1964. október archívum

Miért nem tesztek mindent Értem!?

1964. október 5-7.

Most már több mint harmadik éve, hogy az Úr Jézus kérésére megtartom ezt a szigorú böjtöt a papi lelkek kiszabadításáért. -Amint ma, hétfőn, a szentmiséről hazajöttem, testem annyira gyönge lett a fájdalmaktól, majd néhány óra múlva nagy éhség vett rajtam erőt. Nem bírtam ki, és közben ennivalót vettem magamhoz. Nagy bánatomban, hogy most nem tudom a szenvedő papi lelkeket Isten Színe elé juttatni, s mivel ez a részvét lelkemben egyre fokozódott, megkérdeztem az Úr Jézust, mitévő legyek? Lelkemben csak nagy sötétség és csend volt. Az Úr Jézus nem adott választ.

Még harmadnap is a szenvedő papi lélek iránti részvétre ébredtem. S amint erre gondoltam, a Szűzanya jóságos szavait hallatta lelkemben:
“Kármelita kislányom, imádkozd el a teljes rózsafüzért, és végy részt egy érte felajánlott szentmisén. Így az erőtlenséged miatti lemaradást behozhatod. A szenvedő papi lélek Isten Színe elé jut.”

Én igen meghatódtam ezen a jóságos ajánlaton. Könnyezve köszöntem meg Égi Anyánknak, hogy erőtlenségemben segített a lelkek kiszabadításában. Lelkembe visszatért az erő és megnyugvás.

Ez is még azon a reggelen történt: Amint a szentmisére mentem, gondolatom kissé elkalandozott, de ez csak néhány percig tartott. E közben az Úr Jézus fordult hozzám:
“Kedves vagy te Nekem, de ne szórd szét gondolataidat! Csak Rám gondolj, mert ha nem így teszel, e miatt bánkódom. Ne okozz bánatot Nekem, és ne vedd zokon, hogy megfeddlek. Tudod, azt szeretem, ha isteni szavaim állandóan készenlétben találnak. Még egy perc is sok Nekem, amit máshol időzöl. Én segítek neked, hogy csak Én és senki más ne töltse be gondolataidat. Ne legyen egyetlen teremtmény sem, kit közénk engednél ékelődni. Erzsébetkém, kedvesem, isteni szavaimat, ó, fogadd el, gyűjtsd csokorba, írd le, hogy lássák mások is, hogyan kell bírni Istent, távol minden földi zajtól. Ne higgyétek, hogy ezt nem lehet. Te is élő isteni bizonyítékom vagy. Azért illesztettelek családod körébe, hogy lássák, hogyan kell, és hogyan lehet egyszerre a családnak és Istennek élni, szolgálni. Erzsébetkém, érnek már olajos magvaid. Én boldogan érlelem. Örülj te is ennek, mert minél több és érettebb lesz, annál több lélekre hull vissza halálod után a kegyelem olajcseppje. Ez az Én ajándékom, és a te szenvedéseid értéke, mely soha el nem vész és kegyelmem által soha ki nem fogy. Elmélkedj erről a jóságról, mely Istenségem határtalan szeretetének a megnyilvánulása, s mely az égben fog csak igazán érvényre jutni.”

1964. október 9.

“Engedd meg, hogy kérjek és panaszkodjam újra. Becsülj meg Engem, mert az isteni Szeretet is megbecsül és megtisztel téged. Látod, reád bízom panaszos szavaim továbbadását. Szeressetek Engem, és vegyétek fontolóra mindazt, amit értetek tettem. Én, az Istenember, ily egyszerű szavakkal kérlek. Fáj a sok megbántás. Én olyan mellőzött vagyok! Az fáj a legjobban, hogy a Nekem szentelt lelkek is mellőznek. Nincs idejük arra, hogy Velem törődjenek. A rendelkezésetekre fordított időt mindenre, csak nem Énértem fordítjátok. Ó, ti balgák! Minden perc elmúlik. A Rám fordított idő nem vész el soha, hanem eggyé olvad az örökkévalósággal, mely végtelen értékű. Igen, az Istenre fordított idő az, melyről könnyű lesz számot adni. Miért nem tesztek mindent Értem!? Hiszen ez olyan egyszerű! Nem kell hozzá semmi egyéb, csak tiszta lélek. A lelki tisztaság istenivé tesz benneteket. Aki eszi az Én Testemet és issza az Én Véremet, az Énbennem van, és Én őbenne. Merüljetek el szavaimban! Ha az Isten van bennetek, hogyne istenülnétek meg ti is, Erzsébetkém!?

Az isteni titkok világosságát árasztom rád, csak elmélkedj Istenségem titkairól. Én lépésről lépésre bevezetlek, már itt a földön elindítlak a csodálatos világba. Azért kérlek, most ismét becsülj meg úgy, mint senkit és semmit itt a földön. Így cselekedj szüntelenül!”

1964. október 10.

Az előző este történt beszélgetést a nagy fáradtság miatt nem tudtam fontolóra venni: “Az isteni titkok világosságát árasztom rád.” A délelőtt folyamán erről elmélkedtem. Szerettem volna szavakba foglalni, de erre teljesen képtelen vagyok. Ezeket nem lehet szavakkal kifejezésre juttatni. Amint így erőlködtem, az Úr Jézus újra beszélgetni kezdett:
“Kis leánytestvérkém, ne is kísérletezz, úgyis hiábavaló mindez! Tudod, hogyan oktattalak már egyszer: ,Merülj el Bennem, mint csepp víz a borban!’ Én vagyok a bor, te a víz. S most Istenségem titkaiból cseppentettem lelkedbe. Nem lehet a borból a csepp vizet kiválasztani. Épp így az isteni titkokat sem tudod kifejezésre juttatni. Most pedig arra kérlek, jöjj Hozzám ma minél előbb! Ne várd meg az estét! Ne legyen neked Nálamnál semmi sem fontosabb!”

1964. október 25.

Az Úr Jézus hosszan beszélgetett, de családi körülményeim miatt nem tudtam leírni. Most utólag csak azt írom le, amire szó szerint emlékszem. Az Úr Jézus szavai:
“A Sátán megvakítása után rendkívül nagymértékben fognak érvényre jutni a zsinati határozatok.”

1964. október 30.

Péntek reggel a szentmisén az Úr Jézus meglepetésszerűen hálálkodó szavakkal fordult felém:
“Ó, mily boldog vagyok, hogy több szentmisét hallgatsz! Ez igen nagy megtiszteltetés Számomra. Mondd el kérlek sokaknak, hogy ez az Én vélemény nyilvánításom. Általa kegyelmeimet árasztom rátok.”


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK
  • 44 év szabad garázdálkodása
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • A szenvedés szeretetté, a kereszt pedig a szeretet útjává válhat…
  • Adni, hogy még többet adhassak!
  • Advent-ÚrJövet
  • Afrikai Látnokokat követvén
  • Afrikai Hűség Hőség
  • Afrikai Víz
  • Ahogy kapom, úgy adom!
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet
  • Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet – VESZPRÉM
  • Áldott legyen mindörökké az Úr neve!
  • Albert Líra
  • Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Alvidék-Délvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZENTA
  • Amarilliszfélék
  • Amerikai Hűség Hőség
  • Amerikai Hűség Hőség – SOPRON
  • Amerikai Látnokokat követvén
  • Amoris Laetitia Háború
  • Andre Lowoa – VESZPRÉM
  • Április
  • Antikrisztus által Irányított Népvándorlás
  • Anzix
  • Anzix
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Áradások-figyelmeztetések
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában
  • Armageddon nyomában etnikai tisztogatású polgárháborúkban
  • Áttekintő irodalmi jelleggel
  • Augusztus
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség
  • Ausztrálázsiai Hűség Hőség – SORPON
  • Ausztrálázsiai Víz
  • Bács-Kiskun – SÜKÖSD
  • Bálványtemplomok, vértanuk vesztőhelye
  • Baranya – MOHÁCS
  • Begóniák
  • Békés – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Borsod-Abaúj-Zemplén – SÁTORALJAÚJHELY
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Böjt-engesztelés-ima
  • Bölcsen Okosan Magyaran – ESZTERGOM
  • Bölcsen Okosan Magyaran Természetben
  • Bölcsen Okosan Törpemagyaran – BUDAPEST
  • Bölcsességek
  • Bölcsességek idézetekben
  • Bölcsességek, tapasztalatok, népi kutatások
  • Bölcsességek terjedelmében
  • BTankok
  • Buda
  • Budapest
  • BudaPilisSolt – ESZTERGOM
  • Buzogányvirágok
  • Csongrád – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • December
  • Dél-Alföld
  • Dél – Alföld – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Dél-Dunántúl
  • Dél – Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Délvidék
  • Dezső Líra
  • Dunántúl – BALATONFÖLDVÁR
  • Ébredések, jelenések
  • Egri Érseki Kerület
  • Előbb-utóbb
  • Előre! Győzelemre Fel! – VESZPRÉM
  • Epikus Gyökereink
  • Epikusan A-C Lírailag
  • Epikusan A-E Lírailag
  • Epikusan D-F Lírailag
  • Epikusan F-K Lírailag
  • Epikusan FGIK Lírailag
  • Epikusan G-I Lírailag
  • Epikusan J-L Lírailag
  • Epikusan L-R Lírailag
  • Epikusan LMR Lírailag
  • Epikusan M-O Lírailag
  • Epikusan P-S Lírailag
  • Epikusan S-Z Lírailag
  • Epikusan SZ Lírailag
  • Epikusan T-Z Lírailag
  • Erdély-Csángóföld-Bánát-Körösmező-Máramaros-Székelyföld
  • Erdély-Bánát-Csángó-Körösmező-Máramaros-Székelyföld, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOMBOLYA
  • Erkölcsi Gyökereink
  • Ervin Líra
  • Esti Éjszakák
  • Észak-Alföld
  • Észak – Alföld – NYÍREGYHÁZA
  • Észak-Amerikai Víz
  • Észak-Magyarország
  • Észak – Magyarország – SÁTORALJAÚJHELY
  • Esztergom-Budapesti Érseki Kerület
  • Esztergom-Komárom – ESZTERGOM
  • Esztergom-Vác
  • Eucharisztia
  • Eurázsiai Unió az Európai Unió ellen
  • Európai Hűség Hőség
  • Eurázsiai Hűség Hőség – SOPRON
  • Európai látnok által követvén
  • Európai látnok által követvén
  • Európai Víz
  • Február
  • Fejér – ESZTERGOM
  • Fejezetek
  • Fejezetek
  • Felvidék-Kárpátalja
  • Felvidék, mikor térsz vissza hozzánk? – ZSOLNA
  • Ferenc Líra
  • Figyelmeztetések, üzenetek minden szinten
  • Föld
  • Föld
  • Frank Hűség Hőség – SOPRON
  • Friss Üzenetek a Nagy Figyelmeztetés előtt
  • Frissülés
  • Függtelen Határzár
  • Gábor Líra
  • Gomora Szodoma Technika
  • Gomora Szodoma Technika alapján a Végső Időkbe
  • Gomora Szodoma Technika Ellen a Végső Időkben
  • Gondolkodó Szemlélődő
  • Gyarlóságunk miatt az utolsó háború elkerülhetetlen
  • Gyermeki Hűség
  • GyökereiNK
  • Gyökereink
  • GyökereiNK TöbbEzer Kárpát-medencében – ESZTERGOM
  • Győr-Moson-Sopron – SOPRON
  • Hajdú-Bihar – NYÍREGYHÁZA
  • Hamis Béke
  • Helyreállítás egységben egységért egyben míg élhet… Földkerekségen
  • Heves – VÁC
  • Heves Jeges – SOPRON
  • Himnuszok-dalok településekről
  • Hogyan akartam, de mégse úgy lett
  • Hosszúság – AL-SAFIROV
  • HőseiNK PéldaképeiNK
  • Hűség Hőség
  • Hűség Hőség – SOPRON
  • Ibolyafélék
  • Igazságokat keresek, nem féligazságokat!
  • István Líra
  • Jácintok
  • Január
  • Jász-Nagykun-Szolnok – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jelenések-Zarándoklások – VÁC
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus az Emberiséghez
  • Jézus Krisztus Dobogó Szíve és Szeretete – SOPRON
  • Jézus Krisztus Urunk Dobogó Szíve és Szeretete
  • József Líra
  • Jövő a Múltból kikövetkeztethető – SÜKÖSD
  • Július
  • Június
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém
  • Kadarkút-Siófok-Veszprém-Esztergom-Vác
  • Kalitka
  • Kalocsa-Kecskeméti Érseki Kerület
  • Karácsonyi kaktuszok
  • Kard(Gladiátor)virágok
  • Károly Líra
  • Kegyelemteljes Áldásodat kérjük jóságos Uram!
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
  • Keresztény életek, filmek, történetek
  • Keresztes Imahadjárat
  • Kolon (S)Zala – SÜMEG
  • Kontyvirágfélék
  • Koralkák
  • Közép-Dunántúl
  • Közép – Dunántúl – ESZTERGOM
  • Közép-Magyarország
  • Közép – Magyarország – VÁC
  • Ladik
  • Lajos Líra
  • Latin.Amerikai Víz
  • Lég
  • Lég
  • Legendák, mesék, mondák
  • Liliomok
  • Lírikus Gyökereink
  • Legendás MeseMondaVilág – HERCEGSZÁNTÓ
  • Lélektárs – MOHÁCS
  • Lelkitársaknak, majdnem lelkitársaknak
  • Magasság -VARSÓ
  • Magyarán-magyarul hazánk, nemzetünk, nemzedékünk
  • Május
  • Március
  • Margitvirágok
  • MártírSors
  • MártírSzentSors – SÜMEG
  • MédBabiloni Hűség Hőség – SOPRON
  • Meddig még?
  • Mélység – TRIESZT
  • Messze Távolban
  • Mi hunok 300millióan vagyunk
  • Mihály Líra
  • Munkanapló
  • Muskátlik
  • Nebáncsvirágok
  • Nefelejcsek
  • Nemzeti Imahadjárat
  • Nógrád – VÁC
  • November
  • Nyugat-Dunántúl
  • Nyugat-Dunántúl – SOPRON
  • Október
  • Olajfafélék
  • Olvasó gondolkodó
  • Öntsünk Tiszta Vizet a Pohárba!
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Örömhír
  • Őrvidék-Gyepüvidék
  • Őszinte alázatos erkölccsel
  • Pálmafélék
  • Pest – VÁC
  • Pesti kerületek – VÁC
  • Pesti Nagykörút
  • Péter Líra
  • Polgárháborús Védelem
  • Pólusharc
  • Pünkösd-ElJövet
  • Római Katolikus – keresztény rádió – ZENTA
  • Rózsák
  • Sándor Líra
  • Segítek, hogy segíthessek!
  • Skandináv Hűség Hőség
  • Somogy, Pannonhalmi főapáti birtoktól napjainkig – BALATONFÖLDVÁR
  • Sopron-Vác-Mohács
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg – NYÍREGYHÁZA
  • Szegfűk
  • Szélesség – TACHOV
  • Szentek köztünk élnek, a múlt róluk beszélnek
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
  • Szeptember
  • Szeretve szeretett egységben szép az élet, ha nem adják meg-vissza türelemmel várd a lelkitársad!
  • Szétszaggatott szívek, akik összetalálkozhatnak, ha egymásra figyelnének mennyei segítséggel
  • SzívHang
  • SzívSzólam
  • Szodomán túl Armageddon
  • TABU
  • Tamás Líra
  • Természet Bűnös természetünk ellen lázad!
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
  • Tolna – Mohács
  • TöbbEzer
  • Tulipánok
  • Tűz
  • Tűz
  • Üdvözlet
  • Üzenet
  • Üzenet
  • Üzenet a Kárpát-medence területéről
  • Üzenet a Kárpát-medencén kívülről
  • Üzzed El a Sötétséget!
  • Változás
  • Vas – SOPRON
  • Veszprém – SÜMEG
  • Veszprémi Érseki Kerület
  • Vigyázz!
  • Visegrádi Hűség Hőség – SOPRON
  • Víz
  • Víz
  • Zoltán Líra
  • 2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

    2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

    2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek: