1964. április archívum

PostHeaderIcon Mennyeiek üzeneti Kindelmann Erzsébet által

Türelem, kitartás, szorgalom!

1964. április 6.

Beszélgetett az Ő tanításáról, a kitartó türelemről és szorgalomról:
“Erzsébetem! Türelem, kitartás, szorgalom! Ez az, mely megtart Mellettem, és másokat is ez által hozhatsz közelebb Hozzám. Az ernyedetlen szorgalom jutalma neked és mindazoknak, kik Velem fáradoztok, az, amit szem nem látott, fül nem hallott és emberi ész fel nem foghat. Ott a szemünk egymásba néz majd és összedobban a szívünk.”

1964. április 9.

“Erzsébetem, söprű vagy te is Kezemben. Az isten Kéz fog és seper veled, a te áldozataiddal. Seprű az isteni Kézben mindenki, aki átadja magát szerető lemondással, önfeledten. A szünet nélküli áldozathozatal által lesztek csak méltók arra, hogy Kezembe vegyelek és a leghatásosabb tisztogatásra, használjalak fel benneteket. Igen, kisöpröm általatok az utcákat, a virágos mezőket, a lombos erdőket, s mindazt, ahol csak bűn van.

Ne vedd furcsának ezt a beszédemet, mely egészen emberinek hangzik. Ahogy a közmondás szól: Mindenki söpörjön a maga háza előtt!’ Ezt tartsátok szem előtt – te is és mások is. Aki úgy érzi, hogy lelke igénye több s nagyobb, az szolgáljon Nekem hívebben. Értem senki sem vihet semmit túlzásba. Ha úgy találnád, hogy szavaim igen egyformák, azért csak írd le! Kérlek, jegyezd meg jól: Az Isten szava mindig egy és ugyanaz, mely által a lelkek megmentését kérem.”

1964. április 14.

Amikor hazamentem, s kis szobámba beléptem, az Úr Jézus fogadott:
“Én már várok itt reád, és minden térdhajtásra, melyet Felém küldesz, hódoló imádásoddal, az örömtől megdobban a Szívem. Bűneid állandó bánata által lelked mindig üde marad. Ó, kérlek, Erzsébetem, tedd ezt mások helyett is. Látod, most újra megtisztellek, ez honorárium a te együttérzésedért. Eljöttem, hogy kérésedre megáldjam családodat és házad táját. Elhoztam békémet. Bízzál! A kicsinyhitűségnek ne adj helyet! Szenvedéseidet egyesítem az Én érdemeimmel, gyermekeidnek üdvössége biztosítva van. Itt maradok. Jól esik kis szobád csendje. Érezd, hogy szívünk együtt dobban. Nehezen bírom ki nélküled. Tudom, hogy neked sem mindegy. Ó, boldog pillanat! Tudom, te is várod, mikor már nem választ el semmi egymástól. Én várlak gazdagságom minden pompájával, és akkor már egészen egyek leszünk, megoszthatatlanul. Érzem, szíved nagyot ver az örömtől. Én is veled örvendek, hogy örömödet még jobban fokozzam, mindig veled leszek. A te Mestered vigyáz rád, s ha megbotlasz, Kezem máris felemel. Bűneid bánata, mely szünet nélküli, arra késztet, hogy az Én bocsánatomat is szünet nélkül rád árasszam.”

1964. április 15.

Éjjel 1 óra előtt a Szűzanya ébresztett, de úgy, ahogy ezt még eddig nem tette. Meglepődtem ezen a könnyedségen, melyet az ébresztésnél éreztem, annak ellenére, hogy 11 órakor feküdtem le. A kevés pihenés után semmi fáradtságot nem éreztem… azért imádásom a reggeli felkelés idejéig tartott. Még mindig nem tudtam napirendre térni az előző délután történő látogatás felett. Lelkem mélyéig meghatott.
Főleg az, hogy az Úr Jézus azt ígérte, ezen túl gyakran fog várni kis szobámban.

Másnap egész délelőtt az Úr végtelen jóságáról elmélkedtem: Imádott Jézusom, isteni Mesterem, ugye Te tudod, hogy mit szeretnék mondani, de nem jön szó az ajkamra, csak némán hullanak könnyeim. A bűnbánat könnyei! Szeretnék szépséges verseket írni végtelen jóságodról, de ez a tehetség nem adatott meg nekem. Nyomorúságom és semmiségem tudatában folyton azon gondolkodom, mit is adjak? Uram, Jézusom, odaadom újra és újra bűneimet és a kegyelemtől áthatott lelkem könnyeinek monoton hullását. Figyelj fel, kérlek! Ez az én szívem zenéje. Ez az egyetlen, melyet nyújtani tudok… Tudom, ez is a Te adományod, és én ezerszer és százezerszer megköszönöm… Szívem minden dobbanásában benne van a bűnbánat …Uram, Jézusom, ez kevés, mert szívem ki-kihagy egy-egy dobbanást. Azért most arra kérlek, ahány porszemet csak teremtettél, mindbe belehelyezem bűneim bánatát, hogy fújja a szél Hozzád, és lásd, mennyire szeretlek. Ez az én himnuszom, versem és zeném, mindenem, amit csak adni tudok. Fogadj el engem úgy, ahogy vagyok!

“Leánykám, bűneid mélységes bánata sokakat fog bűnbánatra indítani, és a bűnösök visszatérnek Hozzám…”

1964. április 18.

“Leányom, kérd meg gyóntatódat, az ügyet intézze úgy, hogy 1965. pünkösdjére a Szentatyához kerüljön. Az Édesanyám közléseit és az Enyémet, kéréseink sürgetését ne mellőzzék el!”

Az Úr kérése igen megrendítő volt lelkemben, s remegve gondoltam nyomorúságom és semmiségem tudatában arra, hogy én Isten szavait közöljem, sürgessem. Én, kis porszem! Lehet-e ezt megrendülés nélkül elfogadni? Most nincs kétely lelkemben. Azt az Úr Jézus megszüntette, de én lelkem nyomorúságának tudatában élek állandóan.

1964. április 20.

Házimunkám közben hálaadó imádásába merültem el, s Ő közben beszélgetni kezdett:
“Kis lánytestvérkém! Hidd el Nekem, ebben a megszólításban már benne van, hogy bízzál Bennem, higgy Abban, Aki téged ily kicsinek szólít. E megszólításban benne van a számodra biztosított, mindenről való, szerető gondoskodás és védelem mindenkor. Ugye, meghat ez az egyszerű intézkedés, mely által ügyeidet intéztem! Nem akarok adós maradni, és főleg azt akartam elérni, hogy gondolatod és munkád ezután is önzetlen és tiszta maradjon. Én vigyázok rád, a te Mestered, hogy egészen és mindentől mentesítve téged, csak Én legyek a Mindened, és ne kössön semmi a földhöz. Láthatod az elintézett ügyből is, tudja a te Mennyei Atyád, hogy mire van szükséged.”

PostHeaderIcon Mennyeiek üzeneti Kindelmann Erzsébet által

A kitartó, türelmes szeretetnél soha nincs melléfogás…”

1964. március 1. – vasárnap

A szentmise alatt átelmélkedte velem az előző évben elmondott szavait. S a nagy csöndességben, mely lelkemet betöltötte, megrendítő, de jóságos szavaival így szólt az Úr Jézus:
“Erre a felelősségteljes munkátokra különös áldásomat adom. Juttasd el kérésemet lelkivezetődön keresztül a Szentatyához.”

Írás közben az Úr Jézus megkért, hogy ezeket is úgy, mint a többi közlést, írjam piros betűkkel.
“Juttasd el kérésemet a Szentatyához, aki által kívánom kiosztani a nagy kegyelmekkel járó áldásomat. Azokra a szülőkre, kik a teremtés e nagy munkájában isteni tetszésemet és akaratomat elfogadják, minden alkalommal különös áldást adjanak. Ez az áldás egyedülálló, és csak a szülők részére adható. Minden gyermek születésénél rendkívüli kegyelmeimet árasztom a családokra.”

Most, hogy szavait elmondta, már nem a kétely szorongása volt bennem, hanem lelkem a rendkívüli kegyelmek kiáradására megrendült.
Ó, Jézusom, mily kimondhatatlan a Te jóságod és irgalmad!
Ő lelkemet elárasztotta azokkal a kegyelmekkel, melyeket azok az édesanyák kapnak, kik az Ő tetszése és akarata szerint világra hozzák és nevelik gyermekeiket…

1964. március 3.

A reggeli szentmisén:
“Az Én békémet adom neked. Tudod, mi az Én békém? Amit a világ nem adhat. Ezt csak azok élvezik, akik a testet alárendelik a lélek fölséges szép igényeinek. Igen, ezek igazán élvezik az Én békémet, mely oly fölséges és megnyugtató. Éld csak ezt a fenséges, békét adó lelki nyugalmat!”

1964. március 6. -péntek

Amint Eléje borultam, felszakadt lelkemből a mélységes alázat, melyre Ő indított. Áldott legyen az Isten! Áldott legyen az Ő szent Neve! Áldott legyen Jézus Krisztus, igaz Isten és igaz Ember! Ő nem engedte folytatni tovább:

“Kedvemre hódolsz Előttem, leánykám. De majd Én folytatom helyetted: Igaz Isten és igaz Ember. Ha ez nem így volna, hogy tudnál közeledni Felém? Veled megismertettem magam, mint igaz Isten és igaz Ember. De nemcsak veled, hanem ismerik mindazok, akik eszik az Én Testemet és isszák az Én Véremet. Áthatom bensődet, mint igaz Isten, és beszélek hozzád, mint igaz Ember. Mert Istenségemmel együtt dobban emberi Szívem is. A te szíved együtt dobban az Én Szívemmel. Tudod, mit jelent ez? Azt, hogy Istenségem részesévé váltál, és ez a részesedés kijár mindannak, aki Velem érez, és akinek gondolata az Én gondolatom. Aki így él, az csak áldani tud. Ez az áldás megnöveli megváltó munkám sikerét. Ez a siker tesz szentté benneteket. -Látod, örök körforgás ez a menny és föld között! Az áldozat szünet nélküli körforgása által a kegyelmek bőségét árasztom reád és mindazokra, akik vállalják az Én Szent Nevem dicsőségére… A kitartó, türelmes szeretetnél soha nincs melléfogás…”

Ez az előző napokban történt, de csak most írom le. Figyelmeztetett az Úr Jézus:
“Leányom! Igen, erre van legnagyobb szükséged: az Erősség Lelkére. Vigyázz! Vigyázz, meg ne fogyatkozzék lelked ereje. A gonosz úgy áll lesben, hogy szemét sem, veszi le egy pillanatra sem rólad. Azért támaszt benned gyakran alaptalan zavart, mert ő még mindig remél. A lelked reménye a Szeretet Lelkéből táplálkozzék, kinek ereje megfélemlíti a Sátánt. Ez az Én kérésem és sugallatom, melyet, ha felfogsz, és magadévá teszel, lelkedben elnémítja a gonosz zavaró lármáját, mely lelked csendességébe beleüvölt.”

1964. március 11.

Az Ő Szentséges Szívének végtelen irgalmáról elmélkedtem, és lelkeket kívántam Neki. Különös irgalmába ajánlottam az én családomat. Amint így Benne elmélyedtem, az Úr Jézus biztató, szelíd hangon szólt:
“A fokozott bizalom fokozott biztosítékot jelent. Erzsébetem, mondd, el tudnád képzelni Rólam, hogy amit a lelkek érdekében kértek, azt ne adnám meg nektek? Hiszen akkor megváltó munkám ellen cselekednék!
Látom gondolataid forgását. A ki nem mondott szavakra felelek. Nem mindenkit egyformán hívok meg. Kinek sokat adtam, attól sokat kérek. De ne ez legyen a fontos neked. A lényeg az áldozat, melyet azokért hoztok, kiket az Én utamra akartok terelni.”

1964. március 12.

“Arra kérlek, vedd figyelembe különösen a papi hivatások rendkívüli fontosságát. Ezek az óhajtásaim nem újak előtted. S most különös áhítattal hozz áldozatot erre a célra. Mert nemcsak a még el nem indult hivatásokat ajánlom különös figyelmedbe, hanem még inkább a már elindult papi hivatásokért hozz sok áldozatot.”

Ugyanaznap este imádás közben:
“Mondd el lelkiatyádnak!”
Szívemet rögtön remegés fogta el. Majd harsogó hangon beszélt Az Úr Jézus:
“A nehéz idők elérkezése előtt készüljetek fel újra erős elhatározással arra a hivatásra, melyre meghívtalak. Ne unott, közömbös tétlenségben éljetek, mert most készül a nagy vihar, melynek sodra elviszi a tétlenségben elmerülő közömbösöket. Azzal szemben csak az igazán hivatásos lelkek maradnak meg. A nagy veszély, mely most ellenetek, kitör, az Én Kezem felemelése által indul el. Adjátok figyelmeztető szavamat tovább, jusson el minden papi lélekhez. Rázzon fel benneteket előre figyelmeztető szavam és szigorú kérésem…”

1964. március 14.

“Csodálkozol azon, hogy milyen világos előtted Istenségem őrök gondolata? Ezt megkapja Tőlem minden lélek, aki áldozatos élete által elmerül megváltó munkám részvételében. Az áldozat fényessé teszi cselekedeteidet, mely által felismered, mi az Én óhajom. Erről már több tanítást adtam.

Az óhaj az a csodás eszköz, mely magában foglalja az áldozatot is. A gyermek óhajtja, hogy kitűnő tanuló legyen, tehát szorgalmasan tanul. Az édesanya óhajtja az anyaságot, s benne él az áldozatvállalás. A tudós kutatásaiban is benne van az óhaj és az áldozat. A sportoló óhajtja, hogy első legyen, és ezért minden áldozatot vállal is. A családapa óhajtja, hogy családi házát felépítse, és ezért sok áldozatot meghoz érte. Ezért szorgalmazom állandóan azt, hogy szívetek teljék el óhajjal, mert ez magában hordja az áldozatot. E kettő el nem választható.”

1964. március 17.

Még aznap újra kiköltöztem kis lakásomba, mert a tél hidege miatt néhány hónapra egyik lányomnál tartózkodtam. Most, hogy a csendes magányom örömét kezdtem élvezni, egyszerre hirtelen megnyílt az ajtó. Kinéztem, és abban a pillanatban a gonosz jelenlétét éreztem. Vigyorogva így szólt: “Csak benéztem hozzád, hogy lássam, mit fogsz csinálni?” Többet egy szót sem szólt. Meglepődtem ezen a szűkszavúságán. Máskor órákig is szokott gyötörni. Most nem tehette, mert hatalmától megfosztva világtalanná lett. Csak állt a közelemben, ördögi tevékenységétől megfosztottan ugyan, de itt kellett maradnia mellettem. -Ugye, nincs hatalmad, nem tudsz bántani? (Mert amikor egy alkalommal ütlegelt, utána a Szent Szűz így szólt: “Ezt többé nem teheti meg!”)

Most kérdő szavaira válaszoltam: Hogy mit fogok csinálni itt, a csendes magányomban? Több alkalmam lesz Isten imádására. Még jobban akarok Neki szolgálni azok helyett is, akiket te eltérítettél erről az útról. Bármilyen rossz is hallgatnod, engesztelem az Úr Jézust a sok megbántásért, melyet a te rossz befolyásod által elkövettem, és ez által a végtelen fölségű és irgalmas Istent megbántottam… Ő annyira irgalmas, hogy minden megtérő bűnösnek megbocsát. Ha te kivetkőznél lázadozó kevélységedből és elismernéd Isten szent Fölségét és hatalmát, megbánnád gonoszságodat, neked is megbocsátana. De mivel ostoba kevélységed visszatart, bűnhődnöd kell. Pedig számodra is elérkezik hamarosan az idő, hogy hatalmadat vesztve világtalan leszel. Bármennyire is nem szereted ezt hallani, ez így lesz.

A gonosz kényszerülve volt válaszomat meghallgatni, és végigszenvedte tehetetlenségét. Az Úr Jézus éreznem engedte a megalázott gonosz vergődését. Majd észrevétlenül eltűnt. Sem jelenlétében, sem távozása után nem ébresztett bennem félelmet. Az Úr jelen volt, s ezt a gonosznak éreznie kellett. Utána Jézus így szólt:
“És most merüljünk el az édes magányba! Elménk gondolata egy legyen, kezünk is együtt gyűjt, szívünk együtt dobban, így térjünk nyugovóra!”

1964. március 18.

“Nem mondok most sokat, csak ennyit: akik igazán szeretik egymást, azoknak a kevés szó is a szeretet megnyilvánulását jelenti, és szívük összedobban. Hajtsd fejedet Szívemre, s ez a közelség töltsön el erővel a további küzdelemre. Nem vigasztalni akarlak, hiszen te örömmel szenvedsz, s az örömmel való szenvedés nem kíván vigasztalást. De isteni erőmből adok, igen, erre szükséged van. Az áldozatot, melyet sokaktól elvárok, sajnos csak igen kevesektől kapom meg, s ez megváltó munkám hátrányát jelenti.”

1964. március 21.

A nehéz, megtartóztatott napok után az Úr Jézus oly könnyűvé tette lelkemet! Úgy fogtam hozzá az evéshez, hogy az valóban nem volt számomra semmi élvezet. Az Úr Jézus kért már régen arra, hogy az ételeket ne ízletességük miatt fogyasszam, hanem csakis testem táplálására. Mivel gyermekeim bőségesen ellátnak élelemmel, így mindig az előzőleg hozott ételekből eszem, s így nem is fogyasztok friss ételt.

Étkezés közben az Úr Jézus biztosított jelenlétéről, s közben ezt mondta:
“Kis leánytestvérkém, gondolj Rám! Mily ritkán kerül Hozzám is friss lélek, ki mielőtt a bűnt megízlelte, Engem ízlelt volna! A bensőnk együtt érezzen! Ajánld fel ezt is Nekem! Ízetlen ételeid fogyasztása által lelked áldozata Így válik Számomra ízletessé. Így gyűjt kezünk is együtt. Ugye, te is kedvesnek találod ezt?”

1964. március 22. – vasárnap

A Szentlélek-kápolnában, amint a tabernákulum előtt térdeltem, az Úr Jézus kedvesen szólt hozzám:
“Nézz a szemembe! Én megengedem, hogy szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon. Ne láss te már semmit! Olvass Szememből, melyben szeretetem sóvárgó óhaját könnyezve fordítom feléd. Engesztelj! Csak ez az, ami megvigasztal. Ó, Én rászorulok a ti vigaszotokra, Én, a szívetek után vágyakozó Istenember!”

1964. március 23.

Engedelmet kértem az Úr Jézustól, szabad-e megkérdeznem, hogy az Ő és a Szent Szűz közléseit szabad-e még földi életemben megismertetni. Ő szelíd, rövid szavakkal csak ennyit mondott:

“Miért kérdezel ilyesmit? Ez úgy érint, mintha azt kérdeznéd, hogy szabad-e földi életedben megváltó munkámban részt venned. Vagy újra soroljam el azt, amit állandóan sürgetek? Nem azért emeltelek-e ily nyílegyenesen Magamhoz, hogy közléseinkre minél hamarabb alkalmassá tegyelek? Nem sürgettelek-e a közeli napokban is háromszor egymás után? Kérő szavaimban az ügy sürgető fontosságán van az Én isteni hangsúlyom.”

Valóban, az elmúlt napokban az Úr Jézus háromszor is kért, hogy az Ő közléseit mielőbb közöljem lelkiatyámmal.

Nagycsütörtök és nagypéntek

Szerettem volna az egész virrasztást éjjel a kápolnában tölteni. Erre semmi mód nem adódott. Az Úr Jézus látta e miatti bánkódásomat, és így szólt:
“Jöjj! Mire hazajössz, Én már várlak kis szobánkban.”

Meglepett ez a kedves, nem várt, figyelmes jóság. Gondolni sem mertem erre. Amíg hazaértem, addig is állandó imádásába merültem, és mikor kis szobámba léptem: “Dicsértessék a Jézus Krisztus-sal!” köszöntöttem Őt. Ő leheletszerű könnyedséggel éreztette jelenlétét. De csak néhány percig. Utána azonnal nehéz bánattal és gondterhelt fájdalommal árasztott el, de úgy, hogy meg kellett fogódznom, hogy össze ne essem. S közben az Úr Jézus fájdalmasan így szólt:

“Lelkem és testem szenvedéseiből rész adok úgy, ahogy Én szenvedtem, mint ember. Mellőzve Istenségem erejét, csak mint ember éltem át a getszemán-éji borzalmat. Én megtisztellek lelkem és testem rendkívüli fájdalmaival. Ez a szenvedés igazán a megváltó munkám részvételében való elmélyülést jelentse számodra.”

S míg ezeket mondta, mellettem volt. Még hosszan panaszkodott, és szavai nyomán lelkemben a fájdalmat fokozta. Időközben éjfél lett, de én ezt az időt csak lepihenve tudtam megvárni. Éjféltől minden erőmet összeszedtem, hogy térden állva vegyek részt az Úr Jézus szenvedéseiben. Negyedórát alig tudtam térdelni, mert a nagy lelki fájdalom, mely eltöltött, annyira igénybe vette minden erőmet, hogy rövid idő után kis imazsámolyom térdeplőjére kuporodva tudtam csak elmélkedni az Úr szenvedéseiről. Az Általa átárasztott szenvedés egészen elgyengített, 2 óra előtt lefeküdtem. Álom nem jött szememre, csak az Úr szenvedéseire gondoltam. Az Úr Jézus reggel arra kért:
“Ne hagyd el magad! Ma egész nap szenvedj Velem!”

Húsvéthétfőn

Életemben ez volt a legszebb szentbeszéd, melyet ma hallottam. S amint átgondoltam az egyszerű és keresetlen szavakat, az Úr Jézus így szólt:

” Tudod miért volt ez a legszebb? Mert a kegyelmek bőségével árasztottam el azt a papi személyt, aki ezt mondta. S ez a kegyelem átáradt a templomban jelen levő hívekre is. Egyetlen szem sem maradt könny nélkül. De nemcsak könnyek hullottak, hanem a szívek is megrendültek a rendkívüli kegyelmek hatása alatt, hogy lásd megváltó munkámban való részvételednek érdemeit. Már régóta kértelek arra, hogy légy te egyházközséged képviselője. S mint ilyennel, közölnöm kell veled kegyelmeim működésének eredményét, mely fáradozásaidnak érdemeimmel egyesített gyümölcse.”

Egész nap az Úr szavain gondolkodtam, s hálálkodtam.
Egynéhány szóval leírom ezt a szentbeszédet, melyet az esperes atya mondott:
Az emmauszi tanítványok nehéz szívvel, csüggedten, tanakodva mentek az úton. S közben Prohászka elmélkedéseiből idézett: “Olyan volt a tanítványok lelke, mint a májusi zöldellő virágos réten a pásztortűz kiégett foltja.” -Majd hasonlatot mondott a kiégett lelkekre, kik Isten és remény nélkül élnek. S az után elbeszélte, hogy a háború idején egy fiatal katona súlyos sérülésekkel kórházba került. Életben való maradásához nem volt remény, ezt ő is tudta. Miután a pap meggyóntatta, arra kérte őt, lenne szíves és énekelne vele. A pap megkérdezte: Talán egy szép Szűzanya-éneket? Ő könnyes szemmel nézett fel, s nagy nehezen így szólt: ,,Énekeljünk az Oltáriszentségről” S könnybe lábadt szemmel a gyóntatóatyához fordult: “De boldog vagyok, hogy megismertem az Urat!” Amint az esperes atya beszélt, hangja mind elcsuklóbb és halkabb lett. A jelenlevőkre pillanatok alatt egyszerre áradt át Isten kegyelme.

Mily szerencsétlen az az ember, ki még élete utolsó perceiben sem ismeri fel az Urat, a végtelenül jó és irgalmas Istent! Az atya befejező szavai megrendítettek minden lelket. Majd a megkezdett idézettel fejezte be beszédét.

A nap folyamán szorongó szívvel vártam az estét. Elmentem az Úrhoz, hogy egyházközségünk nevében még egyszer megköszönjem a kegyelmet, melyet irgalmas Szívének szeretete által reánk árasztott. S amint a néma csendességben imádásába elmerültem, az Úr Jézus így szólt:
“Örülök, hogy legalább te eljöttél megköszönni a sok kegyelmet. Gondold csak át ezt a megrendítő tragédiát, melynek megakadályozását akarja Édesanyánk, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. Vegyetek részt mindannyian ebben a lélekmentő, nagy megváltó munkámban!”


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    1964. április
    h k s c p s v
    « Már   máj »
     12345
    6789101112
    13141516171819
    20212223242526
    27282930