1984. április archívum

1984. április 5.
 
 
SZERESSÉTEK EGYMÁST, MINT ÉN SZERETTELEK TITEKET!
 
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
 
Köszöntelek testvérem, az Atya Isten, a Fiú Isten, a Szentlélek Úr Isten szent nevével, az Úr Jézus Krisztus szent kegyelméből. Áldassék és imádtassék a Szentháromság egy Isten, most és mindöröktől és mindörökké. Ámen.
 
Szálljon imánk fel az egekbe, hogy jusson el a te trónusodhoz Urunk és Istenünk, Urunk, Jézus Krisztus. Mert te vagy, voltál és leszel. Mert te vagy Uram az örök, te vagy az örökkön-örökké élő. Mert kiben te lakozol, és ki benned lakozik, annak örök élete vagyon a te üdvösséged által a te dicsősségedben. Mert mondottad apostolaidnak:
 
“Azt akarom, hol én vagyok, ott legyetek ti is.”
 
Urunk, Jézus Krisztus, felajánljuk neked Mennyei Üdvözítőnk a mi lelkünk, a mi akaratunk által, hogy te vezess, te irányítsd tetteinket. Mert te vagy egyedüli üdvösségünk. Mert ki benned bízik, ki benned hisz, az meglátja a te dicsősségedet és megdicsőíted a tieidet. Azt is mondottad Uram: ki bennem hisz, az meglátja a te dicsőségedet, és megdicsőíted a tieidet. Azt is mondottad Uram: “Az Atya akarta azt, hogy higgyetek abban, akit e világra küldött, hogy higgyetek bennem, mert kit én szeretek, azt szereti az Atyám is, és ki engem szeret, az szereti Atyámat is, ki a mennyekben vagyon. És ki bennem hisz, az hisz abban is, aki engem küldött.”
De te Uram azt is mondottad: “Az szeret engem igazán, ki parancsaimat megtartja.”Uram Jézus tudjuk, hogy téged lélekben és igazságban kell szeretni. Mert mondottad:
“Nem az, aki mondja, megy be a mennyek országába, hanem aki Atyám akaratát cselekszi.
Igen, Uram Jézus, nemcsak szóval, mert a szó üres, ha nem igazság az, és lélek. Mert téged a lélek mélyéből kell szeretni. És a cselekedet is ugyanezt a lélekből fakadó szeretetet sugározza. Ne legyen szavunk más, mint cselekedetünk. Segíts meg bennünket Uram, Jézus Krisztus, hogy téged lélekben szeressünk és cselekedjünk igazságban. Hogy szavunkat soha ne hazudtolja meg cselekedetünk.
 
“SZERESSÉTEK EGYMÁST, MINT ÉN SZERETTELEK TITEKET “
 – mondottad Uram. Segíts meg bennünket Urunk és Istenünk, mert az ember senki, és semmi nélküled Uram, de veled Uram minden és mindenki lehet.                                             .
 
Könyörgök hozzád Uram! Ne hagyd el esendő gyermekeidet, maradj velünk és végy szállást a lelkünkben és áraszd ki szent kegyelmedet. Mert te vagy a világ világossága, mert a fény legyőzi a sötétséget. Ahol a te fényed ragyog, az beragyog minden zugot, és a lélek a te fényedben tündököl, és a gonosz sötétség menekül onnan.
 
Uram Jézus, légy lelkünk tündöklő fénye! Lelkünk reményét az égő szeretet táplálja. Mert hol te vagy Uram, ott te vagy az Úr mindenek felett. Uram Jézus tudjuk, hogy erre nekünk semmi érdemünk, de azt is tudjuk, hogy a te szereteted milyen kiáradó és irgalmasságod milyen végtelen. Odaadtad nekünk a reményt, hogy szívünk el ne csüggedjen, hogy ne legyünk kicsinyhitűek, hanem reménnyel teli lélekkel várjunk téged.
 
Mert ki benned remélt, az soha sem csalatkozott. Mert benned hinni, benned remélni és téged szeretni akar a mi lelkünk. Ámen.
 
Testvérem! Legyen a te szíved nyugodt, mert megajándékoz téged a te Urad és Istened a lélek békéjével. Te csak bízzál, higgy és remélj! Nem a test nyugalmában, mert hol a testnek békéje van, ott a lélek háborog. Mert a test kényelme a test szeretete az mindig a lélek kárára van. Ne keresd testvérem a test kényelmét és nyugalmát, hanem hajtsd testedet a lelked szolgálata alá. Mert ahol a lélek szolgálja a testet, ott a lélek a széles és sima úton csúszik, mind mélyebbre a gonosz karmai közé. Mert testvérem, ne értsd félre, nem azt mondom, hogy egészségedet ne védd! Nem is azt mondom, hogy a földi életed megrövidítésére törekedj. De tudd azt is, hogy a lélek betegsége az, ami a test romlását okozza.
 
Legyen a te lelked erős, és tudjon a te Uradra, Istenedre hagyatkozni. Ajánld fel a te életedet az Úr Jézusnak, és bármi történik is, te tudd azt, hogy a te lelked üdvét szolgálja.
 
Légy kitartó a jóban és hitedben, ne legyél megalkuvó, hanem szikla szilárdan állj, mert a te Urad és Istened megerősít téged. Ne félj, és ne legyenek kétségeid, mert hol Krisztus van, ott remény van. Mert Krisztus jelenléte kizárja a kételyt, a bizonytalanságot, a félelmet. Testvérem kövesd tanításomat és nincs mitől tartanod.
 
Ezeket vésd az agyadba és erre fokozottabban felhívom figyelmedet. Légy állhatatos a jóban. Ne légy megalkuvó a testeddel szemben, mert az Úr, az Isten, Jézus Krisztus mondotta: “A lélek, ami számít, a test nem ér semmit.”
Testvérem, nincs mitől tartani, mert a te hited sziklája, min lelked nyugszik, nem rendül meg soha. Lelked nyugodt lesz, mert a te Urad és Istened megadja azt. Mit számít neked az, ha a vihar bármennyire is tombol körülötted, mit a sátán kavar fel. Mert a te lelked kemény bástyafal mögött van, mit a feltétel nélküli hit megingathatatlan bástyája vesz körül.
Mindezt azért mondom, hogy lelkedet semmi se érje váratlanul, hogy lelked készüljön fel, hogy tudd azt, Krisztus az Úr, az Üdvözítő, veled van mindvégig. Te csak állhatatos maradj mindvégig.
 
Testvérem, most búcsúzom és azt mondom: erősítsen meg az Atya szeretetének a vonzása, az Úr, Jézus Krisztus szent kegyelme. A Szentlélek Úr Isten betöltő fényének szent ereje világosítsa meg lelkedet, hogy a buktatókat felismerd, és ezáltal elkerüld azt. Az Úr Jézus szent kegyelme védjen, őrizzen, és vezessen be az örök élet dicsőségébe. A szeplőtelenül fogantatott szent Szűz oltalma védjen téged és tieidet. Ámen.

Ármin .

1984. április 12.
 
JÖJJ, Ó ÉDES JÉZUS, ÉS LAKOZZÁL BENNÜNK!
 
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldott légy testvérem a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ármin vagyok, ne félj!
 
Köszöntelek testvérem az Atya Isten, a Fiú Isten, a Szentlélek Isten, a Szentháromság egy Isten szent nevével, a mi Urunk, Jézus Krisztus szent kegyelméből. Testvérem, köszöntse lelkünk az Atyát és köszöntse az ő egyszülött szent Fiát a Szentlélek Istennel egyetemben, most és mindenkor.
 
       Hála legyen Neked, Urunk és Istenünk, mindenható Atyánk! Áldjuk a te szent nevedet és imádjuk és megköszönjük a te végtelen atyai szeretetedet, és köszönetet mondunk a te szent Fiadért, kit küldtél az emberek közé, hogy általa üdvössége legyen minden nemzedéknek. Köszönetet mondunk, és hálát érez a szívünk és imádást, és köszönetet neked Urunk, Jézusunk, megváltó Krisztusunk, mert te édes, te szerető Istenünk, kiittad a te kelyhedet az utolsó cseppig, hogy üdvözíts minket.
Köszönjük neked édes Jézusunk a Szentlélek Istent, kit mikor felmentél a mennybe, elküldted nekünk a vigasztalót, az igazság lelkét, hogy munkálkodjon közöttünk esendő testvéreid közt. De nemcsak testvéreid, hanem gyermekeid is vagyunk egyben, és még barátaiddá is fogadtál bennünket, ó édes Jézusunk! Ó, édes Istenünk, te drága Megváltónk! Uram, JézusKrisztus ne botladozó nyelvünk, akadozó szavunkat nézd, hanem lásd lelkünket, ami téged óhajt és téged szomjaz. Jöjj, ó édes Jézusom közénk és lakozzál nálunk, lelkünkben és a te édes szereteted árad ki a mi lelkünkből is embertársaink felé.
Mert nélküled Uram nincs önzetlen szeretet. Nélküled én Megváltóm csak önszeretet van, ahol a lélek rab, igenis rabja a testnek, ezért a testet szereti. Add, ó Uram Jézus, hogy a mi lelkünk szabad legyen, hogy szabadon szárnyaljon feléd, és a te szent szeretetedet sugározza szét embertársai felé, mert Uram az a szeretet, amit te adsz, azt nem lehet úgy megtartani, hogy tovább ne adjuk. Mert embertársainkban is téged szeretünk, te végtelen, édes szerető Istenünk. Légy velünk Uram és Istenem, a te kegyelmed ereje őrizzen meg bennünket az életre, mert te Uram, Te vagy az út, az igazság és az élet. Mert ki benned hisz, ha meghalt is élni fog.

Ámen.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: