1963. január archívum

PostHeaderIcon Mennyeiek üzeneti Kindelmann Erzsébet által

Cselekedj! Kérésemet ne mellőzd el!

1963. január 14.

Az Úr Jézus így szólt:
“Szenvedéseidet fokozni és szaporítani fogom, de erősítő és bátorító kegyelmet is adok hozzá. Látom, hogy a Reám való hagyatkozás kegyelmét jól használod fel. Csak igyekezz, hogy e csodás kegyelmet, mely lelkedet tökéletesen uralja, el ne veszítsd soha! Igyekezz továbbra is jól felhasználni! A Sátán tudja ezt, és minden erejével meg akar fosztani e kegyelemtől. Én engedem meg, hogy lássa, a Reám való hagyatkozás mit tud művelni lelkedben.”

Ezekben a napokban a Szűzanya jóságos szavaival kérlelt:
“Kislányom, légy nagyon alázatos!”
Szavai valósággal belesimogatták lelkembe a kegyelmet, mely megerősítette bennem az alázatosságot.

A Sátán ezekben a napokban a kevélység gondolatait igyekezett minden erejével a lelkembe belebeszélni. Rettenetes küzdelem volt ez! Sem éjjelem, sem nappalom nem volt nyugodt miatta. Most az Úr Jézus egy csodálatos kegyelemmel erősített meg újra. Nem jelenlétének érzetét árasztotta el bennem, hanem Szemének átható tekintetével néz rám és kísér. Azt mondta:
“Kislányom, csak nézz Rám! A mi szemünk egymásra nézzen, és tekintetünk összeforrjon!”

Ez a csodálatos és eddig még soha nem látott tekintet, mely lelkemet kíséri, nagy győzelemre segített a gonosz borzalmas kísértései ellen. Az Úr Jézus így szólt:
“Csak nézz Rám! Szemem nézését el ne hagyd, mert ebben az újabb küzdelemben, mellyel a Sátán hozzád akar férkőzni, az Én Szemem pillantása fogja a Sátánt megvakítani. Ez nem lesz még egyhamar, mert Én engedem, hogy csak kísértsen. Tekintetünk forrjon össze!”

Mikor ezek történtek, én bűneim miatti bánatomban sírtam és zokogtam. Lelkem közben könnyűvé és tisztává lett. Utána megkérdeztem az Urat: Imádott Jézusom, mit érezhetsz most? Ő kérdésem válaszául azt engedte éreznem, hogy Ő mindenkit így fogad, csak bánják bűneiket.
“Leánykám, légy azon, hogy sok megtérő bűnös jöjjön Hozzám. Sirasd és bánd az ő bűneiket is.”

X. atya szavai gyakran eszembe jutnak: “Szenvedjen szelíden!” – és bármikor, ha erre gondolok, mindig új erőre kapok. Ó, mily csodálatos az ő egyetlen szava, melyet mondott! Isteni erővel van áthatva. S szelíd szenvedéssel, újult erővel tovább szenvedek. Sokszor gondolok arra, amit az Úr Jézus mondott: “lelkiatyád szavai mind Tőlem valók. Fogadd el azokat a legnagyobb tisztelettel, és szent engedelmességgel kövesd!” Ahogy így visszaimádkozom az Úr szavait, kissé megkönnyebbülök, de lelkem vaksága azért nem oszlik el…

Lelkem gyötrelmei annyira kínosak! A Szent Szűz Szeretetlángjára alig tudok gondolni, félek, és úgy érzem, az ügy nincs is rám bízva. Mintha másnak adta volna továbbadását a Szűzanya. Avagy lelkemben megsértettem Őt kevélységemmel? Vagy késedelmes vagyok kérésének teljesítésében? … Mi van velem? – kérdezem sokszor önmagamtól. Megszállt engem a gonosz? Vagy körülvettek a rossz szellemek? A lelki vakság teljesen sötétségben tart.

Az Úr Jézus megismételte:
“Szenvedéseidet szaporítani és fokozni fogom.” Ezek után nehéz óráim következtek …A küzdelem, melyet folytatnom kell, nagyon kihat testi erőmre is, és nemegyszer fáradtan rogyok össze.

Itt nem írok dátumokat, olyan össze-vissza vagyok, nem is tudom, milyen nap és hányadika van. Most éppen a Sátán kevélységem miatt zaklat, s nem tudom, mit kell tennem.
Ahogy ezen töprengek, a Szűzanya így szólt:
“A világon a legkisebb, legtudatlanabb és legkevésbé érdemes lélek vagy, kit valaha is kiválasztottam a kegyelmek továbbadására, mégis a te kicsinységeden és alázatosságodon keresztül akarom vinni közléseimet.”

A Szűzanya szavait mélyen átgondoltam. Ő tudja, ki és mi vagyok. Ez igen megnyugtatott, hisz elmémre egy kis megvilágosító fény derült: “A világon a legkevésbé érdemes…” Ó, Szűzanyám, de jó, hogy mondtad ezt nekem! Ez az, amit érzek én is állandóan…

A Szűzanya munkám végzése közben így szólt:
“Milyen sokan és sokszor kimondják ezt a szót: ‘Fájdalmas Anya’ és arra nem gondolnak, hogy Én most is szenvedek, nemcsak Szent Fiam keresztútján.”

A Szűzanya fájdalma gyakran elárasztja lelkemet, s hő vágyat érzek Szeretetlángja továbbadására.
E nap hajnalán, a hajnali virrasztás idején, elmélkedésem közben ismét az Úr szemének átható tekintete jelent meg szemem előtt… Szívének óhajtását, melyet már régebben közölt, most nem szavakkal, hanem szemének átható tekintetével kérte tőlem. Ó, ezek a szemek! Testi szemem ki sem bírja tekintetét! Szememet szorosan lecsuktam, és remegve is alig bírtam rápillantani. Szemének nézése olyan, mint a villám, mely mindeneket megvilágít. Úgy hatotta át egész lényemet, minden titkos bűnömet megvilágítva láttam és éreztem. Könnyeim özöne úgy elárasztott, hogy órákon keresztül csak úgy ömlöttek szakadatlanul. A bűneim! Jaj, a bűneim! – sóhajtoztam nyögve. Közben szívem fájdalma bűneim felett oly nagy volt, melyet még soha ennyire nem éreztem. Ő pedig Szemének átható tekintetét tovább pihentette rajtam. Kibírhatatlan fényesség ez! Közben az Úr azt mondta:
“A mi szemünk egymásba nézzen, és tekintetünk összeforrjon!”

Én bűnös! Én igen nagy bűnös! S hogy még az én bűnös szemem összeforrjon isteni Szemed pillantásával!? S nemcsak az én szemem, hanem a Te óhajtásod szerint minden szem?! Azt mondta az Úr Jézus:
“Aki Velem jár, és Velem együtt gyűjt, annak tekintete is összeforrjon Velem!”

Reggelre ez a rendkívüli lelkiállapot, mely előzőleg lelkemben uralkodott, mire a szentmisére értem, teljesen megszűnt. Sötét és nehéz órákat éltem át. -Ahogyan a szentmisén részt vettem, a Sátán borzalmasan rám rontott… Gondolataimat zavarta, hol hízelkedéseivel, hol kegyetlenkedéseivel. Az Úr Szent Testének és Vérének felmutatásánál borzalmasan feldühödött erővel fogott hozzá: “Légy te is vértanú, és áldozd fel életedet, mint Imádottad! …Ő is elvette magától az életét, miért ne tennéd meg te is? Vesd el magadtól, így te is vértanú leszel, és életed elvesztése egyszer s mindenkorra végét szakítja gyötrő kínjaidnak. Úgyis életedet kell adnod! Add csak oda jószántadból!” Minden erőmmel igyekeztem távoltartami magamtól égbekiáltó kísértéseit…és a mennyei Atyához küldtem gondolataimat: “Jóságos mennyei Atyám! Én, kis parányi szikra, akit tervedbe vettél, megteremtettél, és még halálom óráját is meghatároztad, végtelen jóságodba és hatalmadba ki merne belekontárkodni? Ments meg engem a gonosztól, aki isteni Fölségedet merészeli megkísérteni. Ó, jóságos mennyei Atyám! Kezednek erős támogatására van most szükségem. Szent Fiad úgy oktatott, legyek csak igen kicsinyke. Lehetek-e más a Te nagyságod és dicsőséged mellett, mint parányi kis szikra, aki a Te ragyogó fényességedből veszi ki szikrázó tényességét és ragyogását?

Ó, áldott Szent Szűz, vakítsd meg a Sátánt a Te Szeretetlángoddal, hisz égbekiáltó bűnbe akarja taszítani a lelkemet!
Nyílt és ostoba támadása volt ez a Sátánnak. Éreztem, hogy fejét vesztve nem tudja már, mihez kapkodjon könyörgésem közben. A mennyei Atya irgalmas jóságával megsemmisítette a gonosz esztelen és vakmerő kísértéseit. -Azért írom mindig azt, hogy a “Sátán”, mert ő többször is kijelentette, nem küld hozzám senkit. Ő maga akar észre téríteni, de még ő sem tud megingatni, s azért nem bízza másra.

1963. január 18-19.

Ma voltam X. atyánál gyónni. December 24-én, amióta utoljára gyóntam, azóta az ő egyetlen szavából merítettem erőt: “Szenvedjen szelíden!” Könyörögve kértem az atyát, szabadítson meg a gonosz szellemektől, melyek állandóan körülvesznek. Ő megnyugtatott, hogy ilyenkor imádkozzam és kérjem a Szent Szüzet, mintegy vonjon függönyt elém. Őrizzem meg lelkem nyugalmát és békéjét, melyre a Sátán állandóan leselkedik, és mindenképpen az Istenre való hagyatkozás kegyelméből akar megosztani a szentgyónás, melyet X. atyánál végzek, mindig oly kegyelmekkel indít útnak, melyek egészen csodálatosak. Így volt ma is lelkemben, amikor a szentgyónás után eltávoztam. Előzőleg úgy fel volt forgatva a gonosz állandó zaklatásaitól, hogy ő is azt mondta, nem tudja látni, és tisztán érteni a dolgokat, melyeket neki elmondtam. “Atyám, hisz éppen azért jöttem, hogy rendkívüli lelkiállapotomban segítsen eligazítani.” Ő azt mondta, éljek csak Istennek tetsző életet, és ki fog tisztulni bennem Isten akarata. Szavai nyomán lelkem békéje csodálatos módon visszatért. Ez életem legnagyobb örömnapja volt…

Az Úr Jézus már hónapokkal ezelőtt azt mondta:
“Kislányom, ne hagyj soha szenvedéseid nélkül!”

Néhány nap óta most többször mondja ezt… Szavai valósággal szenvedélyes óhajtást váltottak ki lelkemből. Annyira kívántam a szenvedést, és most váratlanul éppen a Szentáldozás előtt így szólt:
“E naptól kezdve a szenvedést állandósítom lelkedben, és oly fokban, mely felülmúlja az eddigieket.”

Nagy öröm töltötte el lelkemet. Végre teljesül az Ő vágya! Ő már régebben arra kért, hogy vessem bele magam a szenvedések kohójába. Most az Ő kegyelméből megtehetem ezt… Most, hogy a szenvedést állandósítottad lelkemben, sok-sok bukdácsolásom után végre mégiscsak Hozzád érkeztem. Most végre helyben vagyok Nálad…

Ez az állandóan váltakozó lelki kín, mely egyrészről arra késztet, hogy adjam át a Szent Szűz közléseit, a másik pillanatban meg visszatart: Lelkivezető nélkül ne tégy semmit! Így tehát a kényszer hatása alatt állandóan őrlődöm: A hang bíztat: “Égesd el, tüzeld el! -míg ezt nem teszed, nem lesz a lelked nyugalma teljes…” X. atya szavaira gondoltam: Ne engedjem magamhoz a zavaró gondolatokat.

1963. január 20.

Így szólt az Üdvözítő:
“Lelkedben a vakság és fényesség úgy fog váltakozni, mint ahogy az éj felváltja a nappalt. Ezen Én nem változtatok. Csak hagyatkozz Rám, az Én akaratom fog úgyis érvényre jutni! Csak figyelj és várj az intésemre, mikor jelt adok az indulásra!”

Az elmúlt napokban az Úr Jézus, meg a Szűzanya is többször felszólított, hogy most már ne halogassam az indulást. Az Úr Jézus még azt is mondta:
“Erős ellentmondásaid azért vannak, mert Én ezáltal is biztosítani akarlak, hogy az ügy Tőlünk ered.”

Ezek hallatára szenvedésem valóban az eddiginél is nagyobb fokra emelkedett. Ahogy az Úr Jézus azt előre megmondta, a küzdelmek ismét majd levesznek a lábamról. Van idő, amikor az Úr csodálatos fényessége néhány pillanatig bevilágít lelkembe, és úgy érzem, tisztán látom a dolgokat, de amint ez a néhány pillanat elmúlt, még kínosabbá válik állapotom.

1963. január 24.

Újabb indítást kaptam az Úr Jézustól:
“Cselekedj! Kérésemet ne mellőzd el!”

A szavak, melyeket hallottam, erélyesek voltak. Lelkem megremegett. Azután a Szűzanya így szólt:
“Az ellenkezés, mellyel szavaimat fogadod, emberi kételyeidből fakad, s ezekkel csak elnyomod lelked cselekvő képességét, s ez lelked kárára van. S ha ezeket nem igyekszel magadtól távol tartani, ez megingat a ránk való hagyatkozásban.”

1963. január 26.

A szenvedésekben, melyek immár ízes élvezetté tették számomra életemet, most olyan fordulat állt be, mely végképpen össze akar dönteni bennem mindent… Most megszűnt bennem a jó, mely állandó küzdelmet indított lelkemben rossz énem ellen. Most csak a rossz az, mely eláraszt teljesen. A jó már szinte nincs is bennem… Ó, ha most szólít magához az Úr! … Rettenetes halálfélelem van bennem megátalkodott bűnösségem miatt. Égi Anyám, imádkozz értem, most és halálom óráján! …

PostHeaderIcon Mennyeiek üzeneti Kindelmann Erzsébet által

Imádott Jézusom!

1963. január 2.

A máriaremetei kegytemplomban a napi egy órás szentségimádáson, amint csendes hallgatásban merültem, az Úr Jézus hálás szavakkal szólott:
“Mondd, csak mondd: ‘Imádott Jézusom!’ Már máskor is mondtam neked, mennyire tetszik az Nekem, és ha egy órán át nem jönne egyetlen szó sem ajkadra, csak ez, bűneid bánatával csak ezt mondogasd. Ez kegyelemmel teljes bűnbocsánatot és megnyugvást ad a lelkeknek.”
Utolsó szavait többes számban mondta, és kért, hogy ha mód lesz rá, adjam tovább kérését.

1963. január 4.

Este, étkezés közben nagy lelki nyugtalanság vett erőt rajtam. Gondolataim megteltek keserű önváddal: Nagyon is sok kényelmet engedek meg magamnak. Aki ilyen sok kegyelmet kap, annak jobban kell keresnie az érdemszerző alkalmakat. Én pedig az Úr által kért virrasztásokat is nemegyszer megkönnyítem, és féltem, hogy ez engem mindjobban el fog vonni Isten közeléből, és elvesztem kegyelmi életemet teljesen. Emiatt nagy nyugtalanságot éreztem. Nem vagyok többre képes, hiába is erőlködöm, és bárhogy is bánt, nem tudom fokozni magamban az áldozatot. Amit teszek, azt is Isten különös kegyelmével teszem, a magam erejéből nem volnék képes még ennyire sem. Imádott Jézusom, mivel Te most hallgatsz lelkemben, én csak egyoldalú beszélgetést folytatok Veled. Tudod, milyen gyarló és bűnös vagyok. Nélküled pedig: nyomorult semmi! A rád való hagyatkozás kegyelméből élek.

1963. január 6.

Vendéget vártunk, és egyik kis menyem, kinek nemrég született gyermeke, még igen gyengélkedő volt. Átvettem háztartása vezetését. Ez a munkatöbblet valahogy nagyon is szétszórt. Ebéd után elvonulni készültem kis szobámba, miközben az Úr Jézus így szólt:
“Ma egész délelőtt nem szóltál Hozzám. Mondd, neked nem hiányzik a Velem való társalgás? Nekem igen!”

Ó, milyen szomorúság vett erőt rajtam! Imádott Jézusom, Te végtelen jóság! S leborultam, hogy bocsánatát kérjem, amiért ilyen figyelmetlen voltam Hozzá, és a kis szoba csendjében elmerültem imádásában. Ő közben elárasztotta lelkemet jelenlétének csodás kegyelmével, és keserves panaszkodásba kezdett:

“Tudod-e, hogy az egész egyházközségben nincs egyetlen lélek sem, aki most imádna, és szóba állna Velem!? Oly távol van a lelkük Tőlem! Gazdag vagyok, és mégis koldulok a ti szeretetetek után. S mivel hiába koldultam, most azért hozzád szóltam. Ugye, te már jól ismersz? S nem utasítasz vissza? Mert akiknek felkínáltam kegyelmeimet, azok úgy félnek, mintha Én bajt, szerencsétlenséget hoznék számukra. Kislányom! (És hangja szánalmasan csengett felém) Fogadd el kegyelmeim bőségét! Imádj és engesztelj mások helyett is! Kérj számukra sok kegyelmet!”

Panaszos szavai szívemet igen nagy bűnbánatra indították. Az Úr Jézus arra kért: “Bánd mások helyett is!”

1963. január 8.

Éppen díszpárnákat festegettem, s közben a Szent Szűz kezdett beszélni esdeklő szavakkal:
“Anya vagy te is. Én anyai Szívem tengernyi bánatát és szenvedését megosztom veled. Tudom, te átérzed anyai fájdalmamat. Gondold el, ha hat gyermeked elkárhozna, mily fájdalmad lenne miattuk! S Én? Ó, gyötrelmeim, melyekkel látnom kell, mily sok lélek elkárhozik, a pokolba szédül! Segíts, kislányom, gyermekem!”

S amint ezeket mondta, én is lélekben Vele szenvedtem. Szívemet összeszorította a fájdalom. A Szűzanya éreznem engedte lelkének gyötrő kínjait.

1963. január 9.

Újra a Sátán zaklatása özönlötte el a lelkemet, és sokféleképpen el akarta hagyatni velem ezt az életmódot, melyet azóta élek, mióta a Szent Szűz Szeretetlángja kegyelmi hatását reám árasztja. Ezen kiáradása oly erőt ad, hogy emberfeletti küzdelmeim dacára is meg tudom tartani állandó lelki egyensúlyomat. Most a Sátán más módot használ velem szemben. Elém tárja gyengeségeimet, és hízelgéseivel is meg akar téveszteni: “Aki ilyen nagy küldetést kapott, annak nem szabad restnek lennie. Menj, add át a közlést mindenfelé, mert így úgy sem lesz elterjedve soha! Ne tartsd meg magadnak, tudod-e, mennyire vétkezel így? Mert hitetlen vagy és bizalmatlan, és magad gyáván meghunyászkodsz! Terjeszd csak és híreszteld mindenfelé, hogy tudjanak róla és higgyenek benne!”

Elmémet a végtelekig kimerítette, és a hosszas küzdelemben az Úr Jézus szavaira gondoltam: “Ne higgy hízelgő szavainak…” Minden erőmmel ura akartam maradni önmagamnak és az Úr segítségével a gonosz hízelgő kísértéseit, visszaverni. Utána a Sátán újra elém tárta bűnösségem tudatát: ” Te hitetlen, bizalmatlan, miért hátrálsz? Miért nem igyekszel a kérést továbbadni? Te gyáva, nem vagy méltó semmire!” Hogy zavargásait visszaverjem, a Szent Szüzet dicsérő Üdvözlégy-et mondogattam, s ez elnyomta zaklatását.

Ezeket a rettenetes kínokat, melyeket most leírok, a Szentestétől kezdve éltem át, és lelkem vergődésében a mellém rendelt nővérhez fordultam soraimmal:
Drága jó Nővérkém!
A Szentestén, vagyis inkább a hajnali virrasztás után, amikor a kápolnából visszatértem, megkérdeztem Öntől, bűn-e az, ha én hiszek abban, ami bennem végbemegy? Ön kissé habozva ugyan, de azt mondta: “Nem!” -Akkor én pillanatnyilag meg is nyugodtam. Az éjféli mise utáni virrasztás közben ugyanis borzalmasan szenvedtem. Gyötrő kínjaim voltak amiatt, mivel senki nem hisz nekem, s én hiába hiszek. E miatt szenvedek akkor is, ha el is vetem magamtól a bizonytalanságot, és nem foglalkozom tovább a gondolattal. Szent Karácsony éjjelén felsóhajtottam magamban: Jézusom, nagyon szenvedek!

“Én is elhagyottan szenvedek – panaszkodott Ő is. Tudod mit? Szenvedjünk együtt! Akkor neked is könnyebb lesz, meg Nekem is!”

E szavak után mély csend és sötétség borult a lelkemre. A szenvedések úgy megrohanták lelkemet, hogy zokogni kezdtem. A Szentéj csendjében a ház népe körülöttem csendes pihenőre vonult, és én Jézussal szenvedtem. Gondolataimra sötét, lelket szorongató bizonytalanság telepedett, és ez másnap még fokozódott, s azóta sem szűnt meg, éjjel-nappal gyötör.

Drága jó Nővérkém! Sajnálom, hogy soraimmal zavarom, de az Isten Szent nevében kérem, imádkozzék értem. Pokoli kínokat szenvedek, és nem tudok szabadulni bűnösségem nyomorúságából. Órákon át csak zokogok. Egy hatalom, melyről nem tudom, mi, kényszerít, hogy hagyjak fel állandó hazudozásaimmal, és ne áltassak másokat is, hiszen láthatom, nem hiszik nekem egy szavamat sem. Félnek, irtóznak tőlem, mert látják gonoszságaimat, és magamra hagynak …A feloldozás, melyet X. atyától kaptam, az sem érvényes, mert nincs meg bennem az akarat a megjavuláshoz. E nélkül pedig a feloldozás nem érvényes… Nagyon kérem Önt, bocsásson meg, hogy jóhiszeműségét eddig kihasználtam és jóságával visszaéltem. Ne higgyen eddigi szavaimnak, hazugság az mind, megcsaltam Önt és magamat is. De ez a sötétség még fogva tart, konokságom még mindig nem engedi, hogy mások előtt is megalázzam magam. Lelkem békéjét addig nem tudom visszaszerezni, míg rettenetes hazugságaimat vissza nem vonom, de erre képtelen vagyok. A kevélység útját járom.

Minden szó, melyet eddig kimondtam vagy leírtam, vádol. Nem tudom azokat visszavonni, meg vagyok fosztva akaratomtól. El fogok kárhozni, nincs irgalom számomra. Azért félnek tőlem. X. atya is megbánta, hogy szóba állt velem. Ön se akarjon! Sajnálom jóságát, melyet el fogok veszíteni, de tovább kell vinnem az ügy visszavonását. Kérem, legyen segítségemre, hogy megszabaduljak pokoli kínjaimtól, mert úgy érzem, állandóan szentségtörő áldozást végzek. Már napok óta nem jön ima az ajkamra. Kevélységem nem engedi meg a jóra való megkönnyebbülést …összetörten, magamba roskadva vergődöm, minden vádol A szenvedő Krisztus -Arcra nem tudok ránézni.

A hang a lelkemben oly erős: “Ne nézz rám, míg bűneidből ki nem vetkőzöl! A gőg miatt, melyet nem akarsz elhagyni, én is elhagytalak. Nem kellesz! Távozz tőlem! Irgalom csak a megtérő bűnös részére van. Hiába bánod régi bűneidet, amikor mostani hazugságaidat nem akarod visszavonni. Ezt kell előbb! Míg ezt nem teszed, hazug vagy…Én csak a megtérő bűnöst emelem magamhoz. Te pedig konok vagy, nincs benned alázat, nem akarod jóvátenni égbekiáltó bűnödet!” -Hiába erőlködöm, nem tudok megtörni. Nem tudom magam alázatos bűnbánatra kényszeríteni…Körülöttem az elkárhozott lelkek sokasága esedezve kiált felém, rimánkodik, hogy ők is azért kárhoztak el, mert nem tudtak szabadulni konok kevélységüktől. Én is a kárhozat szélén állok, mentsem meg magam.

Az imádságot mintha kitörölték volna elmémből. Órákon át nem tudtam kimondani Jézus Szent nevét… Némán próbálgattam kimondani…, míg végre minden betűjét külön próbáltam, de a betűk kiejtése is vádolt: ” Ne merd ezt a nevet ajkadra venni! Ezt csak a bűnbánó lélek teheti meg! …” Mikor arra gondoltam, hogy a közléseket az ország Főpapjához kell vinnem, égető kín támadt a lelkemben: “Hiába is mész, feloldozást ott sem kaphatsz!” Nem tudom rászánni magam arra, hogy amit átadtam a Püspök Atyának, azt most visszavonjam… B. atya is megmondta, hogy kevélységem alázatosságba van burkolva, így akarom vele elhitetni hazugságomat. El kell hozzá mennem, hogy megmondjam: igaza van! Ő meglátta bennem a hazug ámítót…

Sajnálom, Nővérkém, hogy Ön hitt nekem… Belehazudtam lelkembe a kegyelmeket? Nem tudom, hogyan lehet ez? Hogyan süllyedtem bele ily mélyre a bűnbe? …Félek, amikor a szentáldozáshoz járulok.. Akkor lepnek meg a legborzalmasabb szenvedések: szentségtörő vagyok, mindegy már nekem! Eszembe jut X. atya szava: “Szenvedjen szelíden!” -De bűneim kétségbe ejtenek! …Ha a Szent Szűz Szeretetlángjára gondolok, a pokol kínjai árasztanak el. Hiszen éppen azért kell szenvednem, mert hazugságom nem törik meg. Az Irgalmasság Anyja nem áll mellettem, mert én most nem tudok Hozzá őszinte lenni. Kérem Őt, csak még egyszer fogadjon vissza…Égi Anyám, engedd, hogy megtérjek! Engem az ördög szállt meg, azért nem tudok a hazugságról lemondani… Drága jó Nővérkém, segítsen megszabadítani, mondja meg, hová, kihez forduljak? … Nagyon kérem, segítsen rajtam! … A hang a lelkemben tovább vádol: “A magad lelkére kellett volna előbb gondolnod. Másokat akarsz te megmenteni, mikor te sem tudsz a bűntől szabadulni?!” – így kiáltozza felém a figyelmeztető hang. Pokoli kín ez! Nővérkém, nagyon kérem, segítsen rajtam!


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    1963. január
    h k s c p s v
    « dec   feb »
     123456
    78910111213
    14151617181920
    21222324252627
    28293031