1962. szeptember archívum

PostHeaderIcon Mennyeiek üzeneti Kindelmann Erzsébet által

“Leányom, én most nagyon megáldalak téged!”

1962. szeptember 15.

A Szűzanya a délelőtt folyamán szívet tépő fájdalommal panaszkodott, hogy a felületességből fakadó meg nem értés miatt mennyi lélek kárhozik el. Ő mindent megtesz és megad, és a Neki szentelt lelkek mindent elhárítanak maguktól. Arra kért, hogy vállaljam csak az áldozatokat, melyek a megaláztatás gyümölcsein keresztül mégiscsak meghozzák a lelkek megmentésére a lehetőséget.

Édesanyám, alázatosan bocsánatot kérek. Nem akarok meginogni, még a szörnyű kísértéseim közepette sem. Ugye, Te tudod, milyen parányi porszem vagyok? Nem tudok semmit tenni Nélkületek. Ő pedig így válaszolt:
“Mégis a te kicsiségeden, tehetetlenségeden és alázatosságodon keresztül fog megindulni Szeretetlángom, szelíden, minden erőszak nélkül. Azért csak vigyázz és maradj rejtett alázatosságban! Állandó külső és belső megaláztatásokban lesz részed, mert csak így tudlak megtartani Szeretetlángom továbbadására.”

Egy alkalommal a Szűzanya jóságos szavával ismét felém fordult:
“Gyere Velem! Végigjárjuk Betlehem sötét, ködös utcáit Szeretetlángommal. Ne félj, Szent József és Én veled leszünk, és addig, míg más nincs, mi hármasban járunk.”

A Szűzanya az Ő fájdalmát sokszor átérezteti velem. Vannak napok, mikor annyira szenvedek Vele együtt, hogy alig tudok járni. Most, ezen a napon is a szenvedések fokozott kegyelmét árasztotta rám egész délelőtt. Könnyes szemmel jártam, és titokban kerültem mindenkit, hogy észre ne vegyék nagy fájdalmamat. Szinte nincs is más gondolatom, csak az, hogy megtegyem azt, amit Ő kér tőlem.

Fájdalmakban és kételyekben elmerülő lelkem szorongását még a Sátán is növeli. Kegyetlen gyűlöletében szörnyű kételyeket támaszt bennem: “Te amúgy is olyan gyámoltalan vagy. Miért nem bízzák ügyüket a főpapokra, miért ilyen kiseszű teremtményre, mint te vagy? Mert azok nem hisznek ilyen mesékben! Okos ember nem áll szóba veled! Akihez küldtek, az is lerázta magáról az ügyet, ő átlátott az egész lehetetlenségen, azért nem áll szóba veled. Ne erőlködj már, légy te is okos! Hiábavaló úgyis!” Még a szentáldozás fenséges pillanatában is zavart. Én minden erőmmel igyekeztem a gonoszt távol tartani magamtól.

Egyik nap, mikor az Úr Jézushoz mentem, az volt a szándékom, hogy mivel nagyon fáradt vagyok, nem sokat időzöm Nála. Elvégeztem zsolozsmámat, és el akartam köszönni. Ő megkérdezett:
“Miért sietsz úgy? Mi az, ami Nálamnál fontosabb neked? Vagy azért, mert fáj a térded? Gondolj Rám, mikor Én is térdre roskadtam, és nem hagytam el a keresztutat. Maradj még Velem! Hiszen úgyis olyan sokat vagyok egyedül. Vagy már kifogyott a szó belőled? Az nem baj! Figyelj a csöndességre, dobbanjon együtt a szívünk, forrjon össze a szemünk, és csak annyit mondj, hogy szeretsz, imádsz, mások helyett is! Tudod, hogy mindig gyűjtened kell Velem. Most, itt a csöndben is tudsz Velem gyűjteni. A magányos éjben is, amikor virrasztasz. Azért tanítalak, hogy tanuld meg a fogásokat s mondd el másoknak is, hogyan kell a lelkeket gyűjteni. A lélek akarása már szeretet. A szeretet pedig mindenre képes. Csak akarj, minden erőd megfeszítésével! A mi gondolatunk mindig egy legyen: a lelkek megváltása az örök kárhozattól! Mert kegyelten fájdalmamat csak így tudod csillapítani. Ne legyen ez unalmas neked. Újra csak azt mondom: Szenvedj Velem!”

És ezen idő alatt lelkének drága fájdalmát megosztotta velem, mint kegyelmének drága zálogát. Egy másik alkalommal így szólt:
“Tudod, hogy fáj a lelkem az elkárhozott lelkek miatt?! A mi kezünk együtt gyűjtsön!”

Uram, én olyan keveset tudok gyűjteni!

“Leánykám, told meg vágyaiddal, óhajtásaiddal, és helyezkedj Belém teljes bizalommal!”

1962. szeptember 28.

A szenvedő lelkekért végzett böjti nap, melyet különösen a papi lelkekért ajánlok fel. Az Úr Jézus arra hivatkozott, hogy nem tud ellenállni a Szent Szűz kérésének. Azt mondta, és elmém tudatába árasztotta:
“Leánykám! Mivel ezt a nagy, lelkek utáni vágyamat csillapítod, tudod, mivel jutalmazlak meg? A meghalt pap lelke ezentúl az Általam kért böjt megtartása által a halála utáni nyolcad alatt kiszabadul a tisztítótűzből. És bárki, aki ezt a böjtöt megtartja, elnyeri e kegyelmet egy szenvedő lélek javára.”

Könnyek között hallgattam fenséggel és irgalommal teljes szavait, hogy a szenvedő lelkeken ily hathatósan segíthetünk. Lelkem megremegett, ahogy ezt az újabb nagy kegyelmet közölte velem, és amint a szentmiséről hazaindultam, a lelkembe súgta:
“Én is veled megyek és egész nap veled is, maradok, és ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért.”

Mélységes imádattal szóltam: Imádott Jézusom, ilyen kegyelmeket átélni Veled, és ajkaddal együtt könyörögni az Örök Atyához! Amint így hazafelé mentem, lelkemben az Ő imádásába elmerülve, szívem a kegyelem hatása alatt annyira kezdett dobogni, hogy majd összeroskadtam… Akkor kérve kértem Őt: Imádott Jézusom, úgy vágyom, hogy minél előbb nyilvánosságra jöjjön nagy kegyelmed, és minél többen átérezzék bensőséges óhajodat.
Az Úr Jézus arra kért, írjam le még külön is, hogy a szenvedő lelkeken miként lehet segíteni:
“Az Általam kért böjt megtartása által a szenvedő papi lelkek a haláluk utáni nyolcad alatt kiszabadulnak a tisztítóhelyről.” (A szigorú böjt: egy napon át csak kenyeret és vizet szabad fogyasztani.)

1962. szeptember 29.

Lelkemet állandóan a Szűzanya Szeretetlángja tölti be. Még az éjjeli órákban is, mikor kissé öntudatra ébredek, szüntelenül azért könyörgök, hogy mielőbb segítse kigyúlni a világ felett az Ő csendes csodáját.
Amikor reggel korán a templomba érkeztem, mintha a Szűzanya csak erre várt volna, hogy a templom csendjében közölje velem:
“Tudod-e leánykám, hogy ezt a két napot: a csütörtököt és a pénteket mily nagy kegyelmi napoknak kell tekintenetek? Akik ezeken a napokon engesztelik Szent Fiamat, nagy kegyelemben részesülnek. Az engesztelő órák idején a Sátán hatalma oly arányban gyengül, amilyen arányban az engesztelők könyörögnek a bűnösökért. Nem kell feltűnést csinálni, a szeretetet nem kell dobra verni. Ott lobog az a szívek mélyén és átterjed mások lelkére is… Azt akarom, hogy ne csak nevemet ismerjék, hanem anyai Szívem Szeretetlángját is, mely értetek lobog. S ennek a lángoló szeretetnek a megismertetését reád bíztam. Azért légy nagyon alázatos. Ilyen nagy kegyelem keveseknek adatott meg. Becsüld meg ezt a nagy kegyelmet, és ezek között is legjobban szeresd és keresd a külső és belső megaláztatásokat. Ne becsüld magad soha semmire, a magad semmibevevése fő gondod legyen. Ennek gyakorlását soha se szüneteltesd. Ennek még a halál után is érvényre kell jutnia, azért is kapod meg a külső és belső megaláztatások kegyelmét. Így meg tudsz maradni hűséggel Szeretetlángom terjesztésében. Csak ragadj meg minden alkalmat: keresd a magad erejéből is a külső és belső megaláztatásokat, mert amit te keresel, az még jobban növeli alázatosságodat.”

Mikor a Szent Szűz ezeket az édesanyai oktatásokat befejezte, szívem eltelt mélységes alázattal. A Szűzanya éreznem engedte, hogy Ő milyen hatalmas, és mégis milyen alázatos és szerény volt földi életében.
Ezt a közlést a Szűzanya azért íratta le velem ilyen megkülönböztetett formában, mert az Ő kérése rajtam keresztül “Üzenet” minden gyermeke számára, akik közvetlenül az elsők között fogják terjeszteni az Ő Szeretetlángját.

Ezekben a napokban megtudtam X atya címét. Bementem hozzá a kórházba. Az ott-tartózkodó nővértől csak öt perc látogatási időt kaptam. Nehéz pillanatok voltak ezek. Kértem a nővért, ha lehetne, néhány percre hagyna magunkra. Ő eltávozott. Megkérdeztem az atyát, megismer-e? Ő csak a dolgok említése után ismert rám. Megemlítettem neki a Szent Szűz Szeretetlángját, melyről ő már előzőleg tudott több mindent. Kértem, ha lehetne, olvasná el. “Én, leányom, még a breviáriumot sem tudom elvégezni, és a hozzám küldött leveleket sem tudom elolvasni” – mondta. Néhány pillanatnyi csend után, félig nyitott szemével, ahogy rám nézett, Isten kegyelméből megéreztem, hogy az ő szemének ragyogása a fényt már nem e világból veszi, csak Isten szemlélete érzik ki belőle. Ő halk hangon megszólalt: “Leányom, én áldozat vagyok. Átadtam magam teljesen az Úr Jézusnak és a Szűzanyának, nincs már akaratom. Csináljanak velem azt, ami Nekik jólesik.” Erre én megmondtam neki, amit a Szűzanya nekem még akkor mondott, mikor az orvosok lemondtak róla: “Leánykám, meg fog gyógyulni nemsokára, de nem sokáig.” Megkérdeztem az atyát, hogy mit tegyek a Szent Szűz Szeretetlángjával? “Leányom, én nem tehetek semmit. – válaszolta. Ha a Szűzanya rám bízta volna, az más, de így nem tehetek semmit.” Még azt is mondta, legyek bizalommal, a Szűzanya mindent elintéz. Ő a maga részéről megtesz mindent, imádkozik és szenvedéseit is fölajánlja az ügyért.

Én roskadozni kezdtem a sok lelki szenvedéstől, mely már hónapok óta emészti lelkemet. Így szóltam az atyához: Én is élőhalottként viselem a sok szenvedést. E pillanatban nyílt az ajtó, jött a nővér, az atya is engedelmességet gyakorolt. “Leányom, én most nagyon megáldalak téged!” Miközben felemelte áldó kezét, én hirtelen mozdulattal, nagy tisztelettel ajkamhoz érintettem, talán utoljára. Arra gondoltam, ha meg is gyógyul, nem biztos, hogy én még látom őt. Ebben a pillanatban a nővér az ágyhoz lépett: “Tessék befejezni a látogatást!”

Kiindultam az utcára. Utamat az Örökimádás templom felé vettem. Lelkemre nagy sötétség telepedett. Míg az Úr házába értem, a Sátán ismét arcomba vágta gyalázkodó szavait. Kajánul örvendezett. Én leborultam az Oltáriszentség előtt: Imádott Jézusom, én most panaszkodni jöttem Hozzád. Te mindent tudsz, de én mégis elmondom Neked. Tudod, mit mondott az Atya? … Jézusom, ugye, mindig könyörgök Hozzátok! Én milyen nyomorult vagyok, és mégis rám bízzátok azt a világra szóló Ügyet? Ó, én tehetetlen, gyámoltalan, szívesen átadnám egy erre méltó, tiszta léleknek! Uram, én nem vagyok méltó erre. Így rimánkodtam az Úr Jézusnak.

Közben a Sátán minden erejével hatalmába akarta keríteni a lelkemet: “No végre, csakhogy győztem! Ugye megmondtam, hogy rajtad kívül senki sem lesz ilyen ostoba, hogy elfogadja embertelen, istentelen gondolataid továbbadását. Miért nem hallgatsz rám? Mindig mondtam, jót akarok neked! Csak a magad buta feje után akarsz menni, de remélem, most már észre térsz. Ez a lecke most már végképp lerántotta a leplet a te ostoba gondolataidról. Mondd, miért akarsz te mindenáron különb lenni, mint a többi halandó?” A gonosz hangján kívül semmire sem volt a lelkem fogékony. Emberfeletti sötétségben tartotta a lelkemet. Az Oltáriszentség előtt leborulva küszködtem magammal: Mit kell tennem? Én Uram, ne hagyj el! Tisztítsd meg és igazgasd gondolataimat!

PostHeaderIcon Mennyeiek üzeneti Kindelmann Erzsébet által

Csak Engem szolgálj!

1962. szeptember 1.

Ebben a rendkívüli lelki állapotban az Úr nap, mint nap után beszél hozzám. Ma is így szólt:
“Leánykám, akarod-e magad átadni egészen és maradéktalanul Nekem? Én, az Istenember kérlek téged. Szükségem van rád megváltó munkámhoz. Most már teljes önátadást kérek. Mondj le, tehát magadról egészen, minden erőddel és teljes akaratoddal. Csak Engem szolgálj! Számodra ne legyen senki, semmi, csak Én!”

Uram Jézusom, imádott Krisztusom, Te kérsz engem, hogy csak Neked szolgáljak? Tudnék-e mást tenni? Átadom magam teljesen és maradéktalanul úgy, ahogy kérted. Édes Jézus, Neked élek, édes Jézus, Neked halok, mindörökre Tied vagyok! Kié is lehetnék, ki fogadna el engem minden bűnömmel, gyarlóságommal és fogyatékosságommal? Uram, boldogan áldozom kis életemet a lelkekért. Minden vágyam a Te örök gondolatod: a lelkek megmentése… Isteni szobrász, csak faragj engem a Te képedre és hasonlatosságodra, hogy rám ismerj halálom óráján, mint a Te szent kezed művére. Ó, Te áldott isteni kéz, mely farag és simogat egyszerre! Lelkem ég a vágytól, ha szavadra gondolok, hogy Neked szükséged van az én áldozatomra. Mily nagy kitüntetés ez! Imádott Jézusom, áldalak és magasztallak szüntelenül!

1962. szeptember 3.

“Kármelita kislányom, szeretnék beszélni veled, mint anya a gyermekével. Tudom, nagy gondokban vergődöl Szívem Szeretetlángja miatt. Örülök, hogy ennyire szíveden viseled. Hallgass meg! Nemsokára eljön az a nap, amikor megtörténik az első hivatalos lépés, melynek már meg kellett volna történnie. A sok megaláztatás, melyet Szeretetlángomért elviselsz, a sok áldozat, melyet meghozol, hajtórugó az első lépéshez. Mondd el lelki vezetődnek óhajomat, hogy igyekezzék az ország főpapjához eljuttatni ügyemet és utána Szent Fiam római helytartójához. Ilyen kegyelmi idő még nem volt a földön, mióta az Ige Testté lett! Világrengető dolog a Sátán megvakítása.”

1962. szeptember 7-8.

A hajnali virrasztás idején a virrasztó órákban a Szűzanya a Szeretetlángjának kegyelmi hatásáról beszélgetett velem.
“Ha ezentúl virrasztotok – te és a melléd rendelt személy, ti, akik már ismeritek Szeretetlángomat -, abban a kegyelemben részesítelek benneteket, hogy a virrasztásotok ideje alatt az egész világ haldoklóira kiárasztom Szeretetlángom kegyelmi hatását; megvakítom a Sátánt, s a kegyelemmel teljes, szelíd Láng megmenti őket az örök kárhozattól.”

Amikor a Szűzanya ezeket mondta, örömmel fogadtam. Később azonban rettentő kételyem támadt miatta. Vajon jól értettem-e, amit a Szent Szűz hajnalban mondott? Óriási kegyelem ez, hogy tudjam magamévá tenni!? A kegyelem, mely minket érint, nagy kétellyel nehezedik lelkemre: hogy ez vajon nem az én kevélységemből származik-e? Máskor meg úgy éreztem, hogy a Szent Szűz nem is mondta. Szóval nem tudok magamban eligazodni. Avagy azért nem hiszem, mert kevélységem visszatart: hogy nem kell mindent elhinni? A gonosz annyira megzavart, ajkammal a rózsafüzért imádkozom, de nem a megszokott imádságot, hanem csak egy szó jön ajkamra: Hiszek Tebenned, csodatevő Szent Szűz! De úgy érzem, ezt csak ajkammal mondom, szívem, elmém elzárkózik előle. Szeretnék sírni, amiért most nem tudok hinni. A gonosz át akarja velem láttatni az elmúlt és a mostani eseményeket. Minden erőmmel ellene vagyok zavargásainak. Szűzanyám, oszlasd el kételyeimet! A zavar nagyon, hogy az én virrasztásom ilyen nagy érdemeket szerző! Lehet-e ezt és szabad-e ezt elhinni? Lelkem sötétségében a Szűzanya most nem adott választ. Az Úr Jézushoz könyörögtem: “Csak Anyám által!” E szavakra még jobban megzavarodtam. Hiába láncoltam magam szentséges Lábához, most ez a biztonság is megszűnt számomra? Lelkem vergődésében tovább rimánkodtam: Uram, most hagysz el? És ismét ezt a hangot hallottam:
“Nemcsak ajkaddal kell elfogadnod Anyám Szeretetlángjának csodatevő hatalmát, hanem teljes elméddel is.”

És én érzem, hogy minden erőlködésem ellenére elmém ellenáll e szavak elfogadásának. A Sátán annyira összekuszálta tisztánlátásomat, hogy nem találok kiutat… Tudni szeretném, ha én nem fogadom el az én nyomorúságos személyemmel kapcsolatban ezt a hatalmas csodát, vétkezem-e a Szűzanya ellen? Imádott Jézusom, mit kell tennem? Jöjj, segíts megszabadulni a gonosztól! Így, lelkivezető nélkül átélni a rettentő kísértéseket, és nincs kihez fordulnom! Ilyen gyötrelmek között telt el az egész napom, órákon keresztül csak azt tudtam mondani: Hiszek Tebenned, csodatevő Szent Szűz!

Még aznap, az esti órákban elmentem a mellém rendelt nővérhez, elmondtam neki a Szent Szűz újabb közlését és egésznapi kételyeimet. Ott, a kápolnában, az Úr Jézus előtt beszélgettünk. Ő ezek hallatára nem kételkedett. Gyermeki hittel és szent csodálkozással fogadta el, amit elmondtam neki. Ajkán gyermeki mosoly jelent meg, amely amúgy is jellemvonása. Az ő hite bennem is eloszlatta a kételyeket. Ahogy így beszélgettünk a minket ért csodálatos kegyelemről, ő a tabernákulum felé fordulva és mintegy a Szent Szűzhöz beszélt: Ó, Te nagy hatalmú Szent Szűz, és még Te ellened akarnak valamit tenni az emberek! Közben mind a ketten elmerültünk a Szent Szűz Szeretetlángjának csodálatában, és elhatároztuk, hogy mi ketten virrasztani fogunk, hogy minél több lélek szabaduljon meg az örök kárhozattól. A mellém rendelt nővér még sok minden jó tanáccsal látott el, amit én alázatos szívvel fogadtam el. Mikor az Úr oltáránál elköszöntünk egymástól, ő talán nem is sejtette, milyen erőt és megnyugvást árasztott általa az Úr Jézus a lelkembe.

PostHeaderIcon Mennyeiek üzeneti Kindelmann Erzsébet által

A magad akaratából semmit ne cselekedj

1962. augusztus 25.

Egy arc jelent meg lelki szemem előtt. Nem tudtam, mi okból. Csak szemléltem csukott és nyitott szemmel is. Közben megéreztem, ez egy papi lélek. Kutatni kezdtem emlékezetemben, hol és mikor láttam, de nem tudtam rájönni. Azután napirendre tértem felette. Néhány nap múlva, egyik délután, mikor lepihentem, egyik leányom abban a szobában a könyveket rendezgette. Egyszer csak elém, tesz egy képet, ránézek: ez az az arc, amelyet néhány nap előtt lelkem szemével láttam. Elolvastam, ki az illető: P. Bíró jezsuita szerzetes volt. Én őt sohasem láttam, nem ismertem, sőt még nevét sem hallottam. Pedig nagy lélek ő. Ezt arról a lapról állapítottam meg, melyet leányom elém tett. E lapon a fényképe is látható volt, az ő aranymondásaival. Köztük ezzel: “És ha annyit szenvedek is, hogy belepusztulok, de szent leszek, mit vesztettem?”
Úgy hatott ez lelkemre, mint egy nagy robbanás. Éppen azokban a napokban igen sok és fárasztó kísértéssel környékezett meg a gonosz.

1962. augusztus 28.

Az Úr Jézus beszélni kezdett:
“A magad akaratából semmit ne cselekedj. Amire Édesanyánk és Én kérünk, azt közöld lelkiatyáddal. Az ő utasítása legyen neked mindig az útmutató. Az ő dolga a többi, te csak alázatosan fogadd el minden szavát, melyek szintén Tőlem valók. Továbbra is lelked legnagyobb alázatosságával égjen, izzon benned a megváltó munkámban való részvétel vágya. Örök boldogságod jutalma nem marad el. Csak Nekem szolgálj minden erőddel.”

Egy alkalommal igen nagy vágy fogott el. Sok-sok lelket kívántam Neki. Ahogy így beszélgettem, az Úr Jézus kedvesen szólt hozzám:
“Kármelita kislányom! Most már látom, a nagy missziós munkát rád kell bíznom. Viseld szíveden ügyemet, új beosztásod lesz. Mától kezdve te leszel az egyházközségünk lelkeinek képviselője. Ez nagy feladat. Minden reggel elmondod a reggeli imát az egyházközség nevében is. Az édesapák, édesanyák, az ifjúság, a gondtalan gyermekek, a balga öregek nevében, kik még mindig nem gondolnak életük céljára, kérd reájuk a Szentlélek ajándékait. Bármennyi kegyelmet kérsz számukra, minden kérésedet meghallgatom. Kérd az Atyától az Én nevemben, és ajánld az egyházközséget az Én Szent Sebeim által irgalmába. Engesztelj napközben is az egyházközség hűtlen lelkeiért. Látod, ezért is le kell mondanod magadról egészen. Én kiválasztottalak a … város engesztelőjévé. Tudod-e mit jelent ez? Szinte papi méltóságot. Végezz értük sok lelki áldozást! A betegekről se feledkezz meg! Vigyázz, egyetlen lélek se kárhozzék el!”

Imádott Jézusom, én kérni fogom számukra, hogy jöjjön el a Te Országod.

Ő tovább folytatta a beszélgetést:
“Leánykám, ezzel a megbízással minden gyermekkori álmodat betetőztem. Ismertelek akkor is, tudom, mindig misszióba vágytál. Tudod, miért nem lehetett ezt előbb megtenni? Mert meg kellett érlelődnöd a családod körében erre a nagy munkára. Ne felejtsd el, a te legnagyobb missziós munkád most is a családod. Nem lehetett ezt előbb rád bíznom, nem akartam, hogy megállj félúton. A te családod a missziós kiindulás. Még ez sem befejezett munka. A papi hivatásokat különösen viseld szíveden!
Tudod, mit mondtam: Amennyit csak kérsz, annyit kapsz. Sokat imádkozz és vezekelj! Ez az igazi kármelita életcélja!”

Ó, Uram! Segíts, hogy akaratomról lemondva csak Neked engedelmeskedjem, mindenben a Te kedvedet keressem. A Te fényességed világítson meg engem és mindazokat, akiket reám bíztál.

Ez a tanítás és beszélgetés igen hosszú volt. Az Úr Jézus még tovább kérlelt:
“Leányom, az est leszálltával kérdezd meg önmagadtól, mit tettél Országom eljöveteléért? Ne légy önmagaddal soha megelégedve, mert a földön ennek nincs helye. Fáradozásod jutalma nem e világból való jutalom. Most azon légy, hogy minél többet fáradozz. A megaláztatást tekintsd mindig a legnagyobb eszköznek, ez mindig bőséges gyümölcsöt hoz munkádra. Keresd és szeresd a megaláztatást! Én is ezt tettem egész életemben. Ha nehéz, menj Édesanyánkhoz, Ő igazán mestere ennek az erénynek. Ő hathatósan megsegít. Öleld magadhoz az erényeket, amihez az Én személyem az erőt adó hatalom. Ne latolgasd magadban, hogy mennyit pihensz. Fáradozásodért bőséges jutalmat Tőlem kapsz. “

1962. augusztus 31.

A Szent Szűz szólt néhány szót:
“Szeretetlángomat a tengerentúlra kell vinni!”

Nem tudom, mi módon történik ez, mert a Szűzanya akkor nem szólt többet erről, csak óvatosságra intett.
A háromórai engesztelő imádásra indultam, és ahogy az oltár elé értem, az ördög kezdett kísérteni. Gondolataimat utálatosságaival kezdte zavarni… Majd a csendes szentórák alatt hízelkedéseivel igyekezett megközelíteni: hogy én nagyon egyoldalú vagyok, az ilyen élet nem embernek való, nem akar rosszat, csak olyan életet éljek, mely emberhez is méltó. Így csak szenteskedő mániásnak fognak nézni. Buta vagyok, mert sem az öltözködés, sem a táplálkozás, sem a szórakozás, sem az emberekkel való érintkezés nem olyan, mint más emberé.

Én csak erőlködtem, hogy az Úr Jézus szenvedéseibe elmerüljek. A gonosz erre nagyon dühös lett. Tehetetlen mérgében beleordította szavait lelkem csendjébe, melyet az Úr csodálatos jelenléte töltött be: “No várj csak!” Szívem megremegett: Imádott Jézusom, szabadíts meg a gonosztól!

Számtalanszor előfordul, hogy meglep és fenyeget, hogy ő tudja ám: én vagyok az, kit az ő megvakítására használnak fel. S én átengedem magam az ő befolyásuknak…
A sok kísértés nagyon kimerít, borzalmas harcokat kell vívnom a Szűzanya Szeretetlángja miatt. Mikor lelkem olyan állapotban van, hogy tisztán érzem: a Szűzanya Szeretetlángja miatt szenvedek, ez még a könnyebb szenvedések egyike. De a legnagyobb szenvedés az, mikor a lelkem teljes sötétségben van és a kételyek gyötrő kínja, nehezedik rám. Ez a belső szorongás okozta szenvedés oly nagy erővel, áraszt el, hogy alig van jártányi erőm.

A gonosz másnap sem hagyott nyugton gyötréseivel. Ahogy az Úrhoz könyörögtem, világosítsa meg értelmemet, hogy lássam az Ő szent akaratát, eközben a Sátán dühe oly mértékben fokozódott, hogy összeborzadtam. Világos nappal volt, és félelmetes jelenléte, ahogy az oltár előtt térdeltem, irtózatos remegéssel töltött el. Újabb gondolattal zavart: “Tudod-e, ez tisztán a te elképzelésed? Ha az ember soha életében nem tudott érdemleges dolgot tenni, akkor arra törekszik, hogy feltűnjön. Nézd a nagy művészeket, tudósokat, a technika vívmányait, ezt mind ember alkotta a saját erejéből. Látod, mivel te ilyesmire képtelen vagy, ez termelte ki gondolataidat, ezeket a zavaros ferdeségeket.” Borzalmas kínok ezek! A Szentlélek Mátkája által könyörögtem az Úr Jézushoz, ne hagyjon elveszni, akármilyen nagy bűnös is vagyok. Én nem akarok vétkezni, hogy kerültem mégis bele ebbe a szörnyű bűnbe? … Kegyetlen szenvedés, mikor a saját gőgöm miatt kell szenvednem. Imádott Jézusom, jóságos Szűzanyám, Nektek ajánlom minden nyomorúságomat, emeljetek fel bűneimből!

Nagy kínnal végeztem el a keresztutat, és miután eltelt a háromórai szentóra, visszatérdeltem az oltárhoz: Imádott Jézusom, félek nagyon!
Borzalmas félelem gyötört még mindig. Az elmém zavaros gondolatai már kezdtek lecsendesedni. Közben az Úr szelíd, leheletszerű, békét adó nyugalma tért vissza lelkembe, és hangját is engedte hallanom:
“Ne félj! Nem engedlek bántani. Ha tehette volna, ízekre szaggatott és porrá zúzott volna csatlósaival közösen. Légy erős, a Szentlélek megerősít téged!”

Ahogy e szavakat hallottam, mint hirtelen fényesség, úgy jutott eszembe, amit a Szűzanya néhány nappal ezelőtt mondott:
“Kis kármelita leányom, most elindulunk, és Szent Józseffel együtt neked is végig kell járnod Betlehem sötét, ködös utcáit. Velünk együtt szállást kell keresned Szeretetlángomnak, mely maga Jézus Krisztus. Akarsz-e Velünk jönni? Mert most indulunk csak el Szeretetlángom továbbadására. Erőt, kegyelmet kapsz Tőlünk.”

Ezek után olyan lelki állapotba kerültem, hogy alig volt jártányi erőm. Úgy éreztem, fizikai erőm szinte fölösleges is, csak lelkem ereje hordoz, mellyel, a Szent Szűzzel együtt Betlehem sötét utcáit járom a köves utcákon. Keresünk szállást, de csak elutasítást kapunk mindenhol.


Keresem az(oka)t a rendelete(ke)t mellyel elvették a templomok közvetlen környezetét a plébániáktól, hogy ily módon szabadkőműves tereket varázsoljanak és elszívják az emberek pozítív energiáját!!!
Kategória
Uram, vágyom erre a tisztességre és a drága kiváltságra. Ha élvezhetem ezt, a mennyet a földön érzem majd. Tégy engem minden dolgomban igazzá, hogy ma, holnap és mindennap színed előtt maradhassak, mert szeretném nevedet mindörökké magasztalni.Map"Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!"
Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...Free counters!
Megelégedni az élettel
Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz. (Wass Albert)
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Jézus az Emberiséghez
Legutóbbi hozzászólások
    1962. szeptember
    h k s c p s v
    « aug   okt »
     12
    3456789
    10111213141516
    17181920212223
    24252627282930