1986. július archívum

PostHeaderIcon MAGDOLNA ASSZONY ÍRÁSAI Ármin által

1986. július 9.
 
ENGEM SZERESS MINDENKIBEN ÉS ÉRETTEM SZERESD EMBERTÁRSAIDAT, MERT SZENT LELKEM MINDEN LÉLEKBEN MUNKÁLKODIK
 
Köszöntelek testvérem a mindenható Atya, az ő szent Fia, a lelket betöltő Szentlélek Isten szent nevében, a mi Urunk; Jézus Krisztus szent kegyelméből. Imádkozzunk testvérem!
Áldás, dicséret és dicsőség Neked az Örök Atyának, az egyszülöttjének, mindöröktől és mindörökké. Ámen.
 
Áldás és dicséret és dicsőség neked Szentlélek Isten, ki munkálkodsz közöttünk, ki gyűjtöd a vendégeket a királyi lakomára. Mert mondotta az Úr, az Isten; Jézus Krisztus; “ATYÁM HÁZÁBAN SOK LAKÓHELY VAGYON” , mit megerősített azzal, hogy hozzátette, “MERT HA NEM ÍGY LENNE, MEGMONDOTTAM VOLNA. ” De azt is mondotta az Úr az Isten: “SOKAN VANNAK A MEG­HÍVOTTAK ÉS KEVESEN A VÁLASZTOTTAK!” Ezért kérve kérünk és könyör­günk, számíts bennünket a tieid közé. Mert tudjuk, hogy erre mi érdemtelenek vagyunk, de a te végtelen irgalmas szeretetedben bizakodva és szent sebeid érdemeire hivatkozva könyörögve kérünk, számíts a tieid közé, hogy majd veled örvendezve jus­sunk el az örök Atyához. Mert benned bízunk, mert benned remélünk és szívből szeretünk Téged, te végtelenül szerető Isten. Lásd meg gyermekeidet és könyörülj meg rajtunk, ki fáradtak és gyötröttek vagyunk. Hallgasd meg Ó, Uram könyörgésünket. Engedj belépni minket a te öröködbe Uram és én Istenem. Mert a te szereteted határtalan. Mert bűneinknél egyedül csak a te szereteted és irgalmad nagyobb! Vezess minket és világosítsd meg elménket, hogy mindenhol és mindenben felismerjük a te szent akaratodat. Jöjj el Jézusunk és szólíts magadhoz minket, hogy a te örömöd bennünk teljes legyen. Ámen.
 
Testvérem! Haladj ezen az úton. Bízd magadat teljesen a te Uradra és Istenedre. Csakis ő, az aki mindennél jobban szeret téged. Ö az, aki a te utadat kiválasztotta. Ne akard te a te keresztedet megrövidíteni, még egy fél centivel sem. Mert a te Urad tudja csak azt, hogy melyik azaz út, ami téged az üdvösségre visz. Ne légy kicsinyhitű, mert tudja az Úr, mire van szükséged, és azt megadja neked. Add át magadat ennek az üdvösségre vezetőnek, bízd rá magad erős hittel és szilárd akarattal, mert mint már annyiszor mondtam, a küzdelemben nincs megállás, mert árral szemben haladsz, és ha a magad akaratából akarsz megállni, akkor elvesztél, mert árral szemben mész. Gyengeségedben az ár erőt vesz rajtad és elsodor, és eddigi küzdelmed hiábavaló volt. De ne félj és főképp ne légy kicsinyhitű, mert van az Úrnak hatalma ahhoz, hogy megtartson, ha te is úgy akarod. Ezért soha ne tágíts, és ne lazíts, hanem erőszakosan ragaszkodj Krisztushoz. Légy sáfára a kegyelemnek és mind-mind fordítsd a magad és nem utolsó sorban embertársaid javára.
 
Ne ásd el a talentumot, hanem kamatoztasd azokat. Hol kamatoztathatod, hol sok­szorozhatod meg? Embertársaidon keresztül. Mert aki segít Urának a nyájt aklába terelni, az nem szolgája, hanem munkatársa lesz Urának. Mert hatalmadban áll a juhok szétkergetése is, vagy csak mint szemlélője vagy a harcnak, és veszteg maradsz. Mert mit mondott az Úr, az Isten, az üdvözítő Jézus Krisztus: “KI NINCS VELEM, ELLENEM VAN, KI NEM GYÜJT VELEM, SZÉTSZÓR.”
 
Testvérem! Tetszik a te Uradnak Istenednek a te munkád. Kedves előtte a te akarásod, hogy soha nem zárkódsz el az elől, hogy tovább vidd az örömhírt, hogy közel Isten országa. Ezért az Úr azt üzeni neked, keresd az elveszett bárányokat, és majd Isten lelke rávezet mindig mit kell tenned és mit kell mondanod. De soha ne kételkedj, ne légy kicsinyhitű soha semmiben! Te tudd azt, hogy ami történik, bármi ami rajtad kívül áll, az mind a mennyekbe vezető utat borítja. Mit csak úgy tudsz kikerülni, ha átlépsz a széles útról, mi a kárhozatba visz. Te maradj ott, ahol vagy, ahova én állítottalak és járd azt az utat, mit én kijelöltem számodra. Fordulj hozzám mindenkor erős hittel és biza­lommal, mert keresztedet megtartva hatalmam van megkönnyíteni terhedet anélkül, hogy érdemeidből veszítenél. Ezért higgy és remélj és szeress engem, ki megváltotta­lak, és érettem szeresd embertársaidat, mert Szent Lelkem minden lélekben munkálkodik. Tehát leányom, engem szeress mindenkiben, és érettem szeress mindenkit! Az ítélkezés nem a Te dolgod testvérem. Nagyon szívleld meg mit az Úr mondott és vésd az agyadba és légy készen mindig és minden pillanatban, hogy hirdesd az Igét, mikor a lélek arra indít.
 
Testvérem, imádkozz sokat! Tanulj, óvakodj a világi gondolatoktól. Bízd a gondjaidat Uradra és Istenedre, mert míg a te magad gondjaid, problémáid és bajaid miatt gyötrődsz, a lelked tükre homályossá válik, hol Isten képe távolabbról látszik.
Pedig nem Isten távolodott el tőled, csak a világ gondja húzott ködfüggönyt Istened és te közéd. Te csak Istenedre hallgass és figyelj, mert tudja a te Urad a te gondjaidat és problémáidat. Te csak mindig nyugodj meg Isten szent akaratában, hogy alázatod által mindig tisztább legyen lelked tükrén Isten szent arca. Testvérem, ne félj semmitől és senkitől, mert feletted csak Istenednek van hatalma. Köszönj meg minden rosszat és jót, alázatos szívvel a te Uradnak, Istenednek és így szabadul fel a lelked attól a rablánctól, mit a gonosz a világon keresztül tart fogva, és csak Krisztus törheti szét egy gondolatával a te akaratoddal. Ámen.
 
Most búcsúzom és azt mondom, áldjon meg a jóságos Örök Atya szeretetének vonzása által, az Úr Jézus üdvözítő szeretetével, a Szentlélek Isten munkálkodó szeretetével most és mindörökkön, Ámen.
 
Azt Úr Jézus szent kegyelme őrizzen és vezessen be az életre! Ámen.
Ármin.

Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    1986. július
    h k s c p s v
    « máj   aug »
     123456
    78910111213
    14151617181920
    21222324252627
    28293031