1987. augusztus archívum

PostHeaderIcon MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1987. augusztus. 5.
 
SZERESSÉTEK ELLENSÉGEITEKET
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott vagy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen. Ármin vagyok, ne félj!
Köszöntelek testvérem az Atya, Fiú és a Szentlélek Isten szent nevében. Áldjon meg téged a szentháromságú egy igaz Isten. Ámen.
 
Imádkozzunk testvérem! Áldjuk az egek Urát a mindenható Örök Istent, dicsőítsük az ő szent Fiát, a mi Urunk, Jézus Krisztust. Magasztaljuk a Szentlélek Úristent, ki munkálkodik lelkeinkben. Imádjuk és felmagasztaljuk a szentháromságban az egy Istent, ki van mindörökké. Ámen.
 
Istenem, jó Atyám! Köszönjük, hogy megüzented nekünk szent Fiad által, hogy jó Atyánk vagy, és köszönjük, hogy Atyámnak szólíthatunk Téged, te mindenség Ura és Istene! Áldott legyen a te szent neved, mindörökké. Ámen.
 
Áldott légy Urunk és Istenünk, Isten egyszülöttje; Jézus Krisztus, ki a világra jöttél érettünk, hogy meghívj bennünket, esendőket az istengyermeki méltóságra, oly annyira, hogy megváltottál bennünket. Lemostad vétkeinket szent véreddel, mert mint mondottad:
 
“EMBERNEK LEHETETLEN, DE ISTENNEK MINDEN LEHET­SÉGES.”
 
Uram, ekkor a te megváltói művedről beszéltél, mert csakis a te végtelen nagy áldozatod nyitotta meg nekünk a mennyek országa kapuit.
 
Add Uram, fel tudjuk fogni értelmünkkel ezt a végtelen ajándékot és hogy méltóvá váljunk is rá, a te szent kegyelmed által. Mert végtelen szeretetében – atyai szeretetében – küldte el a mindenható Isten szent Fiát, a mi megváltásunkra és mérhetetlen szeretetében öltött testet a Fiú, és alávetette magát az emberre szabott törvényeknek.
 
Ő, ki vállalta, mint hatalmas Isten az emberi halált, annak is a legborzalmasabb formáját, a felszegezett, a szent sebein függő, szenvedő halált, csak azért, hogy üdvösségünk legyen, és még nem utolsó sorban azért is, hogy bemutassa szeretete nagyságát ennek a bűnös világnak, hogy felrázzon bennünket tunyaságunkból és utat taposott, a szenvedés útját, mi az üdvösségre vezet.
 
És eljött Isten szent Lelke, hogy ezt az utat bevilágítsa, hogy el ne tévedjünk, hanem felismerjük az üdvösségre vezető utat, mely kesekeny, mi tövisekkel van kirakva mindkét oldalon, hol elhintette a világ fejedelme a botlás kövét.
De itt él és munkálkodik a Szentlélek Úr Isten, megvilágosít szent kegyelmével és bevilágítja az utat, hogy el ne tévedjünk, hanem célhoz érjünk, hol a jó Pásztor várja
juhait, hogy bőséges legelőre vigye azokat, hol nem lesz sem könny, sem bánat, sem vesződség, ahol Isten letöröl szemünkről minden könnyet, hogy mint a Fiú egy az Atyával, úgy legyen eggyé megváltott népével a Szentlélekben. Amen.
 
Testvérem, ne félj! Mint már mondottam a te Urad és Istened kitépi szívedből a félelem ijesztő árnyékát, mit már érzel is szívedben. Járd ezt az utat, de több szeretettel és alázattal és törekedj mindig és mindig jobbá válni és így hasonlóvá válni Uradhoz, Istenedhez. Mindig és mindig többre törekedj az alázatban, legyél nagyon alázatos. Mindig jobban szeress, mert mit mondott Urad Istened; a megváltó Jézus Krisztus: Mondatott a régieknek: “Szeresd barátaidat, de gyűlöld ellenségedet.” Én nem ezt mondom: “Szeressétek ellenségeiteket is, mert milyen jutalmat vártok, ha csak azokat szeretitek, kik titeket is szeretnek, ezt a pogányok is megteszik.” Tehát szeresd azt, aki téged gyűlöl és imádkozz érette: Mert a te Urad is így cselekedett.
 
Mert Uratok szent életével megmutatta azt az utat, mit végig kell járnotok. Mert nem ígérte senkinek sem, hogy rózsák között fog járni és könnyű vidám élete lesz, hanem tövisek között, hol szent kegyelme megvigasztal, olyan vígasszal, mit a világ nem adhat. Mert mit mondott Uratok Istenetek: “Az én igám édes, az én igám könnyű és ki nem veszi fel keresztjét minden nap, az nem követhet engem”
 
Testvérem, ezeket tartsd szem előtt. Ne keresd te a magad igazát, hanem keresd Atyád akaratát és az megigazul téged. Mint már annyiszor mondottam, gondja a te Uradnak, a te gondod. Hagyatkozzál mindenben Uradra, Istenedre és nem kell semmitől sem félni.
 
Engeszteljél továbbra is a bűnösökért és a szenvedő lelkekért, a te vezérfonalad az engesztelés legyen. Járd azt az utat, mit a te Urad szent egyháza által mutat. Ne engedd magad a világi dolgokban eltévelyedni, hanem szilárdan állj hited talapzatán és Istened mindig melletted lesz és szent kegyelmének erejével átsegít a buktatókon. Ne félj! A kegyelem veled van és nem hagy el, csak imádkozz és engesztelj! Mert a te Urad ezt az utat rendelte a te számodra és teneked ezt végig kell járnod, mert ez az út Krisztushoz vezet. Ámen.
 
Most búcsúzom. Áldjon meg a mennyei Atya, a megváltó Jézus Krisztus, a Szentlélek Úristen őrizzen és vezessen el az örök üdvösségre. Ámen.
 
A mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelme védjen és óvjon, a szeplőtelenül fogantatott szent Szűz védelmezzen. Ámen. Ármin.

Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    1987. augusztus
    h k s c p s v
    « ápr   Sze »
     12
    3456789
    10111213141516
    17181920212223
    24252627282930
    31