és angyalai előtt. Aki megvall Engem, azt Én is megvallom Atyám és angyalai előtt. Kérjétek magatokra és hittestvéreitekre az erőslelkűséget, a kitartást mindhalálig. Szakadjatok el a világtól, és annak minden csábításától! Csak Nekem szolgáljatok! Ha ezt jól begyakoroljátok, nem fogtok hűtlenül megtagadni Engem. Most a világra sötét felhő borul. Egymást fogják követni a természeti katasztrófák, a szerencsétlenségek és a háborúk. Mindez a világ hitetlensége és bűnei miatt van megengedve. Már a természet is fellázad ennyi bűn és istentagadás láttán. Ma az emberiség beteg. Szeretetlen, és önmagát irtja ki. Azt gondolják, hogy a bűnös élvezetek, az érzékiség, a hatalomféltés és a mammonimádás boldoggá teszik őket. Súlyosan tévednek. Épp az ellenkezőjét érik el. Boldogtalanok lesznek, ráadásul mindörökre. Az igazi értékeket nem akarják megismerni, megvetik. Pedig templomaim nyitva várják őket is. A gyóntatószék számukra is elérhető. De ők süketek és vakok. Azt gondolják, sose halnak meg, és nincs számadás. Pedig van számonkérés, és az élet rövid.
 
Most az örök élet titkáról beszélek neked. Az örök élet csírája minden emberben jelen van, mert amikor Isten megteremtette az első embert, lelket lehelt bele. Ez a lélek halhatatlan. A lélek az ember lényege. A lélek, a tudat örökké él. Amíg az ember testben él, addig dől el örök sorsa. Menny, pokol, tisztítótűz. Mindenki meg lesz ítélve aszerint, hogy földi életében jót vagy gonoszat cselekedett. Isten az embert a saját képére teremtette. Ez azt jelenti, hogy szabad akaratot és értelmet adott neki. Ezt minden embernek nagyon tiszteletben kellene tartania, mert ezt Isten is nagyon tiszteletben tartja. Ha nem így lenne, nem kellene tisztítótűz és pokol, hanem mindenki földi életének befejeztével felmenne a mennybe. Isten mindent jónak teremtett. Minden embert és az egész világot. Az embernek szabad akarata és értelme révén kell választani a jó, amit Isten kínál fel neki, például a főparancs, a szeretet; vagy a rossz, amit a sátán hazudik neki, például légy önző, szeretetlen – e kettő között. A lelkiismeret mindig tiltakozik, ha Isten törvénye ellen vét az ember. De ha sorozatosan a rosszat választja, el tudja altatni a lelkiismeretét. Tulajdonképpen a lelkiismeretvizsgálat és a szentgyónás azért van, hogy ha vétkezett valaki, visszatérjen az üdvösség útjára, és ha megtisztult a lelke, újra hallgasson a lelkiismerete szavára, amely Isten hangja, mert minden jó Tőle származik.
 
Ez a világ beteg. Azért, mert elfordult Istentől. Nem kell neki az éltető forrás, a szentségek, hanem csak a hiábavalóságok után töri magát. Ha nem kell neki a jó, ami lelke-teste javára válna, ne csodálkozzon, ha a lelke békétlen, és az élete el van rontva, hisz ő választott szabad akarata révén. Én vagyok a lelkek orvosa. Amint földi életemben tettem, most is gyógyítok. Figyelem az emberek gondolatait, szavait, tetteit. Próbálom terelni őket az Egyházba, ahol hallják az igét, és járulhatnak a szentségekhez. Türelmesen várom őket a gyóntatószékben és a tabernákulumban. Ha nem jönnek, megengedek egy-egy rossz eseményt, például betegséget. Hátha a szenvedés Felém fordítja őket. Ha ez sem használ, súlyosabb fenyítést alkalmazok, hogy megakadályozzam az illető lélek elkárhozását. Jól mondta Bonajunkta atya: „Jaj annak, aki nem kap keresztet. Lemondott arról az Isten.” A Szentírás is ezt írja: „…megfenyíti az Úr, akit szeret, s megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” (Zsid.12,6.) Gyermekeim! Ne vessétek meg a fenyítést, a keresztet, még akkor sem, ha az nagyon sok szenvedéssel jár. Higgyétek el Nekem, csak annyit adok belőle, amennyi elengedhetetlenül szükséges az üdvösségetekhez. Még mindig sokkal jobb átmenetileg szenvedni, mint örökké égni a pokol tüzében. Ilyen az Én irgalmas szeretetem, amely megoltalmaz az örök kárhozattól.”
 
2008. augusztus 31.
Szentségimádáson Jézus: „Drága kislányom! Elérkezett az óra. Az idő lejárt. Nagyon közel van a nagy figyelmeztetés. Mindazok, akik hallgattak szavamra, örüljenek, mert nagy békét fognak érezni a lelkükben. De jaj azoknak, akik ellene mondtak hívásomnak. Ők sokat fognak szenvedni. Lesznek, akik Felém fordulnak, és megtérnek, és az életszentség útjára lépnek. De lesznek megátalkodottak, akik felháborodnak a figyelmeztetés miatt, és ezek ellenetek fognak fordulni, titeket okolva az égi eseményekért. Magyarország meg fog térni. Édesanyám szüntelenül térden állva kéri Atyámat és Engem ezért az országért. Véres könnyeket hullat értetek. De nagyon elégedett az imádkozó kis sereggel, akik naponta imádkozzák a rózsafüzért. A ti imáitokat mutatja be a Szentháromságnak az Övéivel együtt, és kérése meghallgatásra talált. Magyarország az Ő tulajdona, és közbenjárására országotok lelki nagyhatalom lesz. Ez azt jelenti, hogy sok lesz a szent köztetek. Minél több szent van egy országban, annál több bűnös menekül meg ott, mert az életszentségben élők imádkoznak értük. Köszönd meg égi Édesanyádnak, hogy Mária Julianna lehetsz, aki református vallásból katolikussá lettél, napi áldozó vagy, és hallod szavamat. Ezeket a nagy kegyelmeket Ő esdette ki a számodra, azért, mert szeretted és tisztelted Őt, jóllehet senki sem tanított erre. Azóta még jobban ismered Őt, és ez arra indít, hogy még jobban tiszteld és szeresd. Az Ő közbenjárására kaptad szervita lelkivezetődet, és lettél te is szervita világi nővér. Ezek olyan nagy kegyelmek, amelyeket csak a mennyben fogsz tudni felfogni. Addig is adj hálát szüntelen mindazért, amit kaptál, mert minden az Én kegyelmem, és annak adom, akinek akarom. Jóllehet rengeteget szenvedtél a környezetedtől Miattam, de erről ismered fel, hogy jó úton haladsz a Krisztuskövetésben. Mindaz, aki buzgón akar követni Engem, üldözést szenved. De a lelki örömök, amelyeket Tőlem kapsz – hisz Én egy vagyok veled a gyakori szentáldozások által – kárpótolnak minden keserűségért, sőt feledtetik azokat.
 
Imádkozzatok egymásért! Ma megtapasztalhattad, milyen gyors segítséget jelent, ha többen imádkoznak érted. Az imának hatalmas értéke van, amely a végtelenbe nyúlik. Hatása a végtelenre, az örökkévalóra irányul. A hittel teli ima le tudja esdeni a bűnösök megtérését, és ki tudja könyörögni mindazt, ami a lelketek javára válik. Ti tehát így imádkozzatok: bízzátok a megoldást az Atyára! Csak ennyit kérjetek: Atyám, Te látsz és tudsz mindent, legyen meg a Te akaratod. Bízom Benned. Hiszem, hogy tudsz segíteni, ha akarsz. De ha mást akarsz is, meghajlok akaratod előtt, mert Te jobban tudod, mi válik a javamra. Szeretlek Téged, bármit is teszel. Hiszem, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Hálát adok Neked mindenért, és dicsőítem a Te Nevedet. Ámen. Ha ilyen önátadottan imádkoztok, Atyám ezt nagy tetszéssel hallgatja meg, és szentekké tesz titeket, mert Atyám mindig a legnagyobb kegyelmet akarja adni, mert Ő tökéletes.
 
Az idő lejárt. A világ felbolydul, mint valami méhkas. Ami most jön a földre, ehhez hasonló még nem volt a világtörténelem folyamán. Visszajövetelem a küszöbön van. Nagyon véres események fogják megelőzni. Nagyon jó, hogy itt vagy. Szívem szeretete átölel. Olyan magányos vagyok, különösen éjszaka. Kiválasztottalak Magamnak, hogy légy az Én szószólóm, ceruzám, rozsdás vízcsapom. Fel nem foghatod, mily nagy kitüntetés az Istent szolgálni. Ha csak egy kicsit is felfognád, egyfolytában hálát adnál érte. Jöjj Hozzám mindig, amikor csak teheted! Hamarosan feldúlják templomaimat, és kidobnak Engem a tabernákulumokból. Szentmise csak rejtekben lesz bemutatva. Tilos lesz Engem imádni, és a szentáldozásban a szívetekbe fogadni. Csak egy vallás lesz, a fenevad imádása. A sátán tudja, hogy nagyon kevés az ideje. Ezért megfoszt titeket Tőlem, az Oltáriszentségtől, mert tudja, hogy Én vagyok a ti erőforrásotok. De lesznek hősök, szentek, akik vérük kiontása, életük feláldozása árán is részt vesznek a szentmisén, és járulnak a szentáldozáshoz. Papjaimat, akik a tiltás ellenére bemutatják a szentmisét, kivégzik. De az igaz papok nem rettennek vissza, és az életüket fogják adni Értem, és a rájuk bízott nyájért. Nagyon szomorú idők jönnek. De ti a végcélt lássátok. Az örök jutalmat, amit megígértem, ha mindhalálig ki fogtok tartani. Jó lenne felkészülni rá. Addig járuljatok a szentségekhez, amíg még nyitva vannak a templomok, és vannak papok, akik kiszolgáltatják. Mondom nektek: az idő rövid. Beteljesülnek szavaim, de akkor már késő lesz.”

Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    2008. szeptember
    h k s c p s v
    « aug   okt »
    1234567
    891011121314
    15161718192021
    22232425262728
    2930